Nem biztos, hogy életbiztosítás, ha a rendezőket és forgatókönyv-írókat csak úgy váltogatják, elvégre egy dinamikus és bombasikernek örvendő franchise sok esetben koherens egészként kell, hogy megjelenjena  rajongók szemében. Eddig Az éhezők viadala háza táján is nagy a háttérstáb körül a jövés-menés: a rendező Gary Ross már idejekorán bejelentette, nem vesz részt a folytatásokban, a stúdió diktálta hajszában nem érzi megvalósíthatónak a minőségi adaptálást. Helyébe Francis Lawrence került, aki eddig is minőségi munkáiról volt híres: a Legenda vagyok és a Constantine, a démonvadász stílusos akciójelenetei mellett egyértelmű, hogy a Vizet az elefántnak színvonalas feldolgozása és vászonra adaptálása az, ami az ő neve mellett szólt.

A másik minőségibb váltás a forgatókönyvön munkálkodó szekcióban történt: míg az első részt Ross a könyv szerzőjével, Suzanne Collins-szal egyetemben írta, addig a folytatás már zömében az Oscar-díjas Simon Beaufoy (Gettómilliomos, 127 óra) keze munkáját fogja (reményeink szerint) dicsérni. A folytatás, vagyis a Futótűz az Egyesült Államokban már forog, céldátum pedig 2013. november 22., amivel egyértelművé tették, rámegy a produkció az Alkonyat-sorozat rajongótáborára, elvégre utóbbi széria is a késő őszi - kora téli időszak favoritja volt.

A folytatások terén pedig már több adat is napvilágot látott. Első körben a szokványos záróetapos bontás, vagyis a harmadik kötet feldolgozása "adaptációs és minőségi okokból" két részben kerül bemutatásra: A Kiválasztott első része 2014. november 21-ére készülhet el a tervek szerint, míg a tényleges befejező rész 2015. november 20-ai dátumra van pozícionálva. A rendezői szék ez esetben még kétséges, függ is rendesen a Futótűz sikereitől, azonban a szkript írására már megtalálták emberüket Danny Strong személyében. Strong főleg színészi szerepeiből ismertebb, játszott a Buffy, a vámpírok réme, a Szívek szállodája és a Mad Men - Reklámőrültek című sorozatokban, azonban nagy dobása az idei, nagy sikert aratott Game Change - Versenyben az elnökségért című HBO-feldolgozás, mely John McCaine 2008-as választási kampányát dolgozza fel.