Első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon Európa tradicionális filmszemléje, az EuroCine 27, a vetítések első állomása Szeged. Az Európai Bizottság által koordinált rendezvény hazai megrendezésének uniós elnökségünk adott apropót, így az ezen félév által kiemelten kezelt témák filmes feldolgozásaiból is merít a szemle filmfelhozatala.

Európa 2004-ben ünnepelte 10 új tagállam csatlakozását, mellyel egy időben az EuroCine 25 is útjára indult, azzal a céllal, hogy az európai kreatív filmgyártás kiemelt figyelmet kaphasson. Ma, hét évvel később és két újabb tagországgal bővülve, az EuroCine 27 egy kihagyhatatlan eseménnyé vált, amelyre idén Magyarországra érkezik Európa minden szegletéből egy-egy filmkülönlegesség.

A filmfesztivál idei termése hosszas válogatás eredménye. A felsorakoztatott alkotásokat az érdeklődők április 14. és május 13. között tekinthetik meg három magyar nagyvárosban, Budapesten, Pécsett és Szegeden, valamint öt európai fővárosban.

A válogatás során olyan újdonságok kerülnek bemutatásra, melyeket Magyarországon még nem játszottak korábban.

A fesztivál egy kétnapos szegedi vetítéssorozattal indul április 14-én. Egy héttel a szegedi vetítések után következik a 2010-ben Európa Kulturális Fővárosának szerepét betöltő Pécs, ahol az Uránia Filmszínház ad otthont további nyolc nemzetközi film vetítésének.

Az EuroCine 27 utolsó állomásának a budapesti Corvin Mozi ad otthont, ahol a fesztivál valamennyi alkotását levetítik. Május második csütörtökén és péntekén az igazán kitartóak a délutáni óráktól egészen késő estig válogathatnak igazi ínyencségek közül.

A magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése a Bizottsággal karöltve egy roma keretstratégia kidolgozása az európai cigányság integrációjának elősegítése érdekében. A témához szorosan kapcsolódik Tony Gatlif alkotása a Liberté című francia film, amely május 9-én a Corvin Moziban kerül bemutatásra. A vetítést követően az érdeklődők a film és a téma szakértőivel folyatott vitafórumon is részt vehetnek.

A filmrajongóknak tehát érdemes lesz az elkövetkező hetekben sűrűbben böngészni a programfüzeteket és a megnevezett mozik műsorát, mert eddig még be nem mutatott, igazi európai fesztiválfilmek érkeznek, baráti jegyáron.

A szegedi Belvárosi moziban április 14-15-én lesz az EuroCine 27 Fesztivál.

Program:

14. csütörtök

16.30 óra: THE OVER THE HILL BAND (Meisjes) – 2009, színes belga film, rendezte: Geoffrey Enthoven, 100 perc

18.30 óra: PLATO’S ACADEMY (Akadimia platonos) – 2009, színes görög film, rendezte: Filippos Tsitos, 103 perc

20.30 óra: TEARS OF APRIL (Kasky) – 2008, színes finn film, rendezte: Aku Louhimies, 115 perc

 

15. péntek

16.30 óra: EAMON – 2009, színes ír film, rendezte: Margaret Corkery, 86 perc

18.30 óra: LANDSCAPE NO 2 (Pokrajina St. 2) – 2008, színes szlovén film, rendezte: Vinko Möderndorfer, 90 perc

20.30 óra: AUTUMN BALL (Sügisball) – 2007, színes észt film, rendezte: Veiko Ounpuu, 123 perc