Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Camino

A 2000-es években mind nagyobb teret kapnak a spanyol filmek, mind Európában, mind világszerte, legyen szó vígjátékról, drámáról, sci-firől. Ezen nagyon sematikus tételmondat bizonyításra sem érdemes, aki kételkedik, az járjon maga utána.

Ezen felvezetés mintegy alapjául szolgál arra, hogy összehasonlítást készítsünk a cikk keretét adó vallással kapcsolatban. Míg hazánk filmipara mind inkább távolságtartóan kezeli az egyházi tanítások ábrázolását, sőt, egyáltalán filmre vitelét, addig az európai katolikus vallás Olaszország mellett a másik nagy központjában, Spanyolországban egyre nagyobb teret kapnak a vallási és az azt kritizáló, nem dogmatikus filmek. A Camino esetében a film hovatartozását nehéz megállapítani, valószínűsíthetően minden néző maga dönti el neveltetése, szemlélete és hite alapján, hogy hova is sorolja az alkotást.

0 Tovább

Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time)

Engedtessék megy egy kisebb személyes felvezető, mely a film eredetijéhez, a Prince of Persia-sorozathoz (1989-2008) kötődik. Ez volt talán azon kevés játékok egyike, melyet jómagam is élvezettel játszottam végig, hétvégék üres óráiban ki sem mozdultam a gép elől, csak újabb fegyvereket és képességeket szerezve harcolhassak az ellenségekkel.

A film, melyet a rajongókon kívül is sokan várhattak (már csak a főszereplők személye miatt is), zömében a címében is megidézett The Sands of Time alcímet viselő 2003. decemberi játékon alapul. Szinte felesleges felvázolni a játék történetét, mert a címen és pár szereplőt és helyszínt leszámítva nem sok mindent emeltek át a szélesvásznú változatba.

A herceg, Dastan (Jake Gyllenhaal) a perzsa király, Sharaman (Ronald Pickup) legkisebb gyermeke, akit az utcáról fogadott örökbe. A hadjáratok során Dastan nem tudja megtagadni énjét

származását; a katonák közt, nem királyi lakomákkal múlatja az időt. 2 bátyjával, Tus-szal (Richard Coyle) és Garsivval (Toby Kebbell) közös hadjáratuk során eljutnak a szent Alamut városához, ahol kémeik jelentése szerint fegyvereket kovácsolnak Kos-i ellenfeleiknek. Az ostromot Dastan hősies parancsmegtagadása folytán kevés áldozattal megnyerik, azonban a tragédia elkerülhetetlen. Apjuk, a király is megérkezik, ki előbb felelősségre vonja botor fiait, majd mérgezés áldozatául esik, amivel Dastant vádolják. Dastan a meseszép hercegővel, Taminával (Gemma Arteton) közösen menekülni kényszerül, miközben ráébred a harci zsákmányának, egy míves tőrnek az erejére. A tőr kis mennyiségben az idő homokját tartalmazza, s aki megnyomja a drágakövet a markolat végén, az egy perccel visszamegy az időben, mintegy megakadályozva azt, ami történt.

0 Tovább

Robin Hood

Közel 20 év telt el sokak nagy kedvence, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film bemutatása óta, melyben Kevin Costner, Morgan Freeman, Mary Elizabeth Mastrantonio és Alan Rickman játszotta a főbb szerepeket. Az alkotás, talán nem túlzás, gyermekkori kedvenc kategóriában található sokunknál, amit mind a mai napig örvendezve és izgalommal vagyunk képesek megnézni. Valami nagyon működik abban a feldolgozásban, nem is csoda, hogy az egyik, ha nem a legnépszerűbb és legsikeresebb feldolgozások közé tartozik. Arról nem is beszélve, mekkora világsztár található a zenei közreműködők között Brian Adams személyében, akinek betétdala, az (Everything I Do) I Do It For You még most is az egyik legkedvelt szerelmes számok egyike.

Robin Hood alakja a népmesei hőstől a történelmi figuráig terjedően bőven elég merítési lehetőséget ad az újraértelmezésre, így Ridley Scott filmje sem tekinthető "eretnek" verziónak. Annál is inkább, mert barbárságban és ösztönösségben talán közelebb is van a korszellemhez, azonban tény, azt a státuszt, amelyet a már említett Kevin Costner-féle film elért, talán megközelíteni sem fogja tudni. Habár ott van a lehetőség, hogy trilógiát készítsenek belőle, ami viszont nagymértékben a bevételektől függ.

0 Tovább

Vasember 2 (Iron Man 2)

2008-ban elkezdődött valami: ez volt az az év, amikor a Marvel képregénykiadó úgy döntött, az addigi egész estés animációs filmek után megmutatja magát az élőszereplős nagyjátékfilmek piacán is. Ehhez az egyik legintenzívebb és legellentmondásosabb figurát, Vasembert vették elő, aminek eredményéről már szóltam én is pár szót (itt). A sikereket felbuzdulva 2 év elteltével íme itt a folytatás, melynek felvezetése ugyanaz marketing-dömping, mint ami volt két évvel ezelőtt is, és valljuk be őszintén, ennek ellenére is működik a dolog, hogy jónéhány poént lelőnek a nézők előtt, csökkentve a szélesvásznú élményt. Azonban ez inkább ahhoz hasonlítható érzéssel fogja el a nézőket, mint amikor egy régi kedvenc film esetében a kedvenc jeleneteket, szófordulatokat már fejből idézhetik. S ennél nincs is nagyobb erénye egyetlen alkotásnak sem, mint hogy a célközönség emlékezetébe vésődjön.

0 Tovább

A titánok harca (Clash of the Titans)

2010 a konvertálás éve. Na nem kell rögtön valami új audió-videó formátum megjelenését keresni a hírportálokon, maradjunk csak a filmek világán belül. Az Alice Csodaországban című alkotás tarol, anyagi sikerét vizsgálva nem kis szeletet tulajdoníthatunk a bűvös kombinációnak: 3D. Ugyanaz a táptalaj, mely az Avatar lehulló és bőséges gyümölcseivel gazdagodott. A remake-alkotók úgy érezték, történetük és főleg látványviláguk eléggé kiforrott ahhoz, hogy birokra keltessék a térhatású élmény szerelmeseiért folytatott versengésben.

Ki ne emlékezne a klasszikus, 1981-es verzióra? Az akkori alkotók közül megemlítendő a stop motion egyik nagy alakja, Ray Harryhausen. Az ő munkássága előtti tisztelgés is benne található Louis Leterrier alkotói expozéjában, ami jelen film elkészítésére motiválta. Azon film, mely a Csillagok háborúja korszakalkotó látványeffektjeinek korában is a régmúlt trükkjeihez nyúlt vissza, melyek már az 1933-as King Kong idején alkalmazva voltak, s a titán-remake esetében is egy-két jelenet erejéig adóztak a nagyság életművének, aki idén júniusban lesz 90 éves.

0 Tovább

A döntő szavazat (Swing Vote)

A modern demokrácia bölcsője. A szabadság és egyenjogúság élharcosa. Az álmok hazája. Mindaz, amit csak elképzelünk az Amerikai Egyesült Államokról. Példaértékűnek tartott politikai rendszer, amit ugyan sokan lekövetnének, de talán még többen utasítanának el (most ne is taglaljuk a közel-keleti (fegyver)kényszer-demokráciákat).

A döntő szavazat című film nem csak a jelenkori politikai rendszernek, de az egész média-világnak állít görbe tükröt egy szimpla történeten keresztül. Most, pár nappal a honi választás előtt, ha nem is a mi országunk jellemzőivel kapcsolatban, de általános érvényűsége okán érdemes megtekinteni a filmet... leghamarabb április 9-én 20 órától az HBO műsorán.

0 Tovább

Repo Men

Új divat hódít a filmvilágban: low-budget sci-fi és horrorfilmek egész sora készül az utóbbi 1-2 évben, melyek alacsony költségvetésük okán teljes megtérülés mellett akár kiemelkedő hasznot is hozhatnak. Olyan filmekről van szó, mint A légió, a Pandorum, melyek nem A-listás sztárokat felvonultatva igyekeznek feléleszteni a műfajt.

Jelen alkotás is valami hasonlóról szól, azonban a valóságtól, a materialista állásponttól kevésbé áll távol a mondanivílója, vagyis inkább ennek a filmnek a mondanivalója az, amely teljes mértékben a materializmus táptalajából kelt ki.

0 Tovább

500 nap nyár (500 Days of Summer)

Nem kell senkinek külön elmesélni, mennyi olyan értékes filmalkotás kerül forgalomba szerte a világon, melyek csak nagy késéssel jutnak el hozzánk, még inkább az olyanok, melyek csak dvd-n lesznek elérhetőek számunkra. Az egyik korai cikk is ilyen filmről szól a blogon, az akkor még Az ember a Földről címen ismert projekt, mely azóta Az őslakó nagyon frappáns címmel bír a honi üzletek polcain.

A címadó filmet még a 2009-es Sundance Filmfesztiválon mutatták be először tavaly januárban, majd ősszel kezdődött a komolyabb nemzetközi mozis bemutatkozás. Hozzánk viszont csak most áprilisra ér ide, akkor is lemezen, vagyis jelentős mennyiségű nézőt sikerült veszíteni ezzel, hiszen a film karakterisztikáját nézve sima befutó a honi mozikban.

Egy olyan film, amely humoros módon áll hozzá egy kapcsolathoz annak kibontakozásától egészen a továbblépésig, annak mindig lesz keletje még a magyar mozinézők körében is.

0 Tovább

Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats)

A mostani mozis premierhét két háborús tematikájú filmet nyújt számunkra. Míg a Testvérek című alkotás a háború borzalmaival megbékélni nem képes katona problémáit feszegeti a hazatérés után, addig a Kecskebűvölők a pszichikus hadviselés fortélyaiba enged bepillantást, coeni stílust szándékozva követni. Ehhez a filmhez meg is szerezték George Clooney-t és Ewan McGregort, azonban nem elég csak a coeni stílusjegyeket lekoppintani, hasonló látásmód sem árt az alkotók számára.

0 Tovább

A légió (The Legion)

"Mihály arkangyal kérlek védj! Mihály arkangyal kérlek védj! Mihály arkangyal kérlek védj!"

Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan. Legfőbb célja, hogy megszabadítsa a földet és lakóit a félelmekből eredő mérgektől.

Ezen film esetében egy cinikusabb, az eredendő isteni tanítással szakítani nem képes Mihályt láthatunk, amolyan mai angyalt. A kisköltségvetésű sci-fi, fantasy, horror vonalat képviselő alkotás több erénye mellett sajnos több helyütt is gyengélkedés jeleit mutatja.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek