A címben kifejtett többes szám egyértelműen a múltbeli versenyzők számbavételével nyer valóságalapot. Ma az országos televíziók közül csak a királyi szán némi forrást arra, hogy a heti filmpremierekről essen pár szó a műsortervben. A múltban számos versenyző volt, a kereskedelmi televíziók dobálgatták ide-oda a programot a műsortervben, majd a hétvégi napokról is kikoptak. A legnépszerűbb közülük a Moziverzum volt, mely két fiatal filmes, Tóth Barnabás és Simonyi Balázs műsorvezetésével érthető de lelkes módon engedtek bepillantást a mozis és filmes aktualitásokba. Száműzetésük óta a kereskedelmi csatornákon pang a műfaj, lehet, a lelkes de olcsó bloggerekre hagyják az ajánlózást.

A Magyar Televízió műsorán szeptember óta futó Szélesvászon című műsor Winkler Nóra jutalma azért, hogy a Kultúrházat kitörölték a kínálatból. A műsorvezetőnő felkonferálásával láthatóak a heti előzetesek, mely alatt Galambos Péter alámondásos magyar ismertetője hallható. Különböző kritikusokat hívnak be, akik egy-egy filmhez fűznek biztató vagy lehúzó szavakat, a lényeg a rövid párbeszédek állandósága. A végső konklúziót a behívott kritikusok körkérdéses szűrőzése jelenti, mely csak ráerősít az egyébként is szubjektív véleményekre.

Hogy mi is jelen írás aktualitása, saját lemaradásom pótlásán kívül? Az, hogy az egyetlen igazi filmes műsort hibák sorozata övezi. Az, hogy megszólaltatott szakértő nevét elbakizzák, az sem kis hiba (Hampuk Richárdból lesz így Kampuk Richárd), azonban az a fix hiba (amit két adás megtekintése után kijelenthetek), hogy mind a filmcímeket keverjük (Emberek és istenek helyett Istenek és emberek), mind az alkotók nevei komoly kiejtésbeli hibáktól hemzsegnek: Májköl lesz Michel (Misel) Gondryból - ez a hiba azért nagyon nem kicsi.

A legnagyobb gond az, hogy egy olyan műsor, ami heti filmbemutatókkal és dvd-ajánlókkal foglalkozik, kéthetente jelentkezik. Ez azért elég nagy hiba, mert a heti rendszerességű műsor alapból kései órán kerül bemutatásra, másrészt ez az időszaki jelleg csak csorbítja a befutási lehetőséget. Nem tudom, vajon a szerkesztők milyen célcsoportot céloznak meg. Akik érdeklődnek a filmek iránt, nem kéthetente, hétköznap kora éjszaka fognak informálódni. Akik kocanézők, azok számára se a kétheti váltás, se a műsor stílusa nem lesz nyerő, mert a szerte a neten és újságokban olvasható rövid ajánlókon kívül nem kapunk szinte semmit. Az pedig kifejezetten szégyen, hogy az Üvegtigris mellett egyetlen magyar nyelvű előzetes volt látható Galambos Péter szöveges ajánlói alatt. Ezt nem lehet csak úgy elfogadni, mert legalább feliratos előzeteseket illett volna alávágni a hanganyagnak, mert a felvillanó francia feliratok mellett az angol nyelvű előzetesek alatt még csak a feliratra is sajnálták a helyet vagy kapacitást.

Ezzel rá is térhetünk arra, miért nem sikeres itthon a mozgófilmes kultúra aktualitásait bemutató televíziós műsor. Ha a Szélesvászonnak köszönhető csapásirányon keresztül néznénk a kérdést, akkor látható egyfajta szakmai sznobizmus, mely nem engedi a modern megközelítést a műfaj közelébe. A két legutóbbi műsorban egy-egy kritikust lehet kiemelni, az egyik Szabózé Zoltán az Indextől, a másik pedig Kovács Gellért az MR2-től. Nekik köszönhetően kaphatott az átlagember némi érdekességet és egyediséget a filmekkel kapcsolatban. A többi szakérteni meghívott személy esetében érezhető az a jó magyar filmes képzés eredménye, hogy itt bizony a művészfilmes megközelítés és tananyag érződik. Ahogy nem hagyták a piaci követelményeket érvényesülni a filmiparban, úgy az újságírói mentalitás és reakció esetében is nagyon kilóg ez a fajta értelmiségi megközelítés.

Ha csak a Szélesvászon esetében néznénk ezt végig, a célcsoport-behatárolás problematikája nagyon érződik. A szólítsunk meg lehetőleg mindenkit köztelevíziós alapelve jelen esetben hamvába holt szándék, mert a mozi tipikusan az a műfaj, ami maximum a 18-49-es fizetőképes közösséget érinti, eltartott szempontból pedig a 6-14 és a 14-18 as célcsoportok pozícionálhatóak még. A műsor stílusa viszont a fiatalokat meg sem próbálja elérni, a fizetőképes célcsoport nagyrésze viszont nem ezt a műfajt igényli (legalábbis remélem).

Ami nagyon hiányzik az ilyen műsorokban, az a nyíltan vállalt konfrontáció az eltérő ízlések mentén. Ez a fajta steril ajánlózás, maximum értelmiséginek ható, egyébként meg degradáló véleményformálás a populáris filmek lesajnálása. Ideje lenne műsorszerkesztésnél is észrevenni, a piaci megközelítés nem megy szembe a közérdekekkel, főleg nem az egész országot érintő mozifilmes ajánlás terén.

Csak remélni lehet, hogy Andy Vajna kormánybiztos szerepvállalása nem csak a filmgyártás terén fogja életre kelteni a piaci megközelítés térhódítását, hanem a filmek megközelítésének és a filmes műsorok újraélesztésének is lökést adhat.