Köszöntük szépen, Rob Cohen nem igazán érezte ennek az alkotásnak a súlyát. Valahogy se a színészi játékra való direktori kihatás, sem a kohéziós egység, sem a következetes történetvezetés nem lett a rendező erőssége. Pedig annyira jól indult minden. Első körben az amerikai feketék modern kori emblematikus színész-rendezőjét, Tyler Perry-t találta meg egy férfi főszereppel (aki nem tudná, ő a Médea-széria egyszemélyes háttérembere, aki női karaktereken keresztül osztja az afro-amerikai észt a 21. században), ráadásul a Lost egyik világhírű aktorát, Matthew Fox-ot is rábírta némi szálkásításra és pszichopata közreműködésre. Akkor mégis hol szálltak el a hangsúlyok? Sorolnám:

Első körben a legnagyobb dilemma a korhatár-besorolás volt, hiszen a nagy vízen túl akár milliós nézőszámot lehet veszíteni egy piros karikával. Így beáldozták a véres és sokkoló jelenetek vizuális ábrázolását, helyette kaptuk annak verbális tényét. A film felütését adó gyilkosság, melyhez úgy hívják ki a derék Cross doktort, hogy készüljön, elvégre itt halálra kínoztak egy nőt. Na, aki Helyszínelőkön, netán keményvonalas thrilleren edződött, az került igazán sokkos állapotba, hiszen vértócsát sem mutattak a a halálra gyötört nő holtteste körül. Igen, PG-13-as a karika, vagyis tényleg majdnem mindenki beülhet kint a filmre, de ennél még az esti híradó is több vizuális kegyetlenség-ábrázolással bír - s a java, vagy inkább legalja csak azután jön, mert biza tényleges kínzásból szemernyit sem engednek a vászon közelébe.

Ezt követően a színészvezetést emelnénk ki, ami viszont már mutat némi pozitív irányú fejlődést. Míg Perry láthatóan nehezen birkózott meg a karakter mélységeivel, olyan színiiskolába oktatható gyatra jelenetekke, mint mikor a rendőrségen a kapitány kérésére helyből "profilozik" egyet: a színpadias elfordulás és ablakkal párhuzamosan sétálva előadott pszichológiai sablon közben konkrétan felröhög az ember lelkében a filmrajongó. Hozzá képest Fox zseniális alakítást nyújt, ami még így is csak egy erős közepes jelenlét, a külső átalakítása mellett kevésbé sikerült a belső lényegét megragadni ennek a zsoldos bérgyilkosnak - igaz, az azonosulást erőteljesen rombolja a kamerakezelés is, ami elvileg a figura skizofrén egójára irányítaná a figyelmet, ehelyett csak olcsó és hatásvadász, ámde teljesen felelsleges trükközésbe torkollok (hála az önismétlő formulának).

A klasszikus bosszúszomjas zsarusztorik kliséi is egytől egyig visszatérnek, annyival súlyosbítva, hogy a szerencsétlenül szabálykövető, saját politikai előmenetelét egyengető kapitány szerepét sem tudták legalább hitelesre megírni. A figurát alakító John C. McGinley láthatóan csak a Dokik című sorozatbeli Dr. Cox karakteréből merített repertoárját illetően, csak most rendes egyenruhát kapott a szerephez. Ettől függetlenül egyedül ezen a karakteren érezni, hogy némi önirónia mentén sikeres alkotást készíthettek volna, ám ehelyett mindenki véresen komolyan vette ezt a szinte vértelen krimit. Hiába van itt többszörös gyilkosság, csonkítás, bombatámadás, egész egyszerűen a kivitelezés hiteltelenné tette az akciószálak bármelyik szegmensét, így marad a drámai szál vizsgálata,

ahol jóval több sebből vérzik a történet. A jóravaló Cross doktor családi drámája ugyan ütős lehetett volna (kicsit építkeznek is a Hetedik záró sorainak katarktikus üzenetére), ahhoz azonban jóval fajsúlyosabb színészt illett volna a címszereplő megformálására szerződtetni. Perry egész egyszerűen nem érzi a jeleneteket, szinte elidegeníti a nézőt a tényleges drámától. Nem érezni, hogy pillanatnyi ideig viaskodna benne a törvény őre és a bosszúszomjas férfi, elég csak egy telefonhívás és előtör belőle a shotgunt fűrészelő omlásnyi méretű barom. Az viszont már nem a karakter hibája, hogy az előzetesben is látható "végső bunyó" során csak olyan aprócska hibát követnek el, mitn amit: elvégre egy pszichológus nyomozó mérvadó ellenfelévé válik egy hobbiból ketrecharcosként is bevethető bérgyilkosnak. Na igen, hiteles és reális, mint oly sok minden a sztoriban...

Mindezek ellenére egyszer megnézhető alkotásról van szó, elég csak szabadjára engedett fantáziával beülni a moziba és végigvenni, hogy kliséktől tudatalatt hemzsegő nézői agyunk mennyivel jobb kivitelezési módokkal tudná megörvendeztetni saját magát. Az viszont egyelőre inkább rémisztő, hogy Cohen visszatérne az xXx fedélzetére, trilógiává emelve azt.