Emlékszik még mindenki arra a 2004-es filmre, amelyben széparcú sztárok dugnak egy párcseréset, majd vissza az egész, már amennyire egy ilyen érzelmi és fizikai hullámvasút után lehetséges. Mike Nichols filmje nemcsak a témaválasztás miatt, a színészi alakítások, a forgatókönyv és a zene miatt is sokáig emlékezetes marad a műfajban, amelyet mostani, majd egy éves késéssel bemutatott hazai premier, a Tegnap éjjel ismétel ugyan egy kissé, ámde más hangsúlyokkal. Nichols megmutatta, milyen csalni és csalatva lenni, hosszú kifutású utazásra invitálva nézőjét, míg az elsőfilmes rendezőnő, Massy Dadjedin filmje nem ítélkezik ily módon, szimplán csak megmutatja, milyen az, ha párunk előélete illetve az a fránya zöld szemű szörnyeteg fejét felütve addig duruzsol a megvádolt félnek, míg beadja derekának nemesebbik részét, megroggyant térdekkel, kétszer is.

Michael (Sam Worthington) és Joanna (Keira Knightley) fiatalok és házasok, boldogan csordogál életük, míg egy céges partin a kis feleség szemtanúja nem lesz, amint férjét elcsábítaná annak új kolleginája, Laura. Hazatérvén fészkükbe a takaros feleség azonmód neki is esik értetlenkedő férjurának, mióta is kurogatja boldog nászt színlelve azt a latin cédát! Férjúr persze semmit nem tud, hiszen nem tett semmit, másnap azonban a szükséges üzleti úton kezdetét veszi mindaz, amitől asszonykája óva intette. Még mielőtt a szorgos nősereg lerántaná drága Michaelünket a tíz körméről, említsük meg, hogy párhuzamos történetszálként a nejecske sem marad ártatlan áldozat, derült égből betoppan életébe egy régi kaland, a francia Alex (Guillaome Canet) képében, aki messzi vigaszt jelentett azon időkben, mikor Michael és Joanna külön utakon jártak. Míg a férfi a távolság biztos menedékének fedezéke mögött szép lassan beveszi a déli hölgy lankáit, a hűséget számon kérő feleség kezdi meg táncát európai szerelmével, aki irányába messze több érzelem vonzza, mint férje irányába valaha is.

A megcsalás ténye jelen filmben annak megítélése során dől el, a testi vagy a lelki hűtlenség az, ami bocsánatosabb, már ha érdemes és lehet különbséget tenni. Mindenki a maga vérmérséklete szerint tud bűnbakot keresni a játékidő alatt, a film végén azonban nem csak sztori szerint vannak elvarratlan szálak, tovább pörögnek a tekervények, vajon mi magunk hogyan cselekednénk hasonló helyzetben. Csalnánk-e az asszonyt, ha már úgyis megvádolt vele? Együtt maradnánk-e férjünkkel, ha valójában más iránt érezzük az olthatatlan szerelmet? Van-e ilyen esetben, egy esetleges páros színvallás után a kapcsolatnak még létjogosultsága, ha az egyik kikúr belőle, a másik meg csak kikúrni nem mer, pedig szíve azóta is a másik férfiért dobog?

Messze nem bombasztikus alkotás, egyszerű kis film, amely színészi játékra, történetre és párbeszédre épülve mutatja meg, milyen lavinát képes elindítani akár egyetlen rossz passzban lezajlott beszélgetés. Vagy csak annak állít emléket, mennyire törékeny és gyenge a modern kori házasság intézménye? Mindenképp szánjunk időt ezen filmre, lassú sodrása magával ragad, mely ugyan erőt nem ad, de időt a gondolkodásra, netán számvetésre igen.