Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dupla-kritika - A szürke ötven árnyalata vs Kingsman: A titkos szolgálat

Valentin-nappal terhelt hétvégére két olyan alkotással várják a mozik az újdonságra vágyókat, amik erősen ketté is választják a nézősereget. Míg a hölgyek a számukra leginkább várt könyvadaptációt, A szürke ötven árnyalatát fogják választani, addig az urak a Bond-szériából kipenderített rendező, Matthew Vaughn ügynökfilmes agymenését választhatják - már ha nem lesznek rákényszerítve arra, hogy párjukkal nézzék végig a szürkeséget. Illendőség szerint előbb a hölgynézőket érdeklő alkotás kerül terítékre, aztán pedig dobok egy mentőövet az uraknak.

A szürke ötven árnyalata

A padlás tele a szakajtóval felhordott young adult-regényekkel, így most éltek a lehetőséggek, hogy a felnőttek is megkapják a magukát. E.L. James regénytrilógiájának első része érkezett meg világpremierrel egy időben hozzánk is. Hihetetlen várakozások előzték meg, nagyjából az Alkonyat-szériához hasonlítható őrület az, ami övezi a regényt és a filmadaptációt is. Ehhez képest elejétől fogva kétesélyes volt a produktum sorsa, hiszen hiába sikerült gyorsan pótolni a kilépő Charlie Hunnamet, a helyébe érkező Jamie Dornan kisebb hírneve pro és kontra is szolgálhatta a film sikerét, míg a női főszerepre kiválasztott Dakota Johnson még nála is kisebb hátszéllel indult a nézőkl kegyeiért.

Történet terén nem sokat kell vázolni szerencsére, hiszen még az is nagyjából tudja, miről szól a könyv, aki csak másodjára hall róla. Egy dúsgazdag informatikai cég alapítója és a csak baráti segítségnyújtás miatt interjúra beugró egyetemista lány felkavarónak szánt szado-mazo kapcsolatának kezdetei elképzelhető, hogy könyv alakban dinamukisabbak, életszagúbbak és szórakoztatóbbak, de filmen egész egyszerűen nem működik. Hogy mennyire nem, azt szintén az előzetesek óta tudhatja a nagyérdemű. A színészek játéka fikarcnyi szexuális feszültséget sem tartalmaz, olyan mértékben leegyszerűsítve és árnyalatok nélkül mutatja be eme szexuális irányultság szárba szökését, amit ennyi alkotói szándékkal és anyagiakkal a háttérben igazán hatalmas kihagyott ziccer.

A könyvet próbáltam elolvasni, de néhány olyan ismerős visszajelzése alapján, miszerint az első 150-200 oldal elégg eseménytelen és lapos, a próbálkozás elég hamar dugába dőlt és az alvást választottam helyette. Sajnos a mozgóképes változat az unalom helyett a szánalom érzetét erősíti, amely nemcsak lelketlen, de hiteltelen is. Érthető, ha Hunnam a szkript első olvasata után lelépett, mert itt nem tudunk olyan színészt elképzelni, aki ebből a Christian Greyből ki tudta volna hozni a dögös cégvezetőt, akinek a kedvéért a visszafogott és konszolidált lány is belép a szado-mazo szentélybe egy alaposabb lovaglópálcázásért. 

A szövegkönyv szinronosan borzalmasan felsül, az ironikus beszólások is nevetségesen viszhangoznak a teremben, az egyébként is színtelen alakításokat teszi súlytalanná. Olyan érzése volt az embernek az első perctől fogva, mintha egy nagyobb költségvetésű amerikai tévéfilmet látna, azt is csak félgőzzel összerakva. A téma és a műfaj egy minimum HBO-szintű sorozatként lenne működőképes, szakmailag egy olyan igényes környezetre és hosszabb játékidőre lenne szükség. Mert így csak homályosan emlékező visszacsatolás a 2002-es A titkárnő című filmhez, mely Maggie Gyllenhaal és James Spader alakításában bőven hozta azt, ami ebben a zsánerben kötelező és izgató is egyben. Hozzájuk képest Dornan és Johnson csak gyerekek, akik próbálnak papás-mamást játszani a szülők kulcsfra zárható szex-szobájában.

Sam Taylor-Johnson sajnos nem tudta megmutatni, mihez is tud kezdeni egy emberesebb költségvetéssel. A John Lennon-életrajzi film vagy a Love You More rövidfilmjéhez képest lelketlenül sikerült letudni mindazt, amihez sokaknak nem fűlt a foguk. Hiába azonban a mindenhonnan záporozó negatív visszajelzés, nálunk is teltházakkal mennek a mozik, Amerikában pedig megközelítőleg 90-100 millió dolláros nyitó hétvégére számíthat. Akármennyire is megtérülő ez a vállalkozás, ha folytatni akarják, akkor minden téren szintet lesznek kénytelenek lépni, mert ennek a bohózatnak már sokkal kevesebben lesznek kíváncsiak a második felvonására. Értékelés: 2/10

Kingsman: A titkos szolgálat

Matthew Vaughn hatalmas csalódást élt meg, mikor a Skyfall rendezői székét egyik nap elfoglalhatta, hogy a másik nap már ki is penderítsék. A főleg képreégnyfilmjeiről (Ha/Ver, X-Men: Az elsők) ismert rendező két évet várt és talpalt, hogy meglegyen a költségvetés a saját terveihez, ami Dave Gibbons és Mark Millar azonos című képregényéből készült. A 6 kiadványos széria akkor került az újságosokhoz, amikor a Skyfall tarolt a mozikban, így logikus választás volt ügynökfilmes alapnak. Mivel nem volt akkora hype sem körülötte, nyugodtan lehetett szabad kezet adni a forgatókönyv és a rendezés, de még a színészválasztás terén is, hiszen nem volt érdemi veszíteni valója senkinek.

A történetünk egy privát elit titkosszolgálat köreiben játszódik, ahol az ügynökök a brit mondavilág alakjainak nevét viselik: Lancelot, Merlin, Galahad mind azért dolgoznak, hogy a világ biztonságos és kiszámítható legyen. Harcuk új színtérre kényszeríti őket, mert egy multinacionális cég vezetője elszánt döntést hoz, a Föld túlnépesedését igyekszik high-tech technológiával megoldani. Miközben a kifinomult és régimódi ügynökök kora lejáróban van, utolsó erejükkel utánpótlásról igyekeznek gondoskodni, hogy vérfrissítéssel képesek legyenek felvenni a kesztyűt és megállítani a világvégét jelentő terrorcselekményt.

Két szálon játszódik a történet, egyrészt az ügynökképzés rejtelmeibe nyerünk bepillantást, másrészt pedig a főgonosz tervének szárba szökkenését is váltakozva kapjuk meg, így nem nagyon kell a nézőnek megtortáztatni az agytekervényeit, hogy nyomon követhessük a cselekményt. Ennek köszönhetően végig tudja tartani a tempót a film, bőséggel képes a szórakoztatásra, nagyon kevés padlógáz nélküli elmélkedős szakaszt beépítve a cselekménybe. Ehhez persze kellettek a színészek is, akik odatapasztják a szemünket, megpihenve két akciójelenet között. Colin Firth a tökéletes úriember, aki kora ellenére bomba formában adja el nekünk az ügynököt. Mark Strong kellemesen üde színfolt, nem erőlteti meg magát, hogy kiképzőtisztként és beugrós világmegmentő társügynökként funkcionáljon. Taron Egerton pedig csak tovább öregbíti a feltörekvő fiatal brit színészek hírnevét, Jack O'Conell (Starred Up, '71, Unbroken), így alig bárom, hogy Tom Hardy oldalán bukkanjon fel a Legend című, az '50-es, '60-as évekbeli Londonban játszódó maffiafilmjében.

Akik csalódást keltenek, az Samuel L. Jackson és Michael Caine. Előbbi ripacs, utóbbi színtelen, mintha teljesen félreértették volna szerepüket. Caine még hagyján, mert sok érdemi fejlemény nem köthető hozzá, de Jackson kifejezetten rosszul alakítja a milliárdos főgonoszt. Mondjuk tény, ennek köszönhetően emlékezetesebb a film, ami eszement akciójelenetekkel írja újra az ügynökzsáner szabályait, korlátokat feszegetve szól kortalannak tekintett közönségéhez. Ez a film nem szimplán a képregényrajongóknak szól, de bárkihez, aki szereti a nem szokványos izgalmakat. A pengelábú lány, a vértől óckodó milliárdos szupergonosz, a feltörekvő srác a gettóból, aki szuperügynök lesz (na jó, ez nem annyira újdonság).

Ezek után sajnálhatjuk, hogy nem Vaughnnál landolt a Skyfall, mert bár a legjobbak egyikét rakta össze Sam Mendes is, az ő megvalósítása sokkal hagyományosabb volt, minden Bond-szinten újító húzásával egyetemben. Hozzá képest Vaughn üdítően felrázta a britek közkedvelt műfaját, amihez kellett ugyan a képregényes alap, de a bevált receptek mellett azt sem ártott meglépni, hogy nyisson a legfiatalabbak felé is. Vagány nyíltsága és önbizalma révén letarolja a nézőteret, hol az izgalmaktól, hol a röhögéstől fogunk izzadni. Értékelés: 8/10.

0 Tovább

Poszter, trailer: The Man From U.N.C.L.E.

Bond a csúcson a Skyfall óta (forog is a Spectre, jönnek a jelenetfotók), így nem csoda, hogy a mainstream kicsit szárnyra kapott a témában. Hálás feladat kifigurázni vagy csak eljátszani a zsáner újraértelmezésével, amit a Kingsman már bizonyítottan sikeresen megtett Matthew Vaughn egyébként James Bond-téren csalódott vezetésével. Ehhez jött most Guy Ritchie, aki a Madonna-korszaka elejétől fogva igazából keresi saját hangját, a kudarcokat megtörve egy Spílerrel és két Sherlockkal. Felszálló ágban van, nem vitás, így egy retró hidegháborús ügynökfilmet elkészíteni bizakodásra ad okot. Főbb szerepekben Henry Cavill és Armie Hammer, előbbi CIA-, utóbbi KGB-ügynököt alakít, akik a hölgyeknek, míg mellettük Alicia Vikander pedig az uraknak lesz eye-candy a filmben. Európai mozikban augusztus közepén debütál, nálunk még bizonytalan az érkezés ideje.

0 Tovább

Poszter, trailer - Hitman: Agent 47

Erősen B-filmesre sikeredett az első előzetes, így azt a kevés várakozást is megölte számomra, amit még a projekt iránt a sosemvolt gamer lelkem ringatott magában. Ettől függetlenül megnézős lesz, de cseppet sem biztos, hogy ez a főleg CGI-alátámasztású reboot felül tudja majd múlni az első próbálkozást. Aleksander Bach elsőfilmes megmérettetése, hozzá Rupert Friend címszerepben, míg Zachary Quinto és Hannah Ware csak menekül, hogy megvédjék a bujkáló Ciarán Hinds-et, aki az egész Hitman-tervért felel. Bemutató augusztus 28-án a tengerentúlon, nálunk még bizonytalan.

0 Tovább

Trailer: Furious 7

A második teljes előzetes most már kétséget sem hagy, mennyire nagy költségvetéssel dolgoznak a Halálos iram-széria háza táján. Már nem csak a négykerekű vasak izzadnak meg minden percben, de a CGI-farm is erőteljesen túlmelegszik ennyi digitális erőfeszítés láttán. Úgyis mindenki látni akarja, hiába próbálna az ember józan észre hatni egy olyan film esetében, ahol egyik toronyházból ugratnak át a másikba. Jön és kész. Tarolni fog, mint Vin Diesel verdával az agyagkatonákat.

0 Tovább

Kritika: Whiplash

Zenész környezetbe ágyazott drámával nagyot nem lehet hibázni. A nyughatatlan óta biztos Oscar-forrás a zsáner, ha elég erős karaktereket gyűjtenek össze színészként. Ehhez társuljon még a megfelelő feszültség, esetlegesen drogprobléma, mert akkor tuti az arany szobrocska. Szép emberek játszanak megható és szívszorító érzelmekkel teli hullámvölgyet, miközben szól a zene - abszolút favorit. Na de akkor hova pozícionáljuk a Whiplasht? Nincsenek benne drogok, se semmilyen függőség. Azt is el kell ismerni, szép emberek sincsenek benne, sokkal inkább karakteresek. Míg Miles Tellerre rá lehet még fogni, hogy bizonyos értelemben jóképű, de J.K. Simmonsra ezt még jóindulattal sem. Generációs különbségeik ellenére mindketten iszonyatosan tehetségesek, dominálnak a vásznon, erre kapnak egy olyan lehetőséget, hogy egymást múlják felül. Mindezt az őrületig hajszolt és feszített jazz-környezetben, ami se a mainstream magyar zenei ízlést nem fedi le, feliratossága miatt pedig a tömeges jegyvételre sem fogja buzdítani az embereket. Pedig akik veszik a fáradtságot és a megtekintik a filmet, sodró feszültsége révén új aspektusból is megnézheti, mire képes a határokat feszegető tehetség.

A Schaffer konzervatórium elsőéves hallgatójaként Andrew (Miles Teller) másra sem vágyik, csak hogy bekerüljön az iskola sokszoros győztes zenekarába, a Studio Bandbe. Mindent megtesz azért, hogy felkeltse a bandát vezető Fletcher (J.K. Simmons) figyelmét, aki csak a külső szemlélő számára marad meg különc módon hóbortos és magánakvaló zenésznek, a kari tagok számára egy megalomán és vérgőzös dühkitörésektől sem mentes pszichopata. A még csak szárnyait bontogató tehetség kész a meghunyászkodásra az elismerésért cserében, saját testi épségét is kockáztatva. Fletcher azonban inkább a megalázva kiteljesítés híve, így a mester és tanítvány közti természetes függés inkább kiszolgáltatottsággá fajul, mígnem fizikai erőszakba nem torkollik. De hogy ne legyen ennyire egyszerű a kép, még innen is van visszaút, hogy egy zenei fesztiválon a szó szerinti őrületbe hajszolják egymást, halálos fenyegetésektől sem mentesen.

El sem tudom hinni, hogy ez a film bekerült a magyar mozik kínálatába. Ha nem Oscar-szezon lenne, nem lenne ötszörös jelölt az alkotás (Legjobb film, férfi mellékszereplő, adaptált forgatókönyv, vágás, hangkeverés), akkor bizony nem nagy valószínűségét látnám a bemutatónak. Arról nem is beszélve, hogy a film sikertörténet a javából. A korábban általam is szapult Damian Chazelle (Hibátlan előadás - forgatókönyv) a saját korábbi, azonos című kisfilmjét dolgozta át egész estés alkotássá, mely már a 2014-es Sundance óta sikert sikerre halmoz. Legjobb filmes, férfi főszereplői és vágásbeli díjaival már Dunát rekeszthetnek az alkotók, az Oscar pedig megkoronázhatja kicsiny projektjüket. Egy alig több mint 3 millió dolláros független filmről van szó, mely letarolta a mezőny nagy részét irgatmaltna energiáival és a tomboló feszültséggel. Szó szerint a kényelmetlenség érzetéig tolja el a nézőt, próbálna azonosulni a főhőssel, de minduntalan falakba ütközik. Az önfeláldozástól sem félő Andrew feladja a magánéletét is, csak hogy egy kibírhatatlan alak kedvére tehessen egyre jobban fejlődő zenei tehetségével. Ez a fajta fizikai alávetettség nem nagyon volt jellemző zenei filmek kapcsán, hasonló stressz mellett már rég a drogok problematikáját feszegették a hasonló alkotások. Itt azonban se helye, se ideje nincs ennek a kérdéskörnek, egész egyszerűen a megszállottság az, ami függővé teszi ezeket az embereket.

Nagyon jó látni, hogy Miles Teller továbbra is generációjának egyik legjobbja igyekszik maradni, hiába is bukkan fel egy-egy Beavatottban, Csajkeverőkben, amikor a serpenyő másik oldalára bedob egy Az élet habzsolva jó-t (Spectacular Now), na meg feltornázta magát a fiatal A-listások közé, ha már viszi az egyik főszerepet a Fantasztikus négyes reboot-ban is. Zenei képzettsége révén nem kellett azzal sem bíbelődni, hogy vágásokkal rejtsék el az igazi dobos és a színész közti váltásokat, arról nem beszélve, mennyire lett hiteles így a saját őrülete a végkifejlet során. Ehhez jön J.K. Simmons zsigeri szemétládája, aki se a lelki megalázástól, se a fizikai bántalmazástól nem fél, csak hogy a teljesítőképességét feszegesse tehetséges diákjainak. Olyan elementáris erővel veti bele magát minden közös jelenetbe, hogy kétségtelen, ki lesz az igazi győztes. Hiába lépi túl minden egyes alkalommal Andrew a saját korlátait, ha ezzel csak a mentor igazát igazolja, ezzel tovább hajszolva magát a teljes megsemmisülésig. Mert kétség sem férhet hozzá, ez a film a frenetikus siker helyett a sikerért való megdöglést emeli piedesztálra, mely bemászik a bőrünk alá és meghunyászkodásra késztet. Nagyon kevesen lesznek képesek úgy nekikezdeni a zenének, hogy ez a film inspirálja, mert ez inkább feloldja a belső késztetést. 

A zene sodrásában kétség sem férhet hozzá, hogy kinek és miért szurkol a néző, azonban csalódni fog. Főhősünk életkorából fakadóan még csak kisebb szemétláda, de cseppet sem kell szégyenkeznie mentora előtt. Egymásra találásuk magában hordozza az egyikük bukását, még ha nem is a klasszikus értelemben. Mert győztes itt egy sem lehet, ahhoz egyikül mentalitása sem alkalmas. Fanatizáltságuk hajtja őket a záró jelenetig, mely olyan szintre emeli a zenei párbaj filmes megjelenését, amire kevés példa akad a filmművészetben. Főleg, hogy nem is párbaj, mert az egyik hol vezényel, hol megaláz, míg a másik csak fokozza a tempót, míg át nem szakad benne a lelki és a testi gát és át nem adja magát a jazz örületének. Akinek tetszeni fog a film, az is szorongva megy haza, mert olyan háttérbe nyerhet betekintést, amire talán sosem volt kíváncsi. Ez a backstage-élmény azonban minden kétséget kizáróan odaszögez a székbe és elgondolkodtat mindenkit, mennyi akaraterő és kitartás párosul önmagában. Értékelés 9/10

0 Tovább

Kritika: Rendíthetetlen

Kétség sem férhet hozzá, Angelina Jolie erőteljesen átpártolt a kamera túloldalára. A Vér és méz földjén tömény délszláv háborús filozofálgatása még nem találta meg a széles közönséget, de a 20. század egyik legnagyobb emberi története, a Louis Zamperini életrajzi könyvéből készült film, a Rendíthetetlen már hasznot hozó projekt lesz. Persze ehhez kellettek az ismert színészek mellé az a fantasztikus tartást sugárzó háttér, ami Zamperini általunk megismert jelleméből fakad. Ami sajnálatos, hogy az öreg már nem érhette meg a róla készült film bemutatóját, és hogy hiába az erős történet, valószínűleg Jolie kisasszony szerepvállalása miatt kapott kevesebb Oscar-jelölést (Legjobb operatőr, hangvágás és hangkeverés - micsoda emlékezetes lista...). Etőtl függetlenül az idei Oscar-szezon egyik erős és minden kétséget kizáróan nagybetűs filmélménye a Rendíthetetlen, minden hibájával együtt.

A történet Louis Zamperini (Jack O'Connell) olasz-amerikai férfi élettörténetét mutatja be, mely leképezi a 20. századi amerikai bevándorlók életét. Kamaszként kortársai megvetik, iszik és balhézik, majd bátyja látja meg benne a potenciális bajnok futót. A családi háttér bevetésével gimnazista bajnokot faragnak belőle, aki 1936-ban eljut a berlini olimpiára. Érem nélkül marad, de az 5000m-es távon olyan hihetetlen rekordot fut az utolsó körben, amire még sokáig nem volt példa. Az 1940-es tokiói olimpia nagy esélyese lehetett volna, de a futás helyett a világháború révén bombázógép célzójaként kénytelen eredményeket elérni. Egy balul sikerült kimentési kísérlet révén lezuhannak, a legénység nagy része meghal, két társával, Phillel (Domhnall Gleeson) és Mac-kel (Finn Wittrock) hetekig hánykolódnak a tengeren, míg a japánok már csak Louie-t és Philt találják életben. A japán hadifogság alatt rendszeresen bántalmazzák és megalázzák, többször csak a saját lelki erejének köszönheti, hogy túléli a fogvatartást.

Sajnos túlságosan dagályos felvezetéssel és sok flashbackkel szaggatják szét a sztori dinamikáját, így mire belelélné magát a néző valamelyik idősíkba, már váltanak is. Ezt a fajta stílust lassan elhagyhatnák, mert főleg ennél a filmnél erősen érződik, mennyivel nagyobb hatással bírt volna a lineáris szerkezet. A jellemfejlődés és az események láncolata is sokkal erőteljesebb lett volna, így azonban egyes pillanatokban igencsak kizökkenti az embert. Ettől függetlenül vannak olyan váltások, ahol indokolt és még találó is ez az átkötés, de többségében maradhattak volna a sima történetvezetésnél.

A színészek terén panaszra kevés okunk akad. Jack O'Connell hiába volt már ismert brit tévés arc, 2013-ban berobbant a Starred Up című börtöndrámával. Ezt követte egy felejthető 300: A birodalom hajnala epizódszerep, amit már a Rendíthetetlen főszerepe veszejt a feledés homályába. Elképesztő, milyen tehetségek teremnek a ködös Albionban, hiszen Domhnall Gleeson is egyre feljebb kúszik a színészlistán, még ha nem is akkora léptekkel, mint O'Conell. Szerepelt már A félszeműben, a Dreddben, volt ő háttérben a Harry Potter lezárásakor, de igazán nagyot a Black Mirror-széria egyik epizódja és az Időről időre romantikus sci-fije lendített rajta. A Rendíthetetlen után visszalép egyet a kis költségvetésű Ex Machina sci-fi fedélzetére, hogy onnan már a Star Wars: Az ébredő erő fedélzetén landoljon. Hozzájuk csak kis mértékben nőtt fel Garrett Hedlund, mint a fogolytábor elsőszámú tisztje Fitzgerald szerepében. Aki még iszonyatosan erős, az a japán Takamasa Ishihara a tábort vezető Watanabe szerepében. Ennyire ellenszenves és visszataszítóan céltudatos karaktert rég láttam már. Negatívum itt is akad, mégpedig az eddig szinte mindenhol problémás Jai Courtney. Kezdem nem érteni, mire fel ezek a szereplehetőségek számára, mert egyáltalán nem hiteles vagy meggyőző.

Hiába az öles léptekkel történő fejlődés, Jolie kénytelen lesz nagyobb mértékben a rendezői gyeplőt szorítani. Az ismétlődő pátoszos jelenetek egész sora, a flashbackes magyarázatok és ráerősítések nagyszámű alkalmáza még inkább a forgatókönyvet jegyző Coen-testvérek keze nyomát idézi, semmint egy erős női direktor karakteres rendezését. Ezen hibáktól eltekintve nagyon is ajánlott film, Roger Deakins nem véletlenül kapott akadémiai jelölést operatőri munkájáért. Sajnos azonban érdemben csak ennyire taksálták, mert összképet nézve tényleg sokkal erőteljesebb a mezőny, ha odavesszük a Kódjátszmát, A mindenség elméletét, az Amerikai mesterlövészt, a Sráckort, a Birdmant vagy a Whiplasht. Ha nem 8 filmre szűkítették volna a Legjobb film kategóriáját, szívem szerint ez befért volna. Mert ez a film elsősorban a szívre hat, de oda elég rendesen. Értékelés 8/10.

0 Tovább

Poszter, trailer: Magic Mike XXL

Channing Tatum a saját Twitterén tette közzé ezt a posztert, mely szerint hozzá nem érhetünk - holnapig. Valószínűleg jön a teaser a sztripperpasik 2. felvonásához, így a kiéhezett hölgyek (és arra fogékony urak) könnyen találhatnak szemüket gyönyörködtető tartalmat. Amerikai bemutató július 1., nálunk mé nincs fixálva, de a mozi tuti lesz, elvégre az előd is hatalmas közönségkedvenc volt itthon.

Update:

Megkaptuk a normális előzetes előzetését, a jóféle és semmitmondó, de izmokat hullámoztató teaser képében. Az első felében azt se tudom, Step Up vagy Magic Mike sequel jön, de azért a többi vetkőző pasi látátn könnyebben pozíciónálja az ember a tartalmat. 

0 Tovább

Poszter - Avengers: Age of Ultron

A legjobb Lucha Libre-hagyományokat megidéző poszter érkezett az idei nagy Marvel-filmhez, ami a képregényesek szemében is szinte vágykeltő. Hulk és Vasember a Hulkbuster páncélban feszül egymásnak, hogy jelentősebb pusztítást hajtsanak végre lakott területen belül.

0 Tovább

59. Super Bowl - előzetesek pt. 2

Tegnap még csak a már hivatalosan megjelent előzeteseket vizslathattuk, mostanra azonban egy hiányérzetet (Bosszúállók: Ultron kora) leszámítva minden jelentősebbnek vélt 2015-ös film megkapta a maga fél-egyperces lehetőségét, hogy Amerika legnézettebb sportműsorának szüneteiben majdnem 100 millió emberhez jusson el egyszerre. 

A Jurrassic World megtanít majd minket, hogy ne hozzunk létre már kihalt fajok DNS-éből egy új, minden eddiginél veszélyesebb dinoszauruszt. Hazai bemutató június 11.

A Halálos iram 7 továbbra is a család szentségét emeli ki, fittyet hányva az elemi fizikára. Hazai bemutató április 2.

A szürke ötven árnyalata tanulságként áll majd minden kíváncsi lány és nő előtt, hogy ne legyen feltétlenül kíváncsi egy férfi játszószobájára, ha nincs felkészülve arra, ha nem XBOX-ot talál. Hazai bemutató február 12.

A Ted 2 ismét hozza a szintet, ezúttal Tom Brady aranyló és Hall of Fame-et garantáló nemi szervével és spermájával fűszerezve a még altestibb poénokat. Hazai bemutató július 16.

A Tomorrowland lehet az idei Hugo, gyermekien ártatlan és a maga csodálatos látványával visz el minket Holnapországba. Hazai bemutató még mindig nincs.

A tökéletes hang 2 is a nagy meglepetés-siker első rész nyomába próbál érni, csajos vígjáték sok énekléssel és olykor alpári humorral. Hazai bemutató május 14.

A Spongyabob: Ki a vízből élőszereplős egész estés filmben hozza el nekünk sokak kedvenc animációs tengeri sorozatát, keverve némi szuperhős-zsánerrel. Hazai bemutató február 12.

Egy kis fricska, gyermekcentrikus Puppy Bowl-életérzés a Pixartól, az Agymanók egy kislány fejében tomboló megtestesölt érzések filmje. Hazai bemutató június 18.

A végére pedig egy már elkönyvelt bukás, A hetedik fiú, mely a sok hányattatás után csúnyán elvérzett már, de odakint még csak most kerül mozikba, nálunk december 25. óta fut.

0 Tovább

59. Super Bowl - előzetesek pt. 1

Eljött az amerikai foci ünnepe, két hazánkban is nagy rajongótáborral bíró csapat, a Patriots és a címvédő Seahawks csap össze. Azonban ez nem egy sportblog, azt meghagyom másoknak, én csak a sportesemény közben dollármilliókért megvásárolt reklámidőkre fogok fókuszálni, ott is csak a filmelőzetesekre. Az már most hiányérzet, hogy egyelőre nincs anyagunk a Bosszúállók: Ultron koráról, de biztosak lehetünk benne, hogy a Marvel és a Disney idei fejőstehene is megkapja a maga 4 millió dolláros játékidejét. Így maradjon meg az eddigi felhozatal, szemezgessünk is.

Elsőként rögtön a Terminator: Genisys kerül a figyelem középpontjába. Arnold Schwarzenegger láthatóan nyomni fog egy Stallone-t, ha azt vesszük, jó néhány kétes próbálkozás után a hasonszőrű talján macsó is resetelte a karriert, vissza a gyökerekhez alapon előbb Rocky (2006), majd Rambo (2008) gúnyájába bújva pozícionálta magát ismét a B-lista tetejére. Schwarzenegger is hasonlóra készülhet, mert mostanság a Szabotázsés az Erőnek erejével kétes megítélése után ideje valami ütőset is felmutatni. A korábbi előzeteseokből már kiderülhetett, alternatív idősíkra terelt a történet, így kaphatunk akár egy Star Trek-szintű franchise-rebootot is. A bemutató július 1. Amerikában, hozzánk egy nappal később jut el, úgyhogy világpremierre ácsingózunk.

Másodjára már egy időben nálunk hamarabb bemutatásra kerülő alkotás, a Kingsman: Titkos szolgálat kapta meg a maga dollártemetőnek tekinthető előzetesét. Matthew Vaughn megmutatta, milyen Bond kerülhetett volna ki a kezei közül, stílusos és frenetikus akcióorgia teljesen újraírhatta volna a brit titkosügynöki szériát. Nem mintha mostanság temetni kellene a karaktert, a Skyfall irgalmatlanul nagy anyagi és kritikai siker, de azért álljon e helyütt a tény, az X-Men: Az elsők rendezője mire képes a zsánerrel. Colin Firth balerinákat meghazudtoló eleganciával gyilkol, Samuel L. Jackson szokás szerint különc, az egész meg embertelen nagy látvány és poénáradat, ha valaki képes félretenni bármilyen öltönyös ügynökfilmmel beleégett előítéletet. Hazai bemutató február. 12., amit sajnos el fog nyomni A szürke ötven árnyalata...

Márciusra is jut egy young adult-film, A beavatott eldöcögött annyira, hogy megérje a folytatást is behúzni, így A lázadó alcímű fejezet elég Mátrix-utánérzetűre sikeredett plakátjai után most egy pörgős perccel jelentkezik. Ha így folytatja, Shailene Woodley megtapsolhatja magát, hogy dobta a Sony Pókember-megjelenését, helyette a rá épített széria főhőseként és nem mellesleg a Csillagainkban a hiba női főszerepéért erősen felzárkózott napjaink 30 alatti színésznőinek élmezőnyébe. Ami éltetheti a 3-4. rész reményeit, hogy idén novemberben kifut Az éhezők viadala, így a zárórészre már kiéhezett kamaszok és fiatal felnőttek tömegei lelhetik meg benne az utánpótlást. Persze ehhez feljebb kell lépni, mert az első rész hagyott némi kívánnivalót maga után. Amerikai bemutató március 20., ezt pedig egy nappal hamarabb kapjuk, mint a nagy vízen túl.

El is érkeztünk az egyik legnagyobb kérdőjelhez, mert Brad Bird végleg maga mögött hagyja animációs filmes rendezői hátterét. Hiába a Szuper haver, A hihetetlen család és a L'ecsó sikere, a 2011-es Mission: Impossible - Fantom protokollal elég emberes belépőt tett az élőszereplős filmek világába. Az M:I-filmek legsikeresebbje lehetővé tette, hogy pénzt kapjon egy saját projektre, ami a Tomorrowland lenne. Ebben a 11 másodpercben senki sem fog világmegváltást érzékelni (mert a teljes majd a mérkőzés szünetében lesz), de mind a leírások, mind a szereplőgárda és az eddigi anyagok egyértelművé teszik, Bird képes Nolanhez hasonló színvonalon munkálkodni. Amerikai bemutató május 20., nálunk még nincs kitűzve. Nagy veszteség lenne, ha csak DVD-n vánszorogna el a magyarokhoz.

Akkor vessünk egy pillantást a Hot Tub Time Machine 2-re is, ami szinte biztos, hogy csak DVD-kiadványként kerül a magyar rajongók elé. Prosztó és erőteljesen szexualizált a tartalom, a jacuzzis időgép első utasai közül John Cusack helyett Adam Scott került be, az idióta trió (Craig Robinson, Rob Corddry és Clark Duke) mind visszatér, így aki megkedvelte őket az első etapban, az most sem érezhet majd csalódást. Az már tuti, hogy a film készítői a Patriots győzelmében bíznak, vagy látták előre?!?!?! Amerikában február 20-tól látható, mi meg lessük csak a kiadványlistákat.

Ha már a felnőttek képzelete és akcióigénye majd minden igény szerint kielégítésre került, akkor egy gyermekeknek is szánt alkotással zárjuk a bejegyzést. Nem hittem volna, hogy megérem azt, hogy a Gru mindkét részében kulcsszerepet játszó minyonok megkapják saját egész estét lehetőségüket. Történelmi áttekintést kapunk az emberiség gonoszainak tett szolgálataiból, melyek során eljutottak Amerikába és Gru szolgálatába szegődtek. A nyár nagy animációs slágere lesz, az hótziher, úgyhogy nyugodjon meg mindenki, erre fogod vinni a családot, de a csajodat is. Itthon július 9-ére érdemes készíteni a pereputtyot, egy nappal az amerikai premier előtt.

0 Tovább

Prolihisztor

blogavatar

Szelektált válogatás egy harmincas webpolgár gondolataiból, filmes írásaiból. Vélemény-folyam, mely műfajokhoz és témákhoz nem, csak személyhez kötött.

Utolsó kommentek