Prolihisztor

Elérkeztünk a klasszikus történetek újraértelmezéseihez is, elvégre az eredettörténetek korát éljük, bár ott eddig jobbára csak szuperhősök tanyáztak. Ez a mai világban nem probléma, lehet az 1440-es évekbe is szuperhőst fialni, csak jól legyen felépítve az az Origin. Az sem baj, ha nincs egy masszív nemzetközi húzónév, elvégre felépíteni akarunk valamit, aminek az első mérfölkövéhez bizonyítani vágyakozó színészt keresünk. Ha ez megvan, akkor jöhet is a forgatás, elvégre a bombabiztos forgatókönyvünk és a megfilmesítésre szánt 70 millió dollárunk jó kezekben van egy elsőfilmes rendező (Gary Shore) tehetséges markában. Hogy mi miatt lett mégis megkérdőjelezhető a végeredmény, kicsit később.

Vlad herceg sanyarú sorsa veretes kerettörténetben kerül fia által elmesélésre: a fiatal herceget 1000 sorstársával egyetemben édesapja adta a török szultán seregébe annak kérésére. Apja büszkesége után kajtatva Nyársas Vlad néven rettegett katona válik belőle, aki lépten-nyomon karóba húzatta falvak teljes lakosságát. Tetteitől megcsömörlötten hazatér, hogy Erdélyt újra gatyába rázza a török rabiga ellenére. Hiába minne jószándék, ha az ifjú szultán újabb 1000 fiút kér a seregébe. A kor szellemével ellentétben a modern gondolkodású Vlad inkább egymaga száll szembe a törökkel, csak hogy védje fiát. Ennek ára van, amit a Törött Fog-hegy mélyén élő vámpírral kötött sötét szövetsége révén fizet meg. Emberfeletti ereje révén képes lesz megtörni a török megszállókat, azonban nagyobb árat fizet tetteiért, mint valaha is gondolná.

Mielőtt kis hazánk elmélyülhetett volna a Toldi filmtervének elutasításának fátyolos sivárságában, jött ez a jó kis október 23-ai film, hogy emlékeztessen, az egykori megszállók milyen nyomorba is döntöttek minket akkortájt. Figyelmeztető jelzés, hogy a tervezett 2 és fél millárd forintos költségvetés hétszereséből készült erdélyi vámpírlegenda legújabb feldolgozása is igencsak gyatra számítógépes effektekkel van teli. A messzi vágóképek homályosak, gyengék és túlszaturáltak, szinte nincs realisztikusan hihető köztük egy sem. Mind egy átlagos, legalább kétéves PC-játék képi világát hozzák, az akciójelenetek pedig csak utánuk jönnek a sorban. Drakula első ütközete vámpírként annyira izgalmasra sikeredett, hogy azt inkább egyleszúrt és a földre rogyó török katona melléből kiálló kard élén követhetjük végig szuperközeliben. Mondanom sem kell, mit jelent mindez: majd egyperces megspórolt színész- és díszletmunka, bár hozzáadott érétk hiányában csak betagozódik a parasztvakítások sorába.

A szereplőgárda alapjáraton nem rossz, bár vannak negatívumok itt is. Luke Evans végre megkapta az első nagy költségvetésű főszerepét, amiben inkább a a felsőteste domborít meg a CGI-maszk, amit egy-két vámpíros megmozdulására rendereltek. A nagy szerelmet szimbolizáló feleség szerepében Sarah Gadon csak esztétikai jelenség, bár tény, igyekeztek az összkép messze legjobb nőjét odabiggyeszteni motiváció címén. A főgonosz, mármint az ellenséges Mehmed szultán szerepében Dominic Cooper, aki a Marveles megjelenéseket leszámítva kezdi bedolgozni magát korosztályának főg€cijei közé, hiszen mindenhol ő lesz a rosszarc. Ettől függetlenül akármelyiküket is veszem alapul, bárki eljátszhatta volna a szerepüket, nincs igazán emlékezetes momentumuk. A gyermek Ingeras szerepében Art Parkinson látható, aki egyben a narrátor is a film elején és végén, bár közte meg ütnivalóan bárgyú és alig várjuk, hogy a törökök verni kezdjék kiképzés címén. Sajnos ez a megváltás is elmarad, így csak Charles Dance fikarcnyi szerepe marad, amiben legalább csekély örömünket lelhetjük. Az eredettörténet szerint ő lenne Drakula demóváltozata, akinek a tervezett mítoszépítésben még fontos szerepe lesz. Bizony ám, ez az etap csak felvezetett pár szörnyfilmet, amikről egyelőre pontos információink nincsenek, de a bevételi oldalt elnézve félhetünk, bár csak a filmek minőségétől.

Ha már nemzeti ünnepen megyünk moziba, látatlanban is a Harag az, ami ajánlanék, már csak a közelmúlt aktuálpolitikai eseményei miatt is közelebb áll szívűnkhöz a tankba szorult legénység akciódús története, mint ez a kihipózott keménységű és logikátlanságban tobzódó, tv-filmek szintjét éppen hogy csak meglépő effektekkel bíró alkotás, mely nagyjából az Én, Frankenstein mellé szúrható. Értékelés: 3/10

Ezzel az ötössel befejeződött Az öt sereg csatájának karakterhalmozása, minden főbb szereplő megkapta a maga szólóanyagát. Ezen etapban Bárd (Luke Evans), Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage), Tauriel (Evangeline Lilly), Thranduil (Lee Pace) és Bilbó (Martin Freeman) megint.

Karakterposzterek jönnek napi szinten, egybe vártam egy kisebb csokorravalót: Bilbó (Martin Freeman), Gandalf (Ian McKellen), Galadriel (Cate Blanchett) és Legolas (Orlando Bloom) bújt most már (talán, ha Peter Jackson is úgy akarja) utoljára Középfölde neves szereplőinek bőribe.

Zsinórban jönnek az elszállt előzetesek az őszi felhozatalhoz, most Joe Carnahan (The A-Team, na meg a Smokin' Aces) új filmje kapta meg az első előzetest. Szokványosan bő sztárfelhozatal (Patrick Wilson, Ed Helms, James Badge Dale, Brooklyn Decker, Jessica Alba, Chris Pine), szokványosan beteg sztori, amikor egy sofőr mind elmebetegebb szotikba keveredik. A narrátor csak bepörget és nem ereszt, ha már másodjára nézed, rákattansz és pörgetnéd tovább a filmhez. Mert ki hagyna ki egy zakkant milliomost, egy szellemet, egy törpét, egy bukit, három sztrippert, három f@szszopó nimfomániást, szilikonos melleket, egy meleg francia maffiózót, kokaint, na meg The Hoffot! Amerikai bemutató október 14., VOD terjesztéssel, szóval leleményesek hamar magukénak tudhatják.

Egyre jobbak az anyagai ennek a kifordított komédiának: humoros transzformáció a rasszok között, amikor a fehérek gangsztának hiszik magukat, a feketék meg elitegyetemisták. Tudják, hogy csak a szülők felkúrása miatt járnak feketékkel; tudják, hogy instagramot csak a túrázás miatt használnak; kérik, hogy ne fogdossák a hajukat; tudják, hogy a hátuk mögött leniggerezik őket; és ami a legfontosabb, a kedves fehér ember ne táncoljon... Itthon majd a dvd-megjelenéseknél figyeljünk rá, mert ez is oylan ámerikás téma, amit mi nem értünk meg (ld. mostanság az Újoncok napja).

A 2010-es évek újfajta zsáner felé terelték az 50+-os férfi színészeket. Egytől egyig igazságosztó karakterekbe menekülnek, ki több, ki kevesebb sikerrel. Liam Neeson már trilógánál tart a bosszúálló ügynökapu szerepéve, Denzel Washington épp elég vastagon húzta be neve mellé a pozitív strigulát, Keanu Reeves részéről még csak előzetesnél tartunk, de ott is hatalmas elvárásokkal néz szembe. És akkor itt van az egykori Bond, Pierce Brosnan, aki Neesonhoz hasonlóan már a 6. X-et átlépve is ülepek szérúgására adta a fejét. Az eddigi pozitív élmények mellé épp ideje volt egy gyengébb változat, nehogy túl nagy önbizalma legyen a modern nagypapáknak.

Összeesküvésekben gazdag, több nagy fordulatra építkezni szándékozó történetünk szerint a leendő orosz elnök múltjában lenne egy kisebb probléma, amit a CIA és az orosz titkosszolgálat is felejtene bőszen, de a kiiktatások során rossz emberrel végeznek a főhős Devereaux (Brosnan) szeme láttára, akit ráadásul épp a likvidált illető megmentésére küldenek. Micsoda katyvasz rögtön az elején! A távcső túlvégén pedig ki más lenne, mint a főhős által kiképzett legjobb tanítvány... Mindezek után egy Belgrád-centrikus üldözéses verseny veszi kezdetét, egyik oldalról a közbeavatkozó Devereaux bőrére megy a játék, másrészt pedig a konteó-gyártó CIA-fejesek helyszínen lévő nagyjai közül megy a ki a nagyobb ganef-típusú önzőzés.

Ahogy a történetből is látszik, nem Oscarra gyúrtak az írók, meg nem is John le Carré írta az alapot, ettől azonban lehetett volna izgalmas is. De nem lett, és ennek nem csak a hozott anyag, hanem a hozzáadott érték is vastagon felelős. A régi Bond mellé régi Bond-lány is dukál Olga Kurylenko révén, de a minek kategória villog rendesen: nagyjából halál mindegy lett volna, ki játsza el a délszláv történelem mocskából kiemelkedő és évtizedre eltűnő lány szerepét, mert annyira jellegtelenre sikerült szegény, mint a sótlan nokedli. Drámai jelenetek terén senki sem találta meg az érzelmes oldalát, a keménykedő akciók során Brosnan isiászkrém helyett valami csípős maszlagot használhatott, mert grimaszolt és műmájerkedett végig, mint urológusnál az egyszeri páciens. Karrierje úgyis a laza szépapák felé tendál, romantikusra veheti most már a figurát, nem kell erőlködni, a műfaj jobb szerepeivel már úgysem őt keresik fel.

Igazából sajnálatos, hogy nem sikerült a témából érdemleges eredményt felmutatni, főleg, hogy nem egy ügyetlen rendező ült a kamera mögött. Roger Donaldson neve olyan filmekből lehet ismerős, mint A banki meló, a Beavatás, a Tizenhárom nap - Az idegháború, szóval nem egy elsőfilmes, aki megszeppent a balkáni téma fajsúlyától. Inkább tűnik ez biztonsági munkának, amit ki szoktak osztani a stúdiók egy-egy nagyobb meló előtt, amit csak alátámaszt a tény, hogy Donaldson fogje rendezni a Nyugaton a helyzet változatlan új adaptációját. Mondjuk ezek után nem lennék magabiztos az ő helyében. 

Érthető a forgalmazó húzása, hogy a címben szereplő evidencia helyett egy hónappal előlrébb hozta a bemutatót, mert innentől kezdve a feledés homályába veszne bárkivel szemben is, most viszont legalább esélyes a többiekkel szemben. Most nem kell a Haraggal, a Csillagok közöttel, a John Wickkel küzdeni, csak a Jobb, ha hallgatsz és a Kétarcú január az ellenfél, bár ebben a súlycsoportban ezek inkább pályatársak lesznek és kikopnak 1-2 hét alatt a mozikból is. Értékelés: 4/10, aki teheti, vagy nézze meg még egyszer A védelmezőt, vagy bírja ki a John Wick-ig.

Amerika ügyeletes katonai jófiúi szemmel láthatóan a mesterlövészek. Míg tavaly Mark Wahlberg főszereplésével a Lone Survivor vitte a prímet a műfajon belül, addig idén Clint Eastwood nyúlt ismét katonai témához, melyet így meg is legyinthet az Oscar szele. Minden idők leghalálosabbja, legalábbis ezt ígéri az előzetes, a fegyver maga pedig a felgyúrt Bradley Cooper lesz. Kinti bemutató limitáltan december 25., kis karácsony hangulatnak, széles körben január 16-ával debütál, itthon pedig a szokásos egyhavi csúszást mondanám.

Hiába a november a bajusz hónapja, már október 2-ával megkaptuk az idei promóanyagokat, avagy a Mortdecai című agymenéshez jött ki gender-függetlenül arcszőrös karakterplakát, már ha a főszereplőket nézzük. Johnny Depp esetében ez nem meglepő, Ewan McGregornál még elfogadható, Gwyneth Paltrow esetében kicsit megidézi a mocskos és fülledt 70-es évek rendőrfilmjeit, Olivia Munn azonban csodás transzvesztitatként domborít, szinte megigéz minden férfit és nőt. Az amerikai bemutató január 23., nálunk... majd.

Megállíthatatlanul dübörög a marketing, bombáznak folyamatosan Christopher Nolan új filmjének anyagaival. Egy ideig tanakodtam, hogy vakon küldjem ki, de végül győzött a kíváncsiság, és cseppet sem bántam meg. Hazai bemutatóig még várni kell (november 6.), de bebetonozta magát az IMAX-ben nézendő filmek közé.

Nagyon kreatív címkezelés lesz (Tak3n), változatnak az alapkoncepción, nem a lány, hanem apa lesz a célkeresztben. Janurában jön a trilógia poszter által várható zárórésze, a kétes minőségű középső rész anyagi sikere is erre engedett következtetni. Anya most már kikerül a képből, apát csúnyán felültetik, így hazai pályán menekül és próbálja magát tisztázni a hős apa. Elsőre azt mondom, mindenképp kellett a változtatás, mert harmadjára már a legkitartóbbrajongó is inkább halni hagyná a lányt, így még talán ütősebb is lehet mind a sztori, mind a látvány. A film 2015 januárjában debütál, pontos magyar dátum még nincs.