Prolihisztor

Ma hajnalban osztotta ki díjait az Amerikai Rendezők Céhe. A Golden Globe óta A közösségi háló nincs igazán a helyzet magaslatán, minden fronton A király beszéde tarol. A producerek után most a rendezők is Tom Hooper filmjét díjazták, a nagy érdeklődésre való tekintettel (és az újabb pénzcsapok megnyitása érdekében) újra is vágják a filmet, hogy a káromkodás nélküli jelenetekkel a kiskorúak megnézhessék az alkotást. Más kérdés, hogy a film és a történet magvát adja az, hogyan szabadul fel a király az idegi feszültség alól a káromkodás által. Tévéfilm vagy minisorozat terén a Dr. Halál és a Temple Grandin viaskodik, bár a The Pacific - A hős alakulat és a Carlos című alkotás is beköszön olykor, igazából a díjat odaítélő közösségtől függ. Drámai sorozatok között a Gengszterkorzó tarol, kész csoda, hogy a Golden Globe maradt olyan "hagyománytisztelő", hogy a Mad Men - Reklámőrülteket hozta ki győztesnek. Vígjáték-sorozatoknál inkább a Modern család a befutó, bár a Golden Globe-n a Glee - Sztárok leszünk volt az igazi nagy dobás, összességében akkor is a Modern család tekinthető érdmesebb győztesnek.

A díjazottak teljes listája itt érhető el, én csak a fontosabb kategóriákat emeltem ki.

Legjobb filmrendező

Tom Hooper (A király beszéde)

Legjobb tévéfilm vagy minisorozat

Mick Jackson (Temple Grandin)

Legjobb televíziós dráma

Martin Scorsese (Gengszterkorzó)

Legjobb televíziós vígjáték

Michael Spiller (Modern család)

Legjobb dokumentumfilm

Charles Ferguson (Inside Job)

Ilyen az, mikor a magyar forgalmazó szándékaival ellenében ellehetetleníti saját termékét. A címadás sokszor félrevezető, nemhogy pontatlan, egyenesen elviselhetetlen, minderre pedig a fenti filmcím tökéletes szöveges illusztráció. Az angol eredeti The Rebound, ami nagyjából lepattanónak fordítható, a film jelentésében pedig inkább azt a pasit jelenti, akivel kigyógyul a válásból és volt férjéből. Ha nagyon trendi akarnék lenni, akkor simán rávágnám, hogy ez bizony MILF-film (micsoda betűkavar), egy olyan anyáról, aki a huszonéves srácok szexuális álma. Azonban ez sem újdonság, elég csak a Diploma előttre gondolni, ahol szegény fiatal Dustin Hoffman nem tud ellenállni a csábító és vonzó Mrs. Robinsonnak. Arról nem beszélve, hogy az érettebb nők iránti rajongásra a pornóipar külön ágazatot kezd felépíteni.

A filmben az asszony se nem szingli, se nem szerelmes a keresés időszakában, a szittert nem is keresi, alkalmi gyermekfelügyeleti ajánlata után kényelmi okok szólnak a férfi alkalmazása mellett. A felvágott nyelvű és mindenre fogékony gyermekek sem számítanak újdonságnak a filmes világban, ez így együtt mégsem a lerágott csont érzetét kelti, egyszeri mozis élménynek tökéletes.

A Kaliforgiával ismertséget szerző író-rendező, Bart Freundlich a nevéhez hasonlóan barátságos filmet szerzett számunkra, mely a párkapcsolatok változékonyságával és szabálytalanságaival foglalkozik. A főszerepekre megnyerte a msotanság ritkán látható Catherine Zeta-Jones-t és a lassan vígjáték-sztárrá emelkedő Justin Bartha-t. Az eredmény ugyan nem egy egetrengető tanulságokkal teli alkotás, de a maga nemében tökéletes randifilm, sőt, a valójában szingli nők számára tökéletes csokimajszoló alkotás.

A 40-es családanya, Sandy (Zeta-Jones) a fia születésnapi partiján készült videót nézi épp, mikor rájön, a férje megcsalja. A villámcsapás-szerű sokk után a gyerekekkel együtt a kertvárosból beköltözik New York sűrűjébe, hogy háztartásbeliből egy televíziós sportműsor szerkesztője legyen. A lakása alatti kis kávézóban dolgozik Aram (Bartha), akivel hamar kialakul a kölcsönös szimpátia, majd a munkaviszony: felkéri a fiatal férfit arra, hogy gyermekei dadája legyen. A folytonos közelség egy idő után átcsap szenvedélyes kapcsolatban, azonban a korkülönbség és a természet közbeszól: a méhen kívüli terhesség feltépi azokat a dobozokat, amelyekbe a józan ész diktálta érveket zárták. A szakítás új életutat nyit meg Aram előtt, aki nyakába veszi a világot, hogy megértse, ki is ő valójában. Az évek múlva bekövetkező véletlen találkozásnak köszönhetően azonban újra fellángol az addig eltemetett érzelem a két fél között.

Azért sem érzek lelkiismeret-furdalást, hogy leírom a történetet, mert ténylegesen nem egy világmegváltó, megdöbbentő történet. Az ilyen filmek az első perctől kezdve egy pontra összpontosítanak, ez sok esetben a dramaturgián, a színészek teljesítményén is meglátszik. Jelen esetben teljesen jól időzített, de kiszámítható fordulatok jönnek sorba, azonban cseppet sem veszít az értékéből a film azáltal, hogy kiszámíthatóvá válik.

6/10

Kellett nekem panaszkodni amiatt a múlt héten, hogy csak két alkotás került bemutatásra. Erre rögtön 5 filmet zúdítanak ránk, mely a legkisebb korosztályon kívül szinte mindenki számára tartogat érdekességeket. Amerikai és olasz vígjáték, francia dráma valamint egy-egy amerikai akciófilm és fantasy várja a mozilátogatókat.

Vajon milyen lesz az, ha egy inkább drámai filmekre berendezkedett rendező 11 év után előveszi a vígjáték műfaját, hogy újra lubickolhasson a könnyedebb hangvételben? Nagyjából megtudható A dilemma című filmből, ami Ron Howard rendezése (a korábbi vígjáték A grincs még 2000-ből). Howard olyan nagysikerű alkotások után evickélt a komédia tengerére, mint az Oscar-díjas Frost/Nixon, A Da Vinci-kód és a szintén Oscar-díjjakkal jutalmazott Egy csodálatos elme. A történet szerint egy cégvezető páros életük nagy dobására készül, azonban az egyikük házasságának sötét kis titkai a másik nyugalmára és biztonságérzetére van negatív hatással. Ebben a magánnyomozós,  kapcsolati vígjátékban látható Vince Vaugh, Kevin James, Winona Ryder és Jennifer Connelly.

Nicolas Cage komoly, a karrierjét érintő hullámvasúton csücsül évek óta. A ’90-es évek egyik legnagyobb sztárja az ezredforduló után csak ontotta a gyengébb filmeket, erre tavaly a Mocskos zsarú cím- és a Ha/Ver mellékszerepével hatalmas elégtételt szerezhetett. Azonban mintha az csak kis kitérő lett volna a leszállóágon, mert az idei évet egy teljesen közepes, néhol idegesítő filmmel, a Boszorkányvadászat című alkotással kezdte. A sztori szerint két dezertőr kereszteslovag a hazafelé tartó úton érkeznek meg egy boszorkánytól rettegő faluba. A saját életükért cserébe elvállalják, hogy a közeli kolostorba viszik a fiatal lányt, hogy a szerzetesek kiűzzék a gonoszt belőle. A rendezést az a Dominic Sena vállalta el, aki már a Tolvajtempóban is Cage munkatársa volt. (Kritika itt)

(Képre kattinva elérhető a magyar feliratos előzetes)

Nehéz dolog elfogulatlanul írni az egyházak belső eseményeivel foglalkozó filmekről, főleg, hogy mostanság inkább az egyházakat kritizáló vagy legalábbis a modern korban relevánsnak tartott tanításaikat megkérdőjelező filmek vannak többségben. Ezzel szemben az Emberek és istenek csak egy szinte dokumentarista pontossággal elkészített, valós eseményeken alapuló alkotás, mely egy kis algériai faluban élő nyolc szerzetes történetét meséli el. A muszlim szélsőségesek megtámadják a falut, mellyel csak kétségeket ébresztenek az addig összetartó keresztény szerzetesekben. A film a 2010-es Cannes-i filmfesztivál nagydíját hozta el a rendező Xavier Beauvois-nak. A főszerepben a leginkább a Mátrix Merovingijaként ismert Lambert Wilson.

A Csak lazán! óta Dwayne „The Rock” Johnson két kivételtől (Erőpróba, A Káosz birodalma) eltekintve inkább a vígjátékok irányában tapogatózott, az akciósztár külsőt kamatoztatva, mint komikus fegyvert. Hozzá hasonlóan a rendező George Tillman Jr. is rég nem látott vendég az akciók és drámák műfajában, ő a fentebb említett Ron Howardhoz hasonlóan 10 év után tér vissza a műfajhoz, melyet most a Rohanás című filmmel öregbíthetnek. A börtönből szabadult férfi előtt egyetlen cél lebeg: bosszút állni testvére gyilkosain. Pár órája van csak az ámokfutásra, nyomában a rendőrség és egy bérgyilkos is. A mellékszerepekben Billy Bob Thornton és Tom Berenger.

(Képre kattintva elérhető a magyar feliratos előzetes)

A következő film alcíme az lehetne: alkotói reflexiók egy témára. A török származású Ferzan Özpetek egész életművét a kis közösségek betagozódásának szentelte, ez alól a Szerelem, pasta, tenger című filmje sem kivétel Egy olasz tésztagyár-tulajdonos család két legifjabb férfitagjára az élet nagy döntése vár: a családi gyár vezetése vagy a személyes boldogság keresése kerüljön előtérbe. A klasszikus olasz családi vígjáték csak tovább bonyolódik, mikor a nagymama mellett már a nagyvilági, római barátok is megérkeznek.

A 2000-es évek egyértelműen nem Nicolas Cage évtizedének mondható. Amennyire róla szólt a '90-es évek, akciófilmek és drámák váltották egymást jobb vígjátékokkal fűszerezve, addig az ezredforduló után alig volt anyagi és a szakmai sikerben része. Sokan már rég leírták, mikor előrukkolt a Mocskos zsaru című film címszerepével, amit rá nem sokkal még meg is fejelt a Ha/Ver kultikus képregényfilm egyik legjobb mellékszereplőjének alakításával. Azonban az ingadozás nem hagyott alább: előbb A varázslótanonc című Disney-filmmel bukott egy szolidat, míg most a Boszorkányvadászat című középkori boszorkányos fantasy-val múlatta az időt, mely csak a kis költségvetése okán nem lesz anyagi bukás.

Mellette a rendező Dominic Sena is csak keresi az igazán neki való utat: a hatalmas kasszasiker Tolvajtempó után megkínált minket egy Kardhallal, amit még úgy-ahogy elfogyasztottunk (sokan kultfilmként kezelik), míg a legutóbbi filmje, a Vakító fehérség egész egyszerűen hatalmas melléfogás. Két ekkora útkeresésben lévő alkotó újabb kalandja nem sok jóval kecsegtetett; mikor kijöttek az előzetesek, egyenesen a karrier mélypontját jövendölték az emberek. Ez tévedésnek bizonyult, van ennél rosszabb a repertoárban, azonban az is tény, csak az alacsony költségek, a minőségibb színészgárda és a szerencsés csillagzat okán nem kell szégyenkezni az alkotóknak.

Két, az évtizedes mészárlásba belefáradó kereszteslovag dezertál a királyi seregből, majd úton hazafelé egy pestis sújtotta faluba, ahol egy fiatal lányt boszorkányság vádjával tartanak fogva. A két lovag kényszerből elvállalja, hogy a közeli kolostorba viszik a lányt, ahol a szerzetesekre bízzák a lány sorsát. A páros társául szegődik a fiatal pap, a kalodába zárt csempész, a fiatal fiú, ki apja nyomdokain lépkedve maja is lovag szeretne lenni és a lányát féltő nemesúr. A félelmetes erdőn keresztül visz az útjuk, ahol mind több kétség ébred bennük a lányt illetően,  mind többen kerülnek életveszélybe, mind többüket kísérti meg az, ami a lány testében lakozik. A kolostorban pedig sokkal nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, mint azt gondolták: az egész emberiség védelméért kell felvenniük a harcot.

Egy teljesen átlagos középkori boszorkánytörténetről van szó, mely csak kisebb mértékben érdemes az említésre. Tény, a látványvilága nem olyan erős, mint remélhető lett volna, a ködöt indokolatlanul sokszor használják, hogy elrejtsék a kis költségvetés ordító lyukait, a kevés statisztára és a gyenge CGI-hátterekre azonban így is felhívja a figyelmet. Ami egy kicsit is kiemeli a filmet a posványból, az Cage és Ron Perlman kettősének jelenléte. Mind a ketten generációjuk meghatározó, emblematikus színészei, akik talán maguk is jól szórakoztak, miközben ezt az egyszer használatos celluloid-tömeg készítésén vettek részt. Mellettük olyan európai színészek láthatóak, mint Stephen Campbell Moore, Stephen Graham, Ulrich Thomsen, Claire Foy és Robert Sheehan. Egyszóval a brit filmgyártás színészei megtámogatva két amerikai sztárral meg egy egyébként máshol zseniális dánnal, a végeredmény pedig egy szolid, nem túl vészes, valahol perverz módon még élvezhető boszorkányüldözés, ami nem is az, a lovagok sem azok a kegyetlen zsoldosok, akiknek hinnék őket.

Valahogy az egész film nem az, aminek látszik, de igazából nem jövünk rá, miben lenne több vagy másabb. Cage ismét egy érdekes hajviselettel örvendezteti meg a rajongókat, Perlmant mindig öröm a vásznon látni, mindegy, hogy Hellboy-maszkban vagy lovagi egyenruhában teszi. Míg Cage ugrik egy komolyabbat és februárban 3D-ben aprítja a gonoszt bosszúszomjas apaként, addig Perlman az augusztusi Conan, a barbár remake-jében alakíthat jobban, mint jelen alkotásban.

5/10

Robert Redford új filmje majd csak áprilistól látható a mozikban, de már kijött az előzetes, ahol bepillantást nyerhetünk a végeredménybe. Az Abraham Lincoln meggyilkolása utáni nyomozásról szól a film, ahol egy egyedülálló asszonyt, Mary Surratt-ot vádolják az összeesküvés megszervezésével. Az Egyesült Államok elnökgyilkossági összeesküvés-elméletei közül időrendben ez az első, mely méltán érdemes a filmfeldolgozásra. A főbb szerepekben James McAvoy, Robin Wright(Mary szerepében), Alexis Bledel, Justin Long, Kevin Kline, Tom Wilkinson

A Torrenfreak letöltő-oldal hétről hétre vezeti a top 10-es listáját, mely számon tartja, melyik film bonyolította a legnagyobb illegális forgalmat a héten. Ezen eredmények alapján minimum megkérdőjelezhető, ezt a fajta forgalmazási módszert miért nem akarják legalizálni, ha ekkora tömeghez elérnek ezek a filmek, ráadásul hetekkel, olykor hónapokkal a filmszínházas bemutatók előtt. Vagy drasztikusan le kell csökkenteni a passzív várakozási időt, mely során az átlagos internet-felhasználó hozzájuthat egy-egy alkotáshoz, vagy fizetőssé tenné az egyébként ingyenes fájlcserélőket. Arról nem is beszélve, hogy még csak nem is kell a tökéletes képminőség az embereknek, hiszen a lenti lista első öt tagja még csak nem is hivatalos kiadvány netes kalózváltozata.

A TS (Telesync) moziban rögzített képanyagot takar, de vagy üres teremben, vagy vetítőteremben rögzített hanggal. Az SCR (screener) a videókölcsönzőkbe kiküldött VHS bemutató szalag rögzítése és digitalizálása, nagyon eltérő képminőséggel és rengeteg zavarásra használt képi elemmel, azonosítószámmal, másolásvédelmi telefonszámmal. A DVDscr annyival több, hogy itt már egy dvd-lemezről rögzítik a videót (mostanság a díjátadók környékén, a szavazóknak kiküldött kópiák körül kerül fel sok ilyen).

Ez is mutatja, hogy mennyire nincs szabályozva, illetve mennyire megkésve szabályozzák csak a filmforgalmazást. A jelen kor digitális fejlődése már mérföldekkel a mozitermek előtt jár, ideje lenne, hogy globális szinten felzárkózzanak a forgalmazók, mert a szakadék csak növekedni fog, ahogy a veszteségek is.

Arról nem beszélve, hogy az itt látható filmek közül 6 még fut a mozikban, a Boszorkányvadászat mostani heti premier, A király beszéde és a 127 óra majd csak februárban kerül bemutatásra, míg az Ultramarines valószínüleg csak dvd-n fog itthon kijönni.

1. Zöld darázs (TS)
2. A király beszéde (DVDscr)
3. 127 óra (DVDscr)
4. Megaagy (SCR)
5. Boszorkányvadászat (TS)
6. Ilyen az élet
7. A közösségi háló
8. Ultramarines
9. Eredet
10. Utódomra ütök (TS)

A 83. Oscar-díjátadó február 28-án magyar idő szerint hajnali 2 órától követhető, a házigazdák pedig Anne Hathaway az egyik jelölt James Franco.

Talán nem ezt a szobrot fogják átadni, de hangulatba hozáshoz tökéletes.

A legtöbb jelölést, szám szerint 12-t A király beszéde kapta, utána A félszemű következik 10 jelöléssel. A közösségi háló 7 jelöléssel, míg a Fekete hattyú 5 jelöléssel büszkélhedhet.

A főbb kategóriákat lentebb találhatjátok, a technikai kategóriák nyerteseit pedig erre.

Legjobb film

127 óra

A félszemű

A harcos

A király beszéde

A kölyök rendben van

A közösségi háló

Fekete hattyú

Eredet

Toy Story 3

Winter's Bone

Hogyan csináljunk úgy elsőre nagyjátékfilmet, hogy a fél világ rólunk beszéljen a megtekintése után, ráadásul csak dícsérő szavakal illessék munkánkat? Valahogy úgy, ahogy Christopher Morris tette a mostani filmjével. A Four Lions egy igazi elmebeteg, angol humorral átitatott film, melyben ugyan a muszlim radikálisokat követjük figyelemmel, mégis az egész nyugati civilizáció részesül a társadalomkritikából.

A négy oroszlán, akiket követünk, egy kis sejt az Egyesült Királyságban. A legnagyobb érdekesség velük kapcsolatban, hogy világi, nem hithű muszlimok, akik saját szájuk íze szerint alakítják a Korán tanításait, de a dzsihádról egy percre sem mondanak le. A szent háborúra való felkészítés jegyében megy el az egyik páros az afgán hegyekbe kiképzésre, de esetlenségükben a harcos emírt és az egész tábort robbantják fel. Visszatérve szervezni kezdik a nagy robbantást, melynek részeként nem csak ők érdemlik ki a mártírhalált, de népüket is mozgósítják a mostani nyugalmi állapotból. A mecset elleni robbantás terve törölve, helyette a futóversenyen jelmezes nevezőként robbantanának a tömegben. Küldetésük és a film kimenetele legalább annyira röhejes, mint az egész szervezés, ahogy hollókra erősített bombákkal kísérleteznek, ahogy az ötödik társuk a mezőn leli mártírhalálát a birkák közt futva, ahogy a brit rendőrség inkább a vallási elvek szerint élő, de békés testvéreket tartóztatja le és hallgatja ki, semmint a nyugatias életet élő, lelkükben azonban radikális muszlim fiatalokat.

A film nagyon komoly kérdéseket vet fel, mindezt hihetetlenül élvezetes vígjátékba oltva. Sokaknak ez a kettősség elveheti a kedvét a film kezdetén, de a helyzetkomikum sosem fordul át abszurdba, egyszerűen a bugyuta emberek életét és viselkedését modellezi ebben a pár napban. Nem ítéli el a muszlimokat, nem kárhoztatja őket a dzsihádért, a modern kori civilizációban sokakat megrémisztő, szinte a középkort idéző vallási fanatizmusért. Épp ellennkezőleg. Annak ellenére, hogy a robbantásra készülő fiatalokat érezzük szimpatikusabbnak és emberibbnek, észre kell venni, mekkora veszély leselkedik a nyugati civilizációra, ha ilyen beszivárgó egységek léteznek köztük. A 2008-as Az áruló Don Cheadle főszereplésével hasonló problémákra hívta fel a figyelmet, bár tette mindazt akciófilmes formában. Jelen alkotás se látványban, se nagyságában nem az említett film vetélytársa, más-más műfajuk miatt nem is érdemes összemérni őket.

A filmben látható társaság nagyjából olyan, mintha a Másnaposok alkotógárdája egy kis albioni hangulatt csempészne a tragikomikus terrorista-kérdés ábrázolásába. A négy fiatal arab, de Londonban született színész (Kayvan Novak - Waj, Riz Amhed - Omar, Adeel Akhtar - Fessal, Arsher Ali - Hassan) mellett a Barry-t alakító Nigel Lindsay-t érdemes kiemelni, a muszlim hitet felvevő, egyébként máshogy az arab világhoz nem kötődő brit polgár zakkant és elmeháborodott figurája vetekszik Zach Galifianakis alakításával a már említett amerikai vígjátékból.

Aki tudja, nézze meg, remek szórakozás ez egy olyan témát körüljárva, melyet a politikai korrektség miatt csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem mernek megközelíteni. Az eddig csak az IT Crowd-ból (direkt az angol cím, a magyar borzasztóra sikeredett) Denholm alakítójaként ismert Christopher Morris remekül ötvözte a kisfilmek könnyed humorát a nagyjátékfilmes játékidővel: ügyesen adagolja a szereplők elmebajait, a karakterek megismerése csak nehezíti a dolgunkat, Barry-n kívül senki felett nem törnénk pálcát - annak ellenére, hogy robbantásos merényletre készülődnek.

8/10

Az Oscar előtti hagyományos díjátadó nem épp a filmek nemes versengéséről lett híres. A legrosszabb alkotások versengése nem csak a lejáratás része lehet, hiszen tavaly Sandra Bullock az Oscar-díja előtt átvehette az Arany Málnát is, ami azért ritkán jön össze egy éven belül, hogy a legrosszabb és a legjobb is legyen. Ahogy az átadók esetében is 24 órával előzi meg komplementerét, úgy a jelölés terén is egy nappal korábban hirdetnek listát, mint az Oscarnál.

A legrosszabb alkotások jelölések alapján Az utolsó léghajlító és az Alkonyat - Napfogyatkozás, nem sokkal lemaradva mögöttük a Szex és New York 2. Ami érdekesség, hogy Sylvester Stallone nagysikerű akciófilmjével, a The Expendables - A feláldozhatóak című alkotással a legrosszabb rendező díjáért indulhat.

Legrosszabb film

Exférj újratöltve

Az utolsó léghajlító

Szex és New York 2

Alkonyat - Napfogyatkozás

Vámpíros film

Legrosszabb színész

Jack Black (Gulliver utazása)

Gerard Butler (Exférj újratöltve)

Ashton Kutcher (Bérgyilkosok, Valentin-nap)

Taylor Lautner (Alkonyat - Napfogyatkozás, Valentin nap)

Robert Pattinson (Emlékezz rám, Alkonyat - Napfogyatkozás)

Legrosszabb színésznő

Jennifer Aniston (Exférj újratöltve, Sejtcserés támadás)

Mylie Cyrus (Az utolsó dal)

Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Kristin Davis és Cynthia Nixon (Szex és New York 2)

Megan Fox (Jonah Hex)

Kristen Stewart (Alkonyat - Napfogyatkozás)