Prolihisztor

1. A csodálatos Pókember folytatása Brazíliában a következő alcímmel fog futni: The Amazing Spider-Man: Rise of Electro. Előre félek, ha így marad, mily csorbulás fog bekövetkezni a magyar keresztelés során...

2. Megkaptuk az első előzetest Forest Whitaker és Anthony Mackie új filmjéhez, a Repentance-hoz. A sztori szerint Mackie egy életmód-tanácsadó sikerkönyv szerzője, akinek a segítségét kéri az egyik rajongója, Whitaker. A segítség kicsit más jelentéssel bír a két férfi számára, így az emberrablást és gyilkosságot sem nélkülöző macska-egér harc veszi kezdetét, melynek a lényege: Smile! (Mosolyogj!)

Nagyban forog A kopasz osztag folytatása, azonban ők sem mehettek el szó nélkül JCVD zseniálisan ihletadó Volvo-s reklámja mellett. Jelen esetben az étkezési kocsik precizitására hívják fel a figyelmet, nem kicsit rendhagyó módon!

A női egyenjogúság megköveteli, hogy a gyengébbik nem is megkapja a maga tróger filmjeit, amik mind az eksüvők lázában készülnek: Koszorúlányok (2011), Lánybúcsú (2012). Mostanra pedig már ötlet híján az összes ocsmányságot összeollózzák, amit cska látni sikerült, de nem csak ebben a témában. Jön itt Borat-kikacsintás, Másnaposok-klisék, minden, amin csak röhögtünk az elmúlt években. A rendezés és a forgatókönyv a Jason Friedberg - Aaron Seltzer páros lelkén szárad, akiknek olyan kiemelkedő alkotásokat köszönhetünk, mint a Spárta a köbön, Katasztrófafilm, Vámpíros film - minden, ami paródia és film van a címében nagyjából tőlük ered. Ezek után nemhogy nagy elvárások nincsenek, de előrevetít valamit egy tény: december 26-ától iTunes és VOD-terjesztéssel indul, mozikba csak január 31-én kerül majd. Arról nem beszélve, hogy a rendezők nevét csak a stáblista végén dobják be, a poszteren is inkább a producerek sikereit emelik ki... Csak nem szégyenlős lett valaki Hollywoodban?!?!

5 új karakterposztert kaptunk 6 szereplőről a december 12-ei premierhez.

Megérkezett a közepes érdeklődéssel és sok negatív felvetéssel övezett Noé teljes előzetese. Igaz, ami igaz, nem lehet újat mondani a sztoriról (bár megpróbálják), a látvány pedig kérdőjeles egyelőre. A CGI-állatok vonulása remélhetőleg sokat fog javulni márciusig, mert így elsőre az a leggyengébb láncszem. Aronofsky vezénylése alatt remek színészgárda jött össze, a kifogás nem is aktor-oldali lesz. Valószínűleg Roland Emmerich eközben a fejét veri a falba, hogy ezt a ziccert kihagyta.

Darren Aronofsky sokak meglepetésére a Fekete hattyú után igazi nagyköltségvetésű hollywoodi darabhoz adja a nevét, mellyel négyévnyi kihagyás után láthatunk majd magyar idő szerint március 27-én újabb alkotást a neves rendezőtől. Noé története merész vállalkozásnak hat, elvégre egy biblikus apokalipszis-történettel van dolga, ráadásul a hírhedten nehezen kezelhető Russel Crowe-t választotta címszereplőnek. Hozzá jött még Jennifer Conelly, Logan Lerman, Emma Watson, kész is a stáb nevesebb része. Az eddigi teaserek alapján a látvánnyal nem lesz gond, de pletykálják, a sztorival bőven lesz... Mindezek ellenére várjuk az első teljes előzetest, addig pedig az épphogy félpercnyi, de három felvonásos teaserekkel kényeztessük magunkat.

Horror terén erőteljes csalódás tölt el, ha csak az elmúlt pár év termésére gondolok. A mainstream vonal (ld. Paranormal Activity és társai) egyszerhasználatos elemeket fokoz a végtelenségig, a különc mesterek (mint Rob Zombie - Halloween-remake, The Lords of Salem) pedig nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Idén istenítette a szakma és a közönség a Démonok között című alkotást is, én meg csak húztam a számat, hogy oké, egyszer meg bírtam nézni... Ezek után mindig üdvözítő, ha a Rec-hez hasonlóan új perspektívát emelnek a műfajba, még ha ott sem képesek ellenállni a pénzcsap csábító folyásának. Eric England filmje a nemi erőszakot emeli horrorisztikus magasságokba, melynek köszönhetően a szexuális úton terjedő fertőzések gennyes világába merülhetünk el, annak lelki és testi mocskában megmártózva. Ezek után, ahogy az előzetes záró sorai ígérik, kétszer is meggondoljuk, kivel fekszünk össze...

Aldous Huxley Szép új világ című kötete új burokban... cöcöcö. Viccet félretéve, nem kis átfedésekkel érkezik ez a könyvadapt, melynek eredetijét Veronica Roth írta. A sztori szokás szerint szegmentált társadalmi utópia, melyben a fiatalok választás elé állnak - de persze itt is lesznek lázadók, akik az egyik tehetséges lányt soraikba felvéve új lehetőséget kapnak a szembenállásra. Lesz itt Éhezők viadala és Burok-áthallás, az előzetes alapján pedig nem jósolnék neki sok jót - csak olyan pályára saccolok, amit A végzet ereklyéi futott be. A trailer megtalálja a célközönséget, a poszter azonban inkább taszít, ez a mesterkéltség még jobban elveszi az ember kedvét a majdani mozilátogatástól. Március végéig, április elejéig még vacillálhatunk, aztán marad a házimozi...

Világokat rengető módon dübörög a Marvel Phase 2 alcímre keresztelt második felvonása, melybe Vasember kicsit erőtlenül, szinte már bádogemberi esetlenséggel mentette meg a nőjét és a saját becsületét, na meg termelt laza 1,2 milliárd dollárt világszerte. Persze, a pénz szentesítette az eszközt, melynek egyik részeként a stúdió könnyedebbre veszi a figurákat, bebetonozva a szembenállást Christopher Nolannel és Batman figurájával, a DC sikerkovács párosával (ami már trió a sikeres Superman-reboot után) szemben. A már említett Vasember lazasága belopta magát a mozirajongók szívébe, Amerika Kapitány jégmezőkön túli lojalitása lenyűgözheti a patriótákat, a csapatfilm szimplán csak egyesítette az összes karakter erényét. Thor pedig a maga isteni mivoltának pátoszától terhesen érkezett el a legújabb kalandok mezejére, ahonnan már nincs visszaút.

A világok harca (höhö, nem Welles) lassan a végére ér, a Loki gerjesztette hullámok elcsitulni látszanak, az asgardi erők (élükön Thorral) megfékezték a harcokat mindenhol. Közeledik azonban egy 5000 évente előforduló együttállás, aminek révén a világok átjárhatóvá és ezáltal egyszerre leigázhatóvá válnak. Ezt használná ki a sötétség utolsó (?!?!!?) nagy alakja, Malekith, hogy az általa kreált végtelen energiával, az Aetherrel elpusztíthassa a világokat, újra elhozva a sötétség idejét. Mindez azonban a semmiből felkészületlenül éri az asgardiakat, mert az ő tudomásuk szerint az összes sötét erő elpusztult akkor, mikor Odin apja, Bur elpusztította a sereget és velük együtt az Aethert is. A még mindig lehegerlően izmos Thor pedig magához karolja kedvesét, Jane Fostert és szembeszállnak a végtelen erővel, melyet még nagyapja sem mert elpusztítani.

A látvány lenyűgöző, a különböző világokba nyert betekintések káprázatosak, a csatajelenetek, főleg Asgard ostroma lehengerlő – nem csoda, hogy csak némi villám és pöröly állította meg az inváziót. A poénokra néhányan érzékenyek lesznek, mert egy ilyen fajsúlyú történetbe ez nem fér(het) bele egy pucéran rohangáló fizikus, egy lagymatag felvezetésű „szerelmi” szál, a még mindig csak egyszemélyes főgonosz-állomány pedig már repetitívnek hat. Mégis, a Marvel azért működik ennyire dinamikusan, mert pontosan azt a közönséget találják meg, aki jegyet vált: legyen fiatal vagy korosabb, férfi vagy nő, mindenki megtalálja a saját igényének valót. Érződik a fejlődés, hiszen Kenneth Branagh rendezésének színpadiassága és modorossága csak nyomokban fedezhető fel, másrészt az új rendező Alan Taylor korábbi munkássága, a Trónok harca stílusában és műfajában is illeszkedik Thor történetéhez.

Az emberiség és a Föld eltörpül a 8 másik világ erejével szemben, mégis itt eszkalálódik minden és mindenki, aki és ami képes megmenteni az univerzumot, leselkedjen arra bármilyen veszély. Ezzel a szolidan olvasztótégely mentalitással nem csoda, hogy az egyetemes üzenetű képregény-világ könnyen utat talál a nézőkhöz, mert megerőltetés és direkt szimbólumok nélkül is rajongani lehet a szuperhősökért. Azokért, akik legyen bármilyen erejük is, még nálunk, szimpla halandóknál is esendőbbek és kiszolgáltatottak. Szembe kell nézni olyan vágyakkal, amivel évezredek óta senkinek nem kellett. Hiába van ott kéznél a szépséges Sif, Thor akkor is a földi nőt, Jane Fostert választja, aki mellett nem a dicső harcok, hanem a szorgos hétköznapok várják – már amikor jön és egyik évben szólóban, a rá következőben pedig csapatban ment meg mindannyiunkat. Jogos a polemizálás, vajon miért választja egy istenség a halandóságot és az egyszerűséget a halhatatlan dicsőség helyett, de itt már a karakter és a történetek felének a létjogosultságát kérdőjelezzük meg. Ez egy döntés, amit el kell fogadni – persze kritizálhatunk, mint minden, egyéni vélemény alapján hibás döntést.

Ami miatt még mindig a DC élvezi az előnyt, az a következetesen sötét tónus, mely nem fér bele a Marvel univerzumába - a két istálló karaktereinek különbsége is ebben rejlik. Amennyire sötét és folyamatosan fájdalmas a DC világban a küzdelem, addig a Marvel minden erőfeszítés mellé prezentál egy vidám vagy legalább önmagában pozitív cselekményt. Ld. Pókember állandó humorizálása, Thor színpadias, sármos megjelenése, Amerika Kapitány naiv rácsodálkozása a gonosz erőkre. Egyszerűen ilyen a világ, itt nem lesz alkoholista és önmarcangoló Vasember (bármennyire is várta volna az elfogult rajongó a 3. rész kezdetén), nem fogja Amerika Kapitány kevésbé védelmezni hazáját annak elkorcsosulása miatt. Ideák közti háború ez, melyet anyagilag vitathatatlanul a Marvel nyert meg eddig, míg a DC csak keresgéli saját egységes univerzumához a kulcsot.

A végére maradjon mindenki a helyén, mert két záró jelenet is érkezik, az egyik (az ütősebb) a pofás képregényes behatású stáblista elején, a másik pedig a film legvégén. 8/10, mert egyre jobb a karakter és az őt övező egyéni hangvétel.

Az ezredforduló megreformálta a képregényfilmek műfaját: 2000-ben mutatták be az első X-Men-filmet, mely révén már nem csak a kockáknak tartott fanok nyáladzottak a Marvel hőseire, hanem az egész világ. Ezt követte a DC is, most már ott tartunk, hogy ezen két istálló filmjei viszik a prímet a bemutatók közt. Ezekre az újabb és újabb folytatásokra, crossoverekre, rebootokra és előzményekre kíváncsi a moziba látogatók többsége (szigorúan mennyiségi alapot véve a jegybevételek alapján). A Marvel csúcsra járatta a Bosszúállók gépezetét, a főbb karakterek sikeres különálló és egybegyűjtött csapatként is megállták helyüket.

Az X-Men kicsit kifújta magát, majd jött a 2011-es előzmény, mely kicsit bővebb távlatokba helyezte a mutáns csapat múltját. Ezt követően egyértelmű volt, ezt az utat kell járni, de hogy volt merszük a Days of Future Past történeteit megfilmesíteni, ahhoz Rozsomák-féle adamantium-tökre volt szükség. Hogy érzékeltessem a kevésbé jártasakkal, az események nagyjából a Felhőatlasz szintjén mozognak, bár egyik karakter sem lesz más nemű a sztoriban, de szervesen összefüggő és három (az előzetesben főleg csak a '70-es évek és a jövő szerepelt) különböző idősíkon játszódó események tanúi lehetünk majd jövő májusban. Eddig minden adott ahhoz, hogy az egyik legjobb képregényadaptot láthassuk, ha engedték Bryan Singert kibontakozni, nem lesz panaszunk.

Update: szinkronosan is bevizsgálható a kevésbé jó angolosoknak