Elérkeztünk a személyhez köthető díjak utolsó etapjához, ez pedig nem más, mint a rendezői díj kategóriája. Meg kell vallanom, bőséggel vannak kétségeim a kategória jelöltjeit illetően - na nem minden esetben.

Elsőként Woody Allen rendezésével kapcsolatban jegyezném meg, hogy ennél azért bőséggel láttunk jobbat a neurotikus mestertől, az Éjfélkor Párizsban kellemes szórakozás, fogyasztható és élvezetes, sikeres film, azonban nem feltétlenül érdemli meg a győzelmet.

Őt követi a jelöltek listáján Michel Hazanavicius, aki nagy valószínűséggel a merész próbálkozása miatt, fogja megkapni a díjat, elvégre egy némafilmmel érte el eddigi legnagyobb sikereit, ráadásul olyan magasságokba, amire némafilm terén napjainkban nem biztos, hogy mertünk volna fogadni, márpedig A némafilmes per pillanat a legnagyobb esélyes.

Grandiózus vállalkozás terén mindenképp Terrence Malick a befutó, elvégre lírai hangvételű családszonettje oly mélységekben boncolja apa-fiú kapcsolatát, melyre rég volt példa a filmművészetben, ilyen bibliai áthallásokkal pedig egyenesen eszmei magasságokba is emeli témáját, ami miatt viszont nehezen is emészthető az átlagnéző számára Az élet fája, holott rendezés terén ez a film érdemelné meg leginkább a szobrocskát.

Alexander Payne filmje, az Utódok című film esetében a jelöléskor sokkal inkább a korábbi érdemek játszottak szerepet, semmint a tényleges teljesítmény. Hiába jó a film, a katarzis, a személyiség-fejlődés, melyet a film során együtt kéne átélnünk a főszereplővel, egész egyszerűen elkerüli a nézőt, mindössze az átlagosnál erősebb együttérzést váltva ki a szenvedő karakterrel.

Zárásként pedig Martin Scorsese jelölése említendő, mely amellett, hogy a leginkább jelképezi, milyen szinten csak népszerűségi verseny az Oscar-díjátadó, be is bizonyítja, mennyire előzte meg a rendező korábbi munkásságainak jelentős része a saját korát, elvégre a hetedik Oscar-jelölését váltotta csak díjbegyűjtésre is A tégla című filmjével, a Taxisofőrért pedig még csak nem is jelölték.