Tudom én, mi nem hiányzik animációs fronton: egy egészestés alkotás, mely csak a gyerekekhez szól. Legyen szó bármilyen alapanyagról, akkor is apa meg anya veszi meg a jegyeket, akik elszórakoznak azon, mennyire élvezi a gyerek a filmélményt, hogyan kacarászik olyan poénokon, melyek felét sem érti (mert az épp az unatkozó szülőnek szólna), de éppen a felnőtt szegmens szórakozása esik kútba. Hiába Erich Kästner műve, az 1949-es Az állatok konferenciája című ifjúsági regény, ha annak kivitelezése inkább a kisgyermekeknek szól.

A történet szerint hatalmas a szárazság a sivatagban, minden állat a vízért folytat harcot. Míg az egyetlen tónál (ami lassan tócsa lesz) az orrszarvúak és a bivalyok mennek primitív módon ölre, addig a manguszták (nem szurikáták, mert az túl bonyolult lehet a magyarnak?) trükkösen játszanák ki a marakodó óriásokat. A nagy víztelenség elkeseredett tetteket szül, az egyébként béna és ügyefogyott manguszta-apuka felkerekedik, hogy a hegyen túl utánajárjon, miért nem érkezik a víz. Eközben párhuzamosan láthatjuk: ahogy a futótűz felégeti az ausztrál vadont, menekülésre késztetve kengurut és tazmán ördögöt; ahogy a jegesmedve a globális felmelegedés miatt egy leszakadó jégtáblán egyre mediterránabb közegbe sodródik; ahogy a hétszáz éves teknőspár az olajszennyezés miatt kénytelen elhagynia az addig békés élőhelyét. Na meg egy gall kakast, akit a hajószakács burgundi szószban kívánna megforgatni. Ez a szedett-vedett banda egy zuhanyfüggönyös fürdőkádban evickél az óceánon, hozzájuk kötve két műanyag hordó, ráerősítve a raklap, hogy a jegesmedve vágóképpel (magyarázat nélkül) továbbra is lebegő felületen ringatózzon... A különítmény Afrikában ér partot, ahol bátor mangusztánkkal és annak lomha oroszlán barátjával kiegészülve felvegyék a harcot a gátat építőkkel - akik egy vízi wellness-központot üzemeltetnek a sivatag kellős közepén.

A társadalomkritikus hangok sajnos nagyon vékonyak, a tazmán ördög folytonos fingásának sűrű ködében nem terjednek tovább. A leginkább sajnálatos tény, hogy animációs téren egy viszonylag jól teljesítő filmről van szó: alig pár képkocka lenne az, amit még visszaküldenénk utómunkára, azok is inkább csak a dinamikus mozgásoknál, a futásoknál lennének indokoltak. Az elfogadható látványvilágot itt-ott feltuningolják, a pálmafába fonott hajú elefánt, a kisminkelt zsiráf, a pusztaság divatszakértője, a meleg "sztájliszt" benyomását keltő gorilla együttesen már megfekszik a felnőtt gyomrot - a gyermekit meg sem mozgatják, számukra ez tartalom nélküli megjelenítés. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy a gyerekek annyira nem pörögtek rá a filmre, mint azt elsőre gondolná a marcona kritikus - valahogy nem érte el az ő szintjüket, vagy alulról, vagy felülről, de nem ment le eléggé kutyába a film ahhoz, hogy a célközönség, a hat éven felüliek szórakozhassanak. Főleg, úgy, hogy az utolsó öt percben már New York utcáit lepik el a vadállatok, hogy (a riporter szavait idézve) számon kérjék rajtunk, mit tettünk a bolygóval, mindezt az ENSZ épülete felé tartva. Ez még ötletes is lehetne, ha nem a Cápali és Cápeti című sorozatból lopott módon, némi Godzilla-majmolással a tenger felől érkező bálnák szállítanák le az állatokat a szájukban... Elefántok, oroszlán, manguszták... Az meg, hogy a jegesmedve túléli a sivatagot, külön eszmefuttatás lenne, de ezt a dilemmát a Lost is nagyvonalúan kezelte, így én sem vesztegetném vele az időt.

12 éven felülieknek gyermek kísérő és whiskey-kóla nélkül nem ajánlott!

Értékelés: 3/10