A mai kreatív korszakban Hollywood legbiztosabb bevételeit a könyv- és képregénysikerek szélesvásznú adaptálása jelenti, hiszen a széles rajongótáborra már bizton lehet számítani. Ilyen esetek között tartják számon a nyár egyik legnagyobb dobását, az Alkonyat-sorozat harmadik részét, mely a hónap végén kerül bemutatásra, de ugyanezen körbe tartozik cikkünk tárgya, a Kick/Ass is. A magyar címmel ismételten (ld. X-Men Kezdetek: Rozsomák) nem szándékozom foglalkozni, mert a szinkronmunkák egyre gyengülő minősége mellett mintha a címadás is abba a kategóriába tartozna, ami átugorhatatlan akadályokat támaszt a hazai forgalmazói stábok elé.

A képregényes alapot Mark Millar (Wanted) szolgáltatta, aki a Marvel főíróinak egyikeként napi szinten könyékig jár a szuperhősök világában, jelen esetben ezt azonban teljes mértékben maga mögött tudva egy old-school, kegyetlenül realista, szókimondó és nagyon is kifigurázó alkotást tett le az asztalra, mely már megjelenése előtt felkeltette a rendező, Matthew Vaughn figyelmét. Vaughn-t sokan Guy Ritchie haverjaként és alkotótársaként tartják számon (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső; Blöff) de ne felejtsük el , a 2000-es évek meghatározó stílusfilmjei fűzödnek a nevéhez. Elsőnek a Torta című brit gengszerfilmet említhetjük, amelynek eredetileg csak producere lett volna, a kinézett rendező az országos cimbora Ritchie volt, mely Daniel Craig, a későbbi James Bond-filmek címszereplőjének talán legjobb alakítását magába foglaló filmje. Második nekifutásra már egy másik albioni fenegyerek, a képregényes Neil Gaiman Csillagpor című regényének adaptációját készítette el, amiben nem átallott a 20. század egyik ikonikus színészét, Robert de Niro-t hajlott kora ellenére egy meleg kalóz szerepével megajándékozni, s amelyben Michelle Pfeiffer megmutathatta, az 50 feletti színésznőknek nem a botox jelenti a megoldást, arról nem is beszélve, hogy minden  korosztály számára élvezetes és szórakoztató mesevilágban játszódó filmet készített boszorkányokkal, repülő hajókkal, élő hullócsillagokkal.

Ilyen előzmények után egy már alapanyagát tekintve is kult-termékhez nekilátni azt gondolhatnánk, bölcs és támogatott döntés volt, azonban sejtésünk második fele a stúdiók biztonságra törekvő játéka miatt hiú ábrándnak bizonyul. Rendezőnk úgy kalapozta össze a költségvetést, 30 millió dollárt, azonban a tesztvetítések után már kétszer ennyiért adhatta el a stúdiónak, amely még így is sikerfilmet kapott (jelenleg 95 millió dollár felett a bevétel).

A történet szerint a főszereplő, Dave Lizewski (Aaron Johnson) képregény-fanként arra az elhatározásra jut, álruhát húz és a hétköznapok hőse lesz. Sajnálatos módon első komoly bevetésén összeverik és megkéselik, a kórházi kezelés során azonban olyan implantátumokat és gyógyszereket kap, amiknek köszönhetően alig érzi a fájdalmat. Igen, kissé Darkmen a figura, de ismerjük el, szomjasak voltunk már az olyan filmekre, melyek nem eufemizálnak, se a háttértörténetben, se az események fővonalában. Míg Kick/Assként internetes szupersztár és városi legenda lesz, addig a magánéletben is egyre magabiztosabbá válik. A főhős azonban nem maradhat főellenség nélkül, a helyi maffiózó (Mark Strong) és egyszem fiacskája, Red Mist (Christopher Mintz-Plasse) látókörébe kerülve már csak eszköz azzal a céllal, hogy segítsen  csapdába csalni az igazi „nehézfiúkat”, Big Daddy-t (Nicolas Cage) és lányát, Hit-Girlt (Chloe Moretz), akik puritán egyszerűséggel vérpatakos leszámolásokat tartanak az alvilág köreiben. A nagy leszámolás elkerülhetetlen, azonban ilyen erős és kegyetlen leszámolást képregényfilmben ritkán látni.

Maga a film sajnos nem örökölhette a képregény stílusának egészét, a maró gúny és kispolgári hőskultusz csak vizezett állagban jelenik meg, de még így is az évtized képregényfilmje, eredetisége és emberközelisége okán. Sokat tesz a film sikeréhez a címszerepet játszó Aaron Johnson, kvázi ismeretlensége miatt még nagyobb elismeréseket magáénak tudva. Sokan harsogják a Vasember dicséretét (köztük a szerző maga is),  de mind az eredeti képregény megismerése, mind a film megtekintése után el kell ismerni, a zsáner elbírja a korhatáros ábrázolást, ne csak A sötét lovag legyen az egyetlen, ami elég merészséggle nyúlt az eredeti történethez. Jelen esetben a Denevérember nem is olyan rossz hasonlat, tekintve hogy az egyik legjobb mellékszereplő, Big Daddy (Nicolas Cage) figurája a képregényben láncfűrészes gyilkosként jelenik meg, míg a filmben némileg humános felhanggal a 70-es évekbeli tévéfilm-sorozatban megismert Batman-figurához hasonlító alakként jelenik meg. Tegyük hozzá, a Fegyvernepper című filmben mutatott alakítása után Nicolas Cage ismét brillírozott, sőt, még coolabb figura, mint volt a Mocskos zsaru: new Orleans utcáin című film drogfüggő rendőreként.

A film előzeteseinek megjelenése után az amerikai szülői egyesületek rögtön tiltakozni kezdtek, lévén a 11 éves színésznő, Moretz kisasszony kocsisokat meghazudtoló módon és természetességel káromkodik szinte mindig, amikor csak a kamera elé áll. Mintha a figura társadalomkritikus éle elkerülte volna a figyelmüket, egyszer sem a mutatott erőszak miatt emelték fel a hangjukat, hanem a trágár beszéd ténye okán. Való igaz, Hit Girl az, aki a legjobb és legkegyetlenebb gyilkosságokat tudhatja magáénak, nem kis párhuzammal bírva a távol-keleti mangavilág női szereplői tekintetében.

Maga a film is szándékoltan kritizálja a zsánert, a filmkészítést, a társadalmat, elég csak megemlíteni, hogy míg Kick/Ass 3 erős testfelépítésű bűnözővel verekszik, addig a járókelők közül van, aki videóra veszi a látottakat, hogy rögtön megoszthassa a világgal; valamint szintén high-tech mindennapjainkra jellemző, hogy az „arckönyvön” regisztrált Kick/Ass alteregója mögé bújva sikerül meghódítani azt a lányt, aki az iskolában szinte tudomást sem vesz hősünkről.

Képregény-fanoknak pedig jó hír, Vaughn ezen sikerén felbuzdulva megkapta az X-Men: First Class rendezését, új fazont szabva a mutánsok történeteinek.