Érdekes dologra lettem figyelmes. Kis ideig szöszmöszöltem egy magyar torrentoldal statisztikái közt, majd egy igazi ellentmondásra akadtam, mely azonban kicsit bővebb magyarázatra szolgál.
A filmipar unos-untalan (főleg, mióta van szélessávú internet) mást sem szajkóz, minthogy a gaz letöltők mennyire megkárosítják az iparágat. Erre a hintára sokan beszavaztunk már, savaztuk a letöltést, mennyire nem szép dolog, hogy mások munkáját nem becsüljük semmire, arról nem beszélve, sok esetben milyen minőségben vagyunk képesek ezeket az alkotásokat megtekinteni. Mert biza ez mind igaz, és mégsem az.
Első körben egy kis kép az oldal statisztikájáról:
Amit ebből első olvasatra észre lehet venni, hogy a legjobb 10-ben csak három! versenyző az, aki esetében nem csak mozis felvételről van szó, hanem hivatalos kiadvány kalózmásolatáról (kivéve Rossz tanár, mert ott a csak a hang mozis). A többi esetben a sokat szapult CAM varázsszó található a nevük mellett, mely már a moziteremből kijutva került a nethasználók elé. Ez azt a szomorú tényt erősíti, miszerint a minőség másodlagos, a gyorsaság a legfontosabb ebben a szegmensben is. Vagyis mindegy, mennyire sötét, pixeles, netán még a 3D-ről is lemaradunk, csak időben láthassuk a filmeket.
A második szembetűnő tény nem más, minthogy a nagy nyári kasszasikerek nem találhatóak meg ezen a listán. Se Harry Potter, se Transformers, se Karib-tenger kalózai nincsenek ezen a listán, pedig mint látható, ezeknél régebbi alkotások is szerepelnek a felsorolásban. Emlékezzünk csak, a Warner mekkora "balhét" csapott a Harry Potter bemutatója dátumának meglebegtetett késleltetésével kapcsolatban, mert a magyar oldalakról kerülnek ki leghamarabb a kópiák a világhálóra. Ezt annyiban sikerült megcáfolni, hogy ha nem világpremier egy film (ld. Amerika Kapitány, Zöld Lámpás, akkor az amcsi mozikból is kikerül a kópia, csak otthon az FBI veri a letöltők pöcsével a csalánt, itt meg a forgalmazó a miénkkel).
Hogy ebből mi következhet? Ha van hype és franchise, akkor beszalad boldog-boldogtalan, ha netán van némi kétely az emberben, akkor marad a kattintás? Lehet, valami ilyesmi van a háttérben, mindenesetre érdekes, hogy a milliárdosok klubjának idei újoncai közül egyiket sem tölti a magyar (éppenséggel). Talán még az is kidomborítható, hogy új hajnala virrad a csak dvd-re érkező filmek forgalmazásának? Kétlem, de érdekes, hogy ebből a 10-ből csak 2 alkotás az, ami bukott a pénztáraknál (Cowboyok és űrlények, Zöld Lámpás), a többi esetében szó szerint kiemelkedő bevételekről beszélhetünk (többszörösen megtérülő befektetéseknek bizonyulván). Ergo megdől(?) a tévképzet, miszerint a torrent hazavágná a filmipart?
Ha ipari méretekben nézzük, akkor tényleg igaz lehet. Elég csak emlékezni, milyen vesszőfutás után sikerült csak életben tartani az MGM-stúdiót, de nem szabad elfelejteni, hogy ők sem a sikerfilmeken véreztek el, ahogy a Miramax és a Weinstein Company sem amiatt kerül(t) bajba, mert a sikerek elkerülték volna őket. A háttérben nagyon egyszerű dolog húzódik meg: mindenki filmet akar készíteni, mindenki ki szeretné élni alkotói vágyait, ami arrafelé még több pénzbe kerül, mint itthon. Ennek a keserű piruláját pedig a stúdiók nyelik le, ezért kell nekik évente minél több kasszasiker, hogy a "kis színesekre" is jusson (ezzel is elvéve az esélyét annak, hogy az alkotók belefáradjanak a blockbusterek kínálta extra terhelésbe). Ezzel a karitatív felfogással azonban dollár tíz- és százmilliók mennek el éves szinten, a nullszaldót meg sem közelítve. Vagyis igen, a nyári (vagy az év bármely szakán jelentkező) sikerfilmek az éves főkönyv kozmetikázását is elvégzik - a rajongók megszerzése/megtartása mellett. Azonban ezzel párhuzamosan lehetne okolni ugyanilyen erővel a fogyasztói társadalom filmkedvelő, mozilátogató részét is, hiszen nemcsak a "gaz" letöltők rontják a bizniszt, hanem a távol maradó jegyvásárlók is. Igaz, egy kisebb filmnél (jóval) kevesebb jut reklámra is, mégsem lehet csak a letöltést kárhoztatni. Elég csak megemlíteni az Oscar-szezon nagyágyúit (Fekete hattyú, 127 óra, A félszemű, A harcos), mert ezek az alkotások országos forgalmazásba jószerével csak a jelölések után kerültek, sőt, volt, amely csak a díjátadó után került mozikba. Érdekes, hogy az ilyen értékes filmek elkerülik a hazai forgalmazók figyelmét mindaddig, míg a plakátra fel tudták rakni a "2/3/4/5 Oscar-díjra jelölve" sort is! Mert ha így nézzük, akkor a torrenteseket a spórolás és a kényelem, míg a forgalmazókat a profitmaximalizálás és nem a művészi értékek mozgatják. Vannak ugyan olyan kisebb forgalmazók, akik szembemennek ezzek a fősodorral, kemény munkával és kulcsolással elérik, hogy olyan filmeket is bemutathassanak itthon, mint a Precious - A boldogság ára, mely szintén Oscar-bátya látókörébe került, csak témája miatt itthon senki sem akarta felvállalni a bemutatásával járó nem csekély anyagi kockázatot.
Ahogy a címben kifiguráztam Mackey bácsi híres-neves mondatát a South Parkból, akkor most puffogtatom: "A torrent rossz! Értem?"
Az okai egyszerűek: képminőség, hang, filmélmény, legalitás. Csakhogy egyben a sok esetben a leggyorsabb is, és mikor az információ korát éljük, nem maradhatunk el hetekkel, hónapokkal mások mögött.
Hét társadalmi bűn
Popkulturális és társadalmi együtthatók mozgatják a mostani vígjátékokat: tavasszal Ashton ("sorozatpótlék") Kutcher és Natalie (Oscarhattyú) Portman főszereplésével már kaptunk egy
Borzalmas magyar szóviccel megáldott alkotás vár minket a moziba, mely címével ellentétben teljesen más kalandot tartogat a nézőnek.
Most már hivatalosan is vége a nyárnak, a blockbuster-szezon bezárta kapuit. Most kisebb átvezető időszak következik a pozicionálásra érdemtelennek tartott filmek sorával, hogy ősz végére már vastagon dübörögjön a fesztivál-szezon, annak érdemes tagjaival. Idán sajnos kevés kiemelkedően maradandó emlékkel gazdagodtunk a légkondícionált termekben ücsörögve, azokat sem feltétlenül a franchise-filmek hozták. A mostani írás alanyául szolgáló alkotással is az a helyzet, mint jó néhány fajsúlyosnak szánt idei darabbal: nagy volt az akarás, de csak pár dallamosabb nyögés lett az eredménye, semmint jutalomjáték, arról nem beszélve, hogy guilty pleasure terén is hadilábon álltunk.
Magyarországon csak Szegeden!
A képregény-adaptálási kedv messze nem csak a klasszikus, világszerte ismert darabokat érinti. Az utóbbi években a kisebb kiadók nem kevésbé jelentékeny figurái is a vászonra kúsztak már: Constantine, Jonah Hex - hogy csak egy párat említsek. Jelen kritika tárgyát adó Cowboys & Aliens kiadvány 2006-ban látta meg a napvilágot, alkotója pedig Scott Mitchell Rosenberg, aki nem más, mint a Platinum Studios elnöke. Hogy ez miért fontos? Egy olyan szerzővel van dolgunk, aki maga is képregényt írt, ami azonban az érdekessége az egész Platinumnak, hogy független kiadóként is jelentős piaci szegmenssel bír, főleg, mert nem adja el a megfilmesítési és egyéb merchandising-jogokat más piaci szereplőknek.
Utolsó kommentek