Prolihisztor

Hatalmas hátránnyal volt kénytelen nyitni hazánkban a Majmok bolygója újraszabott szériájának második része: a forgalmazó Intercom és a Cinema City sajnos nem tudtak megegyezni a film bemutatása tekintetében, így egyik CC-mozi sem tűzte műsorára a premier hetében. Hogy ezt később orvosolják vagy sem, a jövő zenéje, de megannyi filmrajongó maradt le erről a legális élményről. A kellemetlen szájíz után azonban örvendezzünk, mert 2011 egyik legjobb és legnagyobb meglepetését okozó filmjének folytatásához van szerencsénk, amely nem szenved a folytatások gyermekbetegségeitől, sőt! Képes elérni azt, hogy az előzmény nélkül is maradéktalan szórakozást nyújtson a vele még csak most ismerkedőknek, miközben a már magának tudható mozinézők számára is elmélyíti a történetet - egyetlen hibájaként, hogy csak Cézárék szemszögéből.

Zsinórban 3 posztert is bevizsgálhatunk, amik esetében nem mindenhol pozitív az élmény.

A Guardians háza táján már megismerhettük Yondu árnyékát, aki az intergalaktikus sztoriba hoz egy újabb, Marvel-univerzum szinten átívelő szálat hozó földönkívüli, aki az egyik alapító is. Michael Rooker zseniális választás, arcra is tökéletesen idegen.

Hála az Entertainment Weeklynek, kaptunk egy szolidabb képmennyiséget a jövőre érkező Marvel-nagyágyúhoz, az Avengers: Age of Ultronhoz. Kezdésnek rögtön a címlapon egy valószínűsíthetően messze nem végleges Ultront a címlapon, hozzá pedig nem csak a főszereplőket láthatjuk viszont, hanem James Rhodey szerepében Don Cheadle-t, valamint Higanyszál és Skarlát Boszorkány megformálójaként Aaron Taylor-Johnsont és Elitabeth Olsent. Ami egyből lejön, Hawkeye"kosztümje" megállná a helyét a Game of Thrones-ban is, Romanoff biodíszlet ezerrel, az ikrek erősen kérdésesek (főleg a hidrogénszőke Taylor-Johnson), AmKap bőszen nyomja a Puffin szeletet az izmok szépségéért, Thor egy csapzott L'Oreal-reklám, Hulk épp az emberi oldalát használja, Whedon meg egy olcsó hipszter a forgatáson. Amerikai bemutató 2015. május 1., hozzánk nagyjából április 30-át tippelném.

1. A Disney nem alszik, továbbra is növeli élőszereplős adaptációinak bázisát. Ezúttal A dzsungel könyve kerül terítékre, amelyet Jon Favreu fog rendezni. Ezzel Favreu visszatér direktori előéletéhez, elvégre A vasember 1-2 előtt főleg családi mozik dirigálásában jeleskedett: Elf (Mi a manó), Zathura: A Space Adventure (Zathura - Az űrfogócska. A céldátum 2015. október 9., így ideje volt, hogy előálljanak Maugli megformálójával is. A szerepet a tízéves Neel Sethi kapta, akit eddig egy 2013-as rövidfilmben, a Diwaliban láthattuk. Mellette még Scarlett Johansson, Idris Elba, Lupita Nyong'o és Ben Kingsley lesz hallható, ők ugyanis egytől egyig szinkronhangok lesznek. Ká lesz Johansson, Sir Kán Elba, Raksha hangját Nyong'o adja, míg Bagirát Kingsley hangján fogjuk kapni - már nem mi, hanem az angolszász nyelvterületek, mi majd szinkronban tobzódhatunk.

2. A Lionsgate sem restellkedik, ők is fiataloknak szánt témához nyúlnak, ellenben brutálisan erős B-filmes retró anyagról van szó! A Power Rangers-széria került elébük jogostul-mindenestül, hát fel is vették forgatókönyv körül sertepertélni az X-Men: First Class két íróját, Ashley Millert és Zack Stentz-et, hogy kanyarítsanak sztorit egy újabb nagyvásznas filmhez. Elvégre a 20th Century Fox már letudott két alkotást, egyet 1995-ben  in Mighty Morphin Power Rangers: The Movie címen, majd ezt követte 1997-ben a  Turbo: A Power Rangers Movie. Executive-nak pedig nem mást találtak, mint az új Pókember-franchise-t elhagyó Roberto Orci-t.

3. Szintén Lionsgate-tel kapcsolatos hír, miszerint megfilmesítenék a tavalyi bostoni merényletről szóló sikerregényt, Jeff Bauman Stronger című könyvét. Ezzel igencsak gyorsan relfektálna a szórakoztatóipar a valós eseményekre, kérdéses, hogy ez Amerikán kívül mennyire lenne kelendő portéka. A Mandeville Films-szel közös munkáról lenne szó, melyet John Pollono ír, akit a Mob City-ből ismerhetünk Pat Dolanként.

A Csúcshatás 2011-ben egész emberes haszonnal zárt, de sokaknak nem tetszett a tanulság és a végkifejlet. Idén a Transzcendens bukott hatalmasat, és sokaknak semmilyen kontextusa nem tetszett az alkotásnak. Majd hirtelen itt van Luc Besson új filmje, amelyben a két fentebb említett filmet ötvözte, mindezt a Scarlett Johansson névre hallgató biodíszlet üzemeltetésével. Azért e kicsit szarkasztikus hozzáállás, mert Besson egész jól tud indítani (Taxi, Transporter, B13, Taken), hogy aztán sárba tiporja saját érdemeit a folytatásokkal. Most ezzel nem vesződik, hanem berántottaa két korábbi alkotás érdemesebb történetszálait, Morgan Freemant újrahasznosítja a Transzcendens után, hogy egy igazán pörgős, Mátrix-szerűen a szingularitással ismerkedő mozit tárjon a rajongók elé - azt a cseppet Johnny Mnemonicos életérzést ne is említsük, amivel az előzetes és vélhetően a film is indul

. Az eddigi anyagok meggyőzőek, egyelőre nincs kétségem afelől, talán benő Besson feje lágya és valami érdemeset is alkot az Arthur-trilógia, a múmiás Adéle és a Vérmesék után. Ha pedig sikeres lesz a film, akkor bebizonyosodhat, Johnny Deppnek leáldoztak - kivéve, ha épp kalózkodik, bár kérdéses, ott meddig tarthat az alibizés. Hazai bemutató augusztus 7.

Lassan kijelenthető, reneszánszát éli a viking történetek adaptálása. 2009-ben főleg a hangulat és a szűkszavúság miatt kapta fel mindenki a fejét a Valhalla - A vikingek felemelkedése kapcsán, majd jött a Vikingek című sorozat a History Channel pártfogásában, ami már osztatlan siker, akár követendő példa is lehet. Ezek után került a hazai mozikba az Istenek kalapácsa, amely egyszerre ötvözi ezen két előzmény legjobb pillanatait, de ezzel párhuzamosan meg is gyalázza minden ponton...

Ritka az, amikor ki lehet nyugodt szívvel jelenteni, hogy vérgyenge évet futnak az animációs filmek. Idén eddig lefutott A mogyoró-meló, A Lego-kaland, Mr. Peabody és Sherman valamint a Rio 2. is. Ezek együtt nem hagytak egy értelmes filmélményt hátra, még az agyondícsért Lego-film is próbára teszi a felnőttek idegeit, a többi meg csak úgy lefut, mint random-animáció szombati matinénak a tévében. Erre most jön egy nyalka viking kamasz sárkányháton és minden téren ledarálja a fenteb soroltakat. Ennek ellenére küzdenie kell a nézők kegyeiért, mert a szülők az egyetlen nyárra pozícionált mesére cseszik elvinni a kölköt, bezzeg Transformersre meg igen...

Elérkeztünk a nyár talán legtöbbre hivatott versenyzőjéhez, a Transformers: A kihalás kora alcímű fejezethez, mely egy új trilógia megágyazója is egyben. Emberi szereplők terén cska újdonsággal találkozunk, míg Autobotok és Álcák terén csak hellyel-közzel ragadhat el minket az újdonság varázsa. Ha már úgyis egy évvel több ideje volt a megszokotthoz képest Michael Baynek a filmre (a robotos filmográfia-szakasz közé ékelve a Pain & Gaint), így részemről magasabb elvárásokkal is álltam a filmhez.

Peter Jackson és a Tolkien-adaptációk másodkoruk delén járnak, amikor is nevezett Bilbónk egy csapat törphöz csapódva készül azok királyságának, a Magányos hegynek bitorlóját kijátszani. Smaug, a rettenetes sárkány saját vágyainak engedelmeskedve betemette magát a törpök minden kincsével, a hegy belsejében osztozik ő förtelmes nagy zsákmányával a hajdanvolt törp birodalom dicsőségét hirdető termeken. Eközben a gonosz sem lapul, Dul Guldur mélyén sötét erők gyülekeznek, hogy ork légiótól támogatva visszatérhessenek Mordorba. A kettészakadt különítmény másik fele, egyszem Szürke Gandalf azon törekszik, hogy elejét vehesse a Boszorkánymester ármánykodásának, de sajnos késve érkezik a kihalt erődhöz. Ennyi a mese, amit J.R.R. Tolkien oly nagyszerűen kibővítve prezentált már számunkra, most jöjjön a film!

Világokat rengető módon dübörög a Marvel Phase 2 alcímre keresztelt második felvonása, melybe Vasember kicsit erőtlenül, szinte már bádogemberi esetlenséggel mentette meg a nőjét és a saját becsületét, na meg termelt laza 1,2 milliárd dollárt világszerte. Persze, a pénz szentesítette az eszközt, melynek egyik részeként a stúdió könnyedebbre veszi a figurákat, bebetonozva a szembenállást Christopher Nolannel és Batman figurájával, a DC sikerkovács párosával (ami már trió a sikeres Superman-reboot után) szemben. A már említett Vasember lazasága belopta magát a mozirajongók szívébe, Amerika Kapitány jégmezőkön túli lojalitása lenyűgözheti a patriótákat, a csapatfilm szimplán csak egyesítette az összes karakter erényét. Thor pedig a maga isteni mivoltának pátoszától terhesen érkezett el a legújabb kalandok mezejére, ahonnan már nincs visszaút.

A világok harca (höhö, nem Welles) lassan a végére ér, a Loki gerjesztette hullámok elcsitulni látszanak, az asgardi erők (élükön Thorral) megfékezték a harcokat mindenhol. Közeledik azonban egy 5000 évente előforduló együttállás, aminek révén a világok átjárhatóvá és ezáltal egyszerre leigázhatóvá válnak. Ezt használná ki a sötétség utolsó (?!?!!?) nagy alakja, Malekith, hogy az általa kreált végtelen energiával, az Aetherrel elpusztíthassa a világokat, újra elhozva a sötétség idejét. Mindez azonban a semmiből felkészületlenül éri az asgardiakat, mert az ő tudomásuk szerint az összes sötét erő elpusztult akkor, mikor Odin apja, Bur elpusztította a sereget és velük együtt az Aethert is. A még mindig lehegerlően izmos Thor pedig magához karolja kedvesét, Jane Fostert és szembeszállnak a végtelen erővel, melyet még nagyapja sem mert elpusztítani.

A látvány lenyűgöző, a különböző világokba nyert betekintések káprázatosak, a csatajelenetek, főleg Asgard ostroma lehengerlő – nem csoda, hogy csak némi villám és pöröly állította meg az inváziót. A poénokra néhányan érzékenyek lesznek, mert egy ilyen fajsúlyú történetbe ez nem fér(het) bele egy pucéran rohangáló fizikus, egy lagymatag felvezetésű „szerelmi” szál, a még mindig csak egyszemélyes főgonosz-állomány pedig már repetitívnek hat. Mégis, a Marvel azért működik ennyire dinamikusan, mert pontosan azt a közönséget találják meg, aki jegyet vált: legyen fiatal vagy korosabb, férfi vagy nő, mindenki megtalálja a saját igényének valót. Érződik a fejlődés, hiszen Kenneth Branagh rendezésének színpadiassága és modorossága csak nyomokban fedezhető fel, másrészt az új rendező Alan Taylor korábbi munkássága, a Trónok harca stílusában és műfajában is illeszkedik Thor történetéhez.

Az emberiség és a Föld eltörpül a 8 másik világ erejével szemben, mégis itt eszkalálódik minden és mindenki, aki és ami képes megmenteni az univerzumot, leselkedjen arra bármilyen veszély. Ezzel a szolidan olvasztótégely mentalitással nem csoda, hogy az egyetemes üzenetű képregény-világ könnyen utat talál a nézőkhöz, mert megerőltetés és direkt szimbólumok nélkül is rajongani lehet a szuperhősökért. Azokért, akik legyen bármilyen erejük is, még nálunk, szimpla halandóknál is esendőbbek és kiszolgáltatottak. Szembe kell nézni olyan vágyakkal, amivel évezredek óta senkinek nem kellett. Hiába van ott kéznél a szépséges Sif, Thor akkor is a földi nőt, Jane Fostert választja, aki mellett nem a dicső harcok, hanem a szorgos hétköznapok várják – már amikor jön és egyik évben szólóban, a rá következőben pedig csapatban ment meg mindannyiunkat. Jogos a polemizálás, vajon miért választja egy istenség a halandóságot és az egyszerűséget a halhatatlan dicsőség helyett, de itt már a karakter és a történetek felének a létjogosultságát kérdőjelezzük meg. Ez egy döntés, amit el kell fogadni – persze kritizálhatunk, mint minden, egyéni vélemény alapján hibás döntést.

Ami miatt még mindig a DC élvezi az előnyt, az a következetesen sötét tónus, mely nem fér bele a Marvel univerzumába - a két istálló karaktereinek különbsége is ebben rejlik. Amennyire sötét és folyamatosan fájdalmas a DC világban a küzdelem, addig a Marvel minden erőfeszítés mellé prezentál egy vidám vagy legalább önmagában pozitív cselekményt. Ld. Pókember állandó humorizálása, Thor színpadias, sármos megjelenése, Amerika Kapitány naiv rácsodálkozása a gonosz erőkre. Egyszerűen ilyen a világ, itt nem lesz alkoholista és önmarcangoló Vasember (bármennyire is várta volna az elfogult rajongó a 3. rész kezdetén), nem fogja Amerika Kapitány kevésbé védelmezni hazáját annak elkorcsosulása miatt. Ideák közti háború ez, melyet anyagilag vitathatatlanul a Marvel nyert meg eddig, míg a DC csak keresgéli saját egységes univerzumához a kulcsot.

A végére maradjon mindenki a helyén, mert két záró jelenet is érkezik, az egyik (az ütősebb) a pofás képregényes behatású stáblista elején, a másik pedig a film legvégén. 8/10, mert egyre jobb a karakter és az őt övező egyéni hangvétel.