Nehéz olyan témáról véleményt formálni, melyről még a halvány gyermeki emlékek is hiányoznak, mégis egy fél ország harsogja a saját igazát. Itthon több mint két évtizeddel a rendszerváltás (helyesebben változtatás, mert felülről irányították) sincs teljesen rendben minden az ügynökkérdés témakörében. Még mindig kampánytémát generálnak abból, kinek és milyen aktája volt akkoriban, ki jelentett másokról. A történelmi és szükségszerű szembenézés elmaradt - ezzel szemben ott van az újraegyesült Németország és annak Oscar-díjas filmalkotása, A mások élete című film, mely ha csak egy-két jelenet erejéig, de megmutatta, mit is jelent a múltunkkal való szembenézés. Nálunk mintha a fiatalabb filmes generáció igyekezne igazságot tenni (vagy inkább hirdetni) az idősebbek fajsúlyos hallgatása ellenére, sokszor kevés sikerrel. Idén már a második ilyen témájú alkotással várják a mayar film rajongóit, Dézsy Zoltán Az ügynökök a paradicsomba mennek című filmjének eléggé vegyes fogadtatása után Török Ferenc vitte vászonra ezt a mindmáig kényes kérdést olyan minőségben, mely már filmművészeti szempontokat vizsgálva is érdemes alkotásnak bizonyult.

Napjaink filmes háttereibe nyerünk betekintést a film kezdetével: tehetséges fiatal alkotó szeretné megfilmesíteni nagyapja történetét, a Duna-menti indiánozást, mely az 1956-os események utáni megtorlás idején több mint rendszerellenes tevékenység volt. Kishorváth (Csányi Sándor) filmtervét a kuratórium többsége jóváhagyja, azonban az egyik kurátorról kiderül, maga is érintett a témában: az ő nagyapja is tagja volt az "apacsok" törzsének, aki teljesen máshogy meséli el a történetet. A két eltérő tudáshalmaz találkozása révén teljesen megváltozik a családról kialakított kép Kishorváthban, aki így saját családja után nyomozva tudja meg azt az igazságot, amit még nagyanyja sem képes beismerni saját magának.

Olvasható volt a filmről, hogy végre egy rendes ügynökfilm. Ezzel vitatkoznék, mert szinte alig látni benne tényleges ügynökmunkát. Sokkal inkább a basúgófilm lenne a helyes kategorizálás, hiszen a besúgó nagyapa története kerül a középpontba 50 év eltéréssel. Török Ferenc rendező minimális díszlettel forgatta le filmjét, ami az ínyenceknek a régi tévéfilmes érzést adta meg, ezáltal több anyagi forrást hagyva a színészgárdára, amely a film igazi erőssége. A Kishorváthot alakító Csányi Sándor és a tartótisztet játszó Szervét Tibor kettőse az utóbbi években inkább a nagy sikert arató magyar limonádé-filmek stáblistáján szerepelt előkelő helyen, most viszont mind a két színész megmutatta a mozilátogatóknak, milyen kvalitásokkal is bírnak. Igaz, Szervét alakítása körökkel erősebb, de Csányi a sokak által szapult képességeiről tett tanúbizonyságot: közös jeleneteik a modern magyar film legjobb jelenetei közé tartoznak, a karakterek viszálya és a kemény (nem keménykedő) párbeszédek hatalmas űrt töltenek be.

Nagyon sokat lehetne még beszélni az indiánozásról is, mely a film gerincét adja, de csak amiatt nem bonyolódom bele a részletekbe, mert maga a film tökéletesen leírja ennek a lényegét, ezáltal a pontatlan vagy hiányos beszámolóm csak szégyent hozna a filmre. Aki teheti, nézze meg a filmet, hogy még jobban képbe kerüljön a kérdéskörben, akit azonban hidegen hagynak a magyar belpolitika és annak régmúltban viselt dolgai, az csak amiatt keresse fel a filmszínházat, hogy egy jó magyar filmet láthasson.

8/10