Tanmese a művészet alkotóra nézve önpusztító erejéről. Mindez attól a rendezőtől, aki eddig a kevésbé ismert, mégis körülrajongott művészfilmes zóna határán mozgott, mind jobban közelítve a populáris filmesekhez. Na nem történetvezetésében, rendezésében, sokkal inkább a szereplőválasztás terén. Ismert arcokkal játszatott el imázs-idegen szerepeket, s minden főszereplője az önpusztításban tobzódott. Darren Aronofsky mostanra elérte Hollywood kapuit is, be is lépett rajtuk, hiszen a 2012-re ígért The Wolverine már nagy költségvetésű képregényfilm lesz, a karakterben felfedezhető önpusztítás azonban még mindig Aronofsky igazi ereje.
Egymást követő két filmjében is egy-egy emblematikus színész bízott meg az önmagukból való kifordulásra, pontosabban szélsőségesebbre vette az ő kifele mutatott képüket. Mickey Rourke esetében nem volt ezzel gond, hiszen az egykori szépfiú már csak kvalitásaiban ér fel régi önmagához, külseje a boksznak köszönhetően erőteljesen megváltozott. Ezzel szemben Natalie Portman többségében a jó kislány, de mindenképp a szép kislány szerepében tündökölt, ezzel szemben itt a skizofrénia és a paranoia határmezsgyéjén egyensúlyozva talán élete legjobb alakítását adja, mely a balett-történet egyik legtragikusabb metamorfózisával állítja párhuzamba a film történetét.
A tehetséges táncos Nina (Portman) egyik percről a másikra a társulat üdvöskéje lesz, mikor a korábbi , Beth (Winona Ryder) kegyvesztett lesz a társulat vezetőjénél, Thomas-nál (Vincent Cassell). A Hattyúk tavának előkészületei során azonban nem csak a szokványos terhelés lesz az, ami Ninát hátráltatja, hanem a saját lelki vívódása is. A társulathoz csatlakozó fiatal lány, Lily (Mila Kunis) személyében egy igazi Fekete hattyú is a látómezőbe kerül, azonban a kihívás sem kicsi: nem a Lily-ben megtalálható sötétség az, ami a színpadra kell, hanem a Ninában fellelhető tisztaságnak kell igazán sötét tónusokkal gazdagodnia. Ez a fajta önpusztító metamorfózis megannyi ponton vizuálisan is manifesztálódik a vásznon, az öncsonkítás művészi formáját mutató balett mellett mazochista jelenetek is teret kapnak: a véresre vakart hát, a szétroncsolt láb és a kéz körmeinek örökös torzulása már sokkal inkább a lélek visszafordíthatatlan és káros változásaira felszólító segélykiáltás, melyet a környezet nem hall, nem hallhat meg. A szintén táncos édesanya, Erica (Barbara Hershey) minden vágya, hogy lányán keresztül kiélhesse saját vágyait, nem törődve a sérülésekkel, amiket mind fizikailag, mind lelkileg elszenvedett a lánya.
Egy precíz, lélekromboló és feszült bő másfél órával ajándékoz meg minket a film, mely hihetetlenül olcsó megvalósításai ellenére is csodálatos látványt tár a nézők szeme elé. A feszültség azonban minden jelenetet átitat, van, ahol szinte a kegyetlenség határát súrolja, de mindvégig szórakoztat is. Újra egy olyan világba vezet minket Aronofsky, ahol kifele a szórakoztatás a cél, de belül nem csak emberi tragédiák sora, de a fizikai fájdalom elviselhetetlensége, lélek- és testgyötrő jelenléte árnyékolja be a sikert és a mindennapokat. Az idei díjátadók női főszereplő kategóriában nem véletlenül csak Natalie Portman nevétől hangosak: az eddig is megkérdőjelezhetetlen tehetséggel bíró hölgy feljutott a csúcsra, osztatlan sikernek örvend alakítása. Arról nem beszélve, hogy milyen magánéleti hozadékai vannak a filmnek: párját és születendő gyermekét köszönheti az alkotásnak. Mellette Mila Kunis, Barbara Hershey és Vincent Cassell is csak epizodista, akik kellő hatékonysággal pofozzák, rugdalják át Ninát saját tragédiájának történetén.
9/10
Átadták a Brit Filmakadémia díjait. Senkit sem lephet meg a tény, A király beszéde hazai pályán tarolt, a 14 jelölésének felét, hetet vághatott zsebre. Az eddigi fix pont, Colin Firth főszereplői díja mellett mind a két mellékszereplő (Geoffrey Rush és Helena Bonham-Carter) öregbíthette érdemeit. A női főszereplői mezőnyben toronymagas esélyes Natalie Portman vette át a kis aranymaszkot, így az arany glóbusz mellől már csak az aranyember hiányzik. Mint a díjátadóknak általában, a nagy vesztese most sem más, mint Christopher Nolan az Eredettel, a Golden Globe után ismét csak a technikai díjak között említették az alkotást. Fincher a Facebook-filmmel elérte a BAFTA-t is, ahogy Aaron Sorkin is. A legjobb elsőfilmes mezőnyben a már általam is említett Four Lions nyert, erősítve a polkorrektség elavultságát.
Mai receptünk: Lehetsz király! - dadogva is.
Túl vagyunk már a rendezők, producerek és színészek céhének díjátadóin. Nagy összességében kijelenthető, a Gengszterkorzó évét zárjuk most már lassan, hiszen a Brit Filmakadémia és az Oscar-díjátadóval be is fejeződik majd a szezon. Sorozatok terén a Mad Men még mindig uralkodó szerepet tölt be, bár kérdéses, akkor is így végződött volna, ha Atlantic City bűnözőit nem teszik az újoncokhoz. A Modern család eddig csak a Golden Globe-on maradt alul a Glee-vel szemben, azóta tarol mindenhol. A minisorozatoknál egy új versenyzőt köszönthetünk, se Temple Grandin, se Dr. Halál, de még mindig HBO - Peter Morgan a Különleges kapcsolattal verte az eddigi győzteseket.
A tegnapi rendezők díjátadója után újabb győztes-hirdetések, újabb partik, ezúttal a színészek háza tájáról. A Színészek Céhének díjátadóján alig volt némi meglepetés. A filmes kategóriákban ugyanazok vihettek haza szobrocskákat, mint eddig: Colin Firth, Natalie Portman, Christian Bale és Melissa Leo eddig szinte veretlenül állnak a versenytársakkal szemben, vagyis a hátralevő BAFTA- és az Oscar-díjátadó előtt nem nagy jóstehetség megtippelni a fenti kategóriák győzteseit.
Ma hajnalban osztotta ki díjait az Amerikai Rendezők Céhe. A Golden Globe óta A közösségi háló nincs igazán a helyzet magaslatán, minden fronton A király beszéde tarol. A producerek után most a rendezők is Tom Hooper filmjét díjazták, a nagy érdeklődésre való tekintettel (és az újabb pénzcsapok megnyitása érdekében) újra is vágják a filmet, hogy a káromkodás nélküli jelenetekkel a kiskorúak megnézhessék az alkotást. Más kérdés, hogy a film és a történet magvát adja az, hogyan szabadul fel a király az idegi feszültség alól a káromkodás által. Tévéfilm vagy minisorozat terén a Dr. Halál és a Temple Grandin viaskodik, bár a The Pacific - A hős alakulat és a Carlos című alkotás is beköszön olykor, igazából a díjat odaítélő közösségtől függ. Drámai sorozatok között a Gengszterkorzó tarol, kész csoda, hogy a Golden Globe maradt olyan "hagyománytisztelő", hogy a Mad Men - Reklámőrülteket hozta ki győztesnek. Vígjáték-sorozatoknál inkább a Modern család a befutó, bár a Golden Globe-n a Glee - Sztárok leszünk volt az igazi nagy dobás, összességében akkor is a Modern család tekinthető érdmesebb győztesnek.
Az Oscar előtti hagyományos díjátadó nem épp a filmek nemes versengéséről lett híres. A legrosszabb alkotások versengése nem csak a lejáratás része lehet, hiszen tavaly Sandra Bullock az Oscar-díja előtt átvehette az Arany Málnát is, ami azért ritkán jön össze egy éven belül, hogy a legrosszabb és a legjobb is legyen. Ahogy az átadók esetében is 24 órával előzi meg komplementerét, úgy a jelölés terén is egy nappal korábban hirdetnek listát, mint az Oscarnál.
Hat nappal a Golden Globe után elkezdődött a szakmai díjátadók sorozata. Első körben a Producerek Céhe adta át díjait a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben. Az est házigazdája Judd Apatow volt, aki poénjait saját twitter-oldalán közzétett körkérdéssel gyűjtötte. Ez volt az első átadó ceremónia, ahol borult az eddigi papírforma.
Be kell vallanom, egy eddig számomra ismeretlen esemény eredményéről számolhatok be. A GALECA (Gay & Lesbian Entertainment Critics Associaton) az amerikai meleg szórakoztatóipari kritikusok szervezete, mely a Dorian-díjjal jutalmazza a számukra kiemelkedő alkotásokat.
Utolsó kommentek