Posztapokaliptikus kora tavasz vár mindenkire, aki a moziba járók táborát erősíti. A héten mutatják be a Hughes-testvérek (Allen és Albert) cikkben taglalt filmjét, majd ezt követően hétről hétre várnak minket olyan jobbnál jobb filmek, amelyek az emberiség végóráit igyekeznek valamilyen módon körüljárni (Égenjárók, Pandorum, Légió, Daybreakers). Jelen alkotás esetében is elmondható, ami mostanában szinte trenddé vált; nem a végítélet óráit mutatják be, illetve nem is terveznek foglalkozni mindazzal, ami kiváltotta azt. Amit láttatni akarnak, az a káoszból kivezető út, az emberiség új hajnala, fajunk fennmaradásának akadályai és lehetőségei.

Mindezt a filmjeikben általában remek társadalomkritikákat megfogalmazó Hughes-testvérek látószögéből, akik már olyan alapműveket tettek le az asztalra, mint a Veszélyes elemek, A pokolból, és ezen filmjük sikerén felbuzdulva a stúdió (Warner Brothers) már rájuk is bízta egy sokkal nagyobb mű levezénylését, nevezetesen az Akira élőszereplős változatát, melybe már fel is kérték szerepelni mostani címszereplőjüket, Denzel Washingtont is.

2054-ben járunk, 30 évvel a nagy villanás után. Alig van már ember (úgy általában is), aki emlékezne, mi volt azelőtt. A civilizáció romokban, kannibáloktól kell tartani, motoros bandák járják az utakat, hogy kifosszák a vándorlókat. Ilyen vándor Éli (Denzel Washington) is, aki nem kisebb feladatot tervez véghezvinni, mint átszelni az országot, eljutni nyugatra, ahol a belső hang által súgott információk szerint megmentheti az emberiséget. Saját zarándoklatát keresztezi Carnegie (Gary Oldman) lehetőségekhez képest megalomán terve, miszerint egy bizonyos könyvet megszerezvén hatalma alá hajthatná az embereket, a könyv szavain keresztül irányítani tervezvén a túlélőket. Carnegie rá is jön, nem másnál van az áhított könyv, mint Élinél, aki azonban az életét is feláldozná azért, amit hordoz magával. Solara-val (Mila Kunis), Carnegie lányával folytatja útját Éli, aki Carnegie-vel és annak bandájával megküzdve végülis elér úticéljához, azon nyugati ponthoz, ahol az emberiség számára várt megváltás kulcsát véli. A könyvet ugyan hátrahagyja Carnegie-nek (aki nem képes azt elolvasni), de megérti, nem a könyv a fontos, hanem az üzenet, amit az egész hordoz magában.

A film során számos kisebb (talán nem tudatos) utalást láthatunk az elmúlt időszak hasonló műfajú filmjeire. Míg Éli egymaga Mad Max és Robert Neville (Legenda vagyok), a történet messzemenően hasonul a megszokott sémákhoz. Kannibalizmus, útonállók, kisszámú vándor, haldokló Föld, kihaló emberiség. A történet és a film apropója azonban nem az, hogy bemutassa mindazt, ami vár ránk a sivár jövőben, hanem azt, hogy mi várhat ránk, ha nem veszítjük szem elől a földi lét küldetésének lényegét. Igen, a könyv nem más, mint a Biblia, a King James-féle protestáns verzió (angolszász fordítás), mely nevét 1. Jakab angol király után kapta, aki mindvégig támogatotta annak elkészültét. A villanás után azonban, amely kiírtotta az emberiség nagy részét, elégették az összes példányt, azt okolva mindenért, amit elszenvedett az emberiség. Hipotetikus, hogy miért is a Bibliát okolták mindazért, ami történt, nyitva hagyva a lehetőséget egy vallásháború világháborúvá válásáig. Azonban ne bocsátkozzunk találgatásokba, a film eseményeiből kiindulva következik, az öregek (Éli és Carnegie) tudják, milyen hatalom öszpontosul a könyv sokszáz oldalas lapjain, azonban azt máshogy tervezik érvényre juttatni. A hatalommániás Carnegie megölné a saját lányát is, csakhogy birtokba vegye jövőjének megalapozóját, míg Éli a lehető legtöbb ember számára elérhetővé és majdan megélhetővé tenné mindazt, amit a könyv tartalmaz.

A képi világ, szinte már azt lehet mondani, annyira sablon, hogy kaptafa, hiszen mindezt már jó párszor láttuk már. Az ilyen filmek elmaradhatatlan kannibalizmusa itt csak áttételesen jelenik meg, az idegenek kézremegésének vizsgálatával. Azonban a színészi játék, Éli küldetéstudata mindennél jobban birtokba veszi a vásznat, az a fajta modern próféta-szerep, ami a régi idők szerzetesi szellemiségéből fakad. Amolyan harcos lelkipásztor, aki csak észhez akar (nem pedig) megtéríteni. Egy bizonyos vallási szimbólummal a kezében mégis univerzális embere lesz a hitnek, aki saját személyében biztosíthatja a (nem csak) spirituális megváltást, mintegy élő bizonyítékaként a hitnek.

A szereplők közül Denzel Washington mellett Gary Oldman is kiemelkedik, talán ezen szerepe az, ami méltó a sorba állításhoz a Leon, a profi, Az ötödik elem és a Lost in Space főgonoszainak megformálásainál. Mellettük nagyobb szerepet Mila Kunis kap, akinek nem volt nehéz dolga, hiszen egy bántalmazott és elhanyagolt gyermeket kellett alakítania, aki szembefordul a szülői akarattal (minő mai szerepfelfogás). A leginkább érdekes figura azonban Redrigde szerepében Ray Winstone, aki a Róma című sorozat egyik főszerepe és a Megtorló-Háborús övezet című film címszerepe után már másodjára kerül hollywoodi film mellékszerepében a vászonra, hiszen ezt megelőzően a Rémségek cirkusza című könyvadaptációban játszotta el Murlaugh-t, a vérszipolyok vezetőjét. És talán a legjobb mellékszerep-cameo, a zenei világból érkező Tom Waits ismét feltűnt egy régóta várt, de csak réteget megszólító filmben, hiszen a Doktor Parnasszus ördöge után itt a vándorok és a városlakók közti legfontosabb kapcsok egyikeként jelenik meg, a mérnök és ócskás szerepében.

A forgatókönyv Gary Whitta első nagyobb munkája, hiszen előtte a Star Trek: Voyager és a Futurama című sorozatok egyes epizódjaihoz írt szkriptet, emellett különböző számítógépes játékok történetfonalát is ő írta meg (Gears of War, Pray). Az általa összerakott forgatókönyvvel nincs különösebb gond, azt leszámítva, hogy a témában újdonságot talán csak a Biblia beemelése jelent, mint a modern ember életében bekövetkezni kénytelen vallásos reneszánsz magában hordozójaként.

Azok, akik túlságosan evilági nézetekkel rendelkeznek, csalódni fognak a filmben, de akik őrzik még a hit szikráját, azoknak pedig túl véres és értelmetlen film lesz. Valahol olyan a célközönség, mint a film maga, köztes alkotásként a nyitottabb részét fogja meg a történet alapján megszólítható két rétegnek.