Bevallom őszintén, első (tudatos és egyoldalú) kontaktusom a társ-forgatókönyvíró-színész-rendező Tóth Barnabással a TV2 által kissé ridegen tartott Moziverzum magazinon keresztül történt. Nos, első nagyjátékfilmje kapcsán úgy éreztem, van is mit pótolnom. Első megdöbbenésem az volt, hogy bizony jelen fiatal filmes adta hangját egyik kedves szereplőmnek, a Trainspottingból Sick Boynak, valamint, egy még kedvesebb régi emlék kapcsán is felemlegethető a neve, a Gumimacik című rajzfilmsorozatban is felcsendül Barnabás hangja.
Na de ennyi a szerzői nosztalgikus én (másrészt lenne még mit sorolni, de nem erről szólna a bejegyzés...), lássuk az okot adó alkotást.
A cím sokatmondó, ennyire jól körülírt cím utoljára az Amerikai pite kapcsán volt hallható (plakát a nyitóoldalon, lehet felfejteni a rejtélyt). Amint túltettük magunkat a kezdeti elgondolkodáson, máris a történet közepében vagyunk, mindenféle felvezetés nélkül ismerve meg központi karaktereinket, Tibort és egyszem fiát, Danit. Ez a fajta apa-fiú kapcsolat már jópárszor visszaköszönt a filmtörténetben(de még Tóth filmográfiájában is, Eldorádó Eperjes Károly oldalán), az aktualitását azonban kár vitatni. Lehetne most egy kisebb bekezdésnyit szánni arra, hogy felfedjük a posztmodern magyar társadalom nukleáris családjaiban "beköszönő" eltávolodást, a generációs különbségeket, a személyiségek egymás közti viszonyának taszító hatását, de ezeket tekintsük kézenfekvőnek és eleve elrendeltetettnek.
Amint a kész tények ismeretében elmerülünk az elénk tárt világba, számos ismerősünk sok-sok történetének darabjait/egészeit láthatjuk egy sajátosan önálló életttörténeti epizódba ágyazva. Amint láthatjuk, a nyomasztóan erős de kiszámítható szoknyapecér apa képtelen elfogadni, hogy 19 éves fia még mindig olyan kóbos álmokat kerget, mint igaz szerelem, lángoló érzelmek (s emellett irtózik a sajtoktól is.....). Az apa, Tibor (Bezerédi Zoltán nagy nyereség a filmnek) ezek mellett saját nők körében aratott sikereit és hódítási tapasztalatait fiával megosztva ki tudja, már mióta töri meg a gyermek önállóságát és (de)formálja személyiségét. Mindaz, amin Dani (Tóth Barnabás) átmegy, ugyan a legjobb tinivígjátékokra hajazó mélységben teszi, mégsem ugyanaz a néző szájaíze. Valahol mélyen azt érezzük, mi is átéltük ezt, amikor cska külső szemlélői vagyunk életünknek, ahogy a fejünk felett átnyúlva döntenek sorsunkról.
Ilyen komor hangvétel mellett, mely ugyan megbújik a textualitásban, de jó mélyre ágyazva, egy igazán erős komédiát is kapunk, mind szövegében, mind a cselekményben egyaránt. Az egyik nagy pozitívum, hogy nem kellett áldozatot hozni a produceri pénztárca megnyílása érdekében, olyan egyedi hangvételű szerzői filmet tekinthetünk meg, mely megalkuvást nem tűrő szabadszájúsággal kezeli a magyar és a majdan későbbiekben teret kapó francia családi szál konfrontációját, egymás mellett élését, egymásra reflektálását. Olvastam itt-ott, hogy a film kifejezetten gyenge periódusa az említett franciaországbeli tartózkodás és az ottani letisztult élet ábrázolása. Annak, aki egy végig pergő Üvegtigrisre számított, az ne tegye ki magát annak a traumának, hogy szembesül a vidéki francia élet csendes nyugalmának. Azonban aki szereti, ha egy filmen (elbeszélésen) belül hangsúly-és tempóváltás során segítik a mélyebb beleélést, az azonnal rohanja meg a legközelebbi mozit, ahol még adják a filmet.
A forgatókönyv (társíró Hamvas Dániel és Frank Rizzo) terén sem sok hiányosságot lehet felfedezni, külön öröm volt látni azt, ahogy a pergő életből kiszakadó művészlélek milyen harmóniát képes találni magának, felkeresve anyja családját. Az ottani fellépés során hallott hang drum-szóló (Dani ezen a hangszeren játszik), melyet Pirisi László zeneszerzőnek köszönhetünk, szinte már eksztatikus magasságokba helyezi az útkereső Danit, emellett, ahogy a későbbiekben láthatjuk, masszív gátat old fel édesapjában a zenei érdeklődés elutasításának irányában.
A sokáig Simonyi Balázzsal dolgozó kisfilmes Tóth Barnabás első filmje a francia koprodukciónak is köszönhetően nem csak egy idézhető, hanem egy igazán őszinte és emberi film, mely, mint azt a kisfilmekben már megszokhattuk, aktuálisan zseniális és hiteles látlelete mind a magyar embernek, mind a magyar társadalomnak.
Utolsó kommentek