- Guillermo del Toro tervezett Hulk-sorozata nem elégedne meg a Bosszúállók nyújtotta lehetőségekkel: olyan emblematikus szörnyekkel és szereplőkkel pakolná meg a tv-változatot, mint Swamp Thing, a démon Etrigan, az élő vámpír Morbius és a fénybenjáró Penge, valamint hogy a misztikus vonal is érintve legyen, Doktor Strange is. Nem csak ő, mi is az íróra várunk, mit hoznak ki ebből a felhozatalból.
Writers Guild Awards - díjátadó
Túl vagyunk már a rendezők, producerek és színészek céhének díjátadóin. Nagy összességében kijelenthető, a Gengszterkorzó évét zárjuk most már lassan, hiszen a Brit Filmakadémia és az Oscar-díjátadóval be is fejeződik majd a szezon. Sorozatok terén a Mad Men még mindig uralkodó szerepet tölt be, bár kérdéses, akkor is így végződött volna, ha Atlantic City bűnözőit nem teszik az újoncokhoz. A Modern család eddig csak a Golden Globe-on maradt alul a Glee-vel szemben, azóta tarol mindenhol. A minisorozatoknál egy új versenyzőt köszönthetünk, se Temple Grandin, se Dr. Halál, de még mindig HBO - Peter Morgan a Különleges kapcsolattal verte az eddigi győzteseket.
A filmesek közt Nolan elvitte az első igazán neki szóló díjat: most először diadalmaskodott országos megmérettetésben az Eredettel. Aaron Sorkin egy újabb díjat vehetett át A közösségi hálóért - remélhetőleg ebben a kategóriában marad a film díjazása a következő átadókon. A dokumentumfilmes mezőny igen erős és vegyes, most az Inside Job kerekedett felül
Eredeti forgatókönyv
Christopher Nolan (Eredet)
Adaptált forgatókönyv
Aaron Sorkin (A közösségi háló)
Dokumentumfilm-forgatókönyv
Charles Ferguson, Chad Beck, Adam Bolt (Inside Job)
Televíziós kategóriák
Drámai sorozat
Mad Men - Reklámőrültek
Vígjáték-sorozat
Modern Family
Újonc sorozat
Gengszterkorzó
Eredeti forgatókönyv minisorozat vagy tévéfilm kategóriában
Peter Morgan (Különleges kapcsolat)
Adaptált forgatókönyv minisorozat vagy tévéfilm kategóriában
Robert Schenkkan és Michelle Ashford (The Pacific - A hős alakulat, 8. rész)
A díjazottak teljes listája ITT tekinthető meg.
Mortal Kombat - új sorozat
A Warner Premiere bejelentette, hogy élőszereplős sorozatot készítenek az április 19-én megjelenő új Mortal Kombat játékhoz. A sorozatot az a Kevin Tancharoen rendezi, aki a lentebb látható Mortal Kombat Rebirth nem hivatalos kisfilmmel hívta fel magára a figyelmet. Ez az újraértelmezett világ már bőven ad mozgásteret egy új játékhoz, sőt, egy sikeres és a játék színvonalához mérten kemény küzdelmekkel tarkított sorozathoz. A forgatást februárban kezdik, a szereplőválogatás eredményét az elkövetkező pár hétben megtudjuk. Olyan karakterek térnek vissza a vászonra, mint Sonja, Johnny Cage és Liu Kang.
A sorozat több élőszereplős kisfilmből áll majd, melyek soha nem látott módon gazdagíthatják a játék és az egész Mortal Kombat-univerzum kedvelőinek ismereteit.
22. Producers Guild of America - díjátadó
Hat nappal a Golden Globe után elkezdődött a szakmai díjátadók sorozata. Első körben a Producerek Céhe adta át díjait a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben. Az est házigazdája Judd Apatow volt, aki poénjait saját twitter-oldalán közzétett körkérdéssel gyűjtötte. Ez volt az első átadó ceremónia, ahol borult az eddigi papírforma.
A közösségi háló alulmaradt A király beszédével szemben, igaz, itt csak egyetlen filmes kategória van, ahol az alkotást díjazzák. Az animációs filmeknél lassan nyugtázható, a Toy Story 3-é lesz a szezon, hiába lobbiznak sokan az Így neveld a sárkányodat sikeréért. Televíziós kategóriákban a nagy újonc Gengszterkorzót még csak nem is jelölték, ami azért nagy kérdőjel mindenki számára, hiszen a szezon egyik legjobb drámai sorozatáról van szó, a The Walking Deadet nem is említve. A vígjátékok közt eddig taroló Glee - Sztárok leszünk! szintúgy alulmaradt, a Modern család erősebbnek bizonyult.
Legjobb film
A király beszéde
127 óra
A félszemű
A harcos
A kölyök rendben van
A közösségi háló
Eredet
Fekete hattyú
Tolvajok városa
Toy Story 3
GALECA-díjátadó
Be kell vallanom, egy eddig számomra ismeretlen esemény eredményéről számolhatok be. A GALECA (Gay & Lesbian Entertainment Critics Associaton) az amerikai meleg szórakoztatóipari kritikusok szervezete, mely a Dorian-díjjal jutalmazza a számukra kiemelkedő alkotásokat.
Az év legjobbjai mellett a legjobb leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű témákat felkaroló vagy ábrázoló alkotásokat is díjazták, ezek az LBGT rövidítéssel jelölt díjak. Emellett fontos megyjegyezeni, hogy a "buzis" jelző nem véletlen, ami egyes kategóriáknál található, ugyanis campy jelzővel illetik a szerintük annak tartott, tartható filmeket.
Ahogy a Golden Globe-on, most is a Glee tarolt a televíziós kategóriákban, színészei három, a sorozat további két díjat kapott.
Az életműdíjat Angela Lansbury kapta
Legjobb film
Szerelmes lettem
A közösségi háló
Fekete hattyú
The Kids Are All Right
Toy Story 3
Legjobb alakítás
Annette Bening - The Kids Are All Right
Christian Bale - The Fighter
Colin Firth - A király beszéde
James Franco - 127 óra, Howl
Lesley Manville - Another Year
Natalie Portman - Fekete hattyú
Utolsó kommentek