A legújabbkori demokráciánk történelmében először van egypárti kétharmados kormány hatalmon, mely nem koalíciós alapon működik. A koalíciós alapon működő előd, a Horn-kormány önkéntes vállalása volt az, hogy csak előre egyeztetett esetekben fogja megváltoztatni az igen kényes kétharmados törvények sorát. Ez szép és jó, dicséretes törekvés. A nagyobb gond az, hogy ezen területek szabályzása se akkor, se azóta nem történt meg. A 2. Orbán-kormány már csak kommunikációjában is merészebben nyúl a kétharmados törvényekhez, hiszen saját tézisük szerint népakarat révén jutottak hatalomra a szavazófülkékben lezajlott forradalom után. Ez nem didaktikai fejtegetés és bizonyítás akarna lenni, csak letisztázott érvelési kezdőpont.
Ugyan nem a legégetőbb törvények kerültek először módosításra, de nemzetközi visszhangok alapján is érdekes eredmények születtek. A kettős állampolgárság megosztó bevezetése mellett már a Nemzeti Média- és Hírközlő Hatóság létrehozása és bebetonozása is komoly nemtetszést váltott ki, honi és külföldi reakciókat tekintve. Szalai Annamária 9 évre szóló kinevezése ugyan indokolható a stabilitás és pártatlanság látszatával, szakmai szempontból azonban az ilyen határozott idejű, hosszútávú bebiztosítás nem feltétlenül a demokrácia látszatát kelti. Ami visszás helyzet volt az előző kormányok által kinevezett köztársasági elnökök esetében is, a nem párhuzamos időintervallum politikai szempontból is vitás helyzeteket szülhet, arról nem beszélve, hogy egy olyan gyorsan változó és fejlődő szakágban, mint a média terepe, talán még indokolatlan is az ilyen hosszú időre szóló kinevezés. A szakmai megújulás, trend- és technikakövetés helyett a biztonsági játék kerül előtérbe, a szükséges szakmai kockáztatás relevanciáját veszti, nem kell folytonos bizonyításért és elismerését harcolni, a 9 év bőven elég idő arra, hogy kényelmes munkatempóban haladjon előre a médiaszabályozás terepe.
Napjaink egyik legsikeresebb magyar rendezője Mundruczó Kornél. A Delta című filmjével 2008-ban már sikereket ért el Cannes-ban (FIPRESCI-díj), míg témaadó alkotása a versenyprogramban is helyet kapott. Amint az ebből következik, nemzetközi szinten jegyzett rendezőről van szó, aki bátran játszhat műfajokkal, nemhogy éles határvonalakat nem kell tartania, új, általa felfedezett tartományokba pozícionálhatja műveit.
Fokozd a látványt, fokozd a tempót! Lám, ennyi egy folytatásos film titka. Ha már a kiindulópontként tekintett alkotás is halmozza a vizuális élvezeteket, az alkotóknak egyre nagyobb gondot jelent mondanivaló és színvonal terén felülmúlni önmagukat. Erre mi sem jobb bizonyíték A kaptár-kvadrológia. Elérkeztünk egy újabb mérföldkőhöz, ugyanis Alice rémföldi kalandjai folytatódnak, még nihilistább és lepusztultabb világban, mint eddig.
Sokat szokás szapulni a honi filmforgalmazást, főleg olyan esetekben, mikor a kint/tengerentúlon sikerrel szereplő alkotás csak hetekkel, hónapokkal, legrosszabb esetben évekkel később kerül a magyar mozikba. Ezek azok a szituációk, amelyek a tipikus káeurópai illegális filmletöltéseket kvázi jogilag tiszta eszközöknek tekintik. Vannak azonban üdítő kivételek, melyek elkerülik a letöltők figyelmét, felirat sem készül hozzá, így az újdonság és frissesség igazi erejével képes megérkezni a vászonra, hogy a mozi eredeti elképzelései, annak rendje és módja szerint elvarázsolják a nézőt, még ha majdnem egy egész évet kellett is rá várni.
A hírtelevíziók és a híradók képeiből kissé egyoldalú bemutatását láthatjuk a közel-keleti helyzetnek, ez hívta életre az al-Dzsazíra arab hírcsatornát is. Amellett, hogy egy új szemszögből való megközelítést nyújt, kiváló terepe annak, hogy az arab világot a nyugati fordítás és értelmézés nélkül, mintegy befogadóként ismerjük meg.
Egyetlen filmalkotás körüli médiakampánynak sem szerencsés azzal indulnia, hogy a címadást, azaz a film elsődleges meghatározását kritizálják. Az 1980-as évek akkoriban kultikus trilógiája, a Karate kölyök amellett, hogy kitermelt a '90-es években egy emancipált verziót is, hosszú idő után jelent meg újra a vásznakon. A cím körüli problémát pedig az jelentette, hogy mind a kiszivárgott történet, mind az első előzetesek alapján nyilvánvaló volt, egy kung fu-filmről van szó.
A Gladiátor Oscar-díjas fogadtatása óta reneszánszát éli a római kori történetek filmes adaptálása. Sorolni lehetne a filmeket, amely csak a helyet foglalná a cikkben, de igazán a Róma című tévésorozat az egyetlen, ami még nyugodt szívvel megemlíthető: "kistestvére", a Spartacus már más irányba kanyarodik, hiába korhű ábrázolás jellemzi. Filmes-sorozatos életrevalóságukat mi sem támasztja alá jobban, mint a ránk maradt korabeli római emlékek: a színművek, a történelmi tények alapján is az egyik legszínpadiasabb, legsokoldalúbb és legellentmondásosabb korszak az emberiság történetében, tele olyan hősökkel és anti-hősökkel, akik modern korunk személyiségeinek, történéseinek archetípusait szolgáltatják.
A fiatalok körében hatalmas sikert jelentenek a regények folytatásra építő sorozatai. Ide tartoznak a Harry Potter-könyvek, az Alkonyat kötetei, de még a Rémségek cirkusza regényhalom is. Ezekből filmet készíteni nem jelent nagy anyagi kockázatot, a regényváltozatok rajongói biztos nézőszámot generálnak az ilyen alkotásoknál,kivétel csak a Rémségek cirkusza, de inkább a filmes megvalósítás hiányoságai és minősége lehet az oka, valamint a hype hiánya, de a varázslófiú kalandjai és a szerelmi háromszög vámpírral-vérfarkassal nehezítve is hatalmas sikereket jelentek a filmvásznon is.
Zenés életrajzi filmet könnyű is csinálni, meg nem is. Abból a szempontból nincs nehéz dolguk az alkotóknak, egy bejáratott, ismert névre építenek, biztos rajongótábort tudhatnak majd magukénak. Másrészt viszont a történelmi és személyhez fűződő hűséges ábrázolás esetében már instabil terepre érnek a filmesek, mert ahány rokon, barát, korhű dokumentum, majdhogynem annyi értelmezése egy-egy figurának.
A B-horrorok is tömegével kerülnek legyártásra, nem a lemezmennyiséget értem ezalatt, hanem a szinte csak lemezre készülő horrorokat. Annyira esélytelen a mozis tarolás, hogy nagyrészüket nem is erőltetik mozikban. Ezek felsorolásával nem fárasztanék senkit, úgyis tudna mindenki idézni párat, amik így jártak, sőt, nagy valószínűséggel olyat is, aminek erre a sorsra kellett volna kerülnie a nagyvásznas bemutatás helyett.
Utolsó kommentek