Ma 3 dimenziós filmet készíteni lassan az elavárás kategóriájába esik, főleg, ha valaki kiemelkedő bevételekben reménykedik. Elég csak megemlíteni az általunk is górcső alá vett filmek listáját (A titánok harca; Alice Csodaországban; Avatar; Toy Story 3; Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró, A kaptár-Túlvilág). Ezen filmek egytől egyig már a technológia fejlődés eredményeképp láthatóak a mozikban, a kitágult érzékeinkre ugyan nem új módszerrel, de annak eddigi leghatásosabb módján csapnak le. Emellett pedig komoly anyagi pluszt jelent, hogy a normál jegyárnál másfélszer-kétszer több kérhető el ezekért a vetítésekért.

 

Attól ugyan még messze vagyunk, hogy a magyar filmszakma is elkezdje ontani magából a 3D-filmeket, de egy önjáró vállalkozónak köszönhetően már megízlelhetjük a magyar műhelyek munkáját. Gráner József 3D-fotósból küzdötte fel magát a filmes világba, saját produkciójával pedig új mérföldkőhöz juttatta mind a magyar filmművészetet, mind a dokumentumfilmes szekciót. Olyan egyedülálló próbálkozásról van szó, mely bebizonyítja, százmilliók nélkül is lehet igényes magyar alkotást letenni az asztalra, arról nem beszélve, hogy a tudományos igényű alkotások a plakát szerint ígért módon minden korosztály számára tartogat érdekességeket.

 

Az alkotás történeti vonalára sok szót több okból sem lehet vesztegetni. Egyrészt alig 50 perces játékideje messze nem fárasztja le a nézőt, mint teszi azt a nagyjátékfilmek gyengébbik fele. Másrészt egy ilyen dokumentarista és ábrázoló, képekben beszélő és narrációs alkotás nem is a történetiségében ragadja meg a nézőt. Első körben meg kell nyugtatnom mindenkit, ne az itt látható plakátból induljanak ki. Az ott látható kissé egyszerű ábrázolás csak nagy ritkán tűnik fel a filmben, az animált jelenetek ugyan a film gyengéi közé tartoznak, de még így is oda-vissza megverik A kis Vuk milliárdos képvilágát. A hagyományos fényképekből szoftveresen és virtuális kamerapár felhasználásával készített felvételeket láthatjuk a már kész 3D-formátumban, ez a látvány pedig már magáért beszél.

A film érthetően és egyszerűen mutatja be Naprendszerünket és az Univerzum nagyobb, említésre méltó részét és folyamatát. Azt kell mondjam, végig az volt az érzésem, oktatási segédanyagnak és a (nem csak) hazai televíziós dokumentumfilmek következő generációja megszületésének lehetek a szemtanúja. A közérthető anyag mellett a szemet gyönyörködtető képek azok, amelyek csak még jobban felkeltik az ember érdeklődését... magában hordozva annak veszélyét, hogy a hagyományos 2D-filmek elveszthetik az érdeklődést, ha máshol megkapjuk ezt a plusz dimenziót.

 

Az egyik legötletesebb pillanata a filmnek rögtön a főcím, mely során mind a Csillagok háborúja című film zenéje, mind a kezdő képsorok (felfele úszó szöveg) megadják az ember alaphangulatát. Ezek után, hogy csak ennyit is láttam a lehetséges Star Wars 3D-ből, nyugodt szívvel dőlök hátra, profi konvertálás után az egyik legélvezetesebb és leghangulatosabb széria kerülhet majd újra mozikba.

 

Dicséretes magyar kezdeményezés eredményét élvezheti végig mindenki, aki nem sajnálja rá azt az 50 percet (és a jegyárat), arról nem beszélve, érdemes lenne iskolai osztályokat elvinni erre a vetítésre, többet tanulnának saját indíttatásból ezalatt az idő alatt, mint otthon a tankönyv lapjai fölött gubbasztva. Arról nem is beszélve, hogy a film végén kis betekintést engednek a következő alkotás "kulisszái" mögé, az emberi test működését bemutató filmet pedig már szűnni nem akaró lelkesedéssel várhatjuk.