Prolihisztor

A lázadókat rejtegető 13. körzet nemes harcosairól érkezett egy csokorral, a Game of Thrones-szal már világhírű Natalie Dormerrel az élen. Hozzá csatlakozik a már befutott Liam Hemsworth, a House of Cardsból ismerős Mahershala Ali, a kitörni készülő Evan Ross (90210) és Wes Chatham (The Unit), valamint Elden Henson (Butterfly Effect).

Ahogy azt megszokhattuk, az idei év is a képregényhősöktől hangos, ha nem lenne egy kis keserédes szájíz a teljesítmény miatt: AmKap bőven túllépte az első részt,; Pókfej második kalandja is termelte a pénzt, de inkább alulmarad az első trilógiával szemben; a Transformers eddig az év legnagyobb bevételt termelő, de egyre gyengébb megítélésű a szériában. A galaxis őrzői már rekordokat döntött idén, ahogy legalább ekkora meglepetéssel szolgált már eddig az amerikai piacon a négy nindzsa teknős új eredetsztorija. A ’90-es években 3 év alatt már tető alá hoztak egy trilógiát, amire a harmincasok nosztalgiával emlékezhetnek vissza, míg a fiatalabbnak előbb a 2003-as, majd a 2012 óta futó legújabb televíziós széria alapján lehetnek ismerősek a reneszánsz festők után elnevezett főhőseink. Jelen alkotás leginkább ez utóbbira támaszkodik, merítve a mostanság divatos realista adaptálási szokásokból.

Napjaink New Yorkját a Fürgeláb klán tartja rettegésben, akik Zúzó mester vezetésével uralják az alvilágot s utat igyekeznek törni a felvilág felé. Ebben a nagy ívű akcióban akadályozná meg őket a négy tini nindzsa teknőc, akik Szecska mester vezetésével készülnek a város védelmére. Segítségükre lesz egy riporter, April O’Neal, aki ráadásul még az eredetsztoriba is besegít alkalom adtán. A tudományos kísérlet eredményeképp mutálódó teknősök léte is már a klán gonosz terveit szolgálná, ha nem lett volna az a kis csavar a történetben. Az ellentétes oldalra kerülő teremtők és teremtmények harcát pedig viszonylat élvezetes első köntösbe sikerült bugyolálni.

A karakterek viccesek, bár érezhetően maximum a tévésorozat kiskamasz közönségének van becélozva a humor szintje. A felnőttesebb poénok nagy része pukkan az előzetesekben, de mintha a jobbakat megtartották volna a mozinézők számára – ezért is lehet pozitív a szájhagyomány. A digitális utómunka szép és látványos, egyedül a nagy üldözéses jelenetet vágták gyorsabban az ollók, hogy spórolhassanak. Az akciójelenetek, kihasználva a teknőcök fizikumából eredő előnyöket, kifejezetten ötletesek és pörgősek, fizikailag érezhető jelenlétük és erejük egyaránt. A főgonosz sajnos itt is csak széljegyzet erősségű, motivációt, mozgatórugót nem igazán ismerünk meg, csak a jó és rossz felosztás negatív megítélése alapján skatulyázzuk mi is. April szerepében Megan Fox újabb franchise-hoz adhatta a testét (mert tehetséget senki sem firtat nála), úgyhogy jól döntött, mikor Michael Bay egyik pénzfialó csecséről a másikra váltott.

Joggal állítható majd párhuzamba az új Pókember-szériával, hiszen nem csak a földrajzi elhelyezkedés (New York itt is, ott is), hanem még a sztori íve, a kivitelezés és a fő ütközet helyszíne is egyforma. Ugyanúgy toronyház tetején igyekszik a gaz ellen mérget kibocsátani, ugyanúgy az ellenanyaggal szorgoskodnak megakadályozni a városszintű mérgezést és ugyanolyan infantilis a srácok humora, mint a hálószövő 2.0-nál. Attól is joggal tarthat az instant és az oldschool rajongó is, hogy a Sonyhoz hasonlóan a már bejelentett folytatáshoz rebesgetett főgonoszok (ott Rhino és Elektro, itt majdan Rocksteady és Bebop) ne csak margóra került és még későbbi filmek felvezetését szolgálják, hanem bírjanak rendesen felépített háttérrel.

Azért is okozhatott nagy meglepetést ezen moziváltozat sikere, hiszen a 2007-es egész estés animációs film összesítve is kevesebbet hozott az amerikai konyhára, mint ez a változat csak a nyitó hétvégéjén. Nagyon nagy szükség lehetett erre a feldolgozásra, ha megnézzük, hogy az elmúlt 3 héten is dobogós volt. Hiába infantilis a humor, hiába léc egyszerű a történet, papírmasék a karakterek, akkor is kellett már ez a négy mutáns páncélos igazságosztó. Első felvonásnak elfogadjuk, rosszabbra is lehetett számítani, úgyhogy elégedjünk meg az egyszer nyújtott szórakoztatással. A rendező Jonathan Liebesman a vártnál jobban alulteljesítő titánokról váltott mutánsokra, és az X-Men árnyékában újabb mutánshorda állt csatasorba a megmentésünkért. Itthon már csak az a kérdés, vajon ez a realíve semmiből feltörő teknősalom, vagy a náluk is régebbi csontokkal bíró Expendables-csapat harmadik felvonása szerepel jobban. Netán igazodva a nemzetközi tendenciákhoz, az öregurak itthon is elhasalnak, míg a hüllők győzedelmeskednek? Értékelés a felszított nosztalgiafaktor miatt 6/10.

2044-ben a háztartási robot kifejezés az Én, a robot szintjére emelkedik, Asimov Robotika-törvényei a mindennapjaink része. A bádogemberek egy része azonban öntudatra ébred, a szellem megszületik a palackban. Igyekeznek megvédeni magukat, kérdéses, hogy ez az önvédelem mennyire fullad majd didaktikusságba. A történet a már említett sci-fi-re hajaz, a látvány meg Elysium-klón, szóval ki tudja. Az író-rendező Gabe Ibánez eddig nagyjából ismeretlen, a főbb szerepekben Antonio Banderas, Dylan McDermott, Melanie Griffith, Robert Forster. Amerikában limitált bemutatóval indul október 10-én, itthon a lemezes kiadás is esélytelennek hat elsőre.

Farrelly-ék filmjének régóta várt folytatása most trollkodik egyet Luc Besson Lucy-jével - és milyen jól teszik! Az agyi kapacitásos poszter, ellenpólusaként már éreztetik, mire is várhatunk a késő őszi bemutatóval bíró alkotásnál, ami a magyar keresztségben a Dumb és Dumber kettyó címet kapta. Ez utóbbin még rágódom, valahogy nem csúszik le a torkomon...Ettől függetlenül itthon lehetne építeni erre a poszterre, elvégre a mi adózási szokásainkban is kiemelt szerepe van a felajánlott 1%-oknak. Na de nem adok több ötletet a kreatívoknak ingyen!

Másfél évvel a hivatalos poszter után megérkezett az első előzetes az Open Windows-hoz... Elijah megint thrillerben feszít, ezúttal Sasha Grey életéért folyik a harc. Leghamarabb szeptemberben érkezik az amerikai mozikba, nálunk a DVD-megjelenés esélyes.

Amióta csak bejelentették, hogy a Phase 2 keretében megvalósítják A galaxis őrzőit, a legmegosztóbb Marvel-filmmé is vált, pedig egy képkockát sem látott belőle senki. Aztán jöttek a forgatási fotók, amik a Star Trek világát idézték meg; a kettős érzések pedig csak nem szűntek meg. Ezt követően megkaptuk az előzeteseket szép sorban és (nincs rá jobb szó) berobbant a köztudatba a gyülevész banda és eszement történetük az év (valamint a stúdió) egyik legvártabb produkciója lett. A korábbi külföldi bemutatók és kritikák révén már volt pozitív visszajelzés bőven, úgyhogy nyugodt szívvel ülhet be a magyar nézősereg a hazai mozikba: ez bizony az eddigi legszórakoztatóbb alkotás lett a Marvel Studios háza tájáról, még ha nem is tökéletes, de az ismeretlenségből majdnem durran akkorát, mint a Bosszúállók két éve.

Peter Quill (Chris Pratt) egy földi gyermek, akit elrabolnak a bolygóról, hogy évtizedes munkával csillagközi tolvajt faragjanak belőle. Az önfejű Űrlord (igen, első hiba a magyar forgalmazótól, hogy nem hagyta meg Star-Lordnak) elindul megkeresni egy titokzatos tárgyat, amire mellette az univerzum egyik, ha nem a legveszélyesebb embere, Ronan (Lee Pace) is feni a fogát. Ronan, a vádló bolygók és civilizációk felett ítélkezik őrült dühében tobzódva, felrúgva a kree’k és a xandari birodalom közötti békét. Miközben üldözőbe veszi Quill-t Ronan jobbkeze, a titán Thanos mostohalánya, Gamora (Zoé Saldana), ezzel párhuzamosan Mordály (Rocket Racoon – könyörgöm, 2. hibapont) és szófukar társa, Groot (ez bezzeg nem lett Gyökér vagy Tuskó – ellentmondás, 3. hibapont, kiesett!!!) is Quillre, vagyis inkább a vérdíjra hajtanak. Szerencsétlenségükre egy űrbörtönben kötnek ki, ahol betársul még hozzájuk a két lábon járó bosszúszomj Drax, a pusztító (Dave Bautista) személyében. Ez a perifériára szorult banda akar szembe szállni az univerzum egyik legnagyobb erejével, hogy életek milliárdjait mentsék meg – na nem csak a betyárbecsülettől hajtva.

James Gunn rendező a Slither és a Super után belépett a nagypályás rendezők közé, hiszen korábbi forgatókönyvírói tehetsége mellett megmutathatta, mire képes rábízott 175 millió dollárral. Röviden: a tökéletes szórakoztatásra! Olyan hibátlan érzékkel lavírozik dráma és komédia közt, szóról szóra váltogatva azt, hogy nincs ideje lehúzni a drámai hangulatnak, mert azonnal eltrollkodja valamelyik karakter. Ha kell, a gépfegyveres mosómedve, ha nincs más, a humanoid fa, ha pedig minden kötél szakad, teljesen humanoid szereplői feszegetik a határokat. Nem tiszteli a pátoszt, de bőven lapátolja az arcunkba, miközben nem tisztel rangot és származást, azonnal képünkbe vágva a poént. Nagyon jól kezeli a civilizációk ütközését, ahogy Quill a Footloose-t ecseteli Gamorrának, ahogy Drax nem érti a nyak előtt elhúzott ujj jelentését, új szintre emeli a csillagközi kalandozásokat.  Lehetett szidni a Marvelt egysíkú karakterkezelése miatt, de idén Amerika Kapitány megalomán kémtörténetének földhözragadtságában is hibátlan megvalósításával már mutatták, nem félnek a saját korlátaik feszegetéseitől. Ezzel el is értünk ennek a vállalkozásnak az igazi rizikójához, a műfajhoz. Sci-fi keretbe ágyazott képregényhősök küzdenek náluk sokkal hatalmasabb erőkkel, hogy életüket sem féltve megmentsék azokat, akik addig ellenségként kezelték őket. A látványvilág csodálatos, az egészből a nagyjátékfilmes Serenity retró western - sci-fi stílusa süt, amivel tiszteleghettek Joss Whedon elkaszált sorozata, a Firefly előtt. Az egybecsengés nem véletlen, hiszen a 2008-ban útjára induló 2.  Galaxis őrzői-füzetekre (az első széria 1969-es, innen lehet ismerős Yondu, akit átemeltek ide) már hatással volt Whedon Firefly-ban megismert stílusa.

Azonban nem csak dicshimnusz lengi be a termet, érje pár kritikus szó is a filmet. Elsőként ami a Marvel-sztorikat csak moziből ismerőkkel szemben nem kis kiszúrás, az eredettörténetek hiánya. Quillről kapunk egy pároldalas felvezetést (és zseniális főcímet, amivel felkerül a dobogó legfelsőbb fokára a sajtjai közt), a többiek azonban csak szóban adnak némi betekintést keserű előtörténetükről. Drax ugyan gyászolja a családját, de csak a puszta hiányuk alapján bárki lehetett volna a börtönből Drax helyében. Gamorra és Rocket (sajnálom, Rozsomáknak legalább volt esélye a hazai keresztségben) nem rendelkezhettek sokáig saját életük felett, így megannyi testmódosító beavatkozás tette őket azzá, akik ma, élő fegyverek, amiknek épphogy élt a lelkük. Groot velük ellentétben a természet legtökéletesebb lénye, puszta léte maga a csoda, tetterős személye és gyermeki logikája révén hibátlan Marvel-hős lesz a vásznon, akinek minden pillanata csak öröm a néző számára. A főgonosz Thanos egyre nagyobb szerepet játszik ebben a filmes univerzumban, kifutófiúja, Ronan azonban ugyanolyan súlytalan, ködös motivációktól hajtott ellenfél, mint volt Thor ellenében Malekith.

Ezzel a felvonással lenne ildomos nyitni a Phase 2-t, elvégre szintet léptünk a történetmesélésben, kinyitották az eddig erősen Föld-centrikus sztorikat, nyakunkba zúdítva kismillió lehetséges sztorit és összefonódást. Az pedig egyértelműen az író-rendező Gunn érdeme, hogy mindezt olyan dinamikával teszi meg, ami eddig csak Joss Whedonnak sikerült a Bosszúállókkal, igaz, földi keretek közt. A minden várakozást felülmúló anyagi siker (94 milliós amerikai nyitó hétvége, 4. legnagyobb nyitány 2014-ben) egyértelművé tette, amit még a bemutató előtt lefixált a stúdió: 2017-ben jön a következő galaktikus sztori a most megszeretett hőseinkkel. Addig meg jön jövőre egy Bosszúállók 2. és a Hangya (ha a rendezőváltás nem jelent akkora fennakadást, mint várható), 2016-ra pedig Amerika kapitány 3. önálló története és a sokat pletykált Doktor Strange (amire Joaquin Phoenix és Benedict Cumberbatch is esélyes lehet). Eddig vastagon a Marvel áll nyerésre, nem csoda, hogy a DC bedobta 40 filmes listáját 2020-ig. Értékelés: 9/10

Luc Besson érthetetlen mint művész a számomra.. Olyasmi kapuzárási pánik lehetett úrrá rajta, mint alkotón, aki mindenféleképp nyomot akar hagyni maga után, ráadásul a lehető legtöbb zsánerben. Pályája elején olyan máig ható alkotásokat tett le az asztalra, mint a Nikita, a Leon a profi, a Taxi, Az ötödik elem és a Jeanne d’Arc, az Orleans-i szűz, A szállító, B13 – A bűnös negyed, Elrabolva. Aztán jött a fordulat, csupa olyan film, amely el nem homályosítja az addigiakat, de feltételezi a művész irányváltását: Taxi 2-3-4, Amerikai taxi, Artúr és a villangók-trilógia, A szállító 2-3, Adéle és a múmiák rejtélye, Elrabolva 2 és a Vérmesék. Nagyjából körülhatárolható, hogy minden zseniális zsánerfilmjére jön legalább kétszer annyi mellényúlás, és ezek még csak a folytatásai az eredeti ötletnek. Kicsit kétségbeesetten próbálja megvetni a lábát Hollywoodban, aminek az volt eddig az ára, hogy a régi európai rajongói lassan hátat fordítanak neki, nem jövünk lázba, ha azt nyomják az arcunka, hogy Luc Besson’s film… Ehhez képest most megint talált valamit a kalapban, amit előrántva nem csak a tengerentúliak figyelmét sikerült felkelteni, hanem kis reménysugarat adott az Óhazából őt követő rajongóinak. Ez pedig nem más, mint a Lucy Scarlett Johansson főszereplésével.

Lucy egy egyszerű amerikai lány, aki Tajvanon él és jár egyetemre, bulikban tölti az idejét és összeszed egy szakadt kalapos ürgét, Richardot. A csávó kényszeríti, hogy egy fém aktatáskát bevigyen egy hotel recepciójára, ott pedig leadja egy bizonyos Mr. Jangnak (Min-sik Choi), aki a helyi alvilág egyik, ha nem a legnagyobb alakja – azért ez a kitétel, mert mást nem ismerünk meg az ottani maffiából. A lány és három férfi hasába 1-1 kg-nyi drogot varrnak be, amely mesterségesen előállított CPH4-et tartalmaz (ez a film áltudományos részének kezdete, a szer természetes előfordulása alapján a terhes anyákban termelődik, a magzati fejlődés robbanásszerű beindításáért felel). A szer az előállítói szerint az új slágerdrog lenne Európában, ehhez kell a négy cseppet sem lelkes futár, akik eljuttatnák az itteni nagyvárosokba (Berlin, Róma, Párizs). Lucy-vel azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, az egyik fogvatartója rátámad, és a bántalmazás során kiszakad a drogos zacskó, így a hasüregen keresztül elkezd felszívódni a lány testében. Innentől kezdve versenyfutás indul nem csak az idővel, de a tajvani maffiával is, akik még Párizsban is a helyi erőket megszégyenítő fegyveres jelenlétre képesek, csak hogy megszerezzék a terméküket. A fő szálként pedig nyomon követhetjük, ahogy az átlagos emberi agykapacitás 10%-os kihasználtságáról Lucy milyen buktatókon keresztül jut el a 100%-ig, szintén megannyi áltudományos, de mindenképp elgondolkodtató felvetések során.

Mint minden filmet a maga valójában, ezt is vizsgáljuk úgy, mint ami a saját valóságalapját nézve teljes hitelesség bír. Ebből kifolyólag a Lucy elméjében (és testében) végbemenő változások tudományosan megalapozottak, hiszen az agykutatások is nagyjából ezeket a kérdéseket feszegetik a való életben is. A filmben megjelenő lehetőségek nem rugaszkodnak el az eddigi filmes ismereteinktől, elég csak a Csúcshatás hasonló, bár kisebb léptékű agyi fejlődését említeni, hogy a futárfilmek talán legemblematikusabbját, a Johnny Mnemonicot ne is említsem. Ahol már a film struktúrájában is repedések jelennek meg, az a kitáguló és korlátait vesztő elme tapasztalásainak és lehetőségeinek ábrázolása és élményei. A végtelenné váló emberi tudat egészen addig képes csak visszamenni, amíg az ismeretei tartanak, lásd az emberi történelem lépcsőfokai, az általunk ismert egyedfejlődés első alanya, a Föld fejlődésének alapvető pillanatai (ld. dinoszauruszok vagy a bolygó keletkezése). Ez a fajta sorminta azonban éppenséggel az emberi tudat korlátait hirdeti fennhangon, hiszen Besson forgatókönyve nem lép túl ezeken a jelenlegi tudományos ismeretekkel felvértezve mindenki által elfogadott és ismert tényeken. Ezzel pedig a határtalan teljesítőképességgel bíró, saját magát és környezetének minden elemét irányítani képes szellemi kapacitás nem lesz más, mint az általunk vallott legmagasabb entitás, amit csak elképzelni tudunk: Isten. Egy olyan egyén, akinek csak az idő van, aki egyszerre van jelen a lét, a tér és az idő minden síkján, aki emberi testét szerves szuperszámítógép formájára alakítja át, csak hogy az alapvető biológiai szükségszerűségének, a tudás továbbadásának megfeleljen. Ez pedig ismételten egy olyan korlát, amivel a felturbózott elme hipotetikusan nézve nem kellene, hogy szembesüljön. Az emberi képzelőerő határtalanságának  tétele megdőlt tehát, hiszen az alkotó képességei korlátoltságában nem képes messzebb tekinteni, mint saját korának tudományos elitjének összes dokumentált teljesítménye. Arról nem beszélve, hogy női főszereplőt választva csak szellemi tudás átadásáról lehet szó, egy férfi ezzel szemben szexuális úton a saját felturbózott génállományát és képességeit is tovább adhatta volna - amivel szintén adós maradt az idei másik hasonló tematikájú alkotás, a Transzcendens.

Ettől függetlenül egy szórakoztató filmről van szó, amely stílusát tekintve nagyjából lefedi a jobb Besson-filmeket: az egyszemélyes hadsereggé váló Lucy Nikita legjobb pillanatait idézi; a bosszúhadjárat egyértelműen az Elrabolva stílusát idézi meg; az áltudományos háttér Az ötödik elem fantasztikumából lehet ismerős Bessonnak; az önfeláldozó női hős a Jeanne d’Arc hozománya. Hogy lehetett volna jobbat is kihozni belőle, az vitathatatlan, de az, hogy 44 millió dollárból a francia rendező egy sikeres amerikai filmet hozott össze, amit a kritika és a nézői visszajelzések is dicsérnek, az mindenképp bizalomra ad okot. Mindaddig, amíg meg nem nézzük, mivel foglalatoskodik majd Besson: Elrabolva 3., A szállító 4-5. És már el is ment egy kicsit az ember kedve, ha megint szóba kerül a Luc Besson-név. Pedig ez alapján (valamint a régebbiekre alapozva) teljes joggal emelném be a mostani élvonalba, ha női főhőst kell életre kelteni a vásznon - legyen az bármelyik képregény-adaptáció is, Wonder Woman, She-Hulk. Értékelés 8/10

Stephen Hawkingnak annyi mindent köszönhetünk, hogy felesleges is ebből a hatalmas elméleti fizikai életműből kiemelni bármit is. Ha ehhez a popkulturális szerepét is hozzávesszük, egy messze földön híres tudósról beszélhetünk, aki nem csak sajátságos, számítógép által közvetített beszéde, de napjaink egyik legszarkasztikusabb humorával bíró kutatóról is szó lenne. Nem csoda, hogy az ő élete is a filmes életrajzok sorába csatlakozik, bár igaz, itt a heroikusabb időszakot, a doktori címért folyó harcot, a betegség elleni, már a testi képességeken is túlmutató erőfeszítésekről és a szerelem erejéről kapunk képet. Eddie Redmayne személyében per pillanat elképzelni sem tudnék jobb fiatal Hawkingot a vásznon. A rendező James Marsh, neki köszönhetjük a zseniális dokumentumfilmet, az Ember a magasbant is. Brit bemutató 2015.01.02., mi meg várunk a sorunkra.

Magyarul is csekkolható az őszre szánt balfék kamu rendőrpáros sztorijának előzetese. A filmet Luke Greenfield (Tök alsó, Szüzet szüntess) rendezte, a főszerepben Jake Johnson (21 Jump Street - A kopasz osztag) és Damon Wayans Jr. (Pancser police). Elsőre szimpla helyzetkomikum, kevés újdonsággal vagy frenetikus poénnal, de gy is befutó lehet szeptember 11-én, amikor Az emlékek őre, az Utóélet vagy a Térkép a csillagokhoz lesz párhuzamosan a hazai mozikban.

Nem lehet sokat beszélni, hiszen már bevizsgálható illegális csatornákon a film (hetekkel a bemutató előtt - és kivételesen nem a magyarokat kell szapulni), de a moziba látogatók kedvéért egy rakat '80-as éveket idéző karakterposzter, na meg a végső trailer, hogy mozgósítsunk.