Véres hulla repült a gyerekekre

Már a negyedik részénél tart a Parajelenségek-franchise, de még mindig képes a frászt hozni a közönségre. Talán túlságosan is: egy angliai moziban a Parajelenségek 4-et kezdték el vetíteni a Madagaszkár 3 helyett, és a nézők rögtön rájöttek a turpisságra, amikor felütésként egy véres hulla repült a kamera felé. A gyerekek nem díjazták a meglepetést, sírógörcsöt kaptak, a szülők meg dührohamot. A kijáratnál akkora lett a lökdösődés, hogy csoda, hogy senki nem sérült meg. A mozi vezetése természetesen elnézést kért, és aki akarta, visszakapta a jegy árát, a többiek pedig fél órával később megnézhették az animációs családi filmet.

Hasonló dolog történt öt éve, amikor egy családi film közönsége a Sziklák szeme 2. című horrort kapta az arcába, amelynek nyitójelenetében egy fiatal lány mutáns szörnyet szül. Hogy akkor hány gyerek állt meg a növésben, arról nem szól a fáma.

Parajelenségek 4 egyébként a toplista élén végzett Észak-Amerikában, több mint 30 millió dollárt termelve, ami rögtön a gyártási költség hatszorosa. A Parajelenségek 5 egy év múlva várható, és már készül egy parás film a latin közönségnek is.

(Paranormal Activity 4 - már a mozikban!)

Russell Crowe a Twitteren reklámozza Hugh Jackman kávéját 

Szép példát mutat nemzeti összefogásból Russell Crowe. Az ausztrál sztár a Twitteren reklámozza honfitársa, Hugh Jackman tavaly nyitott kávézóláncát, a Laughing Mant (Nevető ember) nem fukarkodva a felsőfokú jelzőkkel. "Ha New Yorkban vagy, jó hírem van számodra! (...) Haha, halleluja. A Laughing Man kávéja a legjobb, amit azóta ittam, hogy eljöttem otthonról!"

A szegény embernek nem mondható Jackman nem nyerészkedni akar a kávézóin, hanem egy etióp farmert és faluját támogatja a bevételből. Crowe és Jackman korábban is jól ismerték egymást, de még inkább összehaverkodtak A nyomorultak forgatásán, ahol esküdt ellenségeket alakítottak: előbbi a rettentő Javert felügyelőt, aki az egykori fegyencet, Jean Valjeant (Jackman) üldözi.

(Les Miseables - hazai bemutató: 2012. december 27.)

Két és fél méteres szamuráj a 47 roninban

Újabb és újabb részletek szivárognak ki Keanu Reeves nagyon várt szamurájos bosszúfilmjéről, a 47 roninról. A 225 millió dolláros szuperprodukcióról egy ideje azt hallani, hogy bajban van, amiről nincs szó, csak menet közben változott a koncepció, és emiatt tolták odébb kétszer is a bemutató időpontját. A felvett anyaggal a stúdió ugyanis nem volt elégedett, ezért utóforgatást rendeltek el, részben, hogy Reeves súlya nagyobb legyen a filmben, részben pedig, hogy az akciójeleneteket látványosabbá tegyék. Ez utóbbiról ejtett el néhány információmorzsát a kaszkadőr-koordinátor, Gary Powell. "A film a realisztikus szamurájeposz és a fantasy között egyensúlyoz. Például az elején van egy nagyon látványos lovas üldözés, amiben egy misztikus lény is szerepet kap. Keanu sokat dolgozott ezen a jeleneten - mondja Powell. - Karl Rinsch, a rendező szerette volna, ha bekerül a filmbe pár vonzó dolog a srácok számára, ezért például szerepel egy két és fél méteres szamuráj meg egy pár hasonló dolog. De ettől még a mozi teljesen hihető marad."

47 ronin egy japán legendát dolgoz fel, amelyben a gazdátlanná vált szamurájok kegyetlen bosszút állnak uruk gyilkosán.

(47 ronin - hazai bemutató: 2013. december)

 

London Moszkvává változott Jack Ryan miatt

A derék britek sosem gondolták volna, hogy egyszer London lesz a helyszíne egy kémfilm moszkvai jeleneteinek. Pedig ez történt: a Jack Ryan című film jelenleg a londoni Bloombury Square-en és környékén forog, amit tősgyökeres orosz kerületté változtattak. Lakossági bejelentés alapján tudható, hogy itt sétálgat a kamerák előtt Chris Pine, a címszereplő és Kenneth Branagh, akiről már most nyugodtan elárulható, hogy ő a főgonosz, miközben a biztonság kedvéért a rendezői feladatokat is elvállalta.

Jack Ryan a híres kémregény-író, Tom Clancy kedvenc hőse, és a filmmel újraindítják a regényekből készített sorozatot. A Star Trekkel berobbant Chris Pine előtt három nagy sztár is Jack Ryan bőrébe bújt már. Alec Baldwin (Vadászat a Vörös Októberre), Harrison Ford (Férfias játékok, Végveszélyben) és Ben Affleck (A rettegés arénája). A stúdió reményei szerint a tökéletes sztárminőséget képviselő Pine még sokszor alakítja a családszerető CIA-szakértőt, akinek feleségét Keira Knightley játssza. Chris Pinelegközelebb a Star Trek Into Darkness című szuperprodukcióval tér vissza, Knightleypedig az Anna Karenina címszerepében lesz látható.

(Anna Karenina - hazai bemutató: 2013. január 24.)

(Star Trek Into Darkness - hazai bemutató: 2013. május)

(Jack Ryan – hazai bemutató: 2014. január)