Engedtessék megy egy kisebb személyes felvezető, mely a film eredetijéhez, a Prince of Persia-sorozathoz (1989-2008) kötődik. Ez volt talán azon kevés játékok egyike, melyet jómagam is élvezettel játszottam végig, hétvégék üres óráiban ki sem mozdultam a gép elől, csak újabb fegyvereket és képességeket szerezve harcolhassak az ellenségekkel.
A film, melyet a rajongókon kívül is sokan várhattak (már csak a főszereplők személye miatt is), zömében a címében is megidézett The Sands of Time alcímet viselő 2003. decemberi játékon alapul. Szinte felesleges felvázolni a játék történetét, mert a címen és pár szereplőt és helyszínt leszámítva nem sok mindent emeltek át a szélesvásznú változatba.
A herceg, Dastan (Jake Gyllenhaal) a perzsa király, Sharaman (Ronald Pickup) legkisebb gyermeke, akit az utcáról fogadott örökbe. A hadjáratok során Dastan nem tudja megtagadni énjét
származását; a katonák közt, nem királyi lakomákkal múlatja az időt. 2 bátyjával, Tus-szal (Richard Coyle) és Garsivval (Toby Kebbell) közös hadjáratuk során eljutnak a szent Alamut városához, ahol kémeik jelentése szerint fegyvereket kovácsolnak Kos-i ellenfeleiknek. Az ostromot Dastan hősies parancsmegtagadása folytán kevés áldozattal megnyerik, azonban a tragédia elkerülhetetlen. Apjuk, a király is megérkezik, ki előbb felelősségre vonja botor fiait, majd mérgezés áldozatául esik, amivel Dastant vádolják. Dastan a meseszép hercegővel, Taminával (Gemma Arteton) közösen menekülni kényszerül, miközben ráébred a harci zsákmányának, egy míves tőrnek az erejére. A tőr kis mennyiségben az idő homokját tartalmazza, s aki megnyomja a drágakövet a markolat végén, az egy perccel visszamegy az időben, mintegy megakadályozva azt, ami történt.
Dastan előbb fivéreit okolja, vissza is tér a királyi udvarba apja temetésére, hogy nagybátyja, Nizam (Ben Kingsley) segítségével megakadályozza hataloméhes bátyját. A terve kudarcot vall, fiatalabb bátyja, Garsiv vezetésével a sereg is üldözi, emellett hassassinok is keresik, más megbízásából. Mint kiderül, Alamut szent városa az istenek egyezsége folytán őrzi az idő homokóráját, s aki beleszúrja a tőrt, az elpusztítja a világot, beteljesítve az istenek akaratát. Dastan és Tamina pedig amellett, hogy le kívánja leplezni a király gyilkosát, meg is akarja akadályozni az armageddont.
A rendező Mike Newell a Harry Potter és a Tűz serlege után újabb nagyszabású "kamamszfilmet" forgathatott, több-kevesebb sikerrel. A producer Jerry Bruckheimer neve is hasonló stílust vetített elő, említett illető a Karib-tenger kalózai-trilógia tető alá hozója. Az említett 2 blockbuster önmagában elég a mozijáróknak, hogy jegyet vegyenek a filmre, emellett a trailer is a meggyőzőbbek közé tartozik, de van egy kisebb csapda, mely hasonlatos a Star Wars - A baljós árnyak sikerének kettősségéhez: öszvér-mód akarták megszólítani közönségüket, 1-1 központi karakterrel (Jar-Jar itt, Amar sejk - Alfred Molina ott) a gyermekeket és a humorra éheseket, mely beépítése a történetbe egy ponton már az erőltetettség érzetét kelti a nézőben. Azonban ami gyengeséget hoztak korábbi stílusazonos filmjeikből, azok talán nem csak egalizálva vannak, de túl is szárnyalva. A látványeffektek, a szereplők koháziója egységesebb érzetet kelt, a kevesebb mesebeli, varázslatos vagy elátkozott szereplő pedig a realitás és hihetőség talaján maradva az idősebb korosztály számára is fogyasztható akciófilmet eredményez. Mert le ne tagadjuk, ez bizony állszakasztós akciók tömkelegével operál, kezdve az ostromtól Dastan menekülési jelenetein át a homokóra körüli harcokkal befelyezőleg.
Ha nem is pontosan ilyen filmes megvalósításról álmodhatott Jordan Mechner játéktervező-forgatókönyvíró-producer, az tény, az eredményt filmes körökön túl is emelt fővel lehet hirdetni, mert a játék sava-borsa, hangulata megvan benne. Ugyan a herceg képességeit illetően nem érdemes minden jelenetben falon futkosást várni (igaz, ezt nem is erőltetik, egy-két képkockán kívül nem is találkozunk vele), de a tereptárgyak kihasználása talán még a játékhoz is felnő. Ezen a téren dícséret illeti a fő/címszereplő Jake Gyllenhaalt., aki egész emberesre gyúrta fel magát a szerep kedvéért. Akár még a 300 egyik spártaija is lehetne belőle, ezért ajánljuk is gyorsan Zack Snyder figyelmébe, ha kvalitásos színészt keres a stábtagok közé. Gyllenhaal ezzel az akciósztárok közé is emelkedhet úgy, hogy színészi játékának értéke sem csorbul. A másik főszereplőt, Taminát alakító Gemma Arteton pedig az új üdvöske Hollywoodban, A titánok harca után újabb nagyszabású történelmi beágyazottságú, mégis "istenes" filmben szerepel. A két film közötti legnagyobb különbség, hogy a titán-rendező Leterrierrel ellentétben Newell meg képes tölteni két akció közt is a vásznat élettel, drámával és komikummal, igaz, aki maga mögött tudhatja a Négy esküvő és egy temetés valamint a Donnie Brasco című filmeket, annál ne is lepődjünk meg ezen.
Ami nagyon pozitív meglepetés volt, a filmzene. Harry Gregson-Williams (Shrek 1-4, A fülke, Team America, Narnia-sorozat, Hideg nyomon, X-men kezdetek:... - direkt nem írom le az eredeti magyar címet) alkotói munkásságának változatosságát is alátámasztó autentikus közel-keleti zenei alapokkal még inkább segítette a beleélést a filmbe, arról nem is beszélve, hogy a kezdeti vonakodásom a filmzene hatására semmivé lett.
Bár nem tagadom, pozitív csalódás volt a film, a gyártó Disney újfent rányomta bélyegét az aktuális alkotásra. Kicsit furcsa volt perzsa sereget nézni, s sehol az említett félelemkeltő kegyetlenség és keleti barbárság. Sőt, az ármánykodót leszámítva mindenki nemes érzelmektől és ideáktól vezérelt, ami ugye kicsit életidegen egy hódító nétől, főleg abból az időkből.
Utolsó kommentek