Saját korábbi cikkeim pesszimista felhangjait foghatom marokra, vághatom a kukába... Hogy miért? Mert ott tartunk, ami nem tetszik a kormánypártnak (lassan pártparlamentnek, annyira észrevétlen az ellenzék), azt a kétharmados többségükkel meg is változtatják. Pár hete még csak aggódtam a 9 éves kinevezésekkel kapcsolatban, kicsit később latolgattam az addigi Viktor-kép teljesítményi besorolását és a majdani kimeneteleket, az önkormányzati söprés után pedig most már nem csak narancsba borult az ország, a NENYI-vel helyettesíthető az Alkotmány, lévén előbbi a forradalmi akarat eredménye (bár jómagam nem tudom felidézni se kampánytémának a NENYI-t, se a szavazólapon nem láttam), másrészt utóbbit csak a kommunista hatalom-átmentő hazaárulók tákolták össze, látszatdemokrácia-építő kisokost böngészve. Ennek azonban vége.

 

Demokráciánk 20 éves korára érett meg arra, hogy a rendszerváltó fiatalságot az őt (szerintük) megillető teljhatalommal felruházza. Úgy megy a dolog, hogy amit elképzelnek, azt megvalósíthatják. Példák sorolása minden kedves érdeklődőnél egy-két perces ötletelés után meglenne, az talán fontosabb, hogy vajon mi a határa a személyes nagyravágyásnak és a korlátlan képzelet megvalósítási szándékának? Szimpla találgatások helyett támpontokat keresve ötletelnék.

 

Első sarkalatos kérdés már 20 éve az Alkotmányunk maga, hiszen a jogfolytonosságot biztosítandó ráncfelvarrott és demokratizált átmeneti alaptörvényünk már egyik politikai szereplőnek sem tetszik, változtatásra pedig csak akkor érett meg, mikor már nem szolgálta a pártpolitikai érdekeket. Tessék-lássék, új köztársasági elnökkel a háta mögött a (névleg) kormánykoalíció (mert még mindig a Fidesz és a KDNP a két szövetséges, még ha KDNP csak papíron és Fidesz-csatolmányként létezik) most Alkotmányt tervezget. Hogy milyen előzetes szándékokkal, tudjuk (főleg a preambulum, a keresztény gyökerekre való hivatkozás volt a liberálisok vesszőparipája), most inkább az aggaszthatja a szakértőket, milyen országot és normákat fognak hátrahagyni. Hipotetikusan kijelenteném, nagy valószínűséggel nem lesz még egy demokratikus úton választott kétharmados országgyűlés (bár ha a választási rendszert aszerint kalibrálják, hogy ezen irányba befolyásolja az eredményt, visszaszívom), vagyis a kétharmados törvények körének alkotmányos úton történő megnyirbálása a következő, netán ellenzéki hatalomátvétel után már a mostani kormánypárt életét és politikáját nehezítheti meg. Jó tanács: ha nem akarják pár év vagy 1-2 évtized múlva ugyanezen okból szapulni az ellent, akkor ideje megfontoltnak és józan belátásúnak lenni.

 

Az adózási szokásaink és rendszerünkre is ráfér egy rendszerszintű reform, azonban ennek a megoldási útjai jóval nagyobb kihívást jelentenek, mint az először hinnénk. A leggyakrabban "molesztált" adófajtánkat, az Általános Forgalmi Adót (ÁFA) most nem venném górcső alá, szegénynek éppen elég, hogy legalább évente módosítanak rajta. Jó magyar szokás szerint minimálbéren tartjuk a munkavállalót, aki így a legjobb anyagi ráfordítással alkalmazható, emberünk pedig örül, hogy van hol dolgoznia. Ne aggódjunk, mellékesbe megkapja a fizetési kiegészítést, mindazt azonban már könyvelésen kívül. Ezáltal csak Állam Bácsival és az emberünkkel lesz kiszúrva, ugyanis míg adózatlan forintok vándorolnak kasszából zsebbe, addig a kincstár is kongani fog, emberünk pedig majd bőszen elégedetlenkedik a becses nyugdíját kezében tartva, hogy évtizedes munkaviszony után is éhkoppon marad, minek dolgozott annyit. Pókhálós államkincstár nem fog euró-zónához megfelelő könyvelési eredményeket hozni (már ha addigra, mire mi ezeket az eredményeket magunkénak tudjuk, lehet még ilyen pénzügyi zónához csatlakozni), másrészt a leendő idős korosztály lesz kiszolgáltatva, lévén alacsony nyugdíjának köszönhetően sebezhetővé válik minden viszonylatban. Már pedig a mi kis Magyarországunk is az elöregedő nyugati civilizációhoz tartozik, amiből kikövetkeztethető, nem kellene semmilyen szinten a nyugdíjakkal szórakozni, mind nagyobb mértékben gyarapodó csoportról van szó. A mostani nyugdíj-kérdés mégis azt bocsájtja előre, hogy amikor csak kedvük és indíttatásuk tartja, hozzá is nyúlnak az emberek pénzéhez. Igen, ideológiai alapon és demagóg kijelentésekkel vakítva a népet szépen hangzik, hogy megvédjük a mi nyugdíjasainkat a kapzsi és mohó nagytőkétől, mert az csak sápot szed a nehezen megszerzett és összeszenvedett nyugdíjakból, a módszer, ahogy megteszik, már messze nem olyan tetszetős. Emberek és cégek feje felett átnyúlva lényegében egyszemélyi döntésekkel veszélyes vizekre evez a mostani kormányoldal.

 

Az egyik legújabb csoportriogató megnyilvánulás a felsőoktatási reformtervezet, mely szerint csökkentenék a vizsgalehetőségek, tárgyfelvételek számát, csökkenne a Hallgatói Önkormányzatok döntési és befolyási köre, valamint úgy egészében megnyirbálnák a mostani hallgatói jogokat. Az más tészta, hogy ha  a szigorú, keresztény felsőoktatási metódus bevezetését próbálnák eladni, akkor rém rossz hírem van: az egyik legnagyobb szimpatizánsi kört, a hallgatókat/friss diplomásokat idegenítenék el maguktól, akiknek a puszta létüket is köszönhetik, hiszen a Fidesz mindig is széleskörű támogatást élvezett (történelmét tekintve jogosan) a felsőoktatásban tanulók és ott végzettek körében.

 

Nagy bánatomra (remélem, nem csak én osztom ezt e nézetet) a tényleges történelmi lehetőséget eddig olyan nagy mértékben elszalasztotta a kormánypárt, hogy azt felidézni is fájdalmas. A teljes körű, megreformált magyar közélet helyett ugyanazt a vagdalkozást kapjuk, mintha koalíciós kormányzás korát élnénk, azzal a különbséggel, hogy nosztalgiázhatunk a Kádár-korszak stílusjegyeit vizsgálgatva. Orbán Viktor még mindig demagóg módon politizál, még mindig abba a hitbe ringatja kicsiny országunkat, hogy képes szembeszállni a nemzetközi folyamatokkal, csak nehogy az legyen, hogy a következő gazdasági válság maga alá temesse, amint a határainkat védve megálljt parancsolna az adóssághullámoknak.

 

Ideje elárulni az embereknek, hogy már nem Mátyás korát éljük, nincs világverő seregünk, nincs rettegett hírnevünk, csak hírhedt politikusaink, akik még mindig tévképzetekkel etetik a választókat. Lassan jogos kérdés lesz, vajon mi volt a kampánykor osztogatott narancsokban, hogy nem képesek az emberek észrevenni, magasról tesznek az ő kispolgári életükre, itt a nagyok 8 év után újra megkapták a játszótér kulcsát, csak míg eddig volt óvónéni és gondnok, most már mindent szabad nekik, felügyelet nélkül maradtak.

 

Azoknak, akiknek ez nem tetszene, alternatívák:

 

1. Tegyen magasról a politikára, foglalkozzon a munkával és a családdal.

2. Ha elégedetlen, csináljon igazi forradalmat, amolyan rendszerváltó hangnemben.

3. Költözzön külföldre, lehetőleg olyan helyre, ahol a demokrácia nem Ki nyer ma?-alapon működik.

 

Egyéb esetben mindenki magára vessen, elvégre a kétharmados többség demokratikus úton került hatalomra, vagyis mielőtt szapulni kezdenénk a kormányoldalt, gondolkodjunk el azon, mi magunk milyen mértékben tettük mindezt lehetővé számukra.