Nem csak honi szinten érdemes figyelemmel kísérni a Magyar Filmszemle versenymezőnyét, hiszen az utóbbi évek kiemelkedő filmjei rendre európai és világkörüli fesztiválturnéra indul(hat)nak, nem beszélve a külhoni mozis forgalmazásról sem. A Johanna, a Fekete kefe, a Fehér tenyér, a Delta már mind bejárta Európát, az Utolsó idők, az 1, a Papírrepülők úton vannak még szerte a világban, míg a Bibliothéque Pascal most kezdte meg öles léptekkel saját hírét kelteni.

A magyar film cseppet sincs tetszhalotti állapotban, elég a felsorolt filmeket felidézni, vagy végiggondolni, milyen szakértelem van a háttérben. A probléma sokkal inkább az, hogy milyen az állami támogatás elosztási rendszere, mivel kell megküzdeniük az ún. művészfilmeseknek, szemben a populáris szórakozást ígérőkkel.

Jelen esetben egy újabb keresztmetszetét látjuk a magyar művészi filmes hagyománynak a szórakoztató játékfilmes irányzattal. Egyik oldal sem szenved csorbát, sőt, erősítik egymást.

A történet Romániában végződik, ahol Mona Paparu (Török-Illyés Orsolya) azon igyekszik, hogy a gyámügy visszadja neki a gyermekét, akit elvettek Rodica (Oana Pellea) nagynénitől, mert itatta és bántalmazta. A gyámügyi szakértő a teljes rálátás érdekében megkéri Mona-t, mesélje el, mi történt vele az elmúlt években, miért hagyta el gyermekét, hogyan élt Angliában és visszatérve hazájába miért akarja visszakapni gyermekét. Mona története pedig a román minimál reálból feltápászkodva invitál minket egy csodás európai utazásra, ami a Fekete-tengertől Liverpoolig tart. Az abszurd élethelyzetek egész sora, melyeken keresztül Mona önmagáért, s még inkább kislányáért küzd, a kontinens egyik legégetőbb problémáját feszegeti, a maga csodálatosan mesés, de olykor kegyetlenül nyers ábrázolásmódjával. A prostitúció, az emberrablás nem ismer szeretetet, vérrokonságot sem, a bántalmazás és szexuális kizsákmányolás pedig nem ismer mértéket.

Láthatjuk, hogy míg az anya a szó szerinti túlélésért küzd Angliában, lányát cirkuszi látványosságként mutogatja odahaza a nagynéni, aki a hatékonyságot szem előtt tartva az alkoholt sem zárja ki Viorica (hajdu Lujza) befolyásolása végett. A kisgyermek megtestesülő álmai édesapjától eredeztethető, aki egy piti bűnöző volt. Viorelt (Andi Vasluianu) a rendőrség üldözte, a tengerparton találkoztak Mona-val, akivel egy örökre emlékezetes egyéjszakás kalandban volt része. Az apa kikerül a képből, Mona egyedül neveli gyermekét, saját kis történeteit mesélgetve a vásárokban. Megjelenik édesapja, Gigi (Razvan Vasilescu), aki egy németországi kezelés ürügyén csábítja el gyermeke mellől Mona-t. A német pályaudvaron azonban megretten saját tetteinek következményeitől, de már késő, Mona az emberkereskedőké, Gigi pedig megbűnhődik a talán legnagyobb vétekért, amit szülő saját gyermeke ellen elkövethet.

A film talán legerősebb szakasza a liverpooli, ahol a címadó Bibliothéque Pascal található, egy elit bordély, ahol a pénzükért azt tehetnek az emberek, amit akarnak. A prostituáltak fix szerepjátékot adnak elő, aktualizált környezetben. Míg Mona Jeanne d'Arc lesz, a mellette lévő szobában a latexruhás lány Othello Desdemonája. Ezen már szinte betegesen nyugodt és mégis brutálisan kegyetlen képsorok mutatják meg, mennyire álszent is a hozzáállás az európai emberkereskedelemhez és prostitúció-hálózathoz. A feloldozást Viorica álmai hozzák el, a fúvószenekar élén menetelő nagypapának köszönhetően menekül meg Mona, s jut haza. Ahol a történet visszatér a felütéshez, a gyámügyi irodába. Mona történetét senki nem hiszi el, ezért elkészül egy hivatal-barát változat, mely a film egyik legnagyobb rejtélye. Mindaz, amit Mona mesélt, igaz-e valójában? Nem egy bűnös lélek menekvése a kitalált történetek által, hogy elviselhesse mindazt, amit tett? Az okozza fájdalmát, hogy hazudnia kell az igazság helyett, vagy a lelepleződés maga?

Hajdu Szabolcs előszeretettel dirigálja a családtagjait a vásznon. Első filmjében, a Macerás ügyekben, valamint az Off Hollywoodban felesége, Török-Illyés Orsolya, a Fehér tenyérben a testvére, Hajdu Zoltán Miklós, a Bibliothéque esetében pedig neje mellett kislánya, Lujza is szerepet kapott. Ezen bensőségesség azonban cseppet sem válik filmjeinek kárára. Emellett operatőrével, Nagy Andrással is régóta dolgozik együtt, a Fehér tenyér óta tart a jelen esetben is zseniális művészi együttműködés.

Amit láthattunk, nem más, mint egy tehetséges magyar filmes pályájának eddigi csúcsa, amit most kéne lefixállni, hogy indítson az ország a nagy díjátadókon. Olyan film ez, mely nemcsak a szokványos magyaros ízlésvilágot közvetíti, hanem összeurópai értékeket és problémákat vet fel. Ha úgy vesszük, az utóbbi évek egyik legjobb filmje van birtokunkban, mellyel újra nevet lehet szerezni a magyar filmiparnak, csak ne legyen elherdálva. Szórakoztató film, mely nem reflektál ugyan, de hangulatában megidéz Terry Gillamet, David Finchert. Aki talán kiábrándult Gilliam filmjeiből, legszebb mesélői tulajdonságait fedezheti fel a szürreális képek egész sorában.

Rideg és embertelen a nyugati világ, a Bibliothéque Pascal közönsége csak a saját aberrált és állati elfojtott, uniformizált szürke és zárt életét akarja ideig-óráig elfelejteni, szemben a romániai helyzettel, ahol az életöröm és színes kavalkád lehengerlő módon képes foglyul ejteni.

A tavalyi év a Szemle után A nyomozóról szólt, a Bibliothéque Pascal méltán lépett örökébe, 4 díjat bezsebelve itthon, reményt nyújtva mindazoknak, akik nem temették el a magyar mozit, a magyar filmet és a szakmát.