A jó és a gonosz örök harcának egy újabb fejezetébe nyerünk bepillantást, még ha nem is újító jelleggel. Az 1973-as Az ödögűző óta a filmművészet is feliratkozott arra a listára, mely a katolikus egyház egyik legtöbb kérdést és ellenérzést kiváltó tevékenységével, az ördögűzéssel foglalkozik. A közbeszéd általános szintjét sosem éri el a téma, mert nagyon kevesen találkoznak ezzel a módszerrel, maga az egyház is ambivalens módon kommunikálja ezen tevékenységét: elismerik tényét, de olyan nagy bizonytalanságban tartják az átlagembert, mely a középkori egyházi működést juttatja olykor az ember eszébe. A démoni megszállottság ellen küzdő papok képzésébe kapunk egy kis nyugati filmes maszlaggal nyakon öntött változatot, mely sokkal inkább az emberi tényezőre, a kétkedésre alapozva meséli el történetét, semmint a képzés valódi hatékonyságával foglalkozna.

A fiatal, magyar származású Michael Kovak (Colin O'Donoghue) a családi temetkezési bizniszben segít apjának, azonban egyetlen kitörési lehetőségként megragadja a másik lehetőséget, melyet az erősen vallásos családi történelem felkínál számára: beiratkozik a papi szemináriumba, hogy kiszabaduljon az otthoni bezártság érzéséből. A szeminárium lezárása előtt azonban megszabadulna papi kötelezettségeitől, főleg hitbéli hiányosságaival takarózva. A szeminárium vezetője saját meggyőződése miatt Rómába küldi Michaelt, hogy ott a hivatalos vatikáni ördögűző szemináriumot is elvégezze. A kételyei nem szűnnek, így a szeminárium vezetője Lucas atya gondjaira bízza, aki gyakorló ördögűző. Kettejük közös története nem csak abban áll, hogy Michael hitét megerősítsék, válaszút elé állítva a helyes irányba indítsák el, hanem abban is, hogy az idős atya sokat látott és megviselt lelkének üdvösségéért is harcba szálljanak. Eközben egy terhes lány és egy kiskamasz fiú megszállottságának vizsgálatával és a démon kiűzésével foglalatoskodva Michael kételyei egyre erősödnek, mígnem ő maga is a démon célpontjává nem válik.

Több kritikában is bőszen hangoztatják, hogy semmi újdonságot nem látunk ebben az alkotásban. Ezt a kijelentésüket több ponton is vitatnám. Egyrészt az, hogy a papok maguk lesznek a démon áldozatává/célpontjává, önmagában ha nem is, de puszta tényként elrugaszkodik a megszokott ördögűzős filmektől. Az, hogy a hit emberei is ugyanolyan kételyektől és bizonytalanságoktól szenvednek, mint a nyáj tagjai, cseppet sem szokatlan számomra, hiszen ők is csak emberek, akik az életük irányítását az Úr útmutatásának szentelve tudnak mibe kapaszkodni a világ borzalmainak közepette. Sőt, természetesebb és hihetőbb karaktereket eredményez egy klérustag bizonytalanságai közepette, mint egy vakbuzgó, megingathatatlan csuhás. Ahogy a filmben is elhangzik, a Sátánt az tudja csak legyőzni, aki hisz benne - márpedig a kétkedés, a bizonytalanság a Sátán igazi táptalaja, ahol fészket rakva kiteljesedhet. Ha nem a látottakra, hanem a sugalltakra helyezzük a hangsúlyt, akkor a többrétegű jelentés már inkább elgondolkodtat, mint a puszta látvány, mely tényleg nem a korszakos jelzővel illethető kategória.

Mikael Häfström rendezése izgalmas, feszültséggel jól operáló, gondolatokat ébresztő thriller (nem horror - vagy csak az én gyomrom erősödött meg az évek folyamán), mely ugyan nyomába sem ér a rendező első nagy sikerének, a Könyörtelenek című filmjének a nyomába, az amerikai piacról érkező produkciók közül mégis a színvonal szerinti első felébe tartozik az alkotásoknak. Anthony Hopkins ugyan nem nyújtja élete alakítását (kórházba is került hazánkban legyengült egészségi állapota miatt), mégis jó pár filmjének adózik tisztelettel, de nem csak ő, hanem a film is: A bárányok hallgatnak Hannibal Lectere, A leggyorsabb Indian Burt Munro egy-egy pillanatra bizony visszaköszön Lucas atya figurájában. A főszerepben Colin O'Donoghue alakítása ugyan nem éli meg azt a katarzist, amit meg kell neki, mégsem okoz csalódást, főleg a kétkedéstől eljutva a bizonyosságig: azt a fajta embert képviseli, aki a XXI. században már csak a világi dolgokkal óhajt foglalkozni, míg a megszállottakat zömében pszichiátriai kezelésnek vetné alá - ez pedig nem más, mint az egyház középkori működésének igen tompa, de jelzésértéékű kritikája, mikor számtalan (utólag bizonyítottan) pszichikai tünetektől szenvedő emberen hajtottak végre ördögűzést, a máglyahalálról nem is beszélve. A mellékszereplőgárda igencsak izmos, mindegyik tagja dicső múlttal érkezett ide, arról nem beszélve, hogy jelenlétükkel milyen nívóssá tették a stáblistát: Ciarán Hinds (A kárhozat újta), Toby Jones (A hírhedt), Rutger Hauer (Szárnyas fejvadász). Hozzájuk csatlakozott még Alice Braga a Legenda vagyokból, s rögtön kész is egy multikulti utazás a római utcákon és házak között, melyet inkább Budapest épületei hivatottak pótolni.

Egy nagyon is tisztességes, de csak mögöttes jelentésében rendhagyó ördögűzős filmmel van dolgunk, ahol még a horrorisztikus jelenetek közepette is inkább a lelki gyötrelmeken és hitkeresésen van a hangsúly, semmint a vizuális brutalitáson.

6/10