Prolihisztor

A tegnapi New York-i kritikusok díjátadója erőteljesen megszabhatta a szezon menetét. Mostanra megvannak a függetlenfilmes jelöltek is.

A díjátadó 2012. február 25-én, szombaton lesz Santa Monicában. Lehet, hogy a The Artist személyében megvan az idei A király beszéde?

Egy fekete-fehér némafilm, amely letarolhatja a díjátadókat?

Éljen a retróláz!

A jelöltek:

Legjobb film

50/50

Drive - Gázt!

Kezdők

Take Shelter

The Artist

The Descendants

Legjobb rendezés

Michel Hazanacivius - The Artist

Mike Mills - Kezdők

Jeff Nichols - Take Shelter

Alexander Payne - The Descendants

Nicolas Winding Refn - Drive - Gázt!

Jövő évi kedvcsináló és előzetes-gyűjtemény (már ahova sikerült találniszóban forgó képanyagot):

A leleményes Hugo (Hugo) - 2012. február 9.

Az ördög benned lakozik (Devil Inside) - 2012. március

Csempészek (Contraband) - 2012. március

Lorax (The Lorax) - 2012. március

(előzetes itt)

Boszorkányvadászok (Hansel und Gretel: Witchhunters) - 2012. március 1.

Pszichoszingli (Young Adult) - 2012. március 8.

Csatahajó (Battleship) - 2012. április

A diktátor (The Dictator) - 2012. május

Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) - 2012. május

Madagaszkár 3 (Madagascar 3) - 2012. június 7.

Igaz, még majd két hét van a bemutatóig, de addig egy kis háttérinfó (hála az UIP Duna Filmnek):

Az Impossible Missions Force (IMF –nem tévesztendő össze a Nemzetközi Valutaalappal) ügynökei, Jane Carter, Trevor Hanaway és Benji Dunn azt a feladatot kapják, hogy fogjanak el egy futárt, aki nukleáris indítókódokat szállít. Balszerencséjükre kudarcot vallanak, és a kódokat egy gyönyörű bérgyilkos, Sabine Moreau szerzi meg. Eközben Ethan Hunt parancsnokot kiszabadítják egy moszkvai börtönből, és a csapatot azzal bízzák meg, törjenek be a Kremlbe, és derítsék ki, ki az a Cobalt fedőnevű férfi, akinek a kódokat szánták. Cobalt azonban felrobbantja búvóhelyüket, és mielőtt Ethan és Benji kereket oldhatnának, hatalmas robbanás rázza meg a Vörös Teret. A gyanú Ethanre és az IMF-re terelődik, s ennek következtében az elnök életbe lépteti a Fantom Protokollt, ami az ügynökség megszüntetését jelenti.

William Brandt ügynök megöröklésével Hunt életében először kénytelen olyan csapattal dolgozni, amely csak úgy a nyakába szakadt. Brandt látszólag afféle okoskodó aktakukac, de a múltja sötét titkokat rejt. Mindenki közös bánatára Ethan és az új csapat kénytelen egyesíteni erőit, hogy pusztán saját találékonyságukra hagyatkozva tisztára mossák nevüket, véghezvigyék a küldetést, és megelőzzék a nukleáris világvégét.

1980-at írunk, nem sokkal járunk az ománi vérengzés után. A béketeremtő feladatokkal érkező SAS-alakulatok halálbrigádok módjára végzik ki a fontosabbnak tartott katonákat-politikusokat, akik a sejk gyermekeiként a trónt örökölhetnék. A halálán lévő sejk felfogadja Huntert (Robert de Niro), hogy balesetnek álcázva kiiktassa a brit ex-katonákat, a vénülő bérgyilkos azonban meglépnek a pénzzel. Foglyul ejti a sejk, majd Hunter legjobb barátját, a már megcsömörlött/visszavonult Danny-t (Jason Statham) bízza meg a feladattal, hogy a régi bandát összeszedve elvégezze az utolsónál is utolsóbb melót. Ez azonban cseppet sem megy zökkenőmentesen, elvégre a brit speciális alakulat egy "Feather Men" nevű csoport alá tartoznak, akik gazdasági-politikai indokkokkal végzik feladatukat, sokszor másodlagos jelentéssel ruházva fel a küldetéseket. Az SAS részéről is akcióba lendül egy volt katona, Spike (Clive Owen), hogy megmentse egykori társait valamint felgöngyölítse az őt üldözők csoportját.

Igaz történeten alapuló katonai-politikai akciómenetet kapunk, melybe negyedéves Statham (magyarázat Olivia Wilde esetében itt) köszön be ismét. A hidegháború végén, az olajválságokból kifele lábalva megannyi összeesküvés-elmélet látott napvilágot, nem kis irodalmat generálva a témában. Hogy egy hasonló kaliberű, mégis adaptációit tekintve hatványozottan sikeresebb figurát idézzünk meg: Jason Bourne esetében sajnos megannyi emberáldozatot és baráti veszteséget nyugtázhattunk, míg Danny Bryce eléri azt, ami Bourne-nak nem sikerül - megmenti a lányt, de ki is száll a bizniszből, ezzel szemben Bourne elveszti szerelmét, de fel tudja számolni az őt létrehozó, működtető majd likvidálni szándékozó testületet. Lehet, ez a különbség a boldog '80-as években játszódó sztorik és a rideg, acélszürke napjainkban zajló eseményeket megéneklő alkotások közt.

A színészgárdáról rossz szót ejteni káromlás a javából! Robert de Niro hiteles a kissé megkopott és kiöregedő gyilkos szerepében, Clive Owen bajusz ögé bújva is kemény karakter (nem is érteni, miért erőlteti a romantikus oldalt...), Statham pedig állítom, kondi helyett forgatásokra jár! Annyi filmet vállal, telve akciójelenetekkel, hogy elképzelhetetlen, amint lemegy gyúrni a sarkon található proteinbárba. Arról nem beszélve, hogy ideális ráhangolás Statham számára az Expendables 2 előtt, aminek zajlik a forgatása, ha egy ilyen retrószagú akciófilmben veri szét pár ember fejét úgy, hogy közben egy székhez kötve menekül az életéért. A szökés óta kicsit eltűnt Dominic Purcell viszont csak dícséretet érdemel, nagyon jól hozza a nőcsábász walesi ügynökkaraktert, nem kis maszkírozás árán is megőrizve Lincoln Burrows tettrekészségét. 

Tény, nagy újdonságot ez a film sem jelent a zsáneren belül, de kellemesen belekeverte Owent a már említett Bourne után egy hasonló kaliberű alkotásba, de Niro vén rókaként ügyesen oldalat a vígjátékok marcona apukája és az akciófilmek tanítómestere közt - valahol integrálva mind a kettőt. Statham pedig kemény, üt és csak aztán kérdez, házról házra ugrál... ha valaki netán szuperhősnek/gonosznak kérné fel, tegye minél előbb, ne csak a kiégett öreg figurát tudja hozni, hanem annak képességei csúcsán is maradandót alkothasson.

Egyszer mindenképp érdemes megnézni, az utóbbi időkben az egyik legjobb, a mozikba is eljutó oldschool-badass akciófilm. 

Next Stop - Expendables 2

6/10

Nehéz szívvel kezdem meg soraimat, ugyanis nem tudok maradéktalanul hozsannázni Tarsem Singh legújabb filmje esetében. A mozgóképes festészet (esetében talán ez a legpontosabb megnevezés) talán legkiemelkedőbb alakja most eddigi filmjeihez képets hatalmas, 75 millió dolláros költségvetéssel indulhatott harcba a rajongók kegyeiért, melyhez egyből a 3D-t is társította, hogy vizuálisan új mélységeket nyithasson meg alkotásában. Az előzeteseket látva mindenki Zack Snyder 300-ához hasonlítgatta a filmet,ami több okból is helytelen húzás: a két filmes összművészeti értékei közt Singh javára hatalmas a különbség, filmjeiket tekintve nem különben. Annyi azonban tény, itt is lassítva láthatjuk hullani az ellent, igaz, a film történetéhez alakított görög mitológia jelen esetben működőképesnek bizonyult, szemben a tavalyi verzióval (A titánok harca 3D).

Az istenek épp a semmittevésben dagonyáznak, Zeusz (Luke Evans) vezetésével Svájcot játszanak a hellének és a heraklioniak közti háborút nézve. A heraklioni király, Hüperion (Mickey Rourke) épp a görög istenek trónjának megdöntésén buzgálkodik, márpedig Mr Adler, a south parki technika-tanár óta tudjuk, a buzgálkodás cska bajjal jár, elvégre megsérül valaki. Itt is szép számmal sérülnek meg a serény buzgálkodók, a film első felében szinte csak a hellének hullanak a porba, a végére azonban már heraklioniak is számolhatnak "némi" emberveszteséggel. Míg az istenek kezdetektől fogva bíznak Thézeuszban (Henry Cavill), addig az emberek a jóféle társadalmi előítéletekben dagonyázva csak később állnak az ijfú fattyú oldalára, hogy mentsék a hellén vért. Az Olümposzon csücsülő istenek struccpolitikáját a bohó és fiatal gyermekistenek (Poszeidon, Athéné, Árész) vetnek véget, mely az isteni élet kiontása mellett végre becsatornázza a felhők felettieket is a történetbe. A végső csata epikus méreteket öltenek, míg az emberek egy szűk márványfolyosón ontják ki egymás életét, addig istenek és titánok a Tartarosz-hegy gyomrában vívják élet-halál harcukat. A harc kimenetele kiszámítható, ámbár látványos és fordulatos, mint egy jó Rocky-film - miket beszélek, minden Rocky-film jó film.

A színészválasztással komoly probléma nem volt, talán Rourke urat lehetett volna némileg kegyetlenebb és gőgösebb köntösbe bújtatni, Cavill viszont már most köpönyeget lobogtat a szélben, kosztüm terén készülve a Superman-szerepre. Itt is ez volt a szerepkör, elvégre a legszuperebb embert alakítva kellett megvédeni népét a rá törő gonosztól, legyen annak bármilyen is az alakja. A görög mitológia alkalmi kifacsarása miatt sem lehet hiányérzet, már a tárgykör megszállottjait leszámítva. Nincsenek benne logikai bakik, messzemenően bugyuta elképzelések, elvégre nem a mainstream hollywoodi agymosáson nevelkedett szerzőpáros, Charly és Vlas Parlapanides kanyarította a szkriptet, ami ennélfogva élvezetes, realista és emberfeletti is. Ami miatt hiányérzete lehet az embernek, az Singh munkája terén keresendő. A vizualitás magával ragad, már ha képesek vagyunk szemüvegben is érzékelni a valós kétdimenziós síkokat, mert ezt a filmet több okból is felesleges volt harmadik diemnzióval megdobni. Első körben megjegyzem, nem láttam olyan jelenetet, ahol az egymás mögött elhelyezkedő jelenetsávok mérvadó és szükségszerű térérzetet kellett hogy keltsenek bennem, mint nézőben. Másrészt az erre fordított költségeket visszaterelve a büdzsébe egy kicsivel hosszabb, de annál méltóságteljesebb körítést adva a legújabb vizuális orgiának. Mert valljuk be, ez most orgia a szemnek, de rendesen! A film előtt kiszivárgott jelenet, melyben az istenek és a titánok küzdelmét követhetjük végig, még Snyder részéről is elismerést követel: a teljes valójában mutatott kaszabolás és öldöklés szinte már a középkorban felejtett brutalitás ízét és szagát idézi meg, egyedül a trendi túlpörgetett vágáson kellett volna visszább venni. A 3D-hez csatolnék vissza: több helyütt is vakított a nappali fény, melyben felvették a jeleneteket, a fehér szín annyira erőteljes jelenlétet adott, mely kettőnél több dimenzióban az elvárt eredmény (tág pupillával meredni a vászonra) helyett a hunyorgást hozta el osztályrészül.

Ha nem lenne a 300, akkor ez lenne a legjobb görög mitologikus film! - olvastam valahol. Helytelen összevetés. Ahogy a legújabb ZTE Skate telefont sem érdemes egy HTC Desire-rel összevetni. Míg a korábbi kiadás egy helyből csúcsra juttatott termék, melyet hihetetlen hype-pal tettek még vonzóbbá, addig a másik egy eddig popkulturális szinten háttérben mozgó alkotó első világszintű nagy dobása, mely megtalálja az örökké keserű szájízzel mozgók kritika-mirigyét, de a kompromiszumkész többség szemében értékes és elfogadható alkotásként marad fent. Ahogy az ókori görög drámaírókat is csak elvakult állapotban, irodalomórán lehet csak hasonlítgatni, úgy itt is csak azok hasonlítgassák, akik nem látnak 3 gondolatnyit előre egy film esetében.

Ami tény, Singh elmaradt a hozzá mért várakozásoktól, de a filmet végignézve el kell mondani, köröket vert Snyderra, ami a legutóbbi alkotásaik összevetését illeti. Most már csak az a kérdés, mit fog kezdeni Snyder Cavillel karöltve Superman kissé kisiklott nimbuszának felívelésével...

8/10

Az idő pénz, sokszor hallani. Mi van, ha mindezt szó szerint vesszük, alapjául téve az emberi életnek? Nem a mostani értelmében, hanem egy kicsit futurikus sallangokkal megtűzdelt erkölcsi tanmesébe ágyazva, mely a vagyonhalmozást a halhatatlanság szintjére emeli át? Bő másfél órában megtudhatjuk Andrew Niccol teljes tolmácsolásában.

A fentebb említett forgatókönyvíró-rendező úriember eleve erős hátszéllel indul, elég csak felidézni a '90-es évekbeli berobbanásának apropóját, a Gattaca című sci-fi eposzt. Hogy miért nevezném eposznak? Mindamellett, hogy rajongótábort épített ki a rendezőnek és kritikusi elismerések egész sorát hozta magával, egy igencsak sajátos látásmódú alkotót betonozott be a szakmába. A Truman show és a Fegyvernepper is a sajátos világlátás és őszinte alkotói reflektálások egész sorát rejti magában, nem kis szkepticizmussal az akkori korszellem irányában. A Lopott idő esetében Niccol mind műfajilag, mind mondandó terén visszatér az 1997-es gyökerekhez; a sci-fi műfajt felöltve meséli el a ki tudja mikori jövő koldus és királylányának szerelmi történetét, csak most épp az emberi(es)ség megmentése is látókörbe kerül.

A szegények napjai meg vannak számlálva, a szó teljes jelentésében napról napra élnek, míg a gazdagok évmilliomosoknak számítanak. A társadalmi szegregáció a darwini elmélet kifacsarásával egyetemben alkotja meg a jövő mindennapjait: a szegények nem éhenhalnak, hanem lejár az idejük. Emellett a halhatatlansággal is megajándékozódik az emberiség, hiszen az időt hitelbe is adják, így jutva mások életidejéhez. Mindezt úgy, hogy 25 éves koráig fejlődik grátisz az ember, onnantól kezdve, ha jól gazdálkodik az idejével, halhatatlan 25 éves testben élhet, ha rosszul gazdálkodik vagy csak csóró marad, egy évnyi feltöltés áll a rendelkezésére, melynek lejárta után meghal. A halál az idő lejárta mellett máshogy is utólérheti az embert, hiszen az időért lopnak, csalnak, hazudnak és ölnek is. Főszereplőnk, Will (Justin Timberlake) egy idegen, de gazdag férfi megmentése révén jut több mint száz évnyi élethez, amellyet sajnos senkin sem tud segíteni a környezetéből. Fájdalmában bosszút kíván állni az egész rendszeren, megszüntetve az időbeli kiszolgáltatottságot. A gazdag körzetbe jutva először ezeréves letéthez jut, majd igaznak bizonyuló szerelemhez. Az időhitelezést irányító Weis lányával, Sylviával (Amanda Seyfried) karöltve igyekeznek meglógni az időrendészet és a gettóbeli időrablók elől is. Ennyi teher mellé idejük lejártával és a világ megmentésével is képesek foglalkozni!

Kapunk hát jó adag romantikát, mely újraértelmezi és elmélyíti az "Élj a mának!"-szlogen jelentését, a gazdagság-szegénység választóvonal pedig szigorúan behatárolja az emberiség idejét. Ahogy a filmben is elhangzik: Sokan halnak meg mások halhatatlanságáért! Ezt nagyon véssük az eszünkbe, ugyanis ez a fajta kapitalista élet-halál harc a fogyasztói társadalom esetlegesen ránk váró következő szintje lehet. Ha már most is azért dolgozunk, hogy legyen hol laknunk, legyen mit ennünk, ha már most kis karórákkal tudunk fizetni, akkor csak egy lépés a bionikus életszámla, mely a hátralévő időben méri tehetősségünket. Ha jó párhuzamot akarunk találni, akkor a felhangoktól sem mentes Véres gyémántokkal állítanám párhuzamba, de a rendezőtől megidézett Gattaca is tökéletes alternatívája a filmnek. Mindhárom esetben az emberiség fejlődésének egyik állomása jelenti a többség elnyomottságának problémáját, mindháromszor az egyén erkölcsi ítélete miatt választja a felsőbb körökkel való szembenállást, nem beszélve az érzelmi húrokról sem. Ahogy azt sejteni lehetett, popcorn-scifi, mint műfaj, erősen megszületőben...

Ezen hármas párhuzam okán is vizsgálható filmmel pedig abszolút nem lehet semmi bajunk. Tény, ennél komorabb ábrázolásmód is illett volna a filmhez, a végeredmény és a tömeg szájízének való kommersz megfelelési igény miatt azonban ennyi az, amit kihoztak a témából. Valahogy a popkultúra terjedése okán a sci-fi, mint filmes műfaj kicsit kényszerpályán mozog, a kényszeres produkciós kötelezettségek okán ne is reménykedjünk ennél vérmesebb társadalomkritikákra. Akinek mégis az kell, az nézze meg M.I.A. Born Free cimű kisfilm-terjedelmű klipjét Romain Gavras rendezésében (vagy a Gavras által eztán ledirigált Eljő a napunk című filmet), hogy megértse, milyen társadalmi szegregációval van dolgunk napjainkban, s mennyire pitiáner, értelmetlen és mégis kegyetlenül brutális a mai világ.

7/10

Ismételten elmaradt a hazánkban honos rovarnak, a magyarhangyának az irtása az OdeonLloyd moziban. Mint minden filmkedvelő, ennek a hírnek csak örülni lehet, íme hát a november havi rovarkodás kínálata!

U.i.: Lassan jönnek majd az éjszakai talajmenti fagyok, reméljük nem esik kár ebben a hasznos és szorgos kis önzetlen rovarfajtában, ami hungarikumként virul hazánkban.

magyarhangya vetítések novemberben az Odeonban. meztelenkedés, háború, felnőtté válás, kulináris kalandok, pszichológia, pedagógia és még fúj az Északi szél is, sőt premier előtti vetítéseket is hozunk. november 7.hétfő 18:30 Odeon 18 - a Téka ajánlja: Huncut felhőcske  18 éven felülieknek A Huncut felhőcske vidám és szertelen film, melyben a helyenként durva, a pornográfia határát súroló jelenetek közé vidám, NDK-s ajándékkorár-szerű bohókás betétdalok kerülnek. A rendező többi filmjénél (Neonisten gyemekei, A folyó, A lyuk) talán nehezebben emészhető, már csak a stíluskavalkád miatt is - sokakat biztosan zavarni fog a leplezetlen szexualitás, mások az elidegenítő betétek láttán jönnek zavarba. Ám aki ráakad a horogra, az egészen biztos soha nem felejti el ezt a darabot. Jegyár: diák és nyugdíjas 650 Ft, teljes 950 Ft november 8. kedd 21:00 magyarhangya ajánlja: Charlie Wilson háborúja Egy piás pofa. Egy csinos pofi. Egy pofátlan profi. Ki mondta, hogy ennyivel nem lehet megdönteni a szovjet birodalmat? A Charlie Wilson háborúja elképesztő igaz történet arról, hogy egy képviselő, aki szerette jól érezni magát, egy houstoni milliárdos hölgy, aki szeretetett a jó ügyért harcolni, és egy CIA ügynök, aki szeretett egy jót harcolni, miképp szövetkeztek, hogy összehozzák a történelem legnagyobb titkos manőverét. További részletek a facebook eventen. Jegyár: diák és nyugdíjas 650 Ft, teljes 950 Ft november 14. hétfő 20:30 Odeon18: Kacsaszezon  Alig egy hónap van hátra, hogy az Odeon 18 éves legyen. Születésnapját olyan filmekkel várjuk, amelyek szereplői szintén a felnőttkor küszöbén ... Minden vetítés előtt játék, amely egyre közelebb visz a születésnapi meglepetésekhez. A  Kacsaszeszon egy lakótelepi lakásban játszódik ahol két kamasz próbálja eltölteni "hasznosan", szülői felügyelet nélkül a vasárnapját. FLAMÁ-nak és MOKÓ-nak mindenük megvan: X-box, kóla, csipsz. A film hűen tükrözi a mai gyerekek kreativitását és teljes érdektelenségét egyaránt. Ha nincs áram, akkor nincs videojáték, TV, rádió. Tehát semmit sem lehet csinálni. Vagy mégis? Jegyár: diák és nyugdíjas 650 Ft, teljes 950 Ft november 15. kedd 20:00 Kopogó szemek: A csirke, a hal és a királyrák Díszvendégünk a 2o11-es Golden Blog gasztro kategóriájának nyertese: Jókuti András, aki a Bocuse d'Or kulisszatitkairól mesél, miközben kóstolgatunk és HANG koncert szól a háttérben. 21:00 -től pedig friss gasztronómiai tapasztalatainkkal s teli hassal beülünk a várva várt filmre. A film egy izgalmas gasztronómiai dokumentumfilm, amely Jesús Almagro, Spanyolország egyik legismertebb szakácsmesterének küzdelmét mutatja be a gasztronómia világbajnokságaként emlegetett Bocuse d’Or szakácsversenyen. A speciális vetítésre csak foglalás alapján, a foglalás után két napon belül átvett jegyekkel fogadjuk a nézőket. Jegyár: 1990 Ft. További fontos információk a facebook eventen. november 16. szerda 20:00 pszichologia.com filmklub: Szerelem, pasta, tenger A vetítés utáni beszélgetésen a családi tradíciók és másság, tolerancia és összetartás témáit járja körül Puzsér Róbert meghívott szakértőkkel: Birtalan Balázs, Rózsa Krisztián és Faix-Pruknekr Csilla. Jegyár: elővételben: 1400/1700 helyszínen: 1900/2500 november 17. csütörtök 18:00 pedagógiai filmklub: Vidéki tanító Folytatódik a pedagógiai vetítéssorozat Bohdan Sláma filmjével. Fiatal, ambiciózus, ám kissé félénken mozgó férfi érkezik a cseh kisváros iskolájába; Petr egyenesen Prágából jött, hogy az itteni nebulókat biológiára tanítsa. Érkezésén legjobban maga az igazgató csodálkozik: úgy gondolja, az új tanerő bajba került előző munkahelyén, önszántából ugyanis nem vállalna egy ilyen Isten háta mögötti helyen munkát, egyben azt is gondolja, fél évnél többet nem fog itt tölteni. Jegyár: pedagógusigazolvánnyal: 600 Ft/ teljes 950 Ft november 17. csütörtök 20:15 Északi szél, Prizma: Gengszterek fogadója A film után Pálos Máté beszélget velünk a filmről. A további programok a facebook eventen. A filmklub ideje alatt az Odeon Lloyd moziban kedvezményes, 500 Ft-os áron vehetitek meg a Prizma bármely, eddig megjelent számát. Jegyár: diák és nyugdíjas 650 Ft, teljes 950 Ft november 18. péntek  20:00 magyarhangya ajánlja premier előtt: Barney és a nők Nézz velünk premier előtt filmeket. Magyarországon te láthatod először, első kézből kapsz infókat, választhatsz további filmeket is, amiket szeretnél a többiek előtt látni.  Most a Corner Filmtől vetítünk. Hogy biztos legyen helyed, jelezd jegyfoglalásod amonipolgar@magyarhangya.hu e-mail címen. A lefoglalt jegyeket a vetítés előtti napig át kell venni. Előzetest itt nézheted meg. jegyár:elővételben 1o5o Ft/helyszínen

Szeretném kiírni magamból a tegnapi filmélményeimet, melynek sora most kevésbé leszend szakmai, mint inkább személyes vélemények hangzatos mondatjai. Mindezek előtt egy kis háttérisme:

Nevezett két film (ha nem is komoly, de) érdeklődésemre tarthatott számot, az egyik a közeljövő robotizált küzdősport-felvetése révén, míg a másik a '93-as nagy kedvenc változat újraértelmezésének okán. A félelmek sem álltak távol tőlem, lévén Shawn Levy (Vasököl) esetében a tucatvígjátéki stílust akarták ötvözni a sci-fi életérzéssel, míg Paul W. S. Anderson a sci-fi és horror kőkemény világából redukálódott volna a kosztümös kalandfilmek zsánerének kebelimádata felé. Igaz, egyik óhaj se ment zökkenőmentesen, de legalább az egyikük esetében sikerült dührohamok nélkül letudni a játékidőt...

Ahogy a plakátokon is látszik a különbség, a jövőben játszódó alkotás (Vasököl) szereplői csak a hátukat mutatják, hisz mi, mint múlt, csak mögöttük kulloghatunk. A kalandfilm esetében pedig minden szereplőt igyekeztek olyannyira frontálisan mutatni, hogy csak arcképcsarnokává váltak a filmnek. Emellett nem hiszem, hogy Orlando Bloom kiemelése indokoltabb volt, mint Mads Mikkelsen eltörpösítése... A plakátok után egy kis esztétizmus, melyet megtekintési időrendben kezdenék:

Vasököl esetében kinek ne jutott volna eszébe a Túl a csúcson, mely generációmnak (20-30 évesek) talán a legkedvesebb tékozló apa-képének mintafilmje. Mindezt megfejelték a robotharcosokkal, mely a mindenkori gyermekgenerációk mágnese, a hölgyek pedig kapnak egy kis Hugh Jackmant is a tarsolyból. Ez így szép és jó, klisés is meg sportfilmszerűen kiszámítható, mégis szerethető (vagy legalábbis megnézhető egyszer, ami a mai popcornok esetében lassan dicséretnek minősül). A sztori alap, szót se érdemes vesztegetni rá (ill csak egy keveset): élsportolóként és robotmanager-ként is csak unterman főhősünk egy hozzá hasonló, pofozózsáknak használt robottal és szíve/pofájanagy gyermekével felvértezve sportlegendát épít. Messze nem lesz akkora dobás ez, mint a megidézett Stallone-film, azonban ezen keresztül kedvet csinálhatunk másoknak is a szkander-Rockyhoz. A képi világ zseniális, a robotbunyó Transformers-szintű, de nincs agyonvágva, mint manapság minden pörgősnek szánt akció - igaz, a mögöttes gondolat, miszerint az embereknek vér és halál kell a vásznon, igen elgondolkodtató, megidézhetné a Gamer ideológiai mélységét (nem a filmest, mert az nem sikeredetett...), azonban mai tucatscifiként messzire elkerüli a mondanivalót, netán a gondolkodó-érző gép látszatát is. Emiatt van ám vaskos hiányérzet, de Jackman bátya karrierje színesedhetett egy apafigura alakításával, aki hol szimpi, hol nem, de szerethetően jóravaló, csak rossz utakon jár a balga.

A három testőr esetében több okból sem lehettem elnéző a végtermék megtekintése során. Elsősorban az 1993-as Stephen Herek-változat nagy-nagy rajongója vagyok (legalább annyira, mint a Costneres Robin Hoodnak), így kétszínű kritikus lelkem húsburka elfogódva foglalt helyet a székében. Lett is szemkikerekítés, hiszen az akciójelenetek korszerűsítésén kívül megannyi cselekménygörgető jelenetet sikerült egy az egyben lemásolni a becses alkotóknak. A színészek esetében az a fajta személyes varázs, ami pont egy felnőttkorral ezelőtt megvolt (elvégre 18 év van a két verzió közt), mára egyszerűen eltűnt: Porthos csibészes alkoholizmusa tova lett, Athos és Aramis karaktere üres testként kóricált a vásznon (a lelki hányattatások egyenesen kárára váltak a színészi "nem"játéknak). D'artagnan figurája inkább a pedofilía határát súrolta, semmint az ifjú, ámbátor férfiasan küzdeni kész testőr képét erősítette. A Milady inkább volt egy bárcás picsa, semmint egy ármánykodó úrinő (képzetét keltő tolvaj). Rochefort és Richelieu bíboros szerepében az európai színészet is szerepet kapott, de olyannyira kilógtak szegénykéim innen, mint Gulliver a liliputiak közül. Ha már Gulliver: hányan ismerték fel a teljesen újrahasznosított helyszínt Jack Black filmjéből? Készültem sírni, de csak vinnyogó röhögés szakadt fel...

Összegezve: ha kaland kell, keresd a '93-as testőröket, ha robotok, akko mindenképp fuss neki a vasökölnek, hogy érezd a csattanót!

Vasököl: 6/10

A három testőr: 4/10

Popkulturális és társadalmi együtthatók mozgatják a mostani vígjátékokat: tavasszal Ashton ("sorozatpótlék") Kutcher és Natalie (Oscarhattyú) Portman főszereplésével már kaptunk egy kissé szirupos romantikus verziót a basz-spanok életéről, most pedig a zenei életből (nézőpont kérdése) előrébb/visszább lépő Justin (bongyorka) Timberlake és Mila (gigabociszemű) Kunis hozta el az őszi változatot, mely már kevesebb romantikus végkifejlettel, de realistább poénokra építkezve ábrázolja a modern fiatalság út- és párkeresését.

Az nagy amerikai álom szerint a kontinens két szélén (Los Angeles és New York - röviden L.A.  vs New York) élő embert hozza össze a munka és a sors fintora: a fejvadász hölgy egy igazi aranyifjú kaliforniait rángat el a Nagy Almába (köze nincs a Jobs-féle Apple-höz :P), hogy felvirágoztassa a GQ-magazint. A munkakapcsolatból előbb alkalmi szexpartnerség, majd annak rendje és módja szerint baráti, bizalmi, majd romantikus szálak keverednek a függetlenségre szomjazó fiatalok történetébe. A végkifejlet egyértelmű, az odavezető út olykor talányos, olykor sablonos, a lényeg, hogy jól szórakozhat az, aki szán egy kis időt a romkomok mai vállfajának legújabb darabjára.

Kisebb áttekintés: nem csak a rap-szcéna kereteit feszíti szét az east coast-west coast ellentét, az Államok két partján élők mentalitása, munkamorálja és társadalmi nézetei komoly generációs különbségekkel bírnak. Míg Keleten a nyakkendős, merev és kötött, hierarchikus modell dívik multikultival, addig a napnyugaton a bermuda, a tegeződös cégvezetés és a végtelen sunshine-barbie-k áradata dominál. Timberlake karaktere ezért is pédamutató, mintegy Zuckerberg-klón: a nyugati parti bloggerből egycsapásra egy világszerte ismert magazin művészeti vezetője lesz/lehet. Meg is valósult az amerikai álom.

A másik érdekes kérdés a fiatalok szabadelvűségének szolid levezetése: a hippi anyától született főszereplőnőt messzire elkerüli a működőképes kapcsolat, míg a családelhagyó anya terhét nyögő fiatalember pedig a standard nők iránti bizalmatlanságból fakadóan tartja érzelmileg távol magától a hölgykoszorút. Kettejük szex-szövetsége mai fejjel nézve logikus lépés, de a realitásokig lecsupaszított, rózsaszín felhőktől mentes testi kapcsolat a barátság elmélyülésével azt a fajta erős érzelmi hátteret adja meg, mely praktikusságából fakadóan élethosszig is kitart(hat), ha igazak a tündérmesék.

A majd fél évvel ezelőtti változat nagyobb húzónevei ellenére eddig csak anyagilag teljesített jobban (igaz, az új kosztümöt még csak mostanság kezdik világforgalmazni), a szakmai szemszögből és netes oldalakon szörfölve szinte mindenhol csak magasabb értékeléssel találkozhatunk. Hogy ennek mi lehet az oka? Könnyű felfejteni. Elég csak a két szereplő közt működő kémiai együtthatást vizsgálni, a humor emberközeliségéről nem is beszélve. Emellett a rendezés is pörgősebb, életszerűbb, fittyet hányva a hollywoodi toposzokra. A sokáig csak sorozatrészeket dirigáló Will Gluck először egy Hajrá csajokat "gyalázó" fiús pompon-filmet zavart le (Pomponsrácok), majd megmutatta generációjának tehetségét is egy nagyszájú és karakán gimiboszi szexuális ál-kalandjain keresztül (Könnyű nőcske), hogy most végleg kiszakadjon a gimis kalandokból, mintegy felnövesztve (szép magyar szócska, mint a baszspan) saját karaktereit.

Nem mondom, hogy olyan film, ami barátnő nélkül is szórakoztató egy férfi számára, de az biztos, ha elmész rá a csajoddal (mármint moziba, nem "amúgy), akkor nem lehet egy rossz szavad sem: maximum a főszereplő hölgyemény kevésbé bemutatott részei miatt.

7/10