Spielberget és háborús filmjeit nem kell bemutatni senkinek: a 2. világháború direktor-megszállottja már egész estés drámában, akcióban, de két sorozatban is feldolgozta már a borzalmakat, realista képeket festve a jelen kor gyermekeinek. Most úgy gondolta, megmerítkezik az első világháború gyötrelmeiben is, mindezt egy Lassie hazatér-stílusú alkotásban.
A sztori egyszerű, mint a fakocka: pacit felneveli egy kamaszsrác, majd annak iszákos ex-katona apja eladja a lovat farm-megmentő célzattal a brit lovasságnak. Igazából a paci lenne a főhős, mindenki más csak epizodista. Jó lovunk megjárja ugye a brit lovasság tisztihátasi pozícióját, majd fránya friccek hadifogságba ejtik és igáslónak használják eme szépséges telivért, hogy a végén a brit és a fricc együtt vágja ki a hátast a szögesdrótból...
Igen, jól érződik, hogy nem kis ellenszenv alakult ki a filmmel kapcsolatban. Nem vártam nagyívű partraszállást, nem vártam a játékidő felét kitöltő frontábrázolást, nem vártam patikamérlegen porciózott realitást, de azért ennél komolyabb törekvést igen... Drága direktorunknak egyébként sem ez volt a legjobb éve, ugyanis a Tintin se sikeredett annyira, mint ahogy azt várni lehetett, de ez a mostani még ezt is alulmúlta, nem is kevéssel. Nem elég, hogy csámborgó jószágot se golyó, se gránát nem fogja a senki földjén, hogy a többtonnás ágyú csoportos húzásába sem pusztul el, ahogy azt sorstársai tömegével tették (nem csak a filmben), de hogy még gazdáját is megtalálja ebben a földi pokolban - na itt már kiverte nálam a giccsbiztosítékot.
Komolyan vártam, mikor kezdenek el beszélgetni egymással a lovak, netán a kisköcsög liba is becsatlakozik az eszmecserébe a film egy pontján, vagy büszke állatnevelőnk lesz a frontvonal megbecsült Dr. Doolittle-je, de nem, ennyire nem fordult Hallmark-szintű matinéba az egész. Csak annyira lett gyermekbiztos, hogy még 30 méterről sem mutatnak meg kivégzést, a gáztámadás nagyjából egy koncerten besülő füstgép katonai bevetésének tűnt. Megkapjuk cserébe a brit színjátszás javát, meg némi francia és német ajkú gárdát, de akkor is szégyen, ha ez a fele csak a nemzetére jellemző módon tört angollal kommunikál egymás közt, ezzel egy kabarészám szintjére emelve a hitelességet...
Annyira Oscar-díjas ez az alkotás, amennyire szégyenteljes, hogy elfeledkeztek a Drive-ról idén. Ugyan a BAFTA nem kihagyható ennyi brittel a vásznon, a Golden Globe meg már tavaly beégett Az utazó jelöléseivel, idén meg az Akadémia bizonyult érzelgősebbnek a megszokottnál... vagy csak a stáblistára nézve jelöltek, mint azt A leleményes Hugo 11 jelölése is mutatja...
Politikai játszmákból sosem elég, lássuk, hogyan mocskolódhat be a legmakulátlanabb elnökjelölt, de a szende és naiv stábtag is! George Clooney eddig se bánt kesztyűs kézzel a politikai osztállyal, időn és téren át bírálta őket, ahol csak tudta. Na nem a vészhelyzetes-batmanes-bőrlabdás filmjeire gondolok, hanem amikkel rendre Oscar bátya küszöbére löttyenti demokrata párti életérzését és hitvallását. Bírálta a közel-keleti helyzetet (Sziriána - Oscar, legjobb férfi főszereplő), nekiszaladt már a nagyvállalati struktúrának is, ráadásul kétszer is (Michael Clayton, Egek ura - ugyan eltérő stílusok, de mindkettő Oscar-jelölést hozott), most pedig hazája, az Egy(b)esült Állam(/t)ok egyik legjelentősebb belpolitikai eseménye, az elnökjelölő caucus körüli időket járja körbe, egy feddhetetlen demokrata elnökjelölt kampánycsapatának egyik vezető tagjának szemén keresztül. Már mindenki tudja, sokáig az Obama keltette hurráoptimizmus miatt ne landolhatott a film a mozikban, elvégre a jó elnöknek köszönhetően változások lesznek. Valami azonban megtört, hiába a lehetőség, az imádat és a globális rajongótábor, nem lett a legvidámabb Barack... Politikai kiábrándultságból és cinizmusból jelesre vizsgázott Clooney, mint színész-rendező, emellett háttérbeli árnyjátékok és gondolatok egész sorát indítja meg a proaktív fejecskékben.
Generációk nőttek már fel a Bond-filmek ábrázolta kémvilág bűvöletében: gyors ügyek, gyors nők, még gyorsabb autók, melyekkel az egész világot megismerhettük a másfél-kétórás etapokban. A kisfiúk csak álmodoztak arról, hogy egyszer majd ők is ott ülnek egy Martinival a kezükben, hogy megváltsák a világot az éppen aktuálisan fenyegető ellenségtől!
Kezdem úgy érezni, az Amerikai Filmakadémia szimpla népszerűségi versennyé degradálódik. Vannak olykor felkapott filmek, amelyek társadalompolitikai mondanialójuk miatt válnak releváns alkotássá (idén A segítség), máskor meg a filmművészeti zsánerkedés miatt emelkednek ki bizonyos filmek (ld. A némafilmes). Végül említsük meg a személyes vonzerőt, mely egy-egy alkotó neve láttán lép életbe (Martin Scorsese megint nem olyan filmmel hódít, ami a legjobbjai közé tartozna). Emellé elfelejtik a Drive-ot (1 jelölés - hangvágás)...
Hogy mennyire tekinthető Oscar-előszobának egy-egy díjátadó? A New York-i kritikusok 2010-es díjátadójának győztesei közül az alábbiak nyertek Oscart is: Colin Firth - legjobb színész, Melissa Leo - legjobb női mellékszereplő; míg 2009-ben A bombák földjén és Kathryn Bigelow, valamint Mo'Nique és Christoph Waltz is megismételte nagyalmás győzelmét az aranyembernél!
Utolsó kommentek