Prolihisztor

Egyetlen filmalkotás körüli médiakampánynak sem szerencsés azzal indulnia, hogy a címadást, azaz a film elsődleges meghatározását kritizálják. Az 1980-as évek akkoriban kultikus trilógiája, a Karate kölyök amellett, hogy kitermelt a '90-es években egy emancipált verziót is, hosszú idő után jelent meg újra a vásznakon. A cím körüli problémát pedig az jelentette, hogy mind a kiszivárgott történet, mind az első előzetesek alapján nyilvánvaló volt, egy kung fu-filmről van szó.

Azonban a filmet nem csak ezen a téren érte kritika. A főbb szereplők közt található Jackie Chan is, aki azonban nem épp a kiemelkedő sikerű filmekről vált ismertté a tengerentúlon, másrészt pedig a filmjei többsége sem feltétlenül az a műfaj, amely az emlékezetesebb alkotásokat kitermeli.

Mint látható, több negatív előjellel indult az alkotás a moziforgalmazásban, azonban sokak örömére a film az árnyak fölé emelkedett, mind színészi alakítások, mind a film minősége terén.

A Gladiátor Oscar-díjas fogadtatása óta reneszánszát éli a római kori történetek filmes adaptálása. Sorolni lehetne a filmeket, amely csak a helyet foglalná a cikkben, de igazán a Róma című tévésorozat az egyetlen, ami még nyugodt szívvel megemlíthető: "kistestvére", a Spartacus már más irányba kanyarodik, hiába korhű ábrázolás jellemzi. Filmes-sorozatos életrevalóságukat mi sem támasztja alá jobban, mint a ránk maradt korabeli római emlékek: a színművek, a történelmi tények alapján is az egyik legszínpadiasabb, legsokoldalúbb és legellentmondásosabb korszak az emberiság történetében, tele olyan hősökkel és anti-hősökkel, akik modern korunk személyiségeinek, történéseinek archetípusait szolgáltatják.

Neil Marshall rendező két erős, feszültségkeltésben jeleskedő, kegyetlen horror (Dog Soldiers, A barlang) után elindult a nagyvilági rendezői státusz felé, azonban a Végítélet című női Mad Max-filmjével alaposan lerontotta saját imidzsét. Jelen alkotás már kifele lábalás a gödörből, még ha nem is olyan iramű léptekkel, mint azt rajongói remélték, az apró negatívumok mellett (ha lehet őket annak nevezni) már észrevehetőek a rendezői karakter kirajzolódásának momentumai, amik nem csak a filmnek tesznek jót, de az alkotónak és a rajongóknak is.

A fiatalok körében hatalmas sikert jelentenek a regények folytatásra építő sorozatai. Ide tartoznak a Harry Potter-könyvek, az Alkonyat kötetei, de még a Rémségek cirkusza regényhalom is. Ezekből filmet készíteni nem jelent nagy anyagi kockázatot, a regényváltozatok rajongói biztos nézőszámot generálnak az ilyen alkotásoknál,kivétel csak a Rémségek cirkusza, de inkább a filmes megvalósítás hiányoságai és minősége lehet az oka, valamint a hype hiánya, de a varázslófiú kalandjai és a szerelmi háromszög vámpírral-vérfarkassal nehezítve is hatalmas sikereket jelentek a filmvásznon is.

Vannak olyan regényfolyamok, amik nem feltétlenül a fiatalabb korosztályokat célozzák meg. Ilyennek számít Dan Brown életműve Langdon professzor kalandjaival, ami a mozipénztáraknál is szépen teljesített, valamint a messzi északról származó Stieg Larsson tervezete, a Millenium-trilógia, s annak első nagyjátékfilmes változata, cikkünk tárgya, a tetovált lány. Az eredetileg tíz kötetesre tervezett sorozat azonban Larsson 2004-es halála miatt megmaradt trilógiának, azonban így is a svéd kortárs irodalom, a filmek elkészültével pedig a kortárs filmművészet nemzetközi szinten is kiemelkedő darabjainak számítanak.

Idén már készült egy olyan alkotás, ami válaszútnak minősül(het) a főszereplő jövőbeni karrierlehetőségeit illetően. A Kéjjel-nappal esetében Tom Cruise az, aki a 40 feletti sztár új utakra lépésének lehetőségeit mérlegelheti, jelen esetben pedig, az aktuális film értékein felül Angelina Jolie lehetséges jövőbeni szerepvállalásairól is szó lesz. Arról nem is beszélve, hogy ezen filmmel kapcsolatban is vannak párhuzamok köztük.

Phillip Noyce rendező és Kurt Wimmer forgatókönyvíró csak a neveik alapján zseniális párosításnak hangzik. Míg Wimmer kiemelkedő alkotásai közé az általa írott/rendezett Equilibrium, a már csak forgatókönyvírói kredittel jegyzett Beavatás, Az utca királyai és A törvénytisztelő polgár is egytől egyig B-filmes hangulatot áraszt, sokszor A-kategóriás sztárokkal, kiszakítva azokat a megszokott stílusvilágú és üzenettel bíró alkotások közül, addig a rendező Noyce A csontember című filmjével bővítette a mostani főszereplő Jolie kisasszony színészi repertoárját, egyszersmind tanúbizonyságát téve a rendvédelmi szervek munkájában való jártasságáról.

A Salt ügynököt lehet szidni, van is miért, a felsorolt problémák, amikkel ostorozzák az alkotást, megállják a helyüket, azonban elvonatkoztatva, egy filmként kezelve igazi nyári ügynök-film, ha már Bourne határozatlan időre eltűnt, Bond kalandjai létbizonytalanság miatt felfüggesztve.