Prolihisztor

Kegyetlen stílusos a Kick-Ass 2 új bannerja, amolyan gerillamódban tolja az arcunkban, amit egyébként is várunk!

Napra pontosan egy hónap és jön a halogatott, újraforgatott verzió a nagysikerű bestseller filmadaptációjából - helyesebb is lenne Z világháború 1.5-nek hívni.

Az Empire magazin kétféle borítóval kedveskedik a júliusi lapszámmal: az egyik a szokványos, bárki által megvásárolható (ez az angol textúrás, szépia-hatású verzió - 1. kép), a másik pedig a limitált példányszámú, klasszikus japán stílusú (piros felirattal és csökkentett textúrával - a tovább mögött). Akárhogy is nézem, az a szamurájkard még mindig okafogyottan került beemelésre. Messze még a július 25-ei magyar bemutató, szóval csak remélem, ezt a kardos verziót hanyagolni fogják.

Eddig is borzasztó poszterekkel rombolták a rajongók lelkét, de ez egyenesen érthetetlen. Minek egy olyan mutánsnak egy szamurájkard, akinek adamantium karmokat rejt mindkét alkarja, szám szerint összesen hatot. Azt írták anno, Frank Miller Adósság és becsület kötete jelenti az alapot, amelyet gyorsan átlapozva nem nagyon találtam még csak utalást sem erre - ahogy egyik füzetben sem, elvégre Rozsomák minden esetben feszíthet ugyan, de folyton elpicsázták, ha szamurájkodott... Így pláne érthetetlen, hogy ezzel a feszítéssel próbálják eladni a projektet, főleg a korábbi szégyenfoltok után.

Megérkezett az első teljes előzetes a Carrie-remake-hez. Így elsőre azt mondom, csak a színészek miatt érdemes megnézni, mert hogy se a látvány, se a stílus nem hozott oly mértékben lázba, az is tuti. Ha az októberre csúsztatás oka esetleges újravágás volt, akkor ideje hozzálátni, emberek! Egyelőre egy paranormális tinifilm az egész, kíváncsi vagyok, a bemutató után ettől is elhatárolódik-e a szerző Stephen King. A rendezés Kimberly Peirce (A fiúk nem sírnak) felelőssége, főbb szerepelbe Chloe Grace Moretz, Julianne Moore.

Kaptunk egy kis csokor képet Hugh Jackman oneman-showjához, The Wolverine-hez. A 2008-as 2009-es, csúfos szakmai eredményt felmutató előzmény után ideje is volt némi keményebb alaphoz nyúlni, amihez Frank Miller Adósság és becsület című kötete tökéletesnek tűnik. A Japánban játszódó történetben jakuzák, szamurájok és egyéb finomságokat felvonultató adaptáció júlus 25-én kerül mozikba - amihez nagyon várjuk már az előzetest.

Az Empire Online révén a nyár két komoly képregényes kaszabolása, a Kick-Ass 2 és a The Wolverine is kapott némi képanyagot. (Csak azért is) Rozsomák július 25-én debütál a hazai mozikban, míg a Kick-Assről csak amerikai bemutatóval bírunk - június 28. Ez utóbbiból az egyik legjobb karakter, Hit Girl kapott képi megjelenést. Hugh Jackman a tovább mögött látható, amint öltönyben feszítő Loganként betölti az oldalt.

Dübörög a Marvel-gépezet, mostanra már (filmes szinten) futószalagon érkeznek a képregény-hősök a vászonra. Ezt alátámasztandó, harmadik sikeres debütálóként bemutatták az első bosszúálló eredettörténetét is: Amerika Kapitány mint papíralapú nemzeti szimbólum, korszakos hősként egy társadalmi ideál megtestesítője. A gyenge mégis kitartó férfiból gyúrt szuperkatona lesz az egyetlen hatásos fegyvere Amerikának a II. világháborúban, hogy legyőzzék a világuralomra törő náci Németországot és annak csatlósait. Ahogy azonban egy több mint 70 éve aktív képregény-figura esetében, az évtizedek során harcolt ő a kommunizmus követői ellen is, volt saját belső értékválságából fakadóan Nomád is (kiábrándult az Egyesült Államok által képviselt értékekből, pontosabban azok képviselőiből), a 2000-es évekre pedig már a terrorizmus elleni harc egyik éllovasa (ahogy ezt láthattuk már Vasember esetében is, már ami a 2008-as filmváltozatot illeti).

Az alaptörténet rémesen egyszerű (mint majdnem mindegyik képregény esetében): a gyenge és vézna Steve Rogers (Chris Evans) sokadik próbálkozásra sem jut be a hadseregbe, mikor egy Németoszágból disszidált orvos, dr Erskine (Stanley Tucci) a kutatásaihoz keresett alanyokból hiányzó (nem Transformers, emberi) szikrát pont ebben a törékeny férfiben látja meg. A kiképzés során ugyan fizikai képességek terén messze elmarad katonatársaitól, azonban leleményessége és szíve terén messze lekörözi az összes jelöltet. Elérkezik a nap, mikor dr Erskine és Howard Stark (Dominic Cooper) közös kísérlete során beadják Rogersnek a szuperkatona-szérumot, melytől, hogy is fogalmazzak, megizmosodik, nem is gyengén... A doktor azonban nem sokáig örülhet sikereinek, egy Hidra-ügynök még ott helyben megöli. Ekkora már fény derült Erskine hazai kísérleteire, ahol még a szérum instabilitása miatt egyik kollégája, Johann Schmidt (Hugo Weaving) a Rogers-éhez hasonló eredmények mellett kisebb mellékhatástól is szenved: ő lesz gúnynevén a Vörös Koponya, utalva ezzel ábrázatának eltorzulására.

Innentől kezdve nem is a náci Németország lesz a fő ellenség, hanem az afölötti uralmat belülről villámgyorsan átvevő Hidra legyőzése lesz az elsődleges célkitűzés. Rogers azonban egy darabig parkolópályára kerül, az amerikai hadsereg pénzgyűjtő kampányának emblematikus alakjaként nemcsak hazáját, hanem a fronton szolgáló katonák táborait is körbelátogatja. A passzivitásra kárhoztatott Kapitány Bucky barátjának (Sebastian Stan) megmentése érdekében "állományba helyezi" magát, egymaga kiemenkít 400 hadifoglyot a Hidra-táborból, onnantól pedig kezdetét veszi a felszámoló hadművelet, melynek során hajtóvadászatot indítanak Vörös Koponya után.

A végső ütközet (SPOILER) a már ismert módon ér véget, Vörös Koponyát beszippantja az erő, amit irányítani próbálna, míg Kapitány a töltetekkel megrakott repülőt az Északi-tengerbe temeti el, saját magával egyetemben. Kapitány pedig magához tér egy szobában, New Yorkban, ahonnan kitörve szembesül a ténnyel, közel 70 évet aludt végig a jégbe fagyva, hogy most egy szuperhős-szervezet élére állítsák, védendő az egész Földet.

Ahogy látható, a történetet nem sikerült se megreformálni (Vasember), se a hozzá illő mítosszal epikusan ábrázolni (Thor). Helyette kaptunk egy hűségesen lineáris történetvezetést, sok helyen borzasztóan retrósítani szándékozott akciószekvenciákkal (ezek kb. mintha a Sky Kapitány és a holnap világából csöppentek volna át), valamint egy csokor ígéretet (napjaink jelenetei - a vége főcím után az Avengers teaser miatt maradni tessék), hogy a többi már sínen van. Váltottam pár szót egy fordító-feliratozó-képregényeket magyarító ismerősömmel is (Gyilokpeti), aki próbált abba az irányba vinni, hogy csak a II. világháborús retró megoldások miatt lenne hiányérzetem a filmet illetően, de nem. A Sky Kapitány esetében tetszett ez a megoldás, mert ott a történet szerves részét képezte az a látványvilág, míg itt inkább egy kötelezően beillesztett technikai elemet használtak. Emellett arról is szót kell ejteni, hogy a Marvel-filmek terén az egységes 140-150 milliós költségvetések felhasználása után itt lett a leggyengébb a film képi minősége is. Annyi benne a CGI, a mesterséges környezet, hogy egész egyszerűen ellehetetleníti az egyik legéletszerűbb, legemberibb Marvel-figurát.

Mielőtt valaki úgy érezné, hogy erősen húzom le a filmet a lejtőn, akkor annak ide be is szúrnék pár dícsérő sort. A színészek zseniálisak, Evans a Fáklya után egyszerűen és eszköztelenül, mégis tökéletes Kapitányt kelt életre, mellette mindenki más szinte epizodista (már csak a játékidő alapján is). Weaving Vörös Koponyaként harsány, ellenszenves, akaratos és kegyelmet nem ismerő karakter, ahogy azt megszoktuk már a náci tisztek filmes megjelenései alapján, bár tény, a Becstelen brigantyk Hans Landáját megformáló Christoph Waltz példaértékű játékát még neki sem sikerült megközelíteni. Az idősebb Stark szerepében Cooper tökéletesen megelőlegezi a Downey Jr. féle Tony Stark karakterét, míg Tommy Lee Jones Phillips ezredesként az egyik legjobb katonafigura, bár igaz, ehhez nagyon erőlködnie sem kell, 1-2 gesztussal tökéletesen hozza a karaktert. Peggy Carter szerepében Hayley Atwell képviselné a szerelmi szálat a történetben, mely mindössze a korabeli vágyódás eszméjében és az egyetlen elcsattanó csókban manifesztálódik, egyébként az emancipált nő előfutáraként értelmezhető.

A trükkökre nem ártott volna még 10-20 millió dollárt áldozni, egy ilyen emblematikus hős esetében meg pláne. Első körben Evans digitális összetöppesztése a zavaró, sok helyen mintha eltűnne az álla, nem állandó kinézetről beszélünk, sok helyen mintha a gizda Rogers teste önálló életre kelne, testrészei, porcikái találnának maguknak új pozíciót. Ha látta valaki a Benjamin Buttont, hogy ott Fincherék mit hoztak ki a koravén Brad Pittből, itt konkrétan csalódhatnak a megvalósításban. Másrészt azok, akiknek a Ryan közlegény megmentése az etalon "World War II Movie", azok csak kompromisszumosan fogják kibírni a csatajeleneteket, mert szinte mindenhol érezni a stúdió falainak jótékony erejét: szinte semmi realista nincs ezekben a jelenetekben, nincs ereje a képeknek, a környezetnek...

A Farkasember hercehurcája és eredménye láttán biztos, hogy nem Joe Johnstonnak kellett volna rendezni a filmet, mert még mindig nem tud megbírkózni a látványeffektekkel. Míg a szövegkönyv erős, humoros és ülnek is a poénok, addig a látvány terén érződik valamifél e direktori gyengekezűség, mintha a speciális effektesek szabad kezet kaptak volna, mint a magyar útépítésnél: "van pénz rá, de ha olcsóbban megoldod, a föle a tiéd!" - alapon lettek elsunnyogva a milliók a számítógépes és díszletes munkások kezei között. A 3D pedig ismét csak pénzmaximalizáló megoldás, sőt, a képminőség gyengébb is, mint a hagyományos moziváltozat esetében.

Arról nem beszélve, ezt az epikus ideológiát az Egyesült Államokon kívül nem nagyon fogyasztják jóízűen az emberek. Az európai régióban ezek az események túl fájdalmas emlékeket ébresztenek, arról nem beszélve, hogy az identitásukat évtizedekre elveszítő országok szemében egyenesen sértő is lehet az amerikai lobogó harsány csapkodása. Márpedig itt kéremszépen rogyásig lengetik azt a zászlórudat, hogy mindenkibe beivódhasson a piros-fehér sávos, kék kockával díszített, csillagos lobogó.

Fáj, hogy ennyi negatívumot össze tudtam szedni a filmmel kapcsolatban, mert Amerika Kapitány tényleg az egyik legnemesebb, legtisztább és leghitelesebb képregény-karakter, ennél azért jóval összeszedettebb és profibb kivitelezést érdemelt volna.

6/10 (de csak a humora és a színészek miatt)

A tavalyi év egyik legötletesebb és legeredetibb, stílusfelfrissítő képregényadaptációja, a Kick/Ass után Matthew Vaughn megkapta a felkérést, hogy a 2008-as X-Men: Kezdetek - Wolverine után erőteljesen új irányba terelje a mutáns-világ szélesvásznú terjesztését. Ismerve az X-Men világ gazdagságát, egy új trilógia kezdetére mérget vehetünk, arról nem beszélve, hogy a tehetséges fiatal színészekkel feltöltött stáblista is arra enged következtetni, itt bizony többfilmes szerződések lettek aláírva (szép magyarsággal).

Konfrontálódni fogok viszont a 2000-es évek X-trilógiájának rajongóival, ugyanis szerintem ez a rész sokkal inkább hű a mutáns-világ hangulatához, mint Bryan Singer és Bret Rattner, valamint Gavi Hood filmjei. Ugyan mind mélyítette ennek a világnak a filmes hátterét, azonban míg Singer és Rattner a látványvilágra helyezte a fő hangsúlyt (a jó sztorik mellett), addig Hood elvérzett a stúdió PG-13-as korhatárigénye mellett. Ugyan Vaughn sem ontja a vért, azonban Rozsomák ámokfutásához hasonló arányban hullanak a szereplők, arról nem beszélve, hogy a kubai rakétaválságban megmutatkozó X-csapat tökéletese időzített felbukkanása a képregény keletkezésének idejébe repíti vissza a nézőket is, a képregényes ezüstkorba. A paranoid '50-es, '60-as évek kommunistaüldözős, atomkorszakbeli rettegésére ráerősítő, náci ideológia nélküli Übermenschek tömegeit vízionáló füzetecskék igencsak megérdemelték, hogy felkerüljenek a nyári blockbuster-szezonba. Azt pedig már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Nolan-féle Batman és a Favreau-féle Vasember realizmusa után az emberi egyedfejlődés újabb lépcsőfokát jelentő mutánsok eredettörténete csak ötödik nekifutásra készült el, mégis drámaibb és emberibb, mint elődei.

A film a klasszikus csapat-filmeket idézi: megismerjük a legfontosabb szereplőket (ld. Charles Xavier - James McAvoy és Erik Lensherr - Michael Fassbender), mikro-eredettörténeteket kapunk velük kapcsolatban, majd kettejük találkozása az, amely a történet igazi mozgatórugója lesz. Hiába van itt kiállítva az ellenséges Pokoltűz klub és annak vezetője, Sebastian Shaw (Kevin Bacon), a teljes hidegháborús fegyverarzenál, ahogy azt már a trilógiából tudjuk, a mutánsvilágot két csapatra osztó vezéregyéniségek konfrontáció ellenére is megmaradó barátsága az, mely ezt az egész univerzumot működteti. Hogy mellékesen egy szolid csapatépítésnek, egyéni drámáknak pálfordulásoknak is szemtanúi lehetünk, az már csak az amerikai képregények alapjául szolgáló európai irodalom- és mondavilágból ered. 

Örök probléma az, mennyire legyen hűséges egy adaptáció a képregény történeteihez, vagy új utakat járva a mozi igényeihez és lehetőségeihez igazodva alakítsanak a történeten. A sötét lovag esetében ez az újraértelmezés csak előnyére vált a DC filmes zászlóshajójának, a Marvel esetében pedig a Vasember-filmek járták be ugyanezt a vérfrissített, de stílusában hűségesre szabott zsáner-utat. Az első előzetesek láttán lehetett bőségesen gagyizni a csapat egyenruháját, de a film játékideje alatt a '60-as évek hangulatába már teljesen illeszkedtek: főleg a képességeknek megfelelően igazított uniformisok tették hitelessé a ruhák kinézetét. Ennél már csak a náci háborús bűnösök utáni hajszában jeleskedő Erik, az idealista és tehetős családból származó Charles, az örökké rejtőzködő Raven és a problémás fiatalokként ábrázolt X-csapat egy az egyben illeszkedik a hidegháború leghidegebb pillanatit jelentő kubai rakétaválság nyújtotta színterekhez.

A színészi játék terén két színész az, akik igazán emlékezeteset alakítanak a 132 perces játékidő alatt: Kevin Bacon beteges módon élvezte az egyik leggonoszabb mutáns, Sebastian Shaw szerepét, míg Michael Fassbender a tőle megszokott módon hozta a katarzisokon át formálódó Magneto szerepét. James McAvoy pont olyan kinézetre, ahogy egy ábrándozó és naív egyetemi hallgató a '60-as évek hevületében, míg a csapat tagjai megfelelnek a szerepükre - ki jobban, ki kevésbé érezte magát otthonosan képességekben bővelkedő filmes alteregójának bőrében, mégis egységes képet alkotva igazi csapatként jelennek meg.

A 120 millió dolláros költségvetés könnyen kitermelhető, hiszen csak az Egyesült Államokban a pénteki napon 21 milliós nyitónapot tudhat magáénak, ami a pozitív visszajelzések szaporodtával ki is tarthat jódarabig. A magyar visszajelzések szokás szerint annyira eltérőek, hogy a hazai bevételeket nem is érdemes említeni sem: itthon úgyis csak a Harry Potter és Alkonyat-szintű franchise-ok termelnek, valamint a populáris animációs filmek hoznak érdemi bevételt, minden más elhanyagolható a nemzetközi forgalmazásból érkező filmek esetében. 

8/10 

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, képregényadaptáció vezeti fel a nyári blockbuster-szezont. 2008-ban A vasember, 2009-ben az X-Men Kezdetek, tavaly Vasember tért vissza egy második kalandra, idén pedig az északi mondakör talán legkiemelkedőbb alakja, Thor várja a műfaj rajongóit (s nem csak őket). az előkészületi fázisban volt ám egy kis tisztelettudó távióolságtartás mindenkiben, mikor hírül adták, Kenneth Branagh ülhet a direktori székbe. A Shakespeare-párti színész-rendező személye és akciófilmes tapasztalatlansága épp elég elrettentőerővel bírt azok számára, akik számára A vasember jelentette a modern képregényfilmes etalont. Meg kell jegyeznem, az ő félelmeik bizonyos szinten be is igazolódtak, azonban ez mégis inkább pozitív végkicsengést eredményez, amiről majd később részletesen is kifejtek. Addig lássuk a történetet magát!

Az emberiség, ahogy azt a görög mondavilágra alapozó Herkules című televíziós sorozat már kifejtette, hátat fordított az isteneknek. Ezek az istenek békét igyekeznek fenntartani a világok közt anélkül, hogy felfednék létezésüket. Ahogy megszokhattuk egy belterjes szekcióban, az istenek világában, Asgardon más sincs terítéken ó, mint a trónutódlás és az ármánykodás. Odin (Anthony Hopkins), mindenek atyja egyre nehezebben viseli a megpróbáltatásokat, mind hamarabb átadná trónját elsőszülött fiának, a villámok istenének, Thornak (Chris Hemsworth). Az ifjú isten azonban inkább heves természetével és harctéren szerzett hírnevével büszkélkedhet, semmint bölcsességével. trónra lépésének napján jégóriások törnek a fegyverterembe, hogy visszaszerezzék erejük forrását. A provokáció miatt Thor, az öccse Loki (Tom Hiddleston) és négy társuk a jégóriások világára utazik, hogy bosszút álljon ezért a harci cselekedetért. A harcot csak Odin színre lépése szakítja félbe, de a háború nem kerülhető el. Apja parancsainak megtagadásáért Thort a Földre száműzik, ahol erejétől megfosztva kell élnie. Segítségére lesz egy fizikus kutatócsoport, mely tudtukon kívűl a világok közti utazásra épített híd, a Bifröszt energiamegnyilvánulásait vizsgálja. A csoport vezetője, Jane (Natalie Portman) a furcsa idegenként mozgó Thor szavaira alapozva segít a férfinak, hogy megtalálja saját igazának bizonyítását is. A villámok istene és a földi halandó kapcsolatát azonban beárnyékolja Loki hatalomra lépése, aki "jó" uralkodóként nemcsak testvérét pusztítaná el, hanem a rivális világokat is.

Ahogy az a fentebbi bekezdésből is kiderült, itt bizony vastagon királydráma van terítéken. Akik hatalmas robbanásoktól kísért akcióorgiára számítottak, csalódni fognak, mert hiába vannak itt az akciók számukra, ha a történet magvát a mitológia szerinti három világ és az azok közti ellentét bemutatása adja. Ennek köszönhetően pedig három csodálatos színterét építették fel a kalandoknak, az istenek világa, Asgard egyenesen orgiája a színeknek és a formáknak. Ami a Speed Racer esetében visszatetszést váltott ki sokakban, az a harsány színvilág itt egyenesen az előnyére válik a filmnek. Ehhez mérten a Shakespeare-i alakokra hajazó istenségek ábrázolása is visszacsempészett valamicskét a képregény eredeti stílusából is. A jégóriások világa már-már szürreálisan sivár és élettelen, míg a Földi helyszín a Marvel-filmek eddigi stílusából fakadóan nem tartogat meglepetéseket. Színészválasztás terén nincs kifogásolnivaló, Hopkinsnál jelenleg nem sok főistenesebb színész található, Hemsworth istenien felgyúrta magát a dölyfös de jószívű karakteréhez, Portman hozta azt, amit karakteréből ki lehetett emelni. az indie-vonalat képviselő Kat Dennings mellékszerepe pedig egyesenen üdítően hatott ebben a környezetben.

Sokan a rendező személyében rejlően húznak párhuzamot Ang Lee Hulk-filmjével, mely talán a legképregényesebb feldolgozás a 2000-es évekből, azonban pont emiatt nem tudott hiteles és filmszerű lenni a vásznon. Ezzel szemben Branagh se magát, se a Thor-köteteket nem hazudtolta meg, egyszerűen ötvözte a kettőt. Ebből többségében jól is jött ki, azonban az akciópárti nézőket a sok szöveges jellemgazdagító rész untathatja is. Ez nem A vasember, de itt is a tékozló fiú jó útra térésének lehetünk szemtanúi, mindezt megfűszerezve a világok feletti hatalom birtoklásáért folyó ádáz harccal. Ezek után pedig nyugodtan kijelenthető, tűkön ülve várjuk a nyári Marvel-alkotást, Amerika Kapitány történetét.

8/10