Van egy Plan B nevű tehetséges brit előadó, aki már nem csekély szórakozást okozott a rajongói számára zenéjével, így hát úgy gondolta, lenne még mondanivalója a zene szcénán túl is. Fogott hát tollat, papírt majd kamerát és összerakta az elmúlt évek egyik legkomolyabb gettófilmjét. ill Manors London legmélyebb gödre, ahol összegyűlik a mocsok, ami nem azt a nyugati álmot sugallja, amit a mi káeurópai lelkünk üdvözülésként kerget. Helyette még lejjebb nyomnak a szarba, ahonnan csak akkor van kiút, ha képes vagy mindent magad mögött hagyni, ha nincs semmid és senkid. Egy ennyire erős és mégis üde elsőfilm esetében pedig nem is érdemes keresni a hibákat, mert ugyan akad néhány, de a soundtrack és a hangulat tökéletes ötvözetként ringat, mielőtt pofán vágna bűzös igazával.

A sztori hat szálon fut, melyek lazább-szorosabb módon fűződnek egybe. Talán főszereplőnek Aaron (Riz Ahmed), a pakisztáni fiú tekinthető, aki nem csak saját, árvaként leélt múltja okának keresésével tűnik ki, hanem a dílertárs Ed és a közösen strichelni kényszerített narkós kurva, Michelle társaságában bizonyított falatnyi emberség, mellyel pozitív hősként tündököl ebben a fosszürke ködben. Emellé pedig Katya, az illegális bevándorlóként szintén prostitúcióra kényszerített nő és a munkaköri ártalomként megfogant csecsemőjének védőangyala is lesz egyben, így abszolút köré épül a történet. Kiegészítésként még két nagyágyú, a nemrég szabadult Kirby és az ő tanítványa, a bosszúszomjas Chris kerül előtérbe: míg előbbi utcaszagú leszámolás áldozata, addig utóbbi a vétlen áldozat vérszemet kapó rokona. Míg Aaron a pozitív hős lesz, addig Jake, a leszámolásra beszervezett fiatal kölyök a nagy vesztes, aki a bandatagság gyors örömét és még gyorsabb szomorúságát is kénytelen megtapasztalni.

A történetek szerves összefonódása révén szerencsére felesleges részletesebben elmesélni a produkciót, mert ezt látni, és hála Ben Drew író-rendező-zeneszerző-szereplő (Aaron taxisa a film végén) zseniális munkájának, hallani kell (teljes OST erre). Ugyan nálunk nagy port nem vert fel a film, de tény, a 2010-es évek egyik legjobb brit alkotásával van dolgunk. Az egész film egy hosszú, mintegy egyalbumnyi zenéhez készített klipsorozat, amely nem ereszti el sem a szemed, sem a füled. Öröm látni, hogy Albion ködébe ilyen ifjak vesznek el, akik felkavarják az állóvizet és arcunkba vágják a modern civilizáció minden mocskát. Ez pedig az a mocsok, amit örömmel néz az ember, mert savanyú a szőlő, hogy nem élünk ott, ahonnan a filmek származnak, de ilyenkor kis elégtételt kapunk, hogy ott sem fenékig tejfel, inkább heroin és gyilkosság az élet.

Emellett csodálkozom azon, hogy a brit filmek milyen kevés valós figyelmet kanak kis hazánkban. Riz Ahmed egy korábbi filmje, a vígjáték téren kőkemény témával szolgáló, muszlim terrorizmust szétszedő sztorija, a Four Lions még csak dvd-n sem került eddig forgalomba, pedig ha javítani akarjuk a hazai eladásokat (legyen szó mozijegyről vagy adathordozóról), akkor nincs más hátra, mintsem minél hamarabb és minél több, nem mellesleg pedig piaci szinten reálisabb árú  kiadvánnyal jelentkezni. Ettől függetlenül is érdemtelenül kevés figyelmet kapott ezen alkotás is, pedig minden perce aranyat ér, a karakterek és a történet pedig napjaink korrajza. Értékelés: 8/10