Engedtessék megy egy kisebb személyes felvezető, mely a film eredetijéhez, a Prince of Persia-sorozathoz (1989-2008) kötődik. Ez volt talán azon kevés játékok egyike, melyet jómagam is élvezettel játszottam végig, hétvégék üres óráiban ki sem mozdultam a gép elől, csak újabb fegyvereket és képességeket szerezve harcolhassak az ellenségekkel.

A film, melyet a rajongókon kívül is sokan várhattak (már csak a főszereplők személye miatt is), zömében a címében is megidézett The Sands of Time alcímet viselő 2003. decemberi játékon alapul. Szinte felesleges felvázolni a játék történetét, mert a címen és pár szereplőt és helyszínt leszámítva nem sok mindent emeltek át a szélesvásznú változatba.

A herceg, Dastan (Jake Gyllenhaal) a perzsa király, Sharaman (Ronald Pickup) legkisebb gyermeke, akit az utcáról fogadott örökbe. A hadjáratok során Dastan nem tudja megtagadni énjét

származását; a katonák közt, nem királyi lakomákkal múlatja az időt. 2 bátyjával, Tus-szal (Richard Coyle) és Garsivval (Toby Kebbell) közös hadjáratuk során eljutnak a szent Alamut városához, ahol kémeik jelentése szerint fegyvereket kovácsolnak Kos-i ellenfeleiknek. Az ostromot Dastan hősies parancsmegtagadása folytán kevés áldozattal megnyerik, azonban a tragédia elkerülhetetlen. Apjuk, a király is megérkezik, ki előbb felelősségre vonja botor fiait, majd mérgezés áldozatául esik, amivel Dastant vádolják. Dastan a meseszép hercegővel, Taminával (Gemma Arteton) közösen menekülni kényszerül, miközben ráébred a harci zsákmányának, egy míves tőrnek az erejére. A tőr kis mennyiségben az idő homokját tartalmazza, s aki megnyomja a drágakövet a markolat végén, az egy perccel visszamegy az időben, mintegy megakadályozva azt, ami történt.

Dastan előbb fivéreit okolja, vissza is tér a királyi udvarba apja temetésére, hogy nagybátyja, Nizam (Ben Kingsley) segítségével megakadályozza hataloméhes bátyját. A terve kudarcot vall, fiatalabb bátyja, Garsiv vezetésével a sereg is üldözi, emellett hassassinok is keresik, más megbízásából. Mint kiderül, Alamut szent városa az istenek egyezsége folytán őrzi az idő homokóráját, s aki beleszúrja a tőrt, az elpusztítja a világot, beteljesítve az istenek akaratát. Dastan és Tamina pedig amellett, hogy le kívánja leplezni a király gyilkosát, meg is akarja akadályozni az armageddont.

A rendező Mike Newell a Harry Potter és a Tűz serlege után újabb nagyszabású "kamamszfilmet" forgathatott, több-kevesebb sikerrel. A producer Jerry Bruckheimer neve is hasonló stílust vetített elő, említett illető a Karib-tenger kalózai-trilógia tető alá hozója. Az említett 2 blockbuster önmagában elég a mozijáróknak, hogy jegyet vegyenek a filmre, emellett a trailer is a meggyőzőbbek közé tartozik, de van egy kisebb csapda, mely hasonlatos a Star Wars - A baljós árnyak sikerének kettősségéhez: öszvér-mód akarták megszólítani közönségüket, 1-1 központi karakterrel (Jar-Jar itt, Amar sejk - Alfred Molina ott) a gyermekeket és a humorra éheseket, mely beépítése a történetbe egy ponton már az erőltetettség érzetét kelti a nézőben. Azonban ami gyengeséget hoztak korábbi stílusazonos filmjeikből, azok talán nem csak egalizálva vannak, de túl is szárnyalva. A látványeffektek, a szereplők koháziója egységesebb érzetet kelt, a kevesebb mesebeli, varázslatos vagy elátkozott szereplő pedig a realitás és hihetőség talaján maradva az idősebb korosztály számára is fogyasztható akciófilmet eredményez. Mert le ne tagadjuk, ez bizony állszakasztós akciók tömkelegével operál, kezdve az ostromtól Dastan menekülési jelenetein át a homokóra körüli harcokkal befelyezőleg.

Ha nem is pontosan ilyen filmes megvalósításról álmodhatott Jordan Mechner játéktervező-forgatókönyvíró-producer, az tény, az eredményt filmes körökön túl is emelt fővel lehet hirdetni, mert a játék sava-borsa, hangulata megvan benne. Ugyan a herceg képességeit illetően nem érdemes minden jelenetben falon futkosást várni (igaz, ezt nem is erőltetik, egy-két képkockán kívül nem is találkozunk vele), de a tereptárgyak kihasználása talán még a játékhoz is felnő. Ezen a téren dícséret illeti a fő/címszereplő Jake Gyllenhaalt., aki egész emberesre gyúrta fel magát a szerep kedvéért. Akár még a 300 egyik spártaija is lehetne belőle, ezért ajánljuk is gyorsan Zack Snyder figyelmébe, ha kvalitásos színészt keres a stábtagok közé. Gyllenhaal ezzel az akciósztárok közé is emelkedhet úgy, hogy színészi játékának értéke sem csorbul. A másik főszereplőt, Taminát alakító Gemma Arteton pedig az új üdvöske Hollywoodban, A titánok harca után újabb nagyszabású történelmi beágyazottságú, mégis "istenes" filmben szerepel. A két film közötti legnagyobb különbség, hogy a titán-rendező Leterrierrel ellentétben Newell meg képes tölteni két akció közt is a vásznat élettel, drámával és komikummal, igaz, aki maga mögött tudhatja a Négy esküvő és egy temetés valamint a Donnie Brasco című filmeket, annál ne is lepődjünk meg ezen.

Ami nagyon pozitív meglepetés volt, a filmzene. Harry Gregson-Williams (Shrek 1-4, A fülke, Team America, Narnia-sorozat, Hideg nyomon, X-men kezdetek:... - direkt nem írom le az eredeti magyar címet) alkotói munkásságának változatosságát is alátámasztó autentikus közel-keleti zenei alapokkal még inkább segítette a beleélést a filmbe, arról nem is beszélve, hogy a kezdeti vonakodásom a filmzene hatására semmivé lett.

Bár nem tagadom, pozitív csalódás volt a film, a gyártó Disney újfent rányomta bélyegét az aktuális alkotásra. Kicsit furcsa volt perzsa sereget nézni, s sehol az említett félelemkeltő kegyetlenség és keleti barbárság. Sőt, az ármánykodót leszámítva mindenki nemes érzelmektől és ideáktól vezérelt, ami ugye kicsit életidegen egy hódító nétől, főleg abból az időkből.