Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vadállatok

Oliver Stone már nem annyira érdeklődő az amerikai néplélek és az aktuális vagy legalább korszakosan számottevő problémák mélyelemzése iránt. Mindezt a tényt könnyen le lehet szűrni mostani, Vadállatok című filmjéből, mely nagyjából nélkülöz bárminemű ilyetén szándékot, nemes egyszerűséggel szórakoztatást nyújt egy kegyetlenül rideg témát körüljárva. Lehet, hogy mindenért az alapanyag tehető felelőssé: Don Winslow most már azonos című könyve (korábban Barbár állatok címen futott) és életműve is az amerikai drogellenes harcok köré épült, többek közt a latin-amerikai kartellek ijesztő és brutális térhódítását emelve középpontba. Mindezt figyelembe véve Stone számára ez a fajta modern kori hozzáállás kicsit túlhaladottnak tűnik, ami nem egy rossz film létrehozásában csúcsosodik ki, szimplán csak nem mondja meg róla az ember, hogy ez Oliver Stone rendezése.

0 Tovább

UIP-hírek

Nem öncélú a gyilkolás a Vadállatokban

Salma Hayek is csatlakozott Oliver Stone rendezőhöz Vadállatok című új filmje védelmében. A minap Budapesten előadást tartott rendező magyar közönségének is elmondta, azért olyan sok a kegyetlenkedés a filmben, mert a drogkartellek világa ilyen, és ő mindig a valóságról akar mesélni. A mexikói származású színésznő, aki a Vadállatokban egy drogkartell vezetőjét alakítja, most megtoldotta Stone magyarázatát egy lépéssel.

- Realisztikusan ábrázoljuk a sok gyilkolást, mert így mennek a dolgok a drogháborúban, de van ennek egy mélyebb üzenete is - mondja Salma Hayek Múmialegújabb interjújában. - Azzal, hogy bemutatjuk a sok vérontást, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy aki drogot vásárol, maga is elősegíti az erőszak terjedését. Minél több drog fogy, annál kegyetlenebb a drogháború, elég csak arra gondolni, hogy Mexikóváros agglomerációjában már a hadsereg is harcol a drogkartellekkel, nem csak a rendőrség. Erre eddig csak vidéken volt példa.

(Savages - hazai bemutató: 2012. október 4.)

0 Tovább

UIP-hírek

Keirának Kenre fáj a foga

Keira Knightley amióta az eszét tudja, rajong Kenneth Branagh-ért, ezért vállalta el az új Jack Ryan-film főszerepét. A produkció újraindítja a Tom Clancy regényeiből készített sorozatot, amelynek olyan emlékezetes darabjai voltak Harrison Ford főszereplésével, mint a Férfias játékok és a Végveszélyben. - Ken miatt lettem színésznő, mert az ő filmjein nőttem fel - árulja el Keira. - Az V. Henrik, a Sok hűhó semmiért és a Hamlet, amiket ő rendezett és a főszerepet is ő játszotta, meghatározták a szakmai fejlődésemet. Az pedig direkt poén, hogy az új Jack Ryan-filmet Ken nemcsak rendezi, hanem a rosszfiút is ő alakítja.

Branagh személyén kívül van még egy oka, hogy a színésznő Jack Ryan feleségét akarja alakítani. - Amikor kiszálltam A Karib-tenger kalózaiból, annyira csömöröm volt már a szuperprodukcióktól, hogy elhatároztam, jó darabig független filmekben akarok játszani. Ez be is jött, de minden filmben rengeteget szenvedtem, és meghaltam a végén. Most végre szeretnék egy pozitív végkicsengésű darabot, ahol kivételesen nem én pusztulok el, hanem a rosszak.

A színésznőt legközelebb az Anna Karenina címszerepében láthatjuk, amely a klasszikus Tolsztoj-regény merészen új megközelítésű feldolgozása.

(Anna Karenina - hazai bemutató: 2013. január)

0 Tovább

UIP-hírek

Drew Barrymore még élni akar

Behúzza a féket Drew Barrymore, mert úgy érzi, túlságosan sokat dolgozik, és közben elfelejt élni. – Halálra melóztam magam az utóbbi 35 évben – mondja a hamarosan 37 éves színésznő, aki már kisbabaként szerepelt egy reklámban. – Éppen ideje már leállni egy kicsit, és élvezni az élet olyan örömeit, mint a szerelem vagy akár egy nyugodt séta a tengerparton. Van még beírva néhány munka a naptáramba, de ha ezeket letudom, szabadságot veszek ki, és csak magamnak meg a szeretteimnek élek.

A színésznő jelenleg nyári esküvőjét tervezi, a legapróbb részletekre is odafigyel, mert azt akarja, hogy igazán emlékezetes legyen. Van is rá oka: Will Kopelman a harmadik férje lesz, és Drew erősen bízik abban, hogy ezúttal jól választott. Első férje Jeremy Thomas bártulajdonos, a második Tom Green komikus volt, de egyik házasság sem tartott sokáig.

Drew-t legközelebb a Mindenki szereti a bálnákat című, megtörtént eseményeken alapuló filmben láthatjuk, amelyben jégbe szorult ceteket ment meg, és közben rendbe hozza szerelmi életét is.

(Big Miracle – hazai bemutató: 2012. február 23.)

 

Már megint balhé van Scorsese kutyája miatt

Továbbra is lobbizni kénytelen Martin Scorsese Blackie miatt. Arról a jóképű dobermannról van szó, amely a jeles rendező A leleményes Hugo című, 11 Oscarra jelölt filmjének egyik fontos szereplője. Scorsese korábban kibulizta, hogy Blackie-t is jelöljék a legjobb filmes kutyának járó Arany Nyakörvre, a négylábút ugyanis méltatlanul hanyagolta a nominálóbizottság. Miután a rendező felhívására mozgalom indult Blackie-ért a Facebookon, kénytelenek voltak őt is bevenni a kitüntetésre esélyes ebek közé. Most azért volt kénytelen harcba szállni Scorsese, hogy megcáfolja a pletykákat, melyek szerint Blackie mimikája a filmben nem eredeti, hanem a számítógépnek köszönhető. A rendező Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában megesküdött, hogy a dobermann arckifejezését nem javították fel CGI-vel, teljesen magától vág olyan képet a jeleneteiben, amilyet. DeGeneres annyira együtt érzett Scorsese-vel és Blackie-vel, hogy a műsorban átnyújtott egy arany nyakörvet a rendezőnek, arra az esetre, ha a tehetséges állat mégsem nyeri el a díjat. Scorsese egyébként utalt arra, hogy a számítógépes trükkökről szóló rémhíreket valószínűleg a konkurencia terjeszti, akik nem akarják, hogy Blackie legyen a győztes.

(Hugo – hazai bemutató: 2012. március 1.)

Sokat várnak Oliver Stone brutális új filmjétől

Annyira jól sikerült Oliver Stone legújabb filmje, hogy ősz helyett nyáron mutatják be Amerikában. A nyár mindig erős szezon, ilyenkor kerülnek a mozikba a szuperprodukciók, a Universal stúdió merész lépése tehát azt jelzi, hogy sokat várnak a Savages-től. A Don Winslow regényéből készült filmben két amerikai marihuana termesztő kerül összetűzésbe egy mexikói drogkartellel, miután a bandafőnök elrabolja közös barátnőjüket. Aki már látta a Savages-t, azt mondja, bár a sztori a nagy sikerűTraffic cselekményére emlékeztet, a film stílusa inkább a Ponyvaregényt idézi, különösen, ami a brutalitást illeti. Emiatt a produkció szigorú R korhatáros besorolást kap, amiben nyilván szerepet játszik, hogy a mexikói banditavezér (Benicio Del Toro) kedvenc kommunikációs eszköze a láncfűrész. A film sztárparádéval kápráztatja el a mézőt, Del Toro mellett Salma Hayek, Uma Thurman és John Travolta is fontos szerepben látható.

 (Savages – hazai bemutató: 2012. nyár)

  

Tom Cruise újabb rekordot állított fel

Hatszázmillió dollár fölé ment a Mission: Impossible – Fantom Protokoll összbevétele, így ez a produkció lett Tom Cruise legsikeresebb filmje. Cruise a korábbi csúcsot a Steven Spielberg által rendezett Világok harcával tartotta, ez a produkció 590 millióval zárt. A Fantom Protokoll azonban még mindig a mozikban van, tehát a 600 millió messze nem a végösszeg.

Cruise ezzel visszaverekedte magát a legnagyobb hollywoodi sztárok közé. Jövőre két produkcióban is láthatjuk. A One Shot című filmben rettenthetetlen szuperkatonát alakít, akinek meggyűlik a baja a törvénnyel, az Oblivion című sci-fiben pedig szintén katona, akit egy távoli bolygóra küldenek, hogy ölje meg az ottani idegen lényeket, ám ő kételkedni kezd a feladatban.

(One Shot – hazai bemutató: 2013. február)

(Oblivion – hazai bemutató: 2013. július)

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Legfrissebb bejegyzések

2012.10.05.
2012.09.25.
2012.09.19.
2012.02.08.

Utolsó kommentek