Csütörtöktől két eltérő műfajú alkotás célozta meg a fiatalabb korosztályt, melyek közül igazából egyik sem hozta azt, amit vártunk volna tőlük: a Kamatylista csak egy a sok közepes felnőtt vígjáték közül, A végzet ereklyéi: Csontváros pedig ugyanúgy felsült, mint bármelyik Alkonyat-klón, akik betöltenék a poszt-edwardi teret a furcsa lényekkel teli emocionális maszturbációt erőltető filmek terén. Pedig mind a két induló igencsak jó előjelekkel indult, előbbi Aubrey Plaza révén egy nagyszerű és tehetséges fiatal komikát tudhatott főszerepben, míg utóbbi a regény nemzetközi sikerét lovagolta volna meg.
Kamatylista:
Az érettségiig tökéletes tanuló képét üzemeltető lány, Brandy (Plaza) újfajta kihívással szembesül: nem futhat neki az egyetemnek szűzen, minden kezdeti próbálkozást szükségszerűen az utolsó otthon töltött gimis nyáron kell letudnia, hogy az egyetemen már ne legyen kezdő kis fruska. A tudományos szakszerűséget néhol nélkülöző listája mentén igyekszik minél több szexuális tapasztalatot szerezni, melynek végén a koronát a helyi szépfiú, Rusty (Scott Porter) szexuális elcsábítása és teljes befogadása jelentené. Eközben gyermekkori jóbarátja, Cameron (Johnny Simmons) is képbe kerül, a próbálkozások jelentős részét az ő hathatós fizikai jelenlétével élheti át Brandy, miközben szembesül a ténnyel, a szerelmet nem számolta bele a lehetőségekbe. Mindehhez a kisvárosi strand, annak alkalmazottai és kiskorú vendégei adják a hátteret.
Az elsőfilmes Maggie Carey író-rendező ügyesen igyekezett manőverezni a felnőttek lassan aszexuális beállítottsága és a felnövő generáció szexuális túlfűtöttsége között, de éppenséggel eme kettősség miatt veszett el az igazi mondanivaló. Női rendezőtől szokatlan módon az altesti poénok is bőséggel helyet kapnak, de esetenként a túljátszott harsányság vagy a visszafogott kifejtetlenség okozta ezek besülését. Mert ezekből bőséggel akad, amikor a kínosnak szánt poénok inkább csak gyenge próbálkozások a polgárpukkasztás csendes módjához.
Ehhez képest a szereplőgárda pocsékolta a tehetségét, akárkire is böknénk a listából. Aubrey Plaza ennél sokkal tehetségesebb alakításra képes (ld. Parks and Recreation); Johnny Simmons is csak jobb filmeket tud felmutatni az elmúlt időszakból (21 Jump Street – A kopasz osztag, Egy különös srác feljegyzései); Scott Porter bizonyítottan jó drámai színész (Tiszta szívből foci), aki most csak izmozni volt képes a teljes játékidő alatt. Bill Hader, Rachel Bilson, Andy Samberg és Christopher Mintz-Plasse csak önmagát járatta le, érthetetlenül gyenge karakterek bőrébe bújva, de hogy Connie Britton és Clark Gregg mit szedett be a forgatókönyv első olvasása alatt, hogy kitartott a forgatás végéig, örök rejtély marad… Értékelés: 4/10
A végzet ereklyéi: Csontváros
A lassan felnövő lány, Clary (Lilly Collins) egyik pillanatról a másikra elveszít mindent, amiben eddig hitt. Kiderül, hogy a világ tele van démonokkal, vámpírokkal, boszorkányokkal és árnyvadászokal, ráadásul az édesanyja is egyike volt ezen vadászoknak – na meg beleszeret egy másik vadászba, Jace-be (Jamie Campbell Bower). Miközben próbálja megérteni és elfogadni ezt az új világot, párhuzamosan kell megtalálnia a Végzet Kelyhét, melyet anyja rejtett el a kegyetlen és veszélyes Valentin (Jonathan Rhys Meyers) elől. A Kehely utáni hajsza során megütköznek vámpírokkal, az Intézetre szabaduló démoni seregekkel, élükön Valentine-nal, csak hogy megóvják az emberiséget.
Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de van, ami képtelen felnőni az Alkonyat szintjére. Idén már eltemethettük a Lenyűgöző teremtmények és A burok celluloid hulláját, majd bőszen vártuk a nyár végén érkező Csontvárost, hátha be tudja tölteni a vámpír és vérfarkas közt őrlődő bárgyú lány kalandjai végeztével üresen tátongó űrt. Jelen esetben szimpatikus indulóval volt dolgunk, a sztorit is sikerült megfelelően vászonra ültetni, a film dramaturgiája is jó, csak a korábbi sikerregényes adaptációk után elpártolt a közönség a műfajtól. Amekkora szégyenfolt lett a Lenyűgöző teremtmények és amennyire nem váltotta meg a világot A burok (még ha nem is ez volt a célja), akkor is kiábrándító, mikor egy jobban sikerült feldolgozástól amiatt pártolnak el az embereke, mert korábban már hasonlóban csalódtak a műfaj berkein belül. Főleg, hogy tehetséges fiatal színészgárda gyűlt össze: Collins és Bower közt működik a kémia, Robert Sheehan mint a reményvesztett hősszerelmes a film legjobb poénjait szállítja futószalagon, Rhys Meyers pedig tökéletes felvezetést kapott a leendő Drakula-sorozathoz.
A rendezést sem kifogásolhatjuk, Harald Zwart bőséges tapasztalattal bírt a film levezényléséhez, ezt megelőzően A karate kölyök újraértelmezésével ért el váratlanul nagy sikert. Ehhez képest most hatalmas bukás az amerikai és a nemzetközi piacon is, miközben a közönségvisszhangok elég pozitívak. Mégis kevés az üdvösséghez, ha harmadiknak érkezel egy pocsék társaságba. A későbbi folytatások így már kétségessé váltak, azaz továbbra is kerestetik valami, ami tömegesen bevonzza a tizen-huszon-harminc- és negyvenéves hölgyrajongókat. Értékelés: 6/10
Utolsó kommentek