Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Maci Laci-folytatás

2010-ben letudtunk egy élőszereplős adaptációt a Yellowstone Park világszerte ismert kedvencével, Maci Lacival. A 3D-ben készült alkotás ugyan anyagilag megtérült, ámde a kritikai fogadtatása már messze nem volt ilyen pozitív. Hiába olyan hangot adó szereplők, mint Dan Aykroyd vagy Justin Timberlake, a minőség sajnos elkerülte mind technikai, mind művészi értelemben, de egyestés családi szórakozásnak a gyerekek miatt sokan megszavazzák.

Kevesen vannak, de azok fanatikusan rajonganak Jay Chandrasekhar műveiért: a színész-rendező úriember olyan agyatlan vígjátékok és sorozatok készítéséhez adta a nevét, mint a Baromi őrjárat, a Sörcsata vagy a Blue Mountain State. A Warner Bros. a folytatás igénye mellett a már említett Chandrasekhart kérte meg a Maci Laci második részének levezénylésére. Ez a bejelentés két kérdést vet fel: az első szerint vajon feltétlenül szükség van-e erre a folytatásra. A második az eddigi információk alapján már azt firtatja, van-e elég bátorságuk szabad kezet adni a felkért rendezőnek, ezzel egy kicsit szélesebb horizontot nyitva meg a film stílusát tekintve.

A projekt elég lassan körvonalazódik, elvégre még tavaly májusban jelentették be, hogy az első film két szkriptírója, Joshua Sternin és Jeffrey Ventimilia írt alá a forgatókönyv elkésztésére. Úgy néz ki, több mint egy év volt rendezőt találni, a színészgárda és a tényleges filmbemutató a jövő homályába vész.

0 Tovább

UIP-hírek

Salma Hayek nem győzte püfölni Beniciót

Hanyag rendezővel nem jó dolgozni, és ennél csak egy rosszabb helyzet van: ha a mester tökélyre törekszik. Így jártak a Vadállatok színészei is, mert Oliver Stone jó sokszor fölvette ugyanazokat a jeleneteket, hogy a vágószobában kedvére variálhasson. A rendezői perfekcionizmus legnagyobb áldozata talán Benicio Del Toro lett a Vadállatok forgatásán: az egyik jelenetben Salma Hayektizenhétszer ütötte arcon teljes erőből. Stone végül elégedett lett a felvett jelenetekkel, Del Toroviszont annál kevésbé, mert szerinte Salma amilyen pici, olyan nagy sallert tud lenyomni. - Végül is nincs min csodálkozni, Salma hazája, Mexikó számos kiváló bokszolót adott a világnak - nevet utólag az Oscar-díjas színész.

A Vadállatokban Salma Hayek egy mexikói drogkartell főnökét alakítja, Benicio Del Toro pedig az alvezére, akit a drogbárónő gyakran bántalmaz fizikailag és lelkileg is, amikor elégedetlen a munkájával.

(Savages - hazai bemutató: most csütörtökön!)

0 Tovább

Új szkriptíró a házban

Nem biztos, hogy életbiztosítás, ha a rendezőket és forgatókönyv-írókat csak úgy váltogatják, elvégre egy dinamikus és bombasikernek örvendő franchise sok esetben koherens egészként kell, hogy megjelenjena  rajongók szemében. Eddig Az éhezők viadala háza táján is nagy a háttérstáb körül a jövés-menés: a rendező Gary Ross már idejekorán bejelentette, nem vesz részt a folytatásokban, a stúdió diktálta hajszában nem érzi megvalósíthatónak a minőségi adaptálást. Helyébe Francis Lawrence került, aki eddig is minőségi munkáiról volt híres: a Legenda vagyok és a Constantine, a démonvadász stílusos akciójelenetei mellett egyértelmű, hogy a Vizet az elefántnak színvonalas feldolgozása és vászonra adaptálása az, ami az ő neve mellett szólt.

A másik minőségibb váltás a forgatókönyvön munkálkodó szekcióban történt: míg az első részt Ross a könyv szerzőjével, Suzanne Collins-szal egyetemben írta, addig a folytatás már zömében az Oscar-díjas Simon Beaufoy (Gettómilliomos, 127 óra) keze munkáját fogja (reményeink szerint) dicsérni. A folytatás, vagyis a Futótűz az Egyesült Államokban már forog, céldátum pedig 2013. november 22., amivel egyértelművé tették, rámegy a produkció az Alkonyat-sorozat rajongótáborára, elvégre utóbbi széria is a késő őszi - kora téli időszak favoritja volt.

A folytatások terén pedig már több adat is napvilágot látott. Első körben a szokványos záróetapos bontás, vagyis a harmadik kötet feldolgozása "adaptációs és minőségi okokból" két részben kerül bemutatásra: A Kiválasztott első része 2014. november 21-ére készülhet el a tervek szerint, míg a tényleges befejező rész 2015. november 20-ai dátumra van pozícionálva. A rendezői szék ez esetben még kétséges, függ is rendesen a Futótűz sikereitől, azonban a szkript írására már megtalálták emberüket Danny Strong személyében. Strong főleg színészi szerepeiből ismertebb, játszott a Buffy, a vámpírok réme, a Szívek szállodája és a Mad Men - Reklámőrültek című sorozatokban, azonban nagy dobása az idei, nagy sikert aratott Game Change - Versenyben az elnökségért című HBO-feldolgozás, mely John McCaine 2008-as választási kampányát dolgozza fel.

0 Tovább

Rendeződik a Majmok-folytatás

A tavalyi év egyik legnagyobb sikerét kétségkívül A majmok bolygója: Lázadás című film aratta, mind szakmai, mind anyagi tekintetben: a bő 90 milliós költségvetésű sci-fi kis híján elérte az 500 milliós határt, arról nem beszélve, mennyire pozitív fogadtatásban részesült az alkotás. A nemzetközi visszajelzések ismeretében már melegében be is jelentették a folytatást, remélve a franchise feltámasztását. A stábon nem szándékoztak nagymértékben változtatni, a főszereplőt megformáló Andy Serkis és a rendező Rupert Wyatt eddig is megfelelő garanciának bizonyult.

Nem olyan régen azonban a rendező Wyatt úgy érezte, köszöni, de nem kívánja vászonra vinni a folytatást, ezzel nem kis fejtörésre kárhoztatta a stúdió embereit. A kívánságlistát sikerült egész pofásra szerkeszteni, elvégre helyet kapott rajta J. Blakeson (The Disappearance of Alice Creed), Juan Carlos Fresnadillo (28 héttel később), Jeff Nichols (Take Shelter) és Juan Antonio Bayona (Árvaház) neve is. A szerződést végül Matt Reeves orra alá dugták, aki a Cloverfield és az Engedj be! remake-jével már nem kis elismerést szerzett magának.

Céldátum odakint: 2014. május 24.

0 Tovább

Dredd 3D - csak DVD

Judgment is coming - on dvd - to town... Elszomorított a tény, mikor az őszi hazai mozipremiereket listázgattam, mikre is lesz érdemes menni. Nem az a gond, hogy vicc nélkül bőségesen van miből válogatni, hanem az, hogy érthetetlen forgalmazói logika alapján kihagyja a Pro Video a hazai forgalmazásból. Indoklás szerint a gyenge amerikai megtérülés miatt, ami tény: az 50 millió dolláros gyártási költség egyötödénél tart a pénztáraknál, ami borzalmas bukás a Lionsgate számára.

Annak ellenére, hogy az előzetes kifejezetten stílusos lett, nagy valószínűséggel az 1995-ös Stallone-féle verzió is amiatt maradt alul a nagy vízen túl, mert egéz egyszerűen érdektelenség övezi a képregény-karaktert. Ennek ellenére hazánkban hatalmas siker volt, VHS-korszakban úgy terjedt, mint a vírus. Ergo a hazai piac nagy valószínűséggel megtermelte volna a hazai bemutatás költségeit, elvégre a Total Recall a gyengébb pontértékek ellenére is megtermelte a gyártási kiadásokat... Ezzel kifejezetten elcsúszott a projekt, hiába Pete Travis (Nyolc tanú, Végjáték) a rendező, a főszerepben Karl Urban áll- és hangjátéka, valamint Lena Headey sebhelyesarcú női főgonosza.

Marad számunkra a csúnya és rossz netes verzió, vagy türelmesebbje számára a hivatalos kiadvány valamikor a tél folyamán - hogy ez még idén, vagy csak 2013 elejére esik-e, ki tudja...

0 Tovább

Horrorra akadva 5

Folytatódik a modern kori paródiák egyetlen még működőképes egyik legsikeresebb sorozata, a Scary Movie aka Horrorra akadva. Most már az ötödik rész lesz műsoron, melynek két forgatási fotón kívül a folyamatosan bővülő szereplőgárda adja aktualitását. A rendezői széket Malcolm D. Lee, az eddig inkább fekavígjátékok terén "brillírozó" direktor nevével látták el, akitől eddig a Téglatesó vagy a Soul Men volt érdemibb alkotás. A forgatókönyv David Zucker (Csupasz pisztoly-széria) és Pat Proft (Csupasz pisztoly-széria, Rendőrakadémia-karakterek, Horrorra akadva 1-4) keze munkája.

Az eddigi szereplőgárda sem volt piskóta, elvégre Charlie Sheen mellé Lindsay Lohan, Ashley Tisdale, Simon Rex, Terry Crews és Heather Locklear hozta a hírnév-szekciót. Hozzájuk csatlakozott a mostani bejelentések szerint Mike Tyson (Másnaposok), Audrina Patridge (The Hill) és Kendra Wilkinson. Ennyi arc már egyértelműen garantálja a blőd poénok sorozatát, arról nem beszélve, az eltelt hét év során annyi trash került ki, bőven lesz miből ihletet meríteni.

Céldátum 2013. április 19.

0 Tovább

UIP-hírek

Nem öncélú a gyilkolás a Vadállatokban

Salma Hayek is csatlakozott Oliver Stone rendezőhöz Vadállatok című új filmje védelmében. A minap Budapesten előadást tartott rendező magyar közönségének is elmondta, azért olyan sok a kegyetlenkedés a filmben, mert a drogkartellek világa ilyen, és ő mindig a valóságról akar mesélni. A mexikói származású színésznő, aki a Vadállatokban egy drogkartell vezetőjét alakítja, most megtoldotta Stone magyarázatát egy lépéssel.

- Realisztikusan ábrázoljuk a sok gyilkolást, mert így mennek a dolgok a drogháborúban, de van ennek egy mélyebb üzenete is - mondja Salma Hayek Múmialegújabb interjújában. - Azzal, hogy bemutatjuk a sok vérontást, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy aki drogot vásárol, maga is elősegíti az erőszak terjedését. Minél több drog fogy, annál kegyetlenebb a drogháború, elég csak arra gondolni, hogy Mexikóváros agglomerációjában már a hadsereg is harcol a drogkartellekkel, nem csak a rendőrség. Erre eddig csak vidéken volt példa.

(Savages - hazai bemutató: 2012. október 4.)

0 Tovább

UIP-hírek

Keirának Kenre fáj a foga

Keira Knightley amióta az eszét tudja, rajong Kenneth Branagh-ért, ezért vállalta el az új Jack Ryan-film főszerepét. A produkció újraindítja a Tom Clancy regényeiből készített sorozatot, amelynek olyan emlékezetes darabjai voltak Harrison Ford főszereplésével, mint a Férfias játékok és a Végveszélyben. - Ken miatt lettem színésznő, mert az ő filmjein nőttem fel - árulja el Keira. - Az V. Henrik, a Sok hűhó semmiért és a Hamlet, amiket ő rendezett és a főszerepet is ő játszotta, meghatározták a szakmai fejlődésemet. Az pedig direkt poén, hogy az új Jack Ryan-filmet Ken nemcsak rendezi, hanem a rosszfiút is ő alakítja.

Branagh személyén kívül van még egy oka, hogy a színésznő Jack Ryan feleségét akarja alakítani. - Amikor kiszálltam A Karib-tenger kalózaiból, annyira csömöröm volt már a szuperprodukcióktól, hogy elhatároztam, jó darabig független filmekben akarok játszani. Ez be is jött, de minden filmben rengeteget szenvedtem, és meghaltam a végén. Most végre szeretnék egy pozitív végkicsengésű darabot, ahol kivételesen nem én pusztulok el, hanem a rosszak.

A színésznőt legközelebb az Anna Karenina címszerepében láthatjuk, amely a klasszikus Tolsztoj-regény merészen új megközelítésű feldolgozása.

(Anna Karenina - hazai bemutató: 2013. január)

0 Tovább

UIP-hírek

A kommandósok kinyírták Cohen legjobb poénjait

A világtörténelem alakulása keresztülhúzta Sacha Baron Cohen számításait. A brit komikus most panaszolta el, milyen nehéz körülmények között született A diktátor című filmje. Sorra meghaltak ugyanis azok a tömeggyilkosok, akiket ki akart figurázni, ezért folyton át kellett írni a forgatókönyvet. Még az alkotói szakasz kezdetén fölakasztották Szaddám Husszein iraki diktátort, aki a filmet leginkább inspirálta. Aztán tavaly felkelők agyonlőtték Kadhafi líbiai elnököt, majd amerikai kommandósok végeztek Oszama bin Ladennel, a harmadik poénforrás, Kim Dzsongil észak-koreai diktátor pedig decemberben halálozott el, valószínűleg betegség miatt. - Teljesen bizarr volt a helyzet - mondja Sacha Baron Cohen. - Először meghalt Kadhafi, ezért ki kellett húznom az összes vele kapcsolatos utalást. Aztán ugrott Oszama, amikor a SEAL-kommandó likvidálta. Ezzel a legjobb poénjaink vesztek oda. Amikor Kim Dzsongil is meghalt, már végképp nem tudtam, mi folyik itt.

A sok halott diktátor okozta megpróbáltatásokat Cohen egy másképp megerőltető musicalszereppel pihente ki. Ő játssza az aljas Monsieur Thenardier-t A nyomorultaknagyszabású mozis feldolgozásában Anne Hathaway, Hugh Jackman, Russell Crowe és Helena Bonham Carter oldalán.

(Les miserables - hazai bemutató: 2012. december 27.)

0 Tovább

UIP-hírek

Álombevétellel nyitott a Védhetetlen 

A vártnál is jobb eredményt produkált Denzel Washington és Ryan Reynolds új akciófilmje, a Védhetetlen. Észak-Amerikában és azokban az országokban, ahol már múlt hétvégén bemutatták, összesen több 50 millió dolláros bevételt hozott. A kritikusok a két húzónév vonzerejének és a csaknem folyamatos akciónak tudják be, hogy a közönség megrohanta a filmért a mozikat. A legtöbb ítésznek a Bourne-filmek feszes tempója és brutális összecsapásai jutnak eszébe aVédhetetlenről, no meg az, hogy a golyózáporok és autós üldözések hátterében titokzatos összeesküvés sejlik fel.

Denzel Washington ismét nagy élvezettel játszik negatív karaktert: a CIA legnagyobb árulóját, aki hirtelen feladja magát. Épp kihallgatnák egy titkos rejtekhelyen, amikor ismeretlen fegyveresek törnek rájuk, és mindenkit megölnek az árulón és a hely „gondnokán”, a Ryan Reynolds által alakított zöldfülű CIA-sen kívül. A két férfi együtt kénytelen menekülni, és kideríteni, ki a támadók megbízója.

(Safe House – hazai bemutató: most csütörtökön!)

 

Michael Bay, a Transformers-filmek alkotója beváltotja fenyegetését 

Két új filmre szerződött le Michael Bay a Paramount stúdióval, amint az várható volt. Az egyik természetesen a Transformers 4., de előtte még leforgatja azt a kisebb költségvetésű produkciót, amelynek tervét régóta dédelgeti. Mindig is szeretett volna egy olyan Ponyvaregény-szerű sztorival előállni, amelynek hősei testépítők, akik bűnszervezetet alakítanak, emberrablásokat követnek el, zsarolnak, és általában rettegésben tartják fél Floridát, amíg csúnyán rá nem fáznak. A Pain and Gain (kb.: Tiporj és kaszálj) ötletét egyébként egy megtörtént eset adta, az eredeti bűnözők egy miami klubból indultak el végzetes útjukra. A film főszereplői Mark Wahlberg és Dwayne Johnson lesznek. Wahlberg számára fizikailag különösen megterhelő lesz a feladat, mert ha a durván kigyúrt Johnson mellett szeretne profi testépítőnek kinézni, vagy tizenöt kiló szálkás izmot kell pár hónap alatt magára szednie.

Bay számára a Pain and Gain művészi önmegvalósítás is, mert halálosan idegesíti, hogy évek óta azzal cikizik, nem ért semmihez azon kívül, hogy digitálisan generált robotokkal városokat dönt romba. Eredetileg úgy tervezte, hogy már aTransformers 3 előtt leforgatja testépítős filmjét, de a stúdió tavalyelőtt nyomatékosan arra kérte, egyelőre inkább a robotokkal foglalkozzon.

Mark Wahlberget legközelebb a Csempészek című akcióthrillerben láthatjuk viszont. A film összbevétele jelenleg 71 millió dollár fölött jár, ami a produkció költségének csaknem háromszorosa.

Contraband – hazai bemutató: 2012. március 22.)

(Transformers 4 – várható nemzetközi premier: 2014 nyara

 

Hugh Jackman még nyomorultabb 

Nagy ajándékot kapott Hugh Jackman: új dalt komponáltak számára A nyomorultak készülő filmváltozatához. A színész maga jelentette be örömmel a Twitteren, hogy Claude-Michel Schönberg zeneszerzőt kifejezetten ő ihlette. Jackman Jean Valjeant játssza Victor Hugo klasszikusának nagy sikerű zenés adaptációjában, amely Broadway-musicalként lett világhírű. A mű kalandos utat járt be, a nyolcvanas évek végén már Alan Parker (Pink Floyd: A FalEvita) is vászonra akarta vinni, de végül nem sikerült. A mostani rendező A király beszédével világsikert aratott Tom Hooper, és Jackman mellett olyan nagy sztárok szerepelnek a filmben, mint a fondorlatos Javert felügyelőt alakító Russell CroweAmanda Seyfried, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter, Taylor Swift és Sacha Baron Cohen.

A nyomorultak próbái már javában folynak, a forgatás márciusban kezdődik.

(Les Misérables – hazai bemutató: 2012. december)

      

Bruce Willis: kigyúrt kopasz shotgunnal

Éppen egy éve annak, hogy Bruce Willis ijesztően élethű viaszmását kiállították Madame Tussauds londoni panoptikumában, és most az akciósztár újabb lépést tett a halhatatlanság felé. Legújabb filmje, a G.I. Joe – Megtorlás tiszteletére elkészült az őt ábrázoló akciófigura. A szuperprodukcióban Willis az eredeti G.I. Joe-t, azaz Joe Coulton ezredest alakítja, az előzetes alapján igen vehemensen. Nem kevésbé határozott kiállású az akciófigura is: a kopasz bábu bakancsban, terepszínű, térdvédővel is ellátott gyakorlónadrágban, ellenben feltűrt ujjú fehér ingben szegez előre egy méretes shotgunt. Az akciófigura jóval izmosabb, mint a színész valójában, viszont az eredeti arckifejezést meglepően jól sikerült eltalálni.

G.I. – Megtorlás összes fontos szereplője kapható lesz akciófiguraként, de az igazi tülekedés várhatóan Coulton ezredesét folyik majd.

(G.I. Joe: Retaliation – hazai bemutató: 2012. augusztus)

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek