Az idei Oscar-szezon (igen, tudom, van más díjátadó is az időszakban, de erre figyelnek a leginkább) lassan lecseng, alig van alkotás, ami a nevesebbek közül még nem jutott volna el kis hazánkba. A heti bemutatók közé is fért még egy nagy esélyes, a Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza személyében. A magyar alcím már helyre is teszi a tétova mozilátogatót, elvégre kevés zsákbamacskával operálva már tudjuk is, mire számítsunk. A 2000-es évek egyik legnagyobb terrorista merénylete után az Egyesült Államok nem kis ráfordítással eredt az al-Kaida embereinek nyomába. Mindezt egy (enyhe képzavar) tökös rendezőnő, Kathryn Bigelow filmjében.

Az események nem közvetlenül 2001.09.11-e után, hanem már a felocsudás és a válaszcsapás időszakában kezdődik. A CIA az összes kollaboráló országban tart fent titkos bázisokat, ahol kegyetlen módszerekkel próbálnak minél közelebb férkőzni az al-Kaida vezetéséhez, kiemelt prioritással Oszáma bin Láden utáni hajsza tekintetében. A frissen terepre vezérelt Maya (Jessica Chastain) egyből mélyvízbe kerül, mikor testközelből nézheti az azóta hírhedtté vált vizes deszka-kínzás hatékonyságát – igaz, itt módosítottak némileg a metóduson, ettől még gyomorforgatóan hitelesre sikeredett. A hírszerzés malmainak lassúságára utal az események láncolata, elvégre a végkifejletig számos merényletet követnek el, melyek közül egyet sem tudtak megállítani. A véletlenek egybeesése révén figyelnek fel egy pakisztáni épületre, mely már bántó határozottsággal kíván eltűnni a kíváncsi szemek elől.

A térség már nem először kelti fel Bigelow figyelmét, elvégre 2010-ben már Oscar-díjas rendezést és filmet tudhatott maga mögött A bombák földje című alkotásáért. Igaz, nagy a különbség a két film között, csak a keretet adó események láncolata révén csatolható némileg össze. A most hétvégén esedékes Oscar-átadón is komoly esélyekkel indul, főleg azután, hogy a másik nagy ellenfél, Az Argo-akció és ezáltal Ben Affleck a legjobb rendező címért nem is indul – márpedig a legtöbb kisebb átadón ők ketten váltották egymást. Igaz, jóslásokba felesleges bocsátkozni, de mostanság kevés a meglepetés, ez az eredmény meg egyenesen borítékolható.

A film igazi ereje a forgatókönyv és az abba életet lehelő színészek. Mark Boal ismét csak zseniális könyvet rakott le az asztalra, fantasztikusan illesztette a valós eseményeket a film történetszálai közé – mégis hiába, elvégre egy Tarantino által papírra vetett Django elszabadul is egy kategóriában van vele… A főszereplő Jessica Chastain kortalan díva, modern kori Hepburn: annyira tud egyszerre sebezhető és kőkemény lenni, mint a nagy előd. Törékeny fizikum, angyalian naiv tekintet, mindehhez mocskos száj és állhatatosság. Ilyen a nő a 21. században, hogy kitörhessen a konyhapult mögül, elismerést szerezve a férfiak világában. Egyértelmű, ki nyeri a legjobb női főszereplő kategóriáját. Mindenki más csak mellékszereplő, annyira uralja még elesett pillanataiban is a nézők figyelmét. Hiába vannak felsorakoztatva a karakteres férfiak, Mark Strong, Jason Clarke, Kyle Chandler, Joel Edgerton, Chris Pratt, hiába az izom és a politikai ármány, együttesen nem érnek annyit, mint ez az erős nő, aki állhatatosan megy a saját feje után.

Azt mindenképp vésse az eszébe az érdeklődő, ez bizony egy két és fél órás mozi, amely a feszültség építése révén kúszik a bőrünk alá, a zsigereinkben érezzük mind a kínzásokat, mind az égető határidőket. Értékelés 9/10