Prolihisztor

Elérkezett az idő, hogy végre felnőttesebb vámpírfilmeket kapjunk, ha már a giccses tinidrámák kora leáldozott az Alkonyat záróepizódjával. Ezzel azonban, főleg a trailer ismeretében, véget is ért a pozitívumok sora, mert ez az eredetsztori minden, csak nem magával ragadó. Elsőfilmes rendező (Gary Shore) bemutatkozása egy olyan szereplőgárdával, akik jobbára epizodisták a nagyok ligájában. Luke Evans (A hobbit) és Dominic Cooper (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló) egyaránt jól mutat a vásznon, de csak kevés mondandóval a szájukba adva. Erre most kvázi főszerepet kapnak, Vlad Tepes útját járhatjuk végig, ahogy a családját féltő nemes eladja a lelkét és az életét is, csak hogy meg tudja védeni családját. Azonban már a középkorban sem nézték jó szemmel, ha szuperképességekre tesz szert a felső tízezer, erre itt meg denevérek seregét tudja koordinálni a nemes Tepes, amik mint egy kollektív elme többezres megtestesülése, széjjel képes verni minden hadat közel s távol. Ezt inkább dvd-n erőltetném, már ha lesz rá piac. Az előzetes nem YouTube-származék, így nem a legpompásabb képminőség, de visszaadja a film "erényeit". Amerikai bemutató október 17.

Peter Jackson és a Tolkien-adaptációk másodkoruk delén járnak, amikor is nevezett Bilbónk egy csapat törphöz csapódva készül azok királyságának, a Magányos hegynek bitorlóját kijátszani. Smaug, a rettenetes sárkány saját vágyainak engedelmeskedve betemette magát a törpök minden kincsével, a hegy belsejében osztozik ő förtelmes nagy zsákmányával a hajdanvolt törp birodalom dicsőségét hirdető termeken. Eközben a gonosz sem lapul, Dul Guldur mélyén sötét erők gyülekeznek, hogy ork légiótól támogatva visszatérhessenek Mordorba. A kettészakadt különítmény másik fele, egyszem Szürke Gandalf azon törekszik, hogy elejét vehesse a Boszorkánymester ármánykodásának, de sajnos késve érkezik a kihalt erődhöz. Ennyi a mese, amit J.R.R. Tolkien oly nagyszerűen kibővítve prezentált már számunkra, most jöjjön a film!

Annyi szép és jó történt egy napon, hogy szépen csokorba gyűjtve osztom meg veletek. Lesz itt animáció a kisebbeknek és a képregényeseknek is, horror, misztikus akció és tv-sorozat is!

A Repcsik első része közepes siker volt, 50 milliós költségvetésre 200 milliós bevétel jutott, így várható volt a folytatás. 2014. július 18-án érkezik a kinti mozikba, hozzánk még nincs dátum.

Az előzetesek láttán annyira belelkesültem, hogy a nemzetközi és hazai negatív töltetű kritikák után fenntartásokkal ültem be végül, hogy megnézzem Guillermo del Toro legújabb filmjét. Annyit már előzetesen tudtam, hogy ez a film főleg a 10-14 éves fiúknak szól, elvégre hatalmas robotok és gusztustalan óriásszörnyek ütköznek meg az emberiség megmentéséért. Innentől fogva a sztori, amely két bunyót összeköt, már csak felvezetés a számomra, időt ad, hogy legyen időm beleinni a kólába és pár szem kukoricával tompítani az akciók okozta gyomorideget. Úgyhogy csapjunk is bele.

Még mindig gagyi a kidolgozás, a történet sem egy nagy eresztés, de Nathan Fillion miatt muszáj lesz... augusztus 15-éig várni itthon.

Augusztus 15-én érkezik hozzánk a cseppet sem legendás Percy Jackson kalandjainak második felvonása, ahol már elönt minket a mitológia és a tengervíz egyaránt. A rendező Thor Freudenthal (Kutyaszálló, Egy ropi naplója), a főbb szereplők visszatérnek (Logan Lerman, Sean Bean, Alexandra Daddario, Stanley Tucci, Brandon T. Jackson).

Nehéz szívvel kezdem meg soraimat, ugyanis nem tudok maradéktalanul hozsannázni Tarsem Singh legújabb filmje esetében. A mozgóképes festészet (esetében talán ez a legpontosabb megnevezés) talán legkiemelkedőbb alakja most eddigi filmjeihez képets hatalmas, 75 millió dolláros költségvetéssel indulhatott harcba a rajongók kegyeiért, melyhez egyből a 3D-t is társította, hogy vizuálisan új mélységeket nyithasson meg alkotásában. Az előzeteseket látva mindenki Zack Snyder 300-ához hasonlítgatta a filmet,ami több okból is helytelen húzás: a két filmes összművészeti értékei közt Singh javára hatalmas a különbség, filmjeiket tekintve nem különben. Annyi azonban tény, itt is lassítva láthatjuk hullani az ellent, igaz, a film történetéhez alakított görög mitológia jelen esetben működőképesnek bizonyult, szemben a tavalyi verzióval (A titánok harca 3D).

Az istenek épp a semmittevésben dagonyáznak, Zeusz (Luke Evans) vezetésével Svájcot játszanak a hellének és a heraklioniak közti háborút nézve. A heraklioni király, Hüperion (Mickey Rourke) épp a görög istenek trónjának megdöntésén buzgálkodik, márpedig Mr Adler, a south parki technika-tanár óta tudjuk, a buzgálkodás cska bajjal jár, elvégre megsérül valaki. Itt is szép számmal sérülnek meg a serény buzgálkodók, a film első felében szinte csak a hellének hullanak a porba, a végére azonban már heraklioniak is számolhatnak "némi" emberveszteséggel. Míg az istenek kezdetektől fogva bíznak Thézeuszban (Henry Cavill), addig az emberek a jóféle társadalmi előítéletekben dagonyázva csak később állnak az ijfú fattyú oldalára, hogy mentsék a hellén vért. Az Olümposzon csücsülő istenek struccpolitikáját a bohó és fiatal gyermekistenek (Poszeidon, Athéné, Árész) vetnek véget, mely az isteni élet kiontása mellett végre becsatornázza a felhők felettieket is a történetbe. A végső csata epikus méreteket öltenek, míg az emberek egy szűk márványfolyosón ontják ki egymás életét, addig istenek és titánok a Tartarosz-hegy gyomrában vívják élet-halál harcukat. A harc kimenetele kiszámítható, ámbár látványos és fordulatos, mint egy jó Rocky-film - miket beszélek, minden Rocky-film jó film.

A színészválasztással komoly probléma nem volt, talán Rourke urat lehetett volna némileg kegyetlenebb és gőgösebb köntösbe bújtatni, Cavill viszont már most köpönyeget lobogtat a szélben, kosztüm terén készülve a Superman-szerepre. Itt is ez volt a szerepkör, elvégre a legszuperebb embert alakítva kellett megvédeni népét a rá törő gonosztól, legyen annak bármilyen is az alakja. A görög mitológia alkalmi kifacsarása miatt sem lehet hiányérzet, már a tárgykör megszállottjait leszámítva. Nincsenek benne logikai bakik, messzemenően bugyuta elképzelések, elvégre nem a mainstream hollywoodi agymosáson nevelkedett szerzőpáros, Charly és Vlas Parlapanides kanyarította a szkriptet, ami ennélfogva élvezetes, realista és emberfeletti is. Ami miatt hiányérzete lehet az embernek, az Singh munkája terén keresendő. A vizualitás magával ragad, már ha képesek vagyunk szemüvegben is érzékelni a valós kétdimenziós síkokat, mert ezt a filmet több okból is felesleges volt harmadik diemnzióval megdobni. Első körben megjegyzem, nem láttam olyan jelenetet, ahol az egymás mögött elhelyezkedő jelenetsávok mérvadó és szükségszerű térérzetet kellett hogy keltsenek bennem, mint nézőben. Másrészt az erre fordított költségeket visszaterelve a büdzsébe egy kicsivel hosszabb, de annál méltóságteljesebb körítést adva a legújabb vizuális orgiának. Mert valljuk be, ez most orgia a szemnek, de rendesen! A film előtt kiszivárgott jelenet, melyben az istenek és a titánok küzdelmét követhetjük végig, még Snyder részéről is elismerést követel: a teljes valójában mutatott kaszabolás és öldöklés szinte már a középkorban felejtett brutalitás ízét és szagát idézi meg, egyedül a trendi túlpörgetett vágáson kellett volna visszább venni. A 3D-hez csatolnék vissza: több helyütt is vakított a nappali fény, melyben felvették a jeleneteket, a fehér szín annyira erőteljes jelenlétet adott, mely kettőnél több dimenzióban az elvárt eredmény (tág pupillával meredni a vászonra) helyett a hunyorgást hozta el osztályrészül.

Ha nem lenne a 300, akkor ez lenne a legjobb görög mitologikus film! - olvastam valahol. Helytelen összevetés. Ahogy a legújabb ZTE Skate telefont sem érdemes egy HTC Desire-rel összevetni. Míg a korábbi kiadás egy helyből csúcsra juttatott termék, melyet hihetetlen hype-pal tettek még vonzóbbá, addig a másik egy eddig popkulturális szinten háttérben mozgó alkotó első világszintű nagy dobása, mely megtalálja az örökké keserű szájízzel mozgók kritika-mirigyét, de a kompromiszumkész többség szemében értékes és elfogadható alkotásként marad fent. Ahogy az ókori görög drámaírókat is csak elvakult állapotban, irodalomórán lehet csak hasonlítgatni, úgy itt is csak azok hasonlítgassák, akik nem látnak 3 gondolatnyit előre egy film esetében.

Ami tény, Singh elmaradt a hozzá mért várakozásoktól, de a filmet végignézve el kell mondani, köröket vert Snyderra, ami a legutóbbi alkotásaik összevetését illeti. Most már csak az a kérdés, mit fog kezdeni Snyder Cavillel karöltve Superman kissé kisiklott nimbuszának felívelésével...

8/10

Most már hivatalosan is vége a nyárnak, a blockbuster-szezon bezárta kapuit. Most kisebb átvezető időszak következik a pozicionálásra érdemtelennek tartott filmek sorával, hogy ősz végére már vastagon dübörögjön a fesztivál-szezon, annak érdemes tagjaival. Idán sajnos kevés kiemelkedően maradandó emlékkel gazdagodtunk a légkondícionált termekben ücsörögve, azokat sem feltétlenül a franchise-filmek hozták. A mostani írás alanyául szolgáló alkotással is az a helyzet, mint jó néhány fajsúlyosnak szánt idei darabbal: nagy volt az akarás, de csak pár dallamosabb nyögés lett az eredménye, semmint jutalomjáték, arról nem beszélve, hogy guilty pleasure terén is hadilábon álltunk.

A történet dióhéjban: Conan (Jason Momoa) harcban született - értsd szó szerint -, apját (Ron Perlman) és egész törzsét még kiskamaszként elveszíti, hogy felnőve egy bátor tolvajbanda vezetőjeként kutasson a titokzatos mészárosok után. Bosszúhadjárata egyszemélyessé válva már királyi és mágikus hatalmakkal szemben is harcba kényszeríti, hogy az életben maradottak közül mindenki menjen, amerre lát. 

Ez a kis rezümé nagyjából a filmre (forgatókönyv és képi anyag) is igaz, feldolgozható mértékű akciójeleneteket köt össze a gyenge szövegkönyv és a sztori ementáli-jellege. Ami azonban ennél is fájóbb, hogy Stallone igazi izzadtság-szagú izomfilmje (The Expendables) kivételével ez a zsáner pillanatnyilag nem funkcionál. Ha valaki tökös és pergő akciófilmet akar, az kapcsoljon csak a film+-ra, elkapván Az utolsó cserkészt. Feleennyi izommal is kemény férfikarakterek mindkét oldalon, izgalom, pörgés, bunyók és lövöldözés felváltva. Az a gond, hogy csak a ruhadivat hozta vissza a retrót, a filmezés messze túlszaladt. A mai lányok bálványainak egy Jason Momoa maximum a másodpercekre felvillanó csupasz seggével érdekes karakter: "a lányok másra vágynak" - énekli Varga Zsuzsa is. Hogy mire? Edward Cullen-féle megértő vérszívókra, depressziós unalmukban csak a divatpubik tömegét látják. Különböző fikaoldalak hemzsegnek az "alfahímek" fotóitól, míg az ún. férfiak (ti. szőrös, izmos, netán határozott jellem) a civilizáció ezen fokán hibáztatják sorsukat, hogy rossz korba születtek.

Felháborító, hogy bizonyos herélt zsánerek (ld. vámpírfilmek) eljutottak oda, hogy más, jól működő zsánereket is képes kasztrálni - mert valahol ez a helyzet a Conannal is (de még a Perzsia hercege dilemmáit is ide lehet visszavezetni). Illetve ellehetetleníti az ötvözetet magát: az intelligens izomember, nem pálya, Conan agyműködést produkálva rossz Conan, hiába aprítja az ellent bő szorgalommal. Rossz időben, rosz helyen valósították meg a reboot-ot, újabb évtizedre visszavetve a figura előrébb lépését.

5/10  

A 2000-es évek egyértelműen nem Nicolas Cage évtizedének mondható. Amennyire róla szólt a '90-es évek, akciófilmek és drámák váltották egymást jobb vígjátékokkal fűszerezve, addig az ezredforduló után alig volt anyagi és a szakmai sikerben része. Sokan már rég leírták, mikor előrukkolt a Mocskos zsaru című film címszerepével, amit rá nem sokkal még meg is fejelt a Ha/Ver kultikus képregényfilm egyik legjobb mellékszereplőjének alakításával. Azonban az ingadozás nem hagyott alább: előbb A varázslótanonc című Disney-filmmel bukott egy szolidat, míg most a Boszorkányvadászat című középkori boszorkányos fantasy-val múlatta az időt, mely csak a kis költségvetése okán nem lesz anyagi bukás.

Mellette a rendező Dominic Sena is csak keresi az igazán neki való utat: a hatalmas kasszasiker Tolvajtempó után megkínált minket egy Kardhallal, amit még úgy-ahogy elfogyasztottunk (sokan kultfilmként kezelik), míg a legutóbbi filmje, a Vakító fehérség egész egyszerűen hatalmas melléfogás. Két ekkora útkeresésben lévő alkotó újabb kalandja nem sok jóval kecsegtetett; mikor kijöttek az előzetesek, egyenesen a karrier mélypontját jövendölték az emberek. Ez tévedésnek bizonyult, van ennél rosszabb a repertoárban, azonban az is tény, csak az alacsony költségek, a minőségibb színészgárda és a szerencsés csillagzat okán nem kell szégyenkezni az alkotóknak.

Két, az évtizedes mészárlásba belefáradó kereszteslovag dezertál a királyi seregből, majd úton hazafelé egy pestis sújtotta faluba, ahol egy fiatal lányt boszorkányság vádjával tartanak fogva. A két lovag kényszerből elvállalja, hogy a közeli kolostorba viszik a lányt, ahol a szerzetesekre bízzák a lány sorsát. A páros társául szegődik a fiatal pap, a kalodába zárt csempész, a fiatal fiú, ki apja nyomdokain lépkedve maja is lovag szeretne lenni és a lányát féltő nemesúr. A félelmetes erdőn keresztül visz az útjuk, ahol mind több kétség ébred bennük a lányt illetően,  mind többen kerülnek életveszélybe, mind többüket kísérti meg az, ami a lány testében lakozik. A kolostorban pedig sokkal nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, mint azt gondolták: az egész emberiség védelméért kell felvenniük a harcot.

Egy teljesen átlagos középkori boszorkánytörténetről van szó, mely csak kisebb mértékben érdemes az említésre. Tény, a látványvilága nem olyan erős, mint remélhető lett volna, a ködöt indokolatlanul sokszor használják, hogy elrejtsék a kis költségvetés ordító lyukait, a kevés statisztára és a gyenge CGI-hátterekre azonban így is felhívja a figyelmet. Ami egy kicsit is kiemeli a filmet a posványból, az Cage és Ron Perlman kettősének jelenléte. Mind a ketten generációjuk meghatározó, emblematikus színészei, akik talán maguk is jól szórakoztak, miközben ezt az egyszer használatos celluloid-tömeg készítésén vettek részt. Mellettük olyan európai színészek láthatóak, mint Stephen Campbell Moore, Stephen Graham, Ulrich Thomsen, Claire Foy és Robert Sheehan. Egyszóval a brit filmgyártás színészei megtámogatva két amerikai sztárral meg egy egyébként máshol zseniális dánnal, a végeredmény pedig egy szolid, nem túl vészes, valahol perverz módon még élvezhető boszorkányüldözés, ami nem is az, a lovagok sem azok a kegyetlen zsoldosok, akiknek hinnék őket.

Valahogy az egész film nem az, aminek látszik, de igazából nem jövünk rá, miben lenne több vagy másabb. Cage ismét egy érdekes hajviselettel örvendezteti meg a rajongókat, Perlmant mindig öröm a vásznon látni, mindegy, hogy Hellboy-maszkban vagy lovagi egyenruhában teszi. Míg Cage ugrik egy komolyabbat és februárban 3D-ben aprítja a gonoszt bosszúszomjas apaként, addig Perlman az augusztusi Conan, a barbár remake-jében alakíthat jobban, mint jelen alkotásban.

5/10