2009 Peter Jackson éve lehetett volna. Olyan zseniális animációs filmhez adta a nevét és a producerkedést, mint a 9 (posztapokalitikus bábfilm), valamint olyan modern társadalmi sci-fi felett bábáskodott, mint Neill Blomkamp Oscar-díjra jelölt low-budget filmje, a District 9. Ezek után/alatt rendezésre is elszánta magát, megfilmesíteni szándékozva Alice Sebold regényét.

Susie Salmont (Saoirse Ronan) 14 éves korában meggyilkolták. 1973-at írunk, ahogy el is hangzik, az eltűnt személyeket még nem keresik tejesdobozokon. Susie testét nem találják, csak közvetett bizonyítékok alapján feltételezik, hogy meghalt. A kislány azonban megreked két világ közt, ahol saját kis mennyet épít fel, melyre kihatással vannak hátrahagyott szerettei életének alakulása. Mikor a család már feladná a reményt, hogy lányuk/nővérük még életben van, akkor kezdenek el jeleket kapni Susie-tól. Mikor a rendőrségi nyomozás zsákutcába jut, akkor kezdi el az apja, Jack (Mark Wahlberg) a saját kis kutatómunkáját. A családi béke rámegy, az édesanya, Abigail (Rachel Weisz) elköltözik, a gyerekek apjukra és Lynn mamára (Susan Sarandon) maradtak. A gyilkos szomszéd, Mr. Harvey (Stanley Tucci) újra lecsapni készül, a kiszemelt áldozat pedig a másik Salmon-lány, Ruth (Carolyn Dando). A terve kudarcba fullad, kiderül mindaz, amit Susie-val tett, a tettes azonban menekülőre fogja.

A történetvezetés egyetlen említésre érdemes pontja pontosan abban a különc helyzetben található meg, miszerint Susie a másvilág kapuja felé tartva kíséri figyelemmel mindazt, ami zajlik a hátrahagyott világban. A kertvárosi idillt csak ideig-óráig zavarja meg a gyermek eltűnése, ahogy az lenni szokott, a fő drámai szál (nyomozás) mellett a családtagok személyes továbblépése is nyomonkövethető.

Ami mindenképpen említésre érdemes, az a lenyűgöző látványvilág. Ami már megszokottá és ilyenképpen evidenssé vált egy Peter Jackson-filmnél, Andrew Lesnie operatőrrel karöltve (a háttérben a WETA csapatával megtámogatva) olyen személyes mennyországot alakítottak ki, mely az egyetlen, ami felnőtt  a könyv színvonalához. Mindaz, amit Susie halála után megél (nem odaát, hanem odaközt), az egyik legszebb fantázia, amit megfilmesítettek. Igaz, a költségvetés nem volt annyira egetverő, röpke 65 millió dollár (plusz a reklámozás), ami megtérült (épphogy), valamint meg is érte, hiszen egy Oscar-jelölést magáénak tudhat, Stanley Tucci sosem átlagos zsenialitásának köszönhetően (itt hívnám fel a figyelmet arra a Bates-moteles egybecsengésre, ahogy Mr. Harvey a babaházakhoz viszonyul). A paróka és bajusz által elmaszkírozott színész újfent kiemelkedőt nyújtott a szélesvászon keretei között. A szereplők közül még Saoirse Ronan nyújt emlékezeteset, de ez tőle a Vágy és vezeklés óta/miatt minimum elvárás, még ha oylan mellétrafálásokat is megáénak tudhat, mint az Anyád lehetnék és a Szikraváros című filmekben való szereplés. Mark Wahlberg ismét egy olyan filmben látható, melyet az emberek kissé félreértenek (Az esemény), az alakítása azonban nem több rutinmunkánál, ahogy se Rachel Weisz, se Susan Sarandon nem gazdagítja színészi életművét.

A forgatókönyv lehet a hibás abban, hogy a közepesen élvezetes és feszült első másfél óra után egy még az Alkonyatnál is bugyutább romantikázást magában foglaló záró 30 perccel szándékozzon lezárni a történetet. Olyan szinten rombolták le a filmélmény addig sem túl masszív szerkezetét, amely már tanítható lenne. Pedig Jackson azzal a Philippa Boyens-szel és Fran Walsh-sal dolgozott együtt, akikkel megalapozták Tolkien XXI. századi halhatatlanságát is (Gyűrűk Ura-trilógia). Igaz, ott enyhített a forgatókönyv esetlenségein (romantikus jelenetek) a harci jelenetek grandiózussága, szinte maga alá temetve azokat. Jelen esetben azonban a romantika és az érzelem lett volna a vászon működtetője, ehelyett azonban csalódva kénytelen távozni a néző, főleg a farmon lezajlott csók-jelenet után. Jómagam szinte már sikítozott volna, csak hogy legyen vége, csak hogy ne történjen meg az, ami megtörtént.

Nem lehet azt mondani, hogy rossz film, mert akkor a másfél óra érdemei felől hazudna az ember, azonban azt sem lehet elhallgatni, hogy a zseniális látványvilág, a két központi szereplő alakítása ellenére egy borzasztó befejezést szállítottak a filmhez. Nem a regényhez mért hitelességgel van baj, hanem azzal, amilyen módon mindezt vászonra vitték. A nézők nem fogják egekig magasztalni Jackson legújabb alkotását, azonban megsüvegelendő mindaz, amivel próbálkozott jelen filmmel kapcsolatban. Az éleslátók pedig még a rendezőt magát is fellelhetik a filmben, a fotóboltban legyenek nyitva a szemek...