Egyetlen filmalkotás körüli médiakampánynak sem szerencsés azzal indulnia, hogy a címadást, azaz a film elsődleges meghatározását kritizálják. Az 1980-as évek akkoriban kultikus trilógiája, a Karate kölyök amellett, hogy kitermelt a '90-es években egy emancipált verziót is, hosszú idő után jelent meg újra a vásznakon. A cím körüli problémát pedig az jelentette, hogy mind a kiszivárgott történet, mind az első előzetesek alapján nyilvánvaló volt, egy kung fu-filmről van szó.

 

Azonban a filmet nem csak ezen a téren érte kritika. A főbb szereplők közt található Jackie Chan is, aki azonban nem épp a kiemelkedő sikerű filmekről vált ismertté a tengerentúlon, másrészt pedig a filmjei többsége sem feltétlenül az a műfaj, amely az emlékezetesebb alkotásokat kitermeli.

 

Mint látható, több negatív előjellel indult az alkotás a moziforgalmazásban, azonban sokak örömére a film az árnyak fölé emelkedett, mind színészi alakítások, mind a film minősége terén.

 

Egy egyedülálló anya és gyermeke az otthonos és ismert Detroitból az anya munkahelyi előléptetése miatt Pekingbe költöznek. A kontinensváltás világszemlélet-váltással is jár,a z addig népszerű és kedvelt Dre (Jaden Smith) a kínai gyerekek szemében nemkívánatos személy lesz, főleg, miután beleszeret egy helyi lányba, Mei Yingbe. Az egyre durvább bántalmazásokat Mr. Han (Jackie Chan), a lakóépület gondnoka akadályozza meg, aki nem csak megvédi Dre-t, hanem megtanítja kungfuzni, hogy egy közelgő tornán megvédje a becsületét és kivívja a többi gyerek tiszteletét.

 

Az ehhez hasonló sportfilmek esetében sem gordiuszi csomók feloldásáról szól a történet, de ezt nem is annyira szükséges. Sokkal fontosabb az átélhetőség, a szakmai hitelesség és a tanulság, ha nem szájbarágós. Ezen elemeket egytől egyig meg is kapjuk a filmtől. Maga az alaphelyzet, hogy egy afro-amerikai gyermeket helyeznek kínai környezetbe, remek érzékről tesz tanúbizonyságot: a bevándorlási gondoktól, etnikumi feszültségektől terhes amerikai hétköznapokban a bandaháború nem ismeretlen ezen népcsoportok között. A film első érdekessége tehát az, hogy ezt a helyzetet épp a visszáján kezdik bemutatni. Az pedig cseppet sem válik a gyengéjévé, hogy a kamasz-szerelmet is bemutatják, amely még a kínai szülők aggályoskodása ellenére is utat talál, mintegy Rómeó és Júlia történetének saját értelmezéseként beemelve ezen szálat.

 

A szakmai hitelességre nem lehet panasz, még ha tartottak is attól, hogy Jackie Chan stílusa árthat a filmnek. Neki köszönhetően Miyagi úr alternatív karaktere is új értelmezést kap, a családját gyászoló visszahúzódó gondnok egy új, addig sosem ismert csodás világot ismertet meg a konok kisfiúval, ezzel párhuzamosan azonban ő sem marad tanulnivaló nélkül: maga mögött kell tudni hagynia a tragédiát, melyért magát okolja, hogy tanítványával együtt fejlődhessen. Azonban nem csak Dre és Mr. Han karaktere az, akik párhuzamot képeznek a névelődökkel. A negatív karakterek sem hiányozhattak, a rosszindulatú és erőszakos Li mester (Rongguang Yu) pontosan azt a fajta tanítómestert jelképezi, aki a korábbi filmekbeli alteregóként értelmezhető. Kegyelmet nem ismerő módszereinek köszönhetően tanítványai is inkább bandákba verődve szórakoznak az utcán, senkit és semmit nem kímélve.

 

Maga a film nem egy egyetemes tanulság levonásával zárul, annál összetetteb. Egyrészt az asszimiláció sikerességének tanulságát hordozza magában, a harcos és önmagáért kiálló ember/gyermek elismerését. Másrészt az érzelmek és ezek elfogadtatása harcának érdemességét, függetlenül attól, milyen életkorú párról van szó. Harmadrészben a tiszteletről szól, amellyel nem csak a szülők felé tartozunk, hanem a közösség tagjai irányában, erre számos, apró példa látható a történetben.Negyedrészt pedig az új élet tartogatta félelmek felszámolásáról szól, egy nyelvében, kultúrájában ismeretlen közegbe belecsöppenve is lehet boldogulni, még ha időbe is tellik, mire sikerül a részeredményeket elérni.

 

Érdekes azonban, hogy ennyi újító szándék ellenére sem merték a filmcímet megváltoztatni, pedig a korábbi alkotásoknak nem csak megkopott a fénye, de már az emberek emlékezetében is alig él, az pedig még érdekesebb, hogy a film többszörös tanulságait maguk a forgalmazók sem fogadták meg. Ez a fajta "gyávaság/biztosra játszás" azonban nem megy a film rovására, nem is mehetne. Igazából csak a főcím alatt furcsa, hogy karate van kiírva, később már nagyon eszébe sem jut az embernek. Igaz, amikor visszaidéztem, milyen filmet is nézek, megmosolyogtam ezt a nem is oly apró csúsztatást.

 

A színészi játékról szólva Jaden Smith ismét bizonyítja, zseniális színész, A boldogság nyomában és az Amikor megállt a Föld című filmek eltérő karakterei után egy újabb gyermek "bőrébe" tud bújni, szemernyit sem cipelve magával korábbi alakításaiból. Arról nem beszélve, igazak a dicsérő szavak, amelyek fizikumát illették. Amellett, hogy a szemünk láttára izmosodik, a jellemfejlődés sem csak a testi változások függvénye, a lelki megacélosodés és eltökéltség is süt minden gesztusából. Egy olyan kamaszt láthatunk, aki a vásznon töltött majd két és fél óra alatt felnőtté válik fejben. Mellette Jackie Chanről is csak pozitívumokat lehet megjegyezni, jót tesz játékának, hogy már egyre kevesebb "jackiechan"-es akciófilmben tud szerepet vállalni, a komikus szerepei után pedig egy itthon csak dvd-n kapható ínyencséggel rukkolt ki tavaly, a Leszámolás Tokióban a modern japán keresztapa-filmek évtizedeket felölelő fajtájából is a jobbak közé tartozik, nem kis részben Chan nagyszerű játékának. A film igazi kétemberes show, mellettük alig kap levegőt a mellékszereplők tömege, Taraji P. Henson Dre édesanyjának szerepében csak egysíkú epizodista, a szerelmi szálban lehetőséghez jutó Mei Ying figuráját megformáló Wenwen Han pedig egyenesen csak egy fizikai támasz, hogy Jaden Smith ne a falnak beszéljen.

 

A rendezői székben az eddig cseppet sem a rendezői nagyágyú státusza alatt munkálkodó Harald Zwart tűnik fel, aki az Öcsikém és A rózsaszín párduc 2 után jutott élete lehetőségéhez, kíváncsian várhatjuk, vajon elindul egy új alkotói úton, vagy pedig megmarad a kaptafánál, őrizve az igazán üde színfoltot karrierjében. Érzelmes jelenetekben, verekedésekben nincs hiány, azonban igyekeztek a Kung Fu értékközvetítő és hagyományőrző stílusát is bemutatni, ami szintúgy pozitívum, olykor azonban a film domináns szálává válik, ahol színész és rendező is aláveti magát a forgatókönyvnek.

 

Azok, akik a retró életérzés feltámadását várják a filmtől, csalódni fognak. Ahogy a Robin Hood esetében is írtam, az átértékelés és modernizálás fazonigazítása azzal az áldozattal jár, a régi rajongók hiányérzet esetében elpártolnak (főleg a kocsipolírozás 2010-es változata miatt), viszont modern nagyvárosi meseként, félig kínai útifilmként, a gyermeket a középpontba helyező sportfilmként igenis megállja a helyét. Létjogosultságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a bevételi adatai: világszerte 318 millió $-nál tart, a nyár legnagyobb meglepetéseként.

 

7/10