Hatalmas hátránnyal volt kénytelen nyitni hazánkban a Majmok bolygója újraszabott szériájának második része: a forgalmazó Intercom és a Cinema City sajnos nem tudtak megegyezni a film bemutatása tekintetében, így egyik CC-mozi sem tűzte műsorára a premier hetében. Hogy ezt később orvosolják vagy sem, a jövő zenéje, de megannyi filmrajongó maradt le erről a legális élményről. A kellemetlen szájíz után azonban örvendezzünk, mert 2011 egyik legjobb és legnagyobb meglepetését okozó filmjének folytatásához van szerencsénk, amely nem szenved a folytatások gyermekbetegségeitől, sőt! Képes elérni azt, hogy az előzmény nélkül is maradéktalan szórakozást nyújtson a vele még csak most ismerkedőknek, miközben a már magának tudható mozinézők számára is elmélyíti a történetet – egyetlen hibájaként, hogy csak Cézárék szemszögéből.

10 évvel járunk az első rész után, ahol már nem csak a majmok laboratóriumi kitörése érdemel szót, hanem a bennük hordozott vírus járványszerű hatása, mely révén az emberiség többsége meghalt. Ebben az emberek számára pusztító évtizedben azonban a majmok társadalmat építettek, Cézár vezetésével nem csak önellátóak lettek, de már civilizációt is alkotnak. Ebbe a múltba már csak olykor révedős mindennapokba csöppen bele egy emberi kutatócsoport, akik a majmok területén lévő vízerőművet és azon gátjának állapotát mérnék fel, hogy ellássák a várost, jelesül San Francisco túlélőit árammal. A bizalmatlanság csoportszinten megvan mindkét fél irányába, azonban a vezetők révén a két faj mind jobban egymásra hagyatkozik. Mégsem lehet idilli a kapcsolat, mert minkét oldalon vannak olyanok, akik képtelenek tovább lépni  a múlt árnyain, akik csak feszültséget szítva tudják a saját malmukra hajtani a vizet és csak a teljes kiirtás után tudják tovább élni életüket.

Tanulságoktól ez a rész is hemzseg, sőt! Nem győzi hangsúlyozni, mennyire az állatok jogosultak a földi létre hosszú távon, miközben mind jobban elidegenít az emberiségtől. A majmok civilizációja védi egymást, oktatja a kicsiket, ápolja a rászorulókat, csak annyit vesz el a természetből, amennyire szüksége van és folyamatosan a harmóniára törekszik. Ehhez képest az emberek egy évtizednyi egymásra és a majmok felé acsarkodásra képesek csak, motivációik elsikkadnak a szinte állandó fegyverropogásban. Alkalmatlanok a természeti együttélésre, nem tudják elengedni a múltat és csak bosszúvágy fűti őket. Vagy ahogy Cézár nagyon is bölcsen mondja: Ember nem képes megbocsájtani. Itt azonban azt is megtudjuk, miért kapta a Cézár nevet főszereplőnk…

Az utóbbi idők filmes felhozatalának legbölcsebb vezetőjét láthattuk, aki igen jó úton halad az emberré válás útján. Olyan értelemben, amit egy érző, gondoskodó, nem a rossz értelemben vett modern kori civilizált embernek tartunk, hanem a jó értelemben vett, emberséges és összetartásra ösztönző vezetőnek szeretnénk. Cézár sem felejt, ahogy sok majomtársa sem, de él bennük annyi jóság, hogy képesek segíteni, tanulni saját és mások hibáiból, lépésről lépésre tökéletesítve az együttélésüket. Andy Serkis neve egyet jelet a motion capture színészettel, King Kong és Gollam után, ahol nem kellett annyira széles skálán színészkedni, itt (és a 2011-es első részbe egyaránt) megmutatja, milyen hihetetlen tehetség rejlik benne. Arcjátéka, Cézárnak kölcsönzött hangja és mozgása révén a legtökéletesebb kombinációját adja a lehetséges Cézároknak. Állati jóság és emberi szintű tanulékonysága révén képes olyan karakterré válni, aki egyedül érdemes vezetni nem csak állatot, embert is. 2011-ben már volt egy kisebb marketingkampány Serkis Oscar-jelölése kapcsán, nem lepne meg, ha erre most jobban ráfeküdne a stúdió. Igen, Tisztelt Akadémia, a mo-cap színészet is elérte az igazi színészet szintjét! Bár, ha belegondolok az idei nyári filmes felhozatalba, ez tűnik inkább színészetnek, nem pedig azok.

Matt Reeves jó választás volt, mint a folytatás rendezője, mert kezei közt nem sikkad el az első rész mondanivalója, de tovább is tud építkezni Rupert Wyatt első felvonásából. Igaz, ebben nagy segítséget nyújtott, hogy az írók, jelesül Mark Bomback és Amanda Silver maradtak az első rész alkotói közül, így tényleg szerves egészet képes alkotni a két rész. Az alcímekben is tudatos építkezés eljuttat gondolatban oda, hogy eleve tudjuk, mi várható a részben. Ennek ellenére izgalmas, pörgős, csak a majmokért tudunk szurkolni az első perctől fogva. Az ő, emberi fejlődéstörténetet nézve primitív társadalmi szintjük megdöbbentően igaz és őszinte, ezzel szemben az emberi túlélők együttélése inkább hat szükséges rossznak az önmagában életképtelen egyedek számára. Emiatt azonban lesznek nézők, akiket elidegenít ezzel a távolságtartó emberkezeléssel: sehogy sem ad azonosulási pontokat, nincsenek igazán hősök vagy szimpatikus és kidolgozott karakterek, csak emberek, akik rosszak és emberek, akik jók. Ezzel a tudatos szembeállítással már érthető, miért is ennyire közkedvelt Pierre Boulle regénye és annak minden hajtása. Értékelés 9/10