Prolihisztor

Március 8-án, Nőnap estéjén kerültek fel az ETR-be (Egységes Tanulmányi Rendszer - számítógépes nyilvántartás az egyetemi hallgatóknak) a rendszeres tanulmányi ösztöndíjak tavaszi félévre megítélt összegei, mely nagyon nagy általánosságban elégedetlenséget váltott ki a Szegedi Tudományegyetem diákjaiból. Nagyságrendileg nehéz meghatározni, de vannak, akik több tízezer forinttal lehetnek szegényebbek, félévi és távlati terveik pedig kútba esni látszanak. A szokványos magyarázat szerint egyrészt az elsősök most kapnak először ösztöndíjat, így míg az őszi félévben az utánuk is kapott összeget oszthatják fel a felsőbbévesek közt, addig most már a részükre is kifizetésre kerülnek az összegek, valamint az is a hivatalos magyarázatok között szerepel, hogy az új, most már nem kari hatáskörben kiszámított ösztöndíj-kalapok szerint, hanem az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) által egységesített új kalap-besorolások alapján utalják ki az ösztöndíjakat, mely kalapokat még mindig a kari HÖK-ök határozzák meg, de az összegeket már a Hallgató Szolgáltató Iroda (HSZI) osztja ki. Az elégedetlenségi hullám újfent előhozta a mostani EHÖK-elnök, Török Márk személyével kapcsolatos ellenséges érzelmeket. Most leszögezem, lesznek olyan tények, ahol az egyetemi hallgatói képviselet vezetése pártját fogom, de vannak bizony olyan kérdések, melyekben az elégedetlen hallgatóknak adok igazat.

Az ösztöndíjak általánosan 10-20 ezerrel kevesebb összeget jelentenek az éltanulók esetében, több okból is. Egyrészt a rendszerbe belépő elsősök miatt mindig kevesebb pénzt kaptak a hallgatók a tavaszi félévekben, ez már teljesen elfogadott volt a hallgatók körében. A mostani esést igazából több összetevő is eredményezte, közte ez az előbbi tény is. Az EHÖK egységesítése folytán egy hatalmas egyetemi perselyből kerül kiosztásra a hallgatói normatíva ösztöndíjakra fordítható része, mely azonban már alacsonyabb felső határral bír: jelen esetben 24 ezres plafonról beszélünk, míg a korábbiakban ennek a dupláját is kaphatta egy hallgató, igaz, többszakos hallgatókról van szó, akiket még máshogy is "büntet" a rendszer, hiszen ugyan két vagy több helyről is kapják az ösztöndíjat, de egy 0.75 %-os szorzóval beépítve gyengítik a kiutalandó összeget. Hogy teljes képet kapjon mindenki egy ösztöndíj-számításról, a Félpénzünk blog közzétette egy természettudományi karos alkalmazott matematika szakos masteres hallgató számítását az ösztöndíjakkal kapcsolatban. Ő maga is kérdéseket vet fel az előző félévi, mostanihoz képest extrém magas ösztöndíjak realitásával kapcsolatban, de most igazából nem is ez az érdekes, hanem a közhangulat személyek és intézmények elleni irányulásának hátterében tapasztalható vélt vagy valós sérelmek és azok kommunikációja. A Facebookon már külön alkalmazást hoztak arra létre, mihez is kezdhet az EHÖK-elnök Török Márk a ki nem fizetett ösztöndíjakkal és szociális támogatásokkal, amelynek eredményei szerint lakásra, kocsira költi a pénzt, de van olyan optimista kimenetel is, mely szerint uniós támogatást szerez az Egyetemi Könyvtár (TIK) felújítására. Ennek a pillanatnyi szórakoztatáson kívül érdemi jelentősége nincs, de remekül példázza a jelen esetben ellenséges hangulatot. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a több mint három éve indult és jogerős bírósági határozattal záruló fegyelmi eljárást is felemlegetik a bosszús hallgatók, melynek következtében egy évre eltiltották az egyetemi közéleti szerepvállalástól, saját bevallása szerint pedig összesen két évig volt eltiltva ilyen-olyan ügyek miatt. Az újraválasztása óta sok hallgató, aki kvázi passzív az egyetemi közélet dolgaiban, csak lemondóan legyint, ha szóba kerül személye, netán agresszív hangnemben nyilatkozik arról, mit is keres még egy korábban eltiltott személy ugyanabban a pozícióban, mint eltiltása előtt.

Ehhez mindenkinek joga van, ami azonban most védelmére (és az egész EHÖKére is) szolgál, az nem más, mint a törvényi háttér. Az ösztöndíjak kiosztása során elég nehéz lenne visszaélést tapasztalni, hiszen nagyon szigorú szabályozás mentén végzik a kiosztást. Az általános, üzenőfalon tapasztalható elégedetlenség mögött viszont már egyértelműen a jogos felháborodás található, amely táplálásában az EHÖK hibás is, azonban nem olyan módon, ahogy azt a hallgatók gondolják, érzik. A törvényi szabályozás és az egyetemi rendelkezések mentén minden rendben történt, amivel adós maradt és túl későn reagált a hallgatói képviselet, az a tájékoztatás. A közfelháborodást szinte teljesen meg lehetett volna előzni, ha idejében közlik a hallgatókkal, hogy milyen változtatások mentén mekkora csökkenésre számíthatnak a tanulmányi ösztöndíjak terén - mindezt pedig jó pár emberrel folytatott beszélgetésre alapozva nyugodt szívvel jelenthetem ki. A kései magyarázat, mellyel Mechler Ákos révén élt az EHÖK, ha nem is volt olaj a tűzre, de mindenképp csak táplálja az indulatokat, mert a beépülő elsősökön kívül igazán érdemi magyarázattal nem tudnak szolgálni az indulatos hallgatóknak. Ha igazat adunk nekik, és már előző félévben is ez alapján osztották ki a pénzt, akkor a plusz négyezer ember nem indokolja az összegek több mint 50!! %-os csökkenését. Egy kisebb félreinformálódás még a minisztériumi megvonást is a hasonló negatívumok közé sorolja, miszerint az egyetem 1.7 milliárd forintos megvonástól fog szenvedni az idei évben, ez az elvonás azonban a működési költségek területén jelent hatalmas kiesést, nem a hallgatói normatíva esetében.

A helyi sajtó nem teljesen a realitások szerint tálalta az eseményeket, mert a tudósítás szerint maximum pár száz fős elégedetlen tömegről van szó, holott a valóságban szinte a teljes hallgatóság körében tapasztalhatóak ezek a negatív érzelmek - mind a kiutalt összegekkel, mind a vezetőséggel szemben. Csak példaként említeném meg, hogy nem volt olyan jogosult ismerősöm Facebookon, aki ne elégedetlenségének adott volna hangot az elmúlt napokban a témával kapcsolatban. Az utóbbi időben így is elég feszült a hangulat az egyetemisták körében, a gazdaságtudományi és a természettudományi karon is új HÖK-választásért tevékenykednek a hallgatók, a bölcsészkaron is köztudomású pletykaként keringenek az információk, miszerint a tavalyi választás eredményei alapján nem állhatott volna fel a kari HÖK, a választások eredménytelensége okán, arról nem beszélve, hogy a Juhász Gyula Főiskola Kar HÖK-vezetése pedig folyamatos túlköltekezés okán hónapok óta fizetés nélkül kénytelen dolgozni (hozzátenném, joggal). Emellett a hangulatot az olyan, országos szinten is a tudósításokba kerülő események is csak felkorbácsolják, mint az okirathamisítási vád, mellyel a bölcsészkari HÖK-kel szemben éltek, s melyben a rektor kérte a hallgatókat, ne tegyenek eleget a  kipostázott levélben foglaltaknak. Az általános hallgatói passzivitás azonban nem úgy néz ki, hogy begyűrűzne az intézményekbe és a valós hallgatói közéletbe, a hőbörgés még sosem vitt előre - akinek pedig valami ténylegesen nem tetszik, tegyen ellene, mint ahogy a gazdaságtudományi karon is történt. Hiszen mindenkinek joga van változásokért tüntetni, ahhoz azonban tenni is kell valamint, az utóbbi években azonban egyre passzívabb hallgatók többsége úgysem fogja venni a fáradtságot arra, hogy indulatos kiabálásokon kívül tevékeny szerepet vállaljon az esetlegesen szükséges változtatásokban.

18:15, Belvárosi Mozi

Hogyha az új filmet megnézik az emberek, akkor mondjuk a 70%-át végigröhögik, holott nagyon kemény jelenetek vannak benne, abszolút felismerhető és könyörtelen dolgokról, mint például a házastársi kapcsolat, az egzisztencia, az érvényesülésért folytatott szánalmas könyöklés. De mégis röhögsz rajta, mert fontos szempont volt, hogy ne nyavalyogjunk, hanem próbáljuk meg saját magunkat a középpontba állítani. Ezen belül is saját magamat: magamon kezdek el először röhögni… (Hajdu Szabolcs)

Bevezetőt mond: Karsai Attila filmes szakember, a Grand Café munkatársa

Belépőjegy: 400 Ft

Honnan tudod, hogy az, akivel éppen jársz, járni kezdetek, nem más, mint a nagy Ő? Főleg, ha éppenséggel válaszút előtt az életed, mert mindaz, amiért eddig dolgoztál, elveszni látszik. Tegyenek ki a csapatból, veszítsd el a munkád, fenyegessen a börtön lehetősége, hagyjon el a párod, maradj magadra még akkor is, ha van mellette valaki - igazi problémák, melyek közül egy is sok.

James L. Brooks inkább a forgatókönyvírás terén szorgoskodott, bizonyíték erre közel 50! éves karrierje. Filmek terén a hatodik alkotást jegyzi rendezőként, melyek közül Oscar-díjas alkotás a Becéző szavak és a Lesz ez még így se! Stílusjegyei közül leginkább a csöpögős romantika nélküli érzelem-ábrázolást lehetne a leginkább kiemelni, mellyel igencsak egyedül maradt Hollywoodban. Figurái sem a túláradó érzelmekről ismerszenek meg, egész egyszerűen emberiek, akik olykor bugyuták és esendőek, de mindvégig problémákkal teliek - s filmjeinek felében felbukkan Jack Nicholson is (Becéző szavak, Lesz ez még így se, Honnan tudod), ami sosem hátrány egy film számára.

A kiöregedőben lévő, 32 éves női baseball-legenda, Lisa (Reese Witherspoon) kikerül a csapatból, ettől egy csapásra felborul egész addigi élete, miközben bizarr és érdekes kapcsolatban keveredik egy férfi baseball-sztárral, Matty-vel (Owen Wilson), aki könnyed és olykor tapló stílusával sokat segít Lisának a felejtésben. Ekkor érkezik George (Paul Rudd), aki apja cégét vezetve kénytelen egy ügyészségi vizsgálattal szembe nézni, elveszíti munkáját, szó szerint a padlóról kell feltápászkodnia, de végtelen optimizmusával szép lassan a lány bizalmába férkőzik. Ez a sosemvolt szerelmi háromszög a testi kapcsolattól indulva a bizalmon és őszinteségen alapuló párkapcsolat felé vezeti szereplőinket. Egy hangulatos és humoros felnövés-történet, mely a modern harmincasok életét követi végig, a sport és a pénzügyi élet harcmezőinek árkaiból kikerülve.

Cseppet sem az a fajta romantikus vígjáték, amire az emberek számíthatnak, pont ez benne a jó. Kicsit fanyar humorral, élettapasztalattal és hihető karakterekkel vezet minket végig egy történeten, mely felteszi azt a könnyű, mégis nehezen megválaszolható kérdést, hogy honnan tudod? Hallgathatsz a szívedre, hallgathatsz az eszedre, mások tanácsaira, mind egy másik utat vázolnak fel, mégis magadnak kell együtt élned a döntéseddel. A női főszereplő, Reese Witherspoon abszolút hiteles választás ehhez a karekterhez, igaz, neki kétgyermekes anyaként kellett hasonlót átélnie, mikor férje, Ryan Philippe elhagyta. Azóta maga is megjárta a csúcsokat (Oscar-díj A nyughatatlanbeli alakításáért) és a mélységeket (több év után elhagyta barátja, Jake Gyllenhaal), mégis még mindig az élvonalban található, melyet ezen filmjével is bizonyít. Owen Wilson ugyan nem akkora suttyó, mint az Elhajlási engedélyben, igaz, ott családapát alakítva mégis majdnem ennyire szexista, mint ebben a filmben, a korhatár-besorolás folytán fiatalok számára is megtekinthető filmben mégis az élsportoló prosztó és szexista, folyton magányos és egyéjszakás kalandokba keveredő filmes Barney-ját hozza az Így jártam anyátokkal című sorozatból. Mellette Paul Rudd inkább romantikus énjét erőltette, szemben a tőle megszokott vígjátéki stílusával, ami azonban nem áll olyan rosszul, mint ahogy az leírva hangzik. Jack Nicholsont pedig mindig öröm látni a vásznon, akármiben is szerepeljen.

6/10

A Belga ihlette címből már leszűrhető, milyen témával foglalkoznék hosszabban, azonban egy kis bevezető sosem árt. Még szerdán adta hírül az összes hírforrás, hogy Szájer József alkotmányügyi FIDESZ-felelős iPadjén írja az új alkotmányt (ujjal kotmányt), valamint a nagy Apple-mogul Steve Jobs is komoly betegsége ellenére maga mutatta be az iPad 2-t. Ebből lehetne akár összeesküvés-elméletet is gyártani, ha nem lennék egyébként ehhez túl lusta. Éppen elég számomra feldolgozni, milyen kis totószelvényt küldtek ki a kedves magyar választóknak, amúgy alkotmányozási lázban. Logikám szerint ha valamit írnak, akkor már nincs igazán szükség országos szintű kérdezősködésre, erre mégis landolt a jó választópolgárok postaládájában a 12 feleletválasztós és egy darab háromsoros kisesszé formájában a "Kérdés az új alkotmányról" témakörben. A versenyzők zöme (ami egyébként nem alkotmányjogi kifejezés, mint tudom volt tanáromtól, Dr. Horváth Zoltán egyetemi tanártól - ELTE-ÁJTK) még otthon gyűjtögetheti az információit, ha pedig már postára adták, akkor is hetekbe telik a kiértékelésük. Abba nem megyünk bele, hogy a hasonló "kormánypárti levelezést" ellenzékben mily mértékben ítélte el a mostani kormánypárt (ablakon kidobott milliárdok és a megtérülési valószínűség ellentmondásai mentén), mert régóta tudjuk: "Legalább nem ezek a mocskos komcsik vannak" - ha arra terelődne a szó, hogy müködésében nincs különbség a baloldali és jobboldali kormányok közt.

Amellett azonban ne menjünk el csak úgy szó nélkül, hogy mi is zajlik alkotmányozás terén kicsiny hazánkban. A mostani hatályos alkotmány a preambulumában is ideiglenes nevezi magát, mert a rendszerváltás hevében úgy vélekedtek, jogfolytonosság az első, majd egy arra alkalmas kormányzat és dicső ellenzéke közös erőfeszítések és összefogás mellett foglalják írásba azt a magyar alkotmányt, mely méltó nemzetünk történelméhez. Mostanság az az állandó hivatkozási alap, hogy az emberek nem érzik magukénak ezt a még címében 1949-es, azaz szocialista/kommunista (mindenki vérmérséklete szerintit aláhúzni sziveskedjen) alapjogi forrást. A mostani kormány a nemzeti jelszavaknak tulajdonított mozgósítási erőben bízva kormányzásuk évfordulójára szánná az új társadalmi szerződést. Ezen tervezetről már a volt köztársasági elnökük, Sólyom László, valamint volt parlamenti képviselőjük, Tölgyessy Péter is elmondta a maga véleményét, ezekre külön nincs is nagyon értelme kitérni (kíváncsiaknak ott a link). Amit érdekesebbnek tartok, az a postázott kérdőív kérdéseinek egyenkénti átvizsgálása.

Akkor fogjunk is bele!

Anno a Pixar indította el azt a hullámot, mely során az animációs filmek offtopic jelleggel működtek. Ezt értem úgy, hogy filmjeik már nem a klasszikus Disney-stílusban készültek, megalapozták a felnőtteknek szóló kikacsintásokat, netán más filmes műfajokból merítve bővítették saját eszköztárukat. Majd jött a Dreamworks és a Shrek, mely már egész estés film időkeretében rombolta a műfajokat, emelte ki a sajátosságokat és süllyesztette el a sablonokat saját értelmezésének tengerében. Ezzel világszerte bombasztikus sikert értek el az alkotók, mely igencsak komoly vérfrissítést hozott a CGI-animációk terén: mind technikai, mind műfaji és szövegkönyvi értelemben megreformálták az animációs filmek megkopott Disney-jellegét. Míg a Pixar már Oscar-díjas filmekkel öregbíti hírnevét (minden filmjük jelölt, a Szörny Rt. óta csak a Verdák szégyenkezett jelölésig jutással), addig a Dreamworks eddig a Shrek és a Wallace és Gromit kapcsán ért el kiemelkedő szakmai sikereket, na meg az idei Így neveld a sárkányodat című alkotásukkal a valaha volt talán legszimpatikusabb vesztes díját is kiérdemelték, minden átadón alul maradtak a nagy vetélytárs Toy Story 3-jával szemben, pedig mindenhol értük szorítottak. Eljött azonban a Paramount Pictures ideje is, akik sok kooperációs munka után önállósodtak, a projekt erejéig összefogtak George Lucas látávnyécégével, az Industrial Light & Magic-kel, valamint a gyermekműsorairól ismert Nickelodeonnal, hogy egy rendhagyó western-animációval világsikerre törjenek.

Végy egy blockbusterben megfáradt rendezőt (Gore Verbinski), csapd oda mellé ugyanannak a sikersorozatnak a főszereplőjét (Johnny Depp), engedj nekik teret ahhoz, hogy agyukat eldobhassák, úgy játszanak az animációs és westernfilmes klisékkel, ahogy Tarantino szokott a nagyjátékfilmek esetében. Az animációs film csak fogyasztható és széles spektrumot adó alapot jelent a Rango esetében, tisztelgő fejhajtás a vadnyugatot bemutató dicső filmek között, melyet élőszerepőls sikerfilmek szkriptírói dobáltak egybe (John Logan - Minden héten háború, Gladiátor; James Ward Byrkit - Karib-trilógia), aminek eredményeként sokkal inkább a felnőttek filmes ismereteire és élettapasztalatára igyekeznek építeni, mintsem a gyerekek igényeinek kiszolgálására.

Rango drámai érzékkel agyonvert akváriumi gyík, aki egy véletlen folytán üvegkalitkástól a sivatagot átszelő autópálya aszfaltján landol. Innentől kezdve a nyitójelenet tematizáló kiselőadása élő egyenes színházzá változtatja Rango életét, akinek Por városába kell eljutnia, hogy vizet találjon. A városka lakói azonban nem épp szamaritánusi napjaikat élik, vízkészletük drasztikusan fogyóban, a település végnapjait éli. Kedves főhősünk a klasszikus nagyotmondók végzetének köszönhetően a városka seriffje lesz, a kotnyeles gyíknak kell megoldást találnia az ivóvíz eltűnésének, majd a készlet ellopásának titkaira. Eközben azonban még nagyobb kliséként magának is utat kell találnia, hogy a sok színészet és hazugság mélyén ő maga vagy csak elnagyolt vágyai lapulnak.

Ahogy az alkotók az interjúkban leszögezték, itt már nem a motion capture (digitálisan lekövetett mozgás) volt az igazi terep, hanem az emotion capture. Egy videónak köszönhetően bepillantást engedtek a film készítésébe: a hangokat is úgy rögzítették, hogy a berendezett stúdióban eljátszatták a színészekkel a helyzetet, ezzel is életszerűbbé téve az alkotást. Ami meg kell hagyni, szeniálisan sikerült, nincs olyan western-klasszikus, melyet ne idéznének meg a film során (ezeket felsorolni sem érdemes, mert a jelenetek önmagukban is tisztelgések ezen elődök nagysága előtt). Arról nem beszélve, hogy a Los Lobos és Hans Zimmer animációs filmhez képest is zseniális filmzenét raktak össze, mely csak javítja a filmélményt.

Ismerve az idei animációs felhozatal legjavát (Anyát a Marsra!, Hopp, Rio, Pirosszka 2, Kung Fu Panda 2, Verdák 2, Micimackó, Csizmás Kandúr, Táncoló talpak 2, Arthur Christmas - idén a 2. részek hódítanak!) azt kell mondjam, részemről megvan a 2012-es díjátadók tuti befutója, de ahogy idén az Így neveld maradt alul a klasszis befutóval szemben, úgy jövőre a Rango lehet a legszimpatikusabb vesztes. Vagyis inkább sokáig idézett és maradandó.

8/10

Az izraeli tulajdonú Cinema City honlapját arab nyelvű nyitóoldallá butította egy hackercsoport, melynek utóéletét kíváncsian várjuk. Hogy most lejáratás, netán csak biztonsági hiányosságokra való felhívás áll a háttérben, azt egyelőre nem tudni.

Update:

Rövid ideig az egész szervert leállították, a kellemes Forbidden angol nyelvű (nem)tájékoztató fogadta a kíváncsiskodókat, majd mostanra már karbantartásra hivatkoznak a honlapon.

Högyeim!

Nehezükre esik "megrendszabályozni" uraikat, akik még a szoknyák után koslatnak? Ha hisznek szerelmükben és házasságukat is elég erősnek érzik, akkor adjanak nekik elhajlási engedélyt! Hogy miért? Mert rájönnek, 30-40 között (vagy efelett) már nem akkora partikanok, mint a gimiben/egyetemen, már nem tapadnak rájuk a csajok, már nem jön be a részegen csajozás sem úgy, mint szexualitásuk tetőfokán. A házasélet és a kapuzárási pánik egyfajta alternatív és alsótesttáji vágyaktól vezérelt értelmezését szállítja nekünk a Farrelly-tesók legújabb filmje, amellyel visszatalálni látszanak a 11 éve, az Én és én meg az Irénnél elveszített fonalhoz.

Őszinte leszek, a prekoncepciók embere vagyok. Ahogy a Porsche se gyártson hobbiterepjárót (Vesszen a Cayenne!), úgy Farrelly-ék is maradjanak meg a kaptafánál. Nekik a trógerek és marhák vászonra vitelének terén van hatalmas tehetségük (Dumb és Dumber, Tökös tekés, Keresd a nőt!, Én és én meg az Irén), szemben a 2000-es évek inkább romantikus szárnypróbálgatásaival (Nagyon nagy ő, Túk közeli rokon, Szívem csücskei, Agyő nagy ő!). Mostani filmjük azonban erősen azt idézi az emberben, mintha Dumb és Dumber diplomás családapaként próbálna meg újra bejutni az asszony bugyijába, azonban a túlmozgásos és kényszeres igyekezetet a becses-csecses nejek inkább egy hét kimenővel jutalmazzák. Ezzel a hatalmas szabadsággal hőseink azonban ráérősen, amúgy öregurasan élni is látszanak, bár a steak-vacsora, a füves sütivel feldobott golfparti és ezek másnapjai nem feltétlenül jelentik a szabadidő aktív és hatékony kihasználását. Ami késik, sosem múlik, azonban a történetnek két oldala van. A jóurak tétova ballépéseire az asszonykák talán még rá is hívnak, hiszen mindkét feleség hasonló módon szórakoztatná magát - az újdonság varázsát megízlelve. A párhuzamos szálak végkimenetele a film igazi tanulsága, ahol nem tudták elhagyni drága direktoraink az elmúlt évtizedben kitanult érzelmi húrpengetést.

Farrelly-ék végre tényleg egy olykor gusztustalan, de mindenképp idióta filmje a hozzá tartozó karakterek egy szép csokorját mutatja fel nekünk. A két (szép magyar szóval élve) hűtlenkedhető férj szerepében Owen Wilson és Jason Sudeikis hol szimplán balfasz, hol csak egyszerű balfék, de igazi mintapéldái annak, hogy mindig lesznek olyan férfiak, akiket igazán csak az az egy nő szeret - mindenáron. Kapnak maguk mellé feketét (J.B. Smoove), kövéret (Larry Joe Campbell) és magasat (Stephen Merchant) is, szembe is szaladnak a polkorrektséggel, köpnek magasról a jómodorra, látunk itt férfi genitáliát, autós recskát, mocskos betépést, még mocskosabb csajokat és persze verbálisan ki is fejtik nekünk, mi is a helyzet a házasélettel, a mai particsajokkal, a kanos féjekkel és megfáradt, de szerető asszonykáikkal. Itt most az egyszer komolyan lehet venni a felnőtt besorolást, mert van bizony pé/ló/bálás bőszen (ráerősítve a rasszista kártyára), a mellekkel sem fukarkodnak (a forgatáson elérhető legjobb mellpárt be is dobják a közösbe), bár ezen a fronton sokan inkább a bébiszittert alakító Alexandra Daddario (Villámtolvaj) blúzát látták volna kevesebbet a vásznon. Azért a feleségek sem csak a konyhai berendezést erősítik, Jenna Fischer és Christina Applegate is az a házas MILF, akikre húsztól ötvenig minden pasi rámozdulna.

Csak egy kérdés maradt bennem megválaszolatlan: miért volt a színészek többsége agyonbarnítózva? Nagyon elcseszett és visszataszító volt olykor, legyen szó férfi vagy női szereplőről, mikor üvöltött róluk a barnítókrém, a végstádiumú májbetegeket meghazudtoló módon. De a vége főcím alatti záró poén-halmaz el is terelte a figyelmet a megfejtés kereséséről.

7/10

Hogy mi a közös David Fincher és Danny Boyle rendező urakban? Legutóbbi két filmjükkel egymás ellenfelei voltak a díjátadókon. Ez ugyan nem egy eget rengető kijelentés, de mindenesetre tény. Míg 2009-ben Danny Boyle világszerte tarolt a Gettómilliomossal, addig Fincher csak elismeréseket gyűjtött a Benjamin Button különös élete című alkotásával. 2011-re fordult a kocka: Fincher nyerte halomra magát A közösségi hálóval (igaz, Oscar bátya nem gyütt neki), addig most Boyle maradt csak az elismerések talaján. Ezen kis ténymegállapítás nem csak örvendetes, hanem előre is mutat: itt van egy középkorú filmes generáció, akik már értik és tudják annyira a filmezést, hogy bármihez nyúljanak, az tipikusan arannyá változik. De ideje most Boyle rendezésére, az életrajzi ihletésű 127 órára terelni a szót.

Aron Ralston (James Franco) gyakorlott boulderező, aki kötél nélkül, kis magasságokban mászik. Magunk közt szólva magányos farkas, aki még a családtagjainak sem veszi fel a telefont, hagyja hogy az üzenetrögzítőjére öntsék ki szívüket. Aron a szokásos hétvégi mászására készül, messze mindentől és mindenkitől. Kicsit olyan, mintha Dakaron egy motorost követnénk, csak itt a motor helyett biciklivel közelítjük meg a célt, az igazi túra pedig már saját lábunkon vár ránk. A sziklás sivatagos terepen összefut két eltévedt lánnyal (Kristi - Kate Mara, Megan - Amber Tamblyn), akikkel egy fantasztikus barlangi tavas ugrálással múlatja az időt. Miután elválnak útjaik, Aron elkezdi az igazi túrát, ami során szerencsétlen balesetet szenved: egy kisebb szakadák feletti szikla szakad be alatta, majd a földre érve odaszorítja karját a falhoz. Innentől kezdve 127! órán át tartja fogva Aron a szikla, próbára téve elméjét, ösztöneit és végül életigenlését és testképét. A maximum egyéjszakás túrából kicsit több mint ötnapos kényszerű fogság során Aront már hallucinációk is gyötrik, az alultápláltságról nem is beszélve. Mivel igaz történet lévén bárki utána nézhet a valós történéseknek, így én is nyugodt szívvel árulom el: menekülését csak annak köszönheti, hogy élni akarása erősebbnek bizonyult teste megóvásánál. Az öncsonkítás jelen esetben at úlélést jelenti, melyet egy nagyon buta, de tényszerű megállapítással lehet igazán érzékeltetni: a csapdába esett kutya is képes lerágni az adott végtagját a megmeneküléséért. Az igazi kérdés az, vajon mi megtennénk-e ezt hasonló esetben?

A film a Boyle-hoz köthető érdemek mellett a főszereplő karizmatikus alakításának köszönhetően működik az első perctől az utolsóig. James Franco karrierjének első percétől az igazán "szarok bele"-figura, elég csak a gesztusait és szerepválasztásait megfigyelni. Aron karaktere ebből a szempontból igazán testhezálló, azonban a jellemfejlődés is teljesen hiteles Franco tolmácsolásában. Kis időre ő maga volt Aron, aki kénytelen levágni a karját, hogy hibáira ráébredve tovább élhessen, jobban és tartalmasabban. Igazi one man show ez, nem csoda, hogy jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriájában (ami a nőknél Natalie Portman alakítása, azt a férfi mezőnyben Franco hozta). Talán most van Franco karrierje csúcsán, innen már csak nagy erőfeszítéssel léphetne feljebb. Igazi indie-karakter, aki a nők mezőnyében Zooey Deschanel, az a férfiaknál James Franco. Valahogy nagy költségvetésű filmekben idegenül mozog, az ottani megkötések egész egyszerűen kioltják a benne szunnyadó tehetséget. Talán ez is magyarázza az Oscar-gálán mutatott halványabb teljesítményt.

Amint mondtam, Boyle mintha most már minden rendezésével a díjátadókat célozná meg, mégis azt mondom, inkább ez a filmje érte volna meg a tényleges díjazást, mintsem a Gettómilliomos. Igaz, ez szubjektív vélemény, de ez a filmje számomra jobban hozta azokat a látványelemeket, történetmesélést és feszültséget... mintha valamit visszacsempésztek volna a Trainspotting filmes stílusából.

9/10