Hogyan csináljunk úgy elsőre nagyjátékfilmet, hogy a fél világ rólunk beszéljen a megtekintése után, ráadásul csak dícsérő szavakal illessék munkánkat? Valahogy úgy, ahogy Christopher Morris tette a mostani filmjével. A Four Lions egy igazi elmebeteg, angol humorral átitatott film, melyben ugyan a muszlim radikálisokat követjük figyelemmel, mégis az egész nyugati civilizáció részesül a társadalomkritikából.
A négy oroszlán, akiket követünk, egy kis sejt az Egyesült Királyságban. A legnagyobb érdekesség velük kapcsolatban, hogy világi, nem hithű muszlimok, akik saját szájuk íze szerint alakítják a Korán tanításait, de a dzsihádról egy percre sem mondanak le. A szent háborúra való felkészítés jegyében megy el az egyik páros az afgán hegyekbe kiképzésre, de esetlenségükben a harcos emírt és az egész tábort robbantják fel. Visszatérve szervezni kezdik a nagy robbantást, melynek részeként nem csak ők érdemlik ki a mártírhalált, de népüket is mozgósítják a mostani nyugalmi állapotból. A mecset elleni robbantás terve törölve, helyette a futóversenyen jelmezes nevezőként robbantanának a tömegben. Küldetésük és a film kimenetele legalább annyira röhejes, mint az egész szervezés, ahogy hollókra erősített bombákkal kísérleteznek, ahogy az ötödik társuk a mezőn leli mártírhalálát a birkák közt futva, ahogy a brit rendőrség inkább a vallási elvek szerint élő, de békés testvéreket tartóztatja le és hallgatja ki, semmint a nyugatias életet élő, lelkükben azonban radikális muszlim fiatalokat.
A film nagyon komoly kérdéseket vet fel, mindezt hihetetlenül élvezetes vígjátékba oltva. Sokaknak ez a kettősség elveheti a kedvét a film kezdetén, de a helyzetkomikum sosem fordul át abszurdba, egyszerűen a bugyuta emberek életét és viselkedését modellezi ebben a pár napban. Nem ítéli el a muszlimokat, nem kárhoztatja őket a dzsihádért, a modern kori civilizációban sokakat megrémisztő, szinte a középkort idéző vallási fanatizmusért. Épp ellennkezőleg. Annak ellenére, hogy a robbantásra készülő fiatalokat érezzük szimpatikusabbnak és emberibbnek, észre kell venni, mekkora veszély leselkedik a nyugati civilizációra, ha ilyen beszivárgó egységek léteznek köztük. A 2008-as Az áruló Don Cheadle főszereplésével hasonló problémákra hívta fel a figyelmet, bár tette mindazt akciófilmes formában. Jelen alkotás se látványban, se nagyságában nem az említett film vetélytársa, más-más műfajuk miatt nem is érdemes összemérni őket.
A filmben látható társaság nagyjából olyan, mintha a Másnaposok alkotógárdája egy kis albioni hangulatt csempészne a tragikomikus terrorista-kérdés ábrázolásába. A négy fiatal arab, de Londonban született színész (Kayvan Novak - Waj, Riz Amhed - Omar, Adeel Akhtar - Fessal, Arsher Ali - Hassan) mellett a Barry-t alakító Nigel Lindsay-t érdemes kiemelni, a muszlim hitet felvevő, egyébként máshogy az arab világhoz nem kötődő brit polgár zakkant és elmeháborodott figurája vetekszik Zach Galifianakis alakításával a már említett amerikai vígjátékból.
Aki tudja, nézze meg, remek szórakozás ez egy olyan témát körüljárva, melyet a politikai korrektség miatt csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem mernek megközelíteni. Az eddig csak az IT Crowd-ból (direkt az angol cím, a magyar borzasztóra sikeredett) Denholm alakítójaként ismert Christopher Morris remekül ötvözte a kisfilmek könnyed humorát a nagyjátékfilmes játékidővel: ügyesen adagolja a szereplők elmebajait, a karakterek megismerése csak nehezíti a dolgunkat, Barry-n kívül senki felett nem törnénk pálcát - annak ellenére, hogy robbantásos merényletre készülődnek.
8/10
Utolsó kommentek