A tavalyi év egyik legötletesebb és legeredetibb, stílusfelfrissítő képregényadaptációja, a Kick/Ass után Matthew Vaughn megkapta a felkérést, hogy a 2008-as X-Men: Kezdetek - Wolverine után erőteljesen új irányba terelje a mutáns-világ szélesvásznú terjesztését. Ismerve az X-Men világ gazdagságát, egy új trilógia kezdetére mérget vehetünk, arról nem beszélve, hogy a tehetséges fiatal színészekkel feltöltött stáblista is arra enged következtetni, itt bizony többfilmes szerződések lettek aláírva (szép magyarsággal).
Konfrontálódni fogok viszont a 2000-es évek X-trilógiájának rajongóival, ugyanis szerintem ez a rész sokkal inkább hű a mutáns-világ hangulatához, mint Bryan Singer és Bret Rattner, valamint Gavi Hood filmjei. Ugyan mind mélyítette ennek a világnak a filmes hátterét, azonban míg Singer és Rattner a látványvilágra helyezte a fő hangsúlyt (a jó sztorik mellett), addig Hood elvérzett a stúdió PG-13-as korhatárigénye mellett. Ugyan Vaughn sem ontja a vért, azonban Rozsomák ámokfutásához hasonló arányban hullanak a szereplők, arról nem beszélve, hogy a kubai rakétaválságban megmutatkozó X-csapat tökéletese időzített felbukkanása a képregény keletkezésének idejébe repíti vissza a nézőket is, a képregényes ezüstkorba. A paranoid '50-es, '60-as évek kommunistaüldözős, atomkorszakbeli rettegésére ráerősítő, náci ideológia nélküli Übermenschek tömegeit vízionáló füzetecskék igencsak megérdemelték, hogy felkerüljenek a nyári blockbuster-szezonba. Azt pedig már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Nolan-féle Batman és a Favreau-féle Vasember realizmusa után az emberi egyedfejlődés újabb lépcsőfokát jelentő mutánsok eredettörténete csak ötödik nekifutásra készült el, mégis drámaibb és emberibb, mint elődei.
A film a klasszikus csapat-filmeket idézi: megismerjük a legfontosabb szereplőket (ld. Charles Xavier - James McAvoy és Erik Lensherr - Michael Fassbender), mikro-eredettörténeteket kapunk velük kapcsolatban, majd kettejük találkozása az, amely a történet igazi mozgatórugója lesz. Hiába van itt kiállítva az ellenséges Pokoltűz klub és annak vezetője, Sebastian Shaw (Kevin Bacon), a teljes hidegháborús fegyverarzenál, ahogy azt már a trilógiából tudjuk, a mutánsvilágot két csapatra osztó vezéregyéniségek konfrontáció ellenére is megmaradó barátsága az, mely ezt az egész univerzumot működteti. Hogy mellékesen egy szolid csapatépítésnek, egyéni drámáknak pálfordulásoknak is szemtanúi lehetünk, az már csak az amerikai képregények alapjául szolgáló európai irodalom- és mondavilágból ered.
Örök probléma az, mennyire legyen hűséges egy adaptáció a képregény történeteihez, vagy új utakat járva a mozi igényeihez és lehetőségeihez igazodva alakítsanak a történeten. A sötét lovag esetében ez az újraértelmezés csak előnyére vált a DC filmes zászlóshajójának, a Marvel esetében pedig a Vasember-filmek járták be ugyanezt a vérfrissített, de stílusában hűségesre szabott zsáner-utat. Az első előzetesek láttán lehetett bőségesen gagyizni a csapat egyenruháját, de a film játékideje alatt a '60-as évek hangulatába már teljesen illeszkedtek: főleg a képességeknek megfelelően igazított uniformisok tették hitelessé a ruhák kinézetét. Ennél már csak a náci háborús bűnösök utáni hajszában jeleskedő Erik, az idealista és tehetős családból származó Charles, az örökké rejtőzködő Raven és a problémás fiatalokként ábrázolt X-csapat egy az egyben illeszkedik a hidegháború leghidegebb pillanatit jelentő kubai rakétaválság nyújtotta színterekhez.
A színészi játék terén két színész az, akik igazán emlékezeteset alakítanak a 132 perces játékidő alatt: Kevin Bacon beteges módon élvezte az egyik leggonoszabb mutáns, Sebastian Shaw szerepét, míg Michael Fassbender a tőle megszokott módon hozta a katarzisokon át formálódó Magneto szerepét. James McAvoy pont olyan kinézetre, ahogy egy ábrándozó és naív egyetemi hallgató a '60-as évek hevületében, míg a csapat tagjai megfelelnek a szerepükre - ki jobban, ki kevésbé érezte magát otthonosan képességekben bővelkedő filmes alteregójának bőrében, mégis egységes képet alkotva igazi csapatként jelennek meg.
A 120 millió dolláros költségvetés könnyen kitermelhető, hiszen csak az Egyesült Államokban a pénteki napon 21 milliós nyitónapot tudhat magáénak, ami a pozitív visszajelzések szaporodtával ki is tarthat jódarabig. A magyar visszajelzések szokás szerint annyira eltérőek, hogy a hazai bevételeket nem is érdemes említeni sem: itthon úgyis csak a Harry Potter és Alkonyat-szintű franchise-ok termelnek, valamint a populáris animációs filmek hoznak érdemi bevételt, minden más elhanyagolható a nemzetközi forgalmazásból érkező filmek esetében.
8/10
Utolsó kommentek