Fokozd a látványt, fokozd a tempót! Lám, ennyi egy folytatásos film titka. Ha már a kiindulópontként tekintett alkotás is halmozza a vizuális élvezeteket, az alkotóknak egyre nagyobb gondot jelent mondanivaló és színvonal terén felülmúlni önmagukat. Erre mi sem jobb bizonyíték A kaptár-kvadrológia. Elérkeztünk egy újabb mérföldkőhöz, ugyanis Alice rémföldi kalandjai folytatódnak, még nihilistább és lepusztultabb világban, mint eddig.

 

Az első film még a laborban játszódott, a bezártság és a korlátozott mozgástér erősen behatárolta a lehetőségeket, mégis egy máig érvényes és ötletes filmet rakott össze Paul W. S. Anderson rendező-forgatókönyvíró. A közvetlen folytatásnak szánt második rész már a labor közelében található város, Racoon City utcáira engedte a T-vírust, Anderson csak a rendezőséget nem vállalta. A harmadik, trilógiává "nemesítő" részben hasonlóképp háttéralkotói kreditet szánt magának, azon filmben már a Mad Max-élményt is beemelték a történetbe, ami egy jó kis sivatagi zombikalandra sikeredett.

 

Elérkeztünk a legújabb részhez, melyre már Anderson újra a direktori székben található, a történet pedig a világban tomboló víruspusztítás utáni maroknyi túlélő utáni keresést mutatja be, a James Cameronnak köszönhetően megreformált 3D-képvilágban. Emellett megint egy film, amit a világpremierrel egy időben láthatunk, nem telnek el hetek, netán hónapok, teret engedbe a netes letöltéseknek, hogy elszipkázzák a kíváncsiskodókat.

 

A vírus kijutott az Egyesült Államokból, épp Tokió utcáin járunk, mikor a zombik elszabadulnak. A föld alatt működő Umbrella Corp. helyi főhadiszállását csak hosszas idő után veszi be egy csapat klónozott Alice (Milla Jovovich), azonban a cég vezetője, Wesker (Shawn Roberts) elmenekül, majdnem megölve az igazi Alice-t is. Alice visszatér az Egyesült Államokba, túlélők után kutatva, magányosan köröz az égen kisgépével, mígnem megérkezik a rádióüzenetben megadott koordinátákra, ahol Arcadia városát lelni. Város helyett egy rétnyi kisrepülőt talál, egyetlen túlélő a mellkasára tett adagolón keresztül bedrogozott Claire (Ali Larter). Kettesben indulnak délnek, hogy Los Angelesbe érkezve segítségére legyenek pár túlélőnek, akik a börtönben húzzák meg magukat, egy városnyi zombi által körülvéve.

 

A kis társaságnak új kiutat kell találni, mint kiderül, a közelben található az igazi Arcadia, túlélők után kutatva. A kiutat csak a szigorúan őrzött részben elzárt Chris (Wentworth Miller) ismeri. A menekülésük dugába dől, sorra hullanak a társak, Bennett (Kim Coates) elköti Alice gépét, míg a többiek a zombik áldozatául esnek. Alice, Claire és Chris kijutnak az óceánon üresen álló hajóra, ami nem menekülthajó, hanem egy kísérleti labor, melyet az Umbrella Corp. üzemeltet. A végső összecsapás Alice és Wesker között elkerülhetetlen, a sztori azonban, ahogy a jó horrorhagyományok megkívánják, nem ér véget a harc lezárultával.

 

Először is, tényközlés, ez a film az első Cameron-féle 3D-ben készített alkotás, s ez a tény minden képkockára rányomja a bélyegét. Annak ellenére, hogy még most is kihagyhatatlan a néző felé zuhanó, repülő tárgyak alkalmazása, a látvány tűélessége és színmélysége messze megelőzi az eddigi 3D-filmeket, amelyeket az Avatar-láz hatására konvertáltak csak át.

 

Igazából értetlenül állok az előtt, hogy Anderson forgatókönyvíróként feltüntetni magát, ugyanis nemhogy semmi eredetit nem látni a filmben, önismétlése mellett rengeteg olyan jelenetet emelt át, melyet más filmek már elsütöttek, több-kevesebb sikerrel. Anderson esetében a helyzetet súlyosbítja az a tény is, hogy ezen jelenetek sokszor funkció nélküliek, olyannyira feleslegesek a történet szempontjából, hogy utólag már eleven a kérdés, vajon ha csak hagyományos módon készül(hetet)t volna a film, akkor is így képzelte volna el. Mert így, az Avatar cseppet sem világmegváltó története után egy újabb összeollózást kapunk, de szemben az ottani rendezői zsenialitással és szárnyaló fantáziával, mely a nézőt képes volt a székbe szögezni, itt csak egymásra dobált jelenetekkel találkozhatunk. Rögtön a nyitójelenettel kezdeném, mely azon kívül, hogy egyértelműsíti a logikus következményt, a világszerte elterjedt vírus tényét, a látványra helyezi a hangsúlyt, s cseppet sem pofátlanul nyúlja a Mátrix első két részét (irodaházi behatolás Morpheus megmentése miatt, előtéri lövöldözés, megannyi Smith harcol egy ember ellen). Emellett azonban csak listázva, mely filmek konkrét jeleneteit láthatja viszont az ember: Silent Hill, A barlang, A sziget, Legenda vagyok, Az ember gyermeke, Terminátor.

 

A színészi játék terén érdemi említést tenni azért felesleges, mert egy ilyen filmet cseppet sem a hiteles alakítások tesznek emlékezetessé. Milla Jovovich az örök Alice, úgy néz ki, lesz még 1-2 rész, amelyben szerepet vállalhat, s így készült el a Fűrész után egy újabb olyan horrorsorozat, mely egy zseniális felütést a végtelenségig elnyújt, sokszor az élvezhetetlenségig torzítva a történetet. Ali Larter mintha a fiatalabb Alice lenne a vásznon, amellett neki köszönhetjük a legerotikusabb jelenetet a filmben, az óriás-zombival folytatott harca a zuhanyzóban minden férfi számára értelmet ad a 3D-nek. Ami sajnálatos, az Wentworth Miller nagyon is elszabott figurája, az ex-kommandós börtönbe zárva porig rombolta azt az imázst, amit a Szökés című sorozattal színészileg felépített magának.

A látványt már pár szóban említettem, de nem lehet csak annyit vesztegetni rá. Amint az Avatarnál megszokhattuk, a hibátlan, tűéles képek áradata szinte kíméli a szemet, annyira gyönyörűen kapunk meg mindent, gyilkolást, felsőtesten lecsorgó vízpatakokat, a lepusztult világot, ami körbeveszi mindezt. A nagytotálok is a szebben sikerült verziókhoz hasonlíthatóak, ugyan nem Cameron ült a székben, de a látványhoz fűződő szakértelem megkérdőjelezhetetlenül Anderson osztályrésze is.

 

Ez talán a leginkább játékhoz hasonlító film a négyből, szinte már semmilyen realitást nem tart követendőnek, olykor azt érezni, csak be kell ütni a kombinációt és Alice már ugrik, lő és menekül. A korábbi részekben olykor zavaró visszacsatolás, a játékmenetet felidéző mentési pontokhoz való visszatérés bugyuta megoldásai ezen filmnél már teret sem kaptak. Arról nem is beszélve, hogy ez talán a legdidaktikusabb zárással rendelkező Kaptár-film, előre borítékolható, ha nem lesz nagy bukás, 2-3 év múlva jön a következő, de reménykedjünk, addigra a grandiózus látvány mellett a történetre is sikerül nagyobb hangsúlyt fektetni. Igaz ugyan, hogy más filmek jeleneteinek saját adaptálása majd összefűzése új értelmet adhat mind a hivatkozott darabnak, mind a hivatkozónak is, jelen esetben a céltalanság vagy az alkalmilag megszülető, de megfelelő módon végig nem vitt alapötletek hangsúlyt vesztve nemcsak untatják a nézőt, de még ki is ábrándítják a műfajból.

 

4/10