Értelmező kéziszótár nem kell, csak józan ész: megszorítás nincs, csak különadók egész sora. Felfoghatjuk úgy is, hogy a kizsákmányoló multikat szorongatjuk meg, elvégre szégyen és gyalázat, ha több ezer embernek kínálnak munkát, fizetik utánuk a járulékokat, szolgáltatásaik után pedig az ÁFA is befizetendő, azonban ez mégsem elég az államkassza számára. Jöhet akkor a szolgáltatásokra kivetett, ÁFA-n felüli megadóztatása, a bankszektor után meglesz a mobil távközlési szegmens is, legyen hát büszke a tévúton járó Magyarország!

Épp elég marhaságot követ el a mostani kormány: magánnyugdíj laza 3000 milliárd értékben államosítva, adósságcsökkentésbe fojtva, csak a sokrétű gazdasági tehetség nem vette észre, hogy árfolyam-ingadozás esetén csúnyán el is bukjuk, kipipálhatjuk tehát szüleink és saját megtakarításaink politikai célú elherdálását. Jó kis tétel ez egy ekkora gazdasági teljesítményre képes ország esetében!

A világszerte méltán hírhedtté vált médiatörvényünk sem épp a legnívósabb alkotása modern demokráciánknak, egyelőre azonban elismerendő, az a fajta diktatórikus felülről irányítás elmaradt, amit vizionálni lehetett. Ehhez társul a kényük-kedvük szerint fazonírozott Alaptörvény, amellyel kapcsolatban bebizonyosodott, rendszerszintű salátatörvénykezés a magyar ugar sziksarja...

Van egy gaz nemzetközi pénzügyi szerv, amely úton-útfélen mankót nyújt a szerencsétlen, reformra képtelen, önsorsrontó államoknak. Ez a Nemzetközi Valutaalap, ismertebb a magyar köztudatba is beépült szitokszóként terjedő nevén, IMF-ként. Ez a szervezet, az EU gazdasági köreivel szövetkezve kiszámítható, fejlődőképes és erős gazdasági pozícióval bíró tagállamok kialakításán fáradoznának, elvégre pénzt adnak reformokért. A baj ott kezdődik, hogy a mi megvesztegethetetlen, a korrupciót csak a mocskos amerikai rendőrfilmekből ismerő magyar virtusunk nem bírja lenyelni, hogy azért is lehet pénzt adni, ha jó a gyerek. Mintha politikusi körökben nem lett volna divat a gyermekkori tanulás serkentésére szolgáló módszer: engem bizony a '90-es évek közepén édesanyám 50! Ft-tal jutalmazott minden 5-ös osztályzatért, a 4-esekért is kaptam 20 Ft-ot, míg 3-astól lefelé én fizettem visszafele. Ennél hatékonyabb közgazdasági nevelést nem lehet adni, ez kellett volna Matolcsy miniszter úrnak is, ha szarul csinálsz valamit, ha rossz tanuló vagy, ha nem vagy képes fejlődni, akkor szó szerint b@szhatod, mert inged-gatyád rámegy...

Rossz tanulóként annyi maradt meg fent nevezett miniszterünknek, hogy bevételnövelés=adóemelés/adókivetés. Ez mindaddig működik is, amíg nem a számunkra kedvezőtlen nemzetközi pénzügyi helyzet ellenszelébe vizelünk büszke magyarságunk tartotta egyenes háttal. Ennek az lesz az eredménye, hogy egymagunk semmire se visszük, elvégre kinek vonzó a húgyos szomszéddal készült közös fotó, másrészt a szociálisen érzékeny segítő kezek is csak óvatoskodva fognak minket, arról nem beszélve, folytonos visszaesőként el is fogják engedni a kezünk, fulladjunk csak saját mocskunkba.

2006-ban az ország lakosainak felében feltámadt az érzés, hazudtak nekik reggel, éjjel meg este. Kiábrándultságukban utcára vonultak, randalíroztak, rongáltak és gyújtogattak. Baloldali kormányzat meg is roggyant, ugyan nem volt kormányváltás, előrehozott választás, de tény, új korszaka virradt fel a magyar politikának. A politikai hazugságnak ára lett, mind rövid, mind hosszútávon. 2010 óta új karmestert kaptunk, meg is lett a kettős állampolgárság, "újjal kotmány" (jobb szót nem merek rá mondani), fülkeforradalom. Ez utóbbi az én értelmezésemben ugyan nem a hosszú kígyózó sorokat jelenti, de nem vitatkozom a nálamnál nemesebb és képzettebb kútfők megállapításain. Legyen elég annyi, többségi kormányzás idején az erősebb kutya baszik, elsősorban mindenkire.

Legújabb hozadéka a Széll Kálmán-terv 2.0-nak a csekk- és mobiladó. Ezen elgondolkodtam, több okból is. Egyrészt, ahogy rögtön az elején kiemelten, ÁFA révén már minden után adóztunk egyszer. Most azt "kérik", egyazon igénybevétel esetében másodszorra is csörgessük meg a zsebünkben maradó aprót, a központi persely nem Dagobert bácsi kincstára, nemhogy úszni nem tudunk a sok aranytallérban, de akár egyet is találni már művészet a központi költségvetés kiáramló oldalának feneketlen mivolta okán. Magyarember csak balos hazudozás miatt lázad, jobbos szélmalom-harc és értelmetlen kettős beszéd esetén még elhiszi, hogy a Nyugatra fújó szeleket hajtó ventillátorba jóízűen beleszarhatunk, mindenféle következmény nélkül. A baj az, hogy tőlünk nyugatabbra, legyen példa dicső Németország, hiába van a határ közti mezsgye megtöltve külföldi munkavállallóval, azok dolgozni akarnak, ganéznak, aljamunkát végeznek, amit a büszke német már nem hajlandó elvállalni. Elevenbe vágó matematikai számítások után kapott eredményeket vizsgálgathatunk arról, mennyit keres kint egy ilyen szarlapátoló robot, aki családot is el tud tartani, itthon meg belerokkanunk a lakástörlesztőbe? Ugyan, addig el se jutunk, mert a téli fűtésszámla az első menetben kiütéssel győzedelmeskedik a havi bérjuttatások felett.

Lehet szétbombázni itt mindent, de amíg 30 alatt már csak kevesen vállalnak gyereket, amíg a  szociális háló inkább a többgyermekes, munkanélküli kisebbségeket preferálja, amíg a nyomott bérek és a felhajtott árak csak taszítják a jóérzésű embert, nem kéne nyafogni amiatt, hogy a frissdiplomások hanyatt-homlok menekülnek kis hazánkból, saját megélhetésük kétes volta okán pedig csökken a gyermekvállalási kedv. Mivégre szüljön az asszony, ha normális ellátást csak a hálapénz biztosít, az örömhír közlésére szolgáló hívás több mint harmada vissza nem forgatott adóba folyik el, nem szolgáltatás-fejlesztésbe, ha a kórteremben a takarítónő egy ronggyal végzi a takarítást?