Előző cikkem nyitó bekezdését a rendező korábbi munkásságának éltetésének szenteltem, lekoppintanám magamat, ha nem is a stílust. M. Night Shyamalan első nagy dobásával, a Hatodik érzék című filmmel az élvonalba robbant, nem csak hollywoodi berkekben, világszerte sikert aratott, nem csak anyagi, közönségi-szakmai értelemben is. Azóta viszont érdekes ívet vett pályája. A sebezhetetlen még mindig kifogástalan darab, bár sok esetben az "érzék" újrafelhasználása, újracsomagolása vehető észre, mégis megvette a nézőket.

A szakmai lejtmenet már a Jelek című film földönkívüliek a vallástagadó egykori pappal szembeni történetével kezdte morzsolgatni a rendező szobrát, A falu és a Lány a vízben egyenesen dózerolva tette tönkre a rendezői renomét, még ha anyagilag hoztak is valamennyit a konyhára. Két évvel ezelőtt kisebb tatarozás indult meg, a sok helyen ostorozott Az esemény azonban nem tudta pozitív irányba kanyarítani az életművet.

Mert itt van a legújabb alkotás, az animációs sorozat Avatarból készült Az utolsó léghajlító, mely a négy éltető elem felett uralkodni képes törzsek háborújának első felvonása.

Népek háborúja folyik, a Tűz népe leigázni igyekszik a világot, melynek többi népe képességeiket gyermeki szinten tartaná. Az uralomra törő Tűz népének egyetlen igazi ellenfele van, az Avatár, aki mind a 4 elem feletti uralom birtokosaként egyesíti a világ népeit. Ez az Avatár azonban 100 éve eltűnt, a Tűz népe pedig elkezdte leigázni a többi népet. A Föld népe már rabigában, a Déli Víz népe csendes elnyomásban, a film története pedig kezdetét veszi.

Egy jéggömbbe fagyva veszi észre Katara (Nicola Peltz) és Sokka (Jackson Rathbone), két tagja a Víz nemzetségének Aangot (Noah Ringer), az utolsó léghajlítót, az Avatárt, aki egy baleset során fagyott bele a vízbe. A száműzött Tűz-herceg, Zuko (Dev Patel) mindenáron visszaszállítaná apja udvarába az utolsó Avatárt, hogy feloldja saját száműzetését. Aang azonban megszökik, szövetkezik a megmentőivel, majd útjára indul, hogy hazatérjen. A Levegő népe azonban kiírtva, mind egy szálig, mert a Tűz népe tudta, a következő Avatár a léghajlító nemzetség tagja lesz. Népe utolsó tagjaként kezdetét veszi saját tanulóútja, ugyanis még csak a saját nemzetségének képzettsége van meg benne, egyik másik elemet sem képes irányítani. Eközben a Tűz népe nemcsak őt üldözi, egyúttal az Északi Víz népét is leigáznák, többször is csapdába csalva Aangot. A két nép közti ütközet Aang sorsa felől is dönt, hiszen meg kell tanulnia uralni a vizet, ha nem csak jelölt, hanem igazi Avatár akar lenni.

Meg kell valljam, az első előzetesek során még bizakodó voltam. Némi reményt még Az esemény képsorainak emléke éltetett, némi reményt az új film képsorai keltettek, a film megtekintése után azonban a csalódottság maradt. Tökéletesen érződik, hogy egy trilógia kezdődarabját láthatjuk, ami ugye előfeltételek szerint kohéziót képez a rá épülő részekkel, ehhez képest ez a kicsivel több, mint 100 perc nem sok nyomott hagyott; ami emlékkép maradt, az fájdalmasan egybecseng a Dragon Ball: Evolúció című film által hátrahagyottakkal. Egy hatalmas rajongótáborral bíró, kultikus animációs film került át a nagyvászonra, élőszereplős változatban már csak a problémákat hátrahagyva, hiszen az újraértelmezők mindkét esetben eldobtak szinte mindent, ami az eredetikre jellemző volt, próbálván új alapokra helyezni egy már felépített képzeletbeli világot. Mindkét esetben a csúfos végeredmény hirdeti, csak erős alapokra építhetsz bármit is. Ami Nolan esetében a Batman-franchise újraélesztése formájában sikerült, az fikarcnyit sem sikerült se James Wongnak Goku átdimenzionálásával, se most Shyamalannak.

A problémák kivételesen nem a vizualitás darabosságában keresendők. A látvánnyal semmi gond nincs, már ami egy 150 milliós költségvetésű, 3D-be szánt, de nem annak tervezett film esetében pozitívum.A titánok harca estében még a gyermekbetegéseit láthattuk a konvertálásnak, jelen alkotás azonban minőségileg már az Alice Csodaországban képi színvonalát közelíti meg. A gondok sokkal inkább a forgatókönyvben gyökereznek. Shyamalan forgatókönyvei, még a gyengébbek is valami misztikus, a mese és a horror határvonalán egyensúlyozó alkotások voltak, melyek hol erre, hol arra vitték el a nézőt, de minden esetben a gyermeki képzeletvilág volt az egyik legerősebb alap. Az "érzék" a halált járta körbe, A sebezhetetlen a szinte szuperhősi képességeket vette alapul, a Jelek a földönkívüli idegenek kérdéskörét boncolgatta, A falu a bezártság egy új fokát mutatta be, a Lány a vízben a 21. századi sellőlétet ábrázolta, Az esemény pedig a természet emberek feletti hatalmát bizonyította. Jelen esetben ilyen gond nem állt elő, nem kútfőből született alkotásról van szó, egy teljes univerzumot kellett adaptálni. Elismerem, ez nem könnyű, megfelelni a rajongóknak, értelmes, mégse szájbarágós háttérmagyarázatot adni az újonnan csatlakozóknak, s eközben egy élvezetes másfél-kétórás szekvenciát nyújtani az adaptált világból. Sajnos esetünkben az "egyből a közepébe vágva" kezdés nem sok jót jósol, a karakterek megismerése egybeesik az elfogadásukkal is, ami egy ilyen struktúrában sajnos nem mindig sül el jól.

A forgatókönyv problémái után a színészek végigvétele is lólábakkal teli szatyorra emlékeztet. Míg a főszereplő szinte semmit nem hoz a kétségbeesett és az elszánt tekintetein kívül, addig a kisebb szerepekben egyenes ordító a karakter-gyilkosság. Az Alkonyatból Jasper megformálójaként ismerős Rathbone-ról szinte ordít, hogy tevékeny szereplő, azonban csak forrong a megbéklyózott tehetetlenségtől Sukka alakjában. Mellette Katara szerepében Nicola Peltz látható, mint a testvére, azonban el kell mondani, nem csak a családi kötelék hiteltelen a vásznon, a hölgyemény, mint utolsó víz-idomár is a valószínűtlenség színészi kategóriájába esik. Az egyetlen, aki legalább színészként is említhető, Zuko-ként Dev Patel, aki a Gettómilliomos óta most szerepel először a szélesvásznon.

Ha hasonlítgatni kellene valamihez, úgy jellemezném, A gyűrűk urának egy alternatív változatát látjuk, ahol a hobbitok egy kivételével mind kipusztultak, az egyetlen túlélő egy gyermektestű, de Csipkerózsika-álomból ébredő 110 éves Robin Hood, az orkok képesek bevenni Minas Tirith városát, azonban a megmentő most az önfeláldozó tünde hercegnő képében várható. A párhuzam még ott is erős, hogy a természettel harmóniában élő  3 népcsoport felett a mesterséges, épített környezetet kedvelő Tűz népe próbálja meg átvenni a hatalmat, ami így egész szép áthallás a civilizáció elterjesztésére.

Lehet, ha a filmipar nem gyáripari óriásként működne, ez a film is nagyobb sikert érne el, a lehúzó értékelésekről nem is beszélve, azonban a tény, hogy ilyen világban élünk, csak ellehetetleníti a folytatásokat.