Átadták a Brit Filmakadémia díjait. Senkit sem lephet meg a tény, A király beszéde hazai pályán tarolt, a 14 jelölésének felét, hetet vághatott zsebre. Az eddigi fix pont, Colin Firth főszereplői díja mellett mind a két mellékszereplő (Geoffrey Rush és Helena Bonham-Carter) öregbíthette érdemeit. A női főszereplői mezőnyben toronymagas esélyes Natalie Portman vette át a kis aranymaszkot, így az arany glóbusz mellől már csak az aranyember hiányzik. Mint a díjátadóknak általában, a nagy vesztese most sem más, mint Christopher Nolan az Eredettel, a Golden Globe után ismét csak a technikai díjak között említették az alkotást. Fincher a Facebook-filmmel elérte a BAFTA-t is, ahogy Aaron Sorkin is. A legjobb elsőfilmes mezőnyben a már általam is említett Four Lions nyert, erősítve a polkorrektség elavultságát.

A legjobb idegennyelvű film A tetovált lány lett, mely erős mezőnyben diadalmaskodott, tovább bővítve a kategória sokszínűségét. Ami továbbra is szomorú és egyhangú, ugyanúgy, mint  A közösségi háló esetében, a Toy Story újabb díja. Nem érdemtelenül nyerhetett megint, mert jó film az animációs mezőnyben, csak éppenséggel ott van az Így neveld a sárkányodat, mely újdonságával és ötleteivel lekörözte a most érzelgősségben erősítő játékokat.

 

Legjobb film

A király beszéde

 

Legjobb brit film

A király beszéde

 

Legjobb elsőfilmes brit író, producer vagy rendező

Four Lions - Chris Morris

 

Legjobb rendező

David Fincher - A közösségi háló

 

Legjobb eredeti forgatókönyv

David Seidler - A király beszéde

 

Legjobb adaptált forgatókönyv

Aaron Sorkin - A közösségi háló

 

Legjobb nem angol nyelvű film

A tetovált lány

 

Legjobb animációs film

Toy Story 3

 

Legjobb színész

Colin Firth - A király beszéde

 

Legjobb színésznő

Natalie Portman - Fekete hattyú

 

Legjobb férfi mellékszereplő

Geoffrey Rush - A király beszéde

 

Legjobb női mellékszereplő

Helena Bonham Carter - A király beszéde

 

Legjobb filmzene

A király beszéde - Alexandre Desplat

 

Legjobb operatőr

Roger Deakins - A félszemű

 

Legjobb vágás

A közösségi háló - Angus Wall, Kirk Baxter

 

Legjobb díszlet

Eredet - Guy Hendrix Dyas, Larrsy Dias, Doug Mowat

 

Legjobb kosztüm

Alice Csodaországban - Colleen Atwood

 

Legjobb hang

Eredet

 

Legjobb speciális vizuális effektek

Eredet

 

Legjobb smink és haj

Alice Csodaországban

 

Legjobb animációs rövidfilm

The Eagleman Stag - Michael Please

 

Legjobb rövidfilm

Until the River Runs Red

 

Orange Rising

Tom Hardy