Nem kell félnie a tinilányoknak, a szingli nagylányoknak és az álmodozó vénlányoknak! Az elmúlt évek meghatározó szériája, az Alkonyat végeztével is van még puskapor a Summit háza táján, ha a világsikert arató könyvek adaptációjáról van szó. Még fel sem száradhattak a könnyek a novemberi búcsú felvonás után, máris szokhatjuk meg az új világot: most már nem a vámpírok csillogását és a vérfarkasok ugatását csodálhatjuk meg, hanem teljes(nek nem nevezhető) betekintést kapunk az Egyesült Államok déli államainak babonáiba. Ebből következtetve meg sem kottyan nekünk a Sötét Igézők és a Fény Igézőinek örökös harca, melyet szépen be is illesztett modern törtelmünkbe Kami Garcia és Margaret Stohl regénye, melynek most filmváltozatában gyönyörködhetnek az elvakult rajongók.

Gatlin unalmas hétköznapjait fenekestül felforgatja, mikor a hírhedt Macon Ravenwood (Jeremy Irons) magához veszi unokahúgát, Lena Duchannes-t (Alice Englert). Hogy nem csak a békés, annak amerikai módja szerint keresztény déliek élete felbolydul, az mellékes. Az azonban, ahogy egy fiatal és lélekben különc fiú, Ethan Wate (Alden Ehrenreich) ebben a még sosem látott lányban fedezi fel a hosszú hónapok óta őt nyomasztó rémálmok hősnőjét, már sokkal érdekesebb. A fiatalok közé azonban nem csak a közeg áll, hanem Lena közelgő kiválasztása is: ekkor dől el, hogy a lány a sötét erők vagy a fény szolgálója lesz. A lány családját sújtó átok megtöréséhez minden követ megmozgatnak, hogy szerelmük beteljesedhessen.

Beismerem, ennél azért sokkal jobbra számítottam. A könyv alapján is elég sablonos a történet, sőt, egyenesen elnyújtott és nyálas. Nincs baj a kamaszos érzelmekkel, de ez nagyon távol áll a nézőközönség jelentős részétől. A film azonban még ezen is tovább tudott rontani, mégpedig az írott kohéziós egység teljes felrúgásával. Az még hagyján, megemészthető (főleg nem megrögzött fanként), hogy a film dinamikája miatt módosul vagy kimarad egy-két jelenet. Elvégre egy kétórás filmbe nehéz belezsúfolni 400 oldalnyi cselekményt, de az, hogy még a vezérfonalat sem sikerül átemelni, már sokkal nagyobb baj. Ugyan alapvető karakterek estek áldozatul a forgatókönyv születése közben (Ethan apja és nénikéi, anyjának könyvtáros barátője, a kutya Boo Radley), akik csak a folyamatosság látszata és a szétágazóság megszüntetése miatt maradtak ki, de pont emiatt szűkült be a mozgástér - elvégre az kevésbé lényeges, hogy a főszereplő fiatalember nemhogy nem kosaras, de hogy átlagban alacsonyabb az őt körbevevő lányoknál... A könyv által nyújtott széles látókör és sokrétű szereplőgárda oly mértékben leszűkült, hogy rossz volt nézni a szerelmesek kínlódását. A főszereplők erőtlenek, a köztük lévő mágikus kötelék (a telepatikus üzenetváltás is) láthatatlan marad, szinte kiüresedő romantikával nyúznak minket. Igazi felüdülést csak a mellékszereplők okoznak: Irons kimért és igazi oltalmazó Macon szerepében, az idejekorán elspoilerezett Sarafine és az őt alakító Emma Thompson (főleg a templomi jelenetben) kellően sötét karakter, még ha alig kap is teret. Hozzájuk a szűk játékidő ellenére is felnő Emmy Rossum, generációjának egyik legjobbja, aki a Shameless révén már igencsak jól ismert név mifelénk is.

Sajnos a képi világ és a rendezés is hagy némi kívánnivalót maga után. Az olyan jelenetek, mint a családi vacsorán az asztal körbeforgása, egyenesen irritálóak. A történet olyan mértékben összekaszabolt, hogy még a felszínes háttérismeretek nélkül is elülteti a hiányérzet csíráját bennünk. Az viszont tényleg meglepő, hogy a Saját szavak és a P.S. I Love You után Richard LaGravanese hogy tudott ennyire gyengén közelíteni az érzelmekhez. Főleg utóbbi filmje ismeretében fájó tény a mostani melléfogás, mert ott még férfi szemmel is csodás a hozzáállás. Itt viszont mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, aki keretet szabott a szerelmeseknek, egész egyszerűen csak levezényelt egy maximum tévéfilmnek való alkotást. Elnézést, a tévéfilmek esetében számos olyan alkotás van, amely köröket ver erre a mostani "bűbájos" sztorira. Az az egy előnye lehet a filmnek, hogy Valentin-napon kezdték vetíteni, így a sok szomorkás szingli, a magára hagyott Alkonyat-rajongók és a hölgyválaszt tartó párok simán erre váltanak jegyet a Die Hard 5-tel szemben. Értékelés: 5/10