Prolihisztor

Hogy mennyire tekinthető Oscar-előszobának egy-egy díjátadó? A New York-i kritikusok 2010-es díjátadójának győztesei közül az alábbiak nyertek Oscart is: Colin Firth - legjobb színész, Melissa Leo  - legjobb női mellékszereplő; míg 2009-ben A bombák földjén és Kathryn Bigelow, valamint Mo'Nique és Christoph Waltz is megismételte nagyalmás győzelmét az aranyembernél!

Az idei győztesek alapján lehet találgatni, hogy kik lesznek befutók...lehet,hogy végre összejön az Oscar Brad Pittnek?

Legjobb film: "The Artist"

Legjobb rendező: Michel Hazanavicus, "The Artist"

Legjobb színész: Brad Pitt, "Az élet fája" és "Pénzcsináló"

Legjobb színésznő: Meryl Streep, "The Iron Lady"

Legjobb férfi mellékszereplő: Albert Brooks, "Drive - Gázt!"

Legjobb női mellékszereplő: Jessica Chastain, "A segítség" "Az élet fája" és "Take Shelter"

Legjobb forgatókönyv: Steven Zaillian és Aaron Sorkin, "Pénzcsináló"

Legjobb fényképezés: Emmanuel Lubezki, "Az élet fája"

Legjobb idegennyelvű film: "Nader és Simin - Egy elválás története"

Legjobb dokumentumfilm: "Cave of Forgotten Dreams"

Legjobb első film: "Margin Call"

A túlidealizált Egyesült Államokban sincs kolbászból a kerítés, sőt! Rendszeresen jönnek ki azok a filmek, melyek pont az amerikai álom élhetetlen oldalára igyekeznek összpontosítani, azon belül is a gyermekek generációinak életét állítva középpontba. Számomra az első ilyen katarktikus filmélmény Larry Clark 1997-es Kölykök című filmje volt, mely egy csapat New York-i tinédzser egy napjáról számolt be, melyből nem maradhatott ki a szex, az erőszak, a lopás, a drogfogyasztás és az AIDS felbukkanása sem. Olyan tinédzserkorról rántották le a leplet, mely örvényszerűen rántja magába a fiatalokat, esélyt sem adva a túléléshez. Hozzá képest a Precious megoldást és kiutat kínál, afro-amerikai drámaként pozícionálva társadalomrajza hatványozottan érdekesebb és művészibb, mint a "nagy fekete rendező", Tyler Perry női kosztümös komédiás életműve egyben.

Sapphire művészneve alatt írta meg regényét Ramona Lofton még 1996-ban, Push címen. A film szinte szóról szóra követi a regény történetét, így komolyan nem is kell eltérni tőle. Adott nekünk a címszereplő Precious (Gabourey Sidibe), a túlsúlyos harlemi afro-amerikai lány, aki erőszakos anyjával él. Eltanácsolják az iskolából, mert már másodjára várandós, pedig még csak 16 éves. A gyermekek apja nem más, mint saját édesapja, aki rendszeresen megerőszakolta lányát. Ezen tettek felett édesanya, Mary (Mo'Nique) szemet huny, cserébe házi rabszolgaként tartja lányát, a Precious és lánya után járó segélyből élve mindennapjaikat. Az első gyermeket azonban Precious nagymamája neveli, hogy semmilyen terhet ne kelljen Mary-nek vállalnia. A terhes lányt a szociális munkás Mrs. Weiss (Mariah Carey) egy alternatív iskolába küldi, ahol kifejezetten a hátrányos helyzetű tinédzseranyákkal foglalkoznak, segítve őket az érettségi megszerzésében. Miss Rain (Paula Patton) osztályába kerülve Precious és a többiek feladata az, hogy naplót vezessenek életükről, melyet Életünk történetei címen gyűjtenek egybe. A második gyermek születése után Precious őszintén elmondja a szociális munkásnak, hogy nem ők nevelik első gyermekét, így édesanyjától elveszik a segélyt. Mary felháborodva utcára teszi lányát és második unokáját, azonban sikerül szállást találniuk és még segélyt is kapnak Miss Rainnek köszönhetően. Precious boldogsága azonba véges, ugyanis édesanyja még egyszer utoljára felkeresi, hogy elmondja neki, édesapja AIDS-ben hunyt el. A vizsgálatok kiderítik, hogy a lány is HIV-fertőzött, míg gyermekei közül egyik sem az. Precious osztálytársa tanácsára csatlakozik egy önsegítő csoporthoz, melynek egytől egyik HIV-fertőzött nők a tagjai. Sorsa azonban a nézői fantáziára van bízva, ugyanis se a szerző, se a forgatókönyvíró nem zárja le a történetet.

Nagyon komor drámával állunk szemben, ahol a kövér lánynak szurkolunk azért, hogy erőszakos családjától megszabadulva élhesse életét. A tragikus fordulatok, a nemi erőszak, a terhesség és az AIDS árnyékában olyan mértékű teherrel szembesül hősnőnk, amiből egy is képes megnyomorítani egy embert egész életére, nemhogy mindenből kap egy "kicsit". Nem véletlen, hogy említettem Tyler Perry nevét: a női ruhába bújó színész-rendező az afro-amerikai közösség nagy kedvence, Médea-történetei rendre kasszasikernek bizonyulnak, nem kis részben a vallásos amerikaiak érzelmeire játszva. Ezzel szemben Lee Daniels rendező nem csak a Sapphire-novellából építkezhetett, saját borzalmas gyermekkorának élményeit is felhasználta: rendőr édesapja rendszeresen szexuálisan zaklatta fiát. A megélt borzalmaknak köszönhetően olyan szuggesztíven építette fel a borús történetet, hogy teljesen magával rántja a nézőt, egy másodpercre sem eresztve el. Nem véletlen a két Oscar-díj sem, a végig ellenszenves édesanya szerepében Mo'Nique legalább annyira zseniális, mint volt Melissa Leo A harcosban, mind a ketten érdemeik szerint gazdagodtak az arany szobrocskával. Megvan tehát az új hollywoodi sikerrecept: vállald el egy ellenszenves anya szerepét, azt Oscar bátya már gyün is.

8/10

Tessék, az idei év legjobb idegennyelvű Oscar-díjas filmje! Kell ennél több, hogy rávegye az ember fiát/lányát, hogy ellátogasson a moziba? Ha igen, akkor minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ezt az érzést csak erősítsem. Először vegyük a film eredménylistáját: nyert a Golden Globe-on és az Oscaron. Ez eddig igen veretes eredménylista - a lehetséges három díjból kettőt megszerzett, a BAFTA csak A tetovált lány ellenében veszett el. Nézzük a rendezőnőt: Susanne Bier jó pár éve az európai film élmezőnyében található olyan filmekkel, mint a Hogy szeretsz?, a Testvéred feleségét vagy az Esküvő után, mely filmekben a dán színészélet legjobbjai léphettek ki a szélesebb közönség elé, sőt, saját filmjének, a Testvéred... forgatókönyvének is megírhatta az amerikai remake-változatát, mely a 2 Golden Globe-díjra jelölt alkotást, a Testvéreket eredményezte.

A történet ugyan két szálon fut, egy afrikai és egy dán szálat kapunk, azonban az első inkább csak a felnőtt főszereplőnek tekinthető Anton (Mikael Persbrandt) személyiségének árnyalásáért felelős, plusz egy érdekes kontextusba helyezi a film címének pozícionálását, de erről később. Anton válófélben lévő orvos, aki igen nagy gyakorisággal látogat el egy afrikai menekülttáborba, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az ottaniakért. Eközben egy másik férfi, Claus (Ulrich Tomsen) hazaköltözik Dániába, hogy felesége halála után új életet kezdjen fiával, Christiannal (William Johnk Nielsen). Apa és fia elridegült egymástól, gyászukat mind a ketten máshogy kezelik: míg az apa befele forduló lesz, a gyermek  saját igazságát a számára kegyetlenné vált világban kereső agresszív fiatallá lesz. Ebben társa lesz az osztály untermanja, a svéd származású Elias, akinek védelmére kelve egyre vadabb dolgokba rángatja magát és Eliast is. Mint kiderül, Anton Elias apja, így a két család története szorosan egybeolvad s ez a közös ösvény lesz a film igazi vezérfonala.

Bier filmje sok ponton eltér az amerikai fősodortól, de mégsem az a klasszikus európai alkotás: erre szokták mondani, díjátadókra készült. Minden másodpercében érződik az a fajsúlyos mondanivaló, amellyel foglalkozni szándékoznak az alkotók. A nagyon mély és búskomor óvilági-európai drámaiságot felpuhítva, míg az amerikai érzelmességet kissé megszikkadva tálalják a nézőnek, ami ezen öszvér esetében inkább pozitív végeredményre jutott. Itt kissé vissza is kanyarodnék az eredeti címhez, a Haevnen jelentéséhez: ugyan itt direkt a mennyország-hasonlat, kontrasztként kapunk is két teljesen eltérő világot, azonban jelen esetben a magyar cím kevésbé fennkölt és ezáltal találóbb is, mint az eredeti (ami igen ritka). Az északi országok idealizált társadalmáról már nem először rántják le a leplet, ebben talán a elgerősebb a Könyörtelenek című film volt, mely az iskolán belüli erőszakot ábrázolja. Most ugyan nem kapunk annyi kegyetlenséget, de ezzel pont hogy történetileg megágyaznak annak a filmnek, a kisiskolások egymás közti viselkedésének bemutatásával - mintegy előrevetítve, mi lesz ezekből a fiatalokból 5-8 év múlva. Ezzel szemben az afrikai történetszálon a dén fiúknál alig idősebb lányok terhes anyaként halnak meg a helyi Nagy Ember kegyetlenkedéseinek köszönhetően - a fogadásból felvágott hasú lányok sorban véreznek el, mire az orvoshoz kerülnek. A sors azonban nem hagyja magára a táborlakókat, egy fertőzés miatt Antonhoz kerülő Nagy Ember ugyan felgyógyul, életéről azonban az eddig számára kiszolgáltatott táborlakók döntenek, elég radikális módon. Nem igazán tudtam eldönteni, vajon melyik is lenne az a jobb világ, mert mindkét esetben a másik látszott szimpatikusabbnak, pont az eltérő szabályrendszer okán. Egy azonban biztos, értékítéletet nem mondhatunk csak a film alapján, mindenki magának szűrje le ezt a következtetést.

A film csodálatos operatőri munka eredményeképp élvezhető, melyért Bier állandó operatőre, Morten Soborg dicsérhető, mellette a zenei háttér is csak a legjobbakat érdemli, szintén Bier "örök zeneszerzője", Johan Söderqvist érdemel elismerést. A csodás tájakat életre keltő kép és zene csak még fájdalmasabbá teszi a film megtekintését, annak jó értelmében. Mert bizony fáj látni szenvedni mind az afrikai, mind az európai embereket, bizonyítva látni a tézist, a nyugati civilizáció csak demokratikus keretbe foglalta azt a kegyetlenséget, ami régről az emberben él. Mert ez a film bizony az erőszakmentes világ himnusza lehetne, ékes bizonyíték arra nézvést, mit hagytunk magunk mögött, mikor elértük az utopisztikus világbéke állapotát. Amíg ez nem következik be, addig az emberi kegyetlenség, a szétbomló családok, az önzés lesz napirenden, amit csak a tragikus események tudnak kiléptetni megszokott medréből.

8/10

Március 8-án, Nőnap estéjén kerültek fel az ETR-be (Egységes Tanulmányi Rendszer - számítógépes nyilvántartás az egyetemi hallgatóknak) a rendszeres tanulmányi ösztöndíjak tavaszi félévre megítélt összegei, mely nagyon nagy általánosságban elégedetlenséget váltott ki a Szegedi Tudományegyetem diákjaiból. Nagyságrendileg nehéz meghatározni, de vannak, akik több tízezer forinttal lehetnek szegényebbek, félévi és távlati terveik pedig kútba esni látszanak. A szokványos magyarázat szerint egyrészt az elsősök most kapnak először ösztöndíjat, így míg az őszi félévben az utánuk is kapott összeget oszthatják fel a felsőbbévesek közt, addig most már a részükre is kifizetésre kerülnek az összegek, valamint az is a hivatalos magyarázatok között szerepel, hogy az új, most már nem kari hatáskörben kiszámított ösztöndíj-kalapok szerint, hanem az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) által egységesített új kalap-besorolások alapján utalják ki az ösztöndíjakat, mely kalapokat még mindig a kari HÖK-ök határozzák meg, de az összegeket már a Hallgató Szolgáltató Iroda (HSZI) osztja ki. Az elégedetlenségi hullám újfent előhozta a mostani EHÖK-elnök, Török Márk személyével kapcsolatos ellenséges érzelmeket. Most leszögezem, lesznek olyan tények, ahol az egyetemi hallgatói képviselet vezetése pártját fogom, de vannak bizony olyan kérdések, melyekben az elégedetlen hallgatóknak adok igazat.

Az ösztöndíjak általánosan 10-20 ezerrel kevesebb összeget jelentenek az éltanulók esetében, több okból is. Egyrészt a rendszerbe belépő elsősök miatt mindig kevesebb pénzt kaptak a hallgatók a tavaszi félévekben, ez már teljesen elfogadott volt a hallgatók körében. A mostani esést igazából több összetevő is eredményezte, közte ez az előbbi tény is. Az EHÖK egységesítése folytán egy hatalmas egyetemi perselyből kerül kiosztásra a hallgatói normatíva ösztöndíjakra fordítható része, mely azonban már alacsonyabb felső határral bír: jelen esetben 24 ezres plafonról beszélünk, míg a korábbiakban ennek a dupláját is kaphatta egy hallgató, igaz, többszakos hallgatókról van szó, akiket még máshogy is "büntet" a rendszer, hiszen ugyan két vagy több helyről is kapják az ösztöndíjat, de egy 0.75 %-os szorzóval beépítve gyengítik a kiutalandó összeget. Hogy teljes képet kapjon mindenki egy ösztöndíj-számításról, a Félpénzünk blog közzétette egy természettudományi karos alkalmazott matematika szakos masteres hallgató számítását az ösztöndíjakkal kapcsolatban. Ő maga is kérdéseket vet fel az előző félévi, mostanihoz képest extrém magas ösztöndíjak realitásával kapcsolatban, de most igazából nem is ez az érdekes, hanem a közhangulat személyek és intézmények elleni irányulásának hátterében tapasztalható vélt vagy valós sérelmek és azok kommunikációja. A Facebookon már külön alkalmazást hoztak arra létre, mihez is kezdhet az EHÖK-elnök Török Márk a ki nem fizetett ösztöndíjakkal és szociális támogatásokkal, amelynek eredményei szerint lakásra, kocsira költi a pénzt, de van olyan optimista kimenetel is, mely szerint uniós támogatást szerez az Egyetemi Könyvtár (TIK) felújítására. Ennek a pillanatnyi szórakoztatáson kívül érdemi jelentősége nincs, de remekül példázza a jelen esetben ellenséges hangulatot. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a több mint három éve indult és jogerős bírósági határozattal záruló fegyelmi eljárást is felemlegetik a bosszús hallgatók, melynek következtében egy évre eltiltották az egyetemi közéleti szerepvállalástól, saját bevallása szerint pedig összesen két évig volt eltiltva ilyen-olyan ügyek miatt. Az újraválasztása óta sok hallgató, aki kvázi passzív az egyetemi közélet dolgaiban, csak lemondóan legyint, ha szóba kerül személye, netán agresszív hangnemben nyilatkozik arról, mit is keres még egy korábban eltiltott személy ugyanabban a pozícióban, mint eltiltása előtt.

Ehhez mindenkinek joga van, ami azonban most védelmére (és az egész EHÖKére is) szolgál, az nem más, mint a törvényi háttér. Az ösztöndíjak kiosztása során elég nehéz lenne visszaélést tapasztalni, hiszen nagyon szigorú szabályozás mentén végzik a kiosztást. Az általános, üzenőfalon tapasztalható elégedetlenség mögött viszont már egyértelműen a jogos felháborodás található, amely táplálásában az EHÖK hibás is, azonban nem olyan módon, ahogy azt a hallgatók gondolják, érzik. A törvényi szabályozás és az egyetemi rendelkezések mentén minden rendben történt, amivel adós maradt és túl későn reagált a hallgatói képviselet, az a tájékoztatás. A közfelháborodást szinte teljesen meg lehetett volna előzni, ha idejében közlik a hallgatókkal, hogy milyen változtatások mentén mekkora csökkenésre számíthatnak a tanulmányi ösztöndíjak terén - mindezt pedig jó pár emberrel folytatott beszélgetésre alapozva nyugodt szívvel jelenthetem ki. A kései magyarázat, mellyel Mechler Ákos révén élt az EHÖK, ha nem is volt olaj a tűzre, de mindenképp csak táplálja az indulatokat, mert a beépülő elsősökön kívül igazán érdemi magyarázattal nem tudnak szolgálni az indulatos hallgatóknak. Ha igazat adunk nekik, és már előző félévben is ez alapján osztották ki a pénzt, akkor a plusz négyezer ember nem indokolja az összegek több mint 50!! %-os csökkenését. Egy kisebb félreinformálódás még a minisztériumi megvonást is a hasonló negatívumok közé sorolja, miszerint az egyetem 1.7 milliárd forintos megvonástól fog szenvedni az idei évben, ez az elvonás azonban a működési költségek területén jelent hatalmas kiesést, nem a hallgatói normatíva esetében.

A helyi sajtó nem teljesen a realitások szerint tálalta az eseményeket, mert a tudósítás szerint maximum pár száz fős elégedetlen tömegről van szó, holott a valóságban szinte a teljes hallgatóság körében tapasztalhatóak ezek a negatív érzelmek - mind a kiutalt összegekkel, mind a vezetőséggel szemben. Csak példaként említeném meg, hogy nem volt olyan jogosult ismerősöm Facebookon, aki ne elégedetlenségének adott volna hangot az elmúlt napokban a témával kapcsolatban. Az utóbbi időben így is elég feszült a hangulat az egyetemisták körében, a gazdaságtudományi és a természettudományi karon is új HÖK-választásért tevékenykednek a hallgatók, a bölcsészkaron is köztudomású pletykaként keringenek az információk, miszerint a tavalyi választás eredményei alapján nem állhatott volna fel a kari HÖK, a választások eredménytelensége okán, arról nem beszélve, hogy a Juhász Gyula Főiskola Kar HÖK-vezetése pedig folyamatos túlköltekezés okán hónapok óta fizetés nélkül kénytelen dolgozni (hozzátenném, joggal). Emellett a hangulatot az olyan, országos szinten is a tudósításokba kerülő események is csak felkorbácsolják, mint az okirathamisítási vád, mellyel a bölcsészkari HÖK-kel szemben éltek, s melyben a rektor kérte a hallgatókat, ne tegyenek eleget a  kipostázott levélben foglaltaknak. Az általános hallgatói passzivitás azonban nem úgy néz ki, hogy begyűrűzne az intézményekbe és a valós hallgatói közéletbe, a hőbörgés még sosem vitt előre - akinek pedig valami ténylegesen nem tetszik, tegyen ellene, mint ahogy a gazdaságtudományi karon is történt. Hiszen mindenkinek joga van változásokért tüntetni, ahhoz azonban tenni is kell valamint, az utóbbi években azonban egyre passzívabb hallgatók többsége úgysem fogja venni a fáradtságot arra, hogy indulatos kiabálásokon kívül tevékeny szerepet vállaljon az esetlegesen szükséges változtatásokban.

Ismételten csak a vidék vesztett. Ahogy A király beszéde, a Fekete hattyú esetében, úgy a díjátadók egyik nagy kedvence, A harcos is szinte csak fővárosi premierekkel kezdett (kivéve a székesfehárvári mozi, de volt koronázóvárosként tekinthető fővárosnak). A legtöbb mellékszereplői díj tulajdonosaként azonban nem a filmnek van miért szégyenkeznie, csak a hazai forgalmazójának. Lássuk azonban inkább a film erényeit.

Igazi Rocky-film, melyben azonban nem a bunyók töltik ki a játékidő nagy részét, hanem a nagybetűs CSALÁDI DRÁMA. Adott egy anya (Melissa Leo), két férjtől származó jó néhány gyermeke, akik közül csak a két fiú, Dicky (Christian Bale) és Micky (Mark Wahlberg) számít tehetségesnek, igaz csak boksz terén. Míg Dicky az igazi klasszissá válás előtt inkább a crack rabja lesz, addig Micky anyja és féltestvére árnyékában csak tucatrangú és általában elkent szájú bunyósként tengeti életét. Jön azonban a fordulópont, míg Micky egy lánnyal megismerkedve növeszt tököt a családi lelejmolással szemben, addig Dicky a börtön rácsai mögött értelmezheti át a cseppet sem hasznosan töltött drogos éveit. Kettejük megromlott viszonyát azonban csak az őszinteség tudja helyrehozni, melynek köszönhetően a junkie-ból edzővé előlépő Dicky világbajnoki címhez segíti öccsét.

Sportdrámák közül az egyik legnagyobb emberi csatát is láthatjuk a vásznon, de hogy kinek köszönhetően, az esztétikai és szimbolikai értelmezés kérdése, ami egyben a Ki a nagyobb harcos? kérdésre is választ adhat - igaz, többfélét is. A drogfüggő testvér harcát saját gyengeségeivel szemben, legyőzve saját egóját, hogy öccse törekvéseit szolgálja? Vagy a mindig háttérbe szorított fiatalabb fiú felemelkedésének története, ahol az elnyomó anya és báty ellenére is világbajnoká lehetsz? Ha csak a színészi alakításokat nézzük, akkor Bale a nagyobb harcos, nem csak a leadott súly miatt, egész alakítása az ambivalencia, a drogfogyasztás ábrázolásának skizoid mellékhatásai mellett. Mellé csak a szintén megosztó karakterű és akaratos édesanya szerepében Leo nőhet csak fel, nem is csoda, hogy mindketten megnyerték, amit csak lehetett - mellettük Marky Mark csak egy erősen közepes színész(nek tűnik). Arról nem beszélve, hogy a 7 Oscar-jelölésből a két reálisan megnyerhetőt el is happolták a vetélytársak elől. Robert Downey Jr. még műfeketeként a Trópusi viharban elnyomta nekünk: nyomasd a kretént, és jön Oscar-bátya!, most kibővíthető azzal, hogy Fogyj annyit, mint Christian Bale!. Igaz, nem az első alkalommal tette ezt, de ez a 21. századi method actor nem először sütkérezhet a kritikai napfényben, de talán most éri a leginkább.

David O. Russell rendező a Sivatagi cápák után újra nagy sikert ért el Mark Wahlberggel, de megint nem (csak) Wahlbergnek köszönhetően. Kis költségvetése ellenére bőséges anyagi siker a film, szakmai eredményeiről nem is beszélve. Karrierje műfajingadozó jellegéből fakadóan kíváncsian várom, a következő filmje, ami ezúttal vígjáték, vajon hozza-e a msotani elvárások színvonalát.

A nagy sportfilmek jellemzője, hogy évente újra elővesszük és megnézzük, hogy erősödjön tőle kicsit önbizalmunk, hogy átlendítsen a fárasztó edzések monotonitásán, ha netán halványulna a kitűzött cél a láthatár szélén. Úgy érzem, A harcos többször is elő fog kerülni az évek során, de nem a sportolói, hanem az emberi diadal okán.

9/10

Azért a címválasztás, mert ez így talán egységesebb, mintha igyekeznék pro és kontra felsorolásokat vagy kijelentéseket tenni, hiszen a jó dolgokkal is lehetnek problémák. Most a 83. Oscar-gálát tekintem át, na nem kategóriánként, nem a győzteseket és a nagy veszteseket felsorolandó, mert az nem lenne önmagában érdekes.

A díjak átlagát nézve nagyon kiegyensúlyozott eredményt kaptunk. Négy-négy szobrocska A király beszéde és az Eredet tarsolyában, hárommal gazdagodott A közösségi háló, 2-2 díjat kapott A harcos, a Toy Story 3 és az Alice Csodaországban, valamint egy díjat a Fekete hattyú. Ebből is látszik, idén nagyon kiegyensúlyozott képet igyekezett magáról kialakítani az Amerikai Filmművészeti Akadémia, nem estek abba a hibába, mint a Brit Filmakadémia tette: a hét díjjal ott A király beszéde rommá nyerte magát, nagyon egyoldalúvá téve a versengést. Ez a fajta egalitárius módszer azért sem feltétlenül baráti, mert egy-egy film nem feltétlenül abban a kategóriában diadalmaskodott, amiben erős volt: az Eredet csak a látványvilágára és a hangok terén nyert, míg az utóbbi években megszokott underdog győztes a legjobb filmek terén esélytelen volt, mert hiába kis film A király beszéde vagy A közösségi háló, olyan hype és díjeső van már mögötte, hogy a díjazásuk így is mainstream megoldás.

A társ-házigazdákra nem lehet panaszunk, az Oscar bántóan polkorrekt világlátása és működése mellé még így is erőn felül teljesítettek, bár tény, sokkal többet vártak az emberek James Francótól, mint a női ruhába bújás. Mellette Anne Hathaway igazi díva volt, meg is leckéztette a két évvel ezelőtti gála házigazdáját, Hugh Jackmant. Franco és Hathaway közös legjobb filmes montázsa ugyan szórakoztató és figyelemfelkeltő volt, de a műsor végére már szinte csak Hathaway maradt a vártán, Franco csendesen ellubickolt a rivaldafényben.

Ami viszont igazán dühítő volt, az a hazai közvetítést felvállaló HBO néhány húzása. Egyrészt a két tolmácsoló feladatot ellátó úriember rendszeres hibái voltak aggasztóak, mert rendre a poénos második tagmondatot hagyták el, ami azért az állandó ziccer hiányát jelenti. Azonban ennél is idegesítőbb volt a csatorna szünetbeli tevékenysége, több okból és esetben is. Elsőként az Avatár ajánlóinak ronggyá játszása volt az, ami már szó szerint dühítette az embereket (a Belvárosi Mozinak köszönhetően szélesvásznon néztem az átadót), a teremben helyet foglalók olykor már hangosan elégedetlenkedtek minden idők legtöbb bevételt produkáló filmjének újabb beharangozója láttán - főleg, hogy volt olyan 5 perces blokk, mikor kétszer! is láthattunk na'avikat a vásznon. Emellett a többi ismétlődést csak megemlíteném: Gengszterkorzó, Spartacus - Az aréna istenei, Ő a megoldás, 500 nap nyár, stb. Ezzel az a baj, hogy bizonyítja, még a legerősebb magyar fizetős csatorna sem képes fogyasztóbarát marketinggel előállni az egyik legnézettebb hazai tévés közvetítés során. Dömperszerűen tolták az arcunkba az egyébként is agyonreklámozott és legalább a csapból is folyó alkotásokat. Ez bizony koncepcióhiányról, ötlettelenségről és hanyagságról tanúskodik. Egy ilyen lehetőség esetén erőteljes és szórakoztató konstrukcióban kell felépíteni a szüneteket, nemhiába a legmagasabb reklámbevételeket generáló közvetítések egyike a tengerentúlon.

Ahogy messze még a jövő évi gála, úgy ezek a problémák is kiküszöbölhetőek, hogy egy összességében négyórás közvetítés majdnem harmada ne az unalomba és az idegesítően ismételt jelenetekbe fulladjon.

Legjobb film

A király beszéde

Legjobb férfi főszereplő

Colin Firth (A király beszéde)

Legjobb női főszereplő

Natalie Portman (Fekete hattyú)

Legjobb rendező

Tom Hooper (A király beszéde)

Legjobb betétdal

Randy Newman - We Belong Together (Toy Story 3)

Legjobb vágás

A közösségi háló

Legjobb vizuális effektusok

Eredet

Legjobb dokumentumfilm

Inside Job

Legjobb rövidfilm

God of Love

Legjobb dokumentum-rövidfilm

Strangers No More

Legjobb jelmez

Alice Csodaországban

Legjobb smink

Farkasember

Legjobb hangvágás

Eredet

Legjobb hangkeverés

Eredet

Legjobb filmzene

Trent Reznor és Atticus Ross (A közösségi háló)

Legjobb férfi mellékszereplő

Christian Bale (A harcos)

Legjobb idegennyelvű film

Egy jobb világ

Legjobb eredeti forgatókönyv

David Seidler (A király beszéde)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Aaron Sorkin (A közösségi háló)

Legjobb animációs rövidfilm

The Lost Thing

Legjobb animációs film

Toy Story 3

Legjobb női mellékszereplő

Melissa Leo (A harcos)

Legjobb operatőr

Wally Pfister (Eredet)

Legjobb látványtervezés

Alice Csodaországban

Apa kezdődik!!!!

Köszöntök mindenkit a mai éjszakai virrasztáson, mellyel lezárul a 2010-es év filmes mustrájának szezonja. A 83. Oscar-átadó közvetítése elkezdődött, azonban a vörös szőnyegről férfilétem okán nem óhajtok foglalkozni (esetleg nagy ráérés esetén fogom megerőltetni magam a díjak átadóinak és a nyertesek kinézetének véleményezésével).

And The Oscars Go To!!

Most már csak egyet (deleléspártiaknak hármat) kell aludni az év legjobban várt (de nem a legjobb) filmes díjátadójának kezdetéig. A hétfő hajnal fél háromtól az HBO-n magyar kommentárral (Dudás Viktor - VOX főszerkesztő) követhető gála az egyik legkiélezettebb versenyt hozhatja a főbb kategóriákban, bár ezek ugye kevés eltéréssel szoktak bírni a BAFTÁhoz vagy a Golden Globe-hoz képest. Ahogy a jelöltlistánál, úgy most is csak a főbb kategóriákat fogom átnézni, kategóriánként egy igazi esélyes és egy reális meglepetésgyőztes megnevezésével. Mindezt az idei szezon eredményeire és az elmúlt évek tapasztalataira alapozva.

Legjobb film

Ez a kategória a leginkább emlékezetes az egész gálán, ezért is kell majd reggel 6-ig fent maradni ahhoz, hogy megtudjuk a győztes kilétét. Itt matematikai alapon A közösségi háló áll az élen, nyerve a Golden Globe-ot és megannyi városi díjátadót. Ez utóbbi nem hangzik túl fényesnek, de míg a BAFTA A király beszédének tarolásától volt hangos, addig az Egyesült Államokban a Facebook-film visz mindent eddig. Mivel ebben a kategóriában kevésbé a grandiózus megvalósítás érdemel arany szobrot, így a kisebbek közül bárki nyerhetne, de a mérleg maximum A király beszédéig ereszkedik le, a többi összességében a megtisztelő jelölésig vitte.

Legjobb rendezés

Majdhogynem egyértelmű a kategória, a biztos befutónak David Fincher (A közösségi háló) számít, aki még a BAFTA-gálán is nyert. A kicsik esélyeit latolgatva már nehezebb dönteni, de Finchert leszámítva bárki lehet, mert tényleg nem szól se pro, se kontra érv egyik mellett sem.

Legjobb színész

Idén a britek most már teátrális koronaékszere, Colin Firth (A király beszélde) az erőnyerő, főleg, hogy Bridges tavaly felitta magát a legnagyobbak közé, idén még csak árnyéknak sem nevezhető az alakítása. Ha mégsem ő kapná a szobrot, akkor a díjátadó társ-házigazdája, James Franco (127 óra) szó szerint zsigeri alakítása érdemli meg az elismerést.

Legjobb színésznő

Senki sem kérdőjelezné meg az idén Natalie Portman (Fekete hattyú) győzelmét, főleg, hogy nem csak szakmai, magánéleti szinten is kiteljesedett az élete ezen filmjének köszönhetően (többit a pletykaoldalakon). Ha mégsem ő kapja meg, akkor a szokásos meleg-kártya lép érvénybe, ahogy két éve Mickey Rourke és Sean Penn esetében: az addigi erőfölényt élvező Rourke hoppon maradt, mert a Milk meleg főszerepéért Penn kapta meg a szobrocskát. Ilyen történelmi ismétlődés esetén Annette Benning (The Kids Are All Right) örülhet majd a pódiumon.

Legjobb férfi mellékszereplő

Ha mindenki úgy gondolja, a BAFTA-díjon kívül szinte mindent besöprő Christian Bale (A harcos) újabb drámai fogyása és erőteljes alakítása érdemli ki az Akadémia elismerését. Ha mégsem, jelen esetben a melegkártya sansztalan, mert Mark Ruffalo egy heteró karaktert tolt el egy leszbikus vígjátékban. Akkor marad Geoffrey Rush (A király beszéde), aki a BAFTA-sikert emelheti egy lépcsőfokkal fentebb.

Legjobb női mellékszereplő

A mellékszereplői kategóriában nagy esély van egy alkotás duplázására, a Golden Globe-hoz hasonlóan itt is jó eséllyel A harcos másik ellenszenves figurájának megformálója, Melissa Leo (A harcos) készülhet majd a minél hitelesebb átéléssel előadott köszönő beszéddel. Esetleges kudarcáért pedig csak Helena Bonham Carter (A király beszéde) tőle idegenül ható visszafogott alakítását okolhatja.

Legjobb idegennyelvű film

Ki más nyerhetne itt, mint az Egy jobb világ? A BAFTA-díjas A tetovált lány nincs a listán, a többi film ugyan jobb, mint az amerikai átlag, de olyan szívbemarkoló és egyetemes történetet kevesen vittek még vászonra... északi jellegéről nem is beszélve. A hátsó kertből azonban még befuthat a Dogtooth, elég rendes fesztiválos háttérrel bír, amellett társadalmi látképe több mint fájdalmasan realista.

Legjobb animációs film

Minden idők legsikeresebb animációs filmje, a Toy Story 3 eddig minden terepen győzedelmeskedett, pont a hazain maradna alul? Ez már több lenne, mint szégyen, egyenesen bukás, ha a teljes siker az Oscar-bukta miatt maradna el. Igazi kis ellenlábas nincs, a remény élteti csak azt a kijelentést, hogy a titkos befutó az Így neveld a sárkányodat lehessen.

Ez csak egy tipp, a nagy átlagra hivatkozva. Minden eltérés a több mint 6000 tagú Akadémia tagjainak rovására írható!

2011. február 27-én  20 órától reggelig a Belvárosi moziban:

5. BELVÁROSI OSCAR-ÉJSZAKA

Oscar-jelölt filmek nonstop vetítése

Zsigmond Vilmos terem

20 óra: Toy Story 3D (500 Ft)

21.45 óra: Social Network (500 Ft)

0 óra 30 perc: Fekete hattyú (800 Ft)

2 óra 30 perc: Élő közvetítés a 83. gáláról (800 Ft) (Jelöltlista ITT)

Balázs Béla terem

20.15 óra: Eredet (500 Ft)

23.30 óra: A félszemű (800 Ft)

2 óra 30 perc: A király beszéde (800 Ft)

Napijegy ára (az élő közvetítésre is érvényes): 2200 Ft

A Casablanca kávézóban egész éjszaka: játékok értékes nyereményekkel, különleges "filmes" koktélok

Ceremóniamester: GEDZO

Médiapartner a Rádió 88.